Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-01 / 204. szám

Hi várható csapatainktól ? | NB I. B Szekszárdi Dózsa—Oroszlányi Bányász: Ismét nehéz ellenfelet kap a szekszárdi csapat. Orosz­lány ellen nem megy a dózsások- nak a játék, éppúgy nem ízlik harcmodoruk, mint a várpalo­taiaké. 1972. augusztus 20-án Szekszárdon, Oroszlány szerezte meg a vezetést, majd Csordás fe­jes góljával sikerült a egyenlítés, így 1 :l-es döntetlennel ért véget a találkozó. A visszavágó-mérkő­zésen ez év nyarán — június 24- én — Oroszlányban, amikor a két csapat pályára lépett, már el­dőlt a bajnokság sorsa, már tisz­tázódott, melyik csapatok esnek ki. Nem azért szenvedett a Dózsa vereséget, hanem közrejátszott, hogy tartalékosán léptek pályára, négy kulcsemberüket voltak kény­telenek nélkülözni. így az Orosz­lány nyert 3:0-ra. Az első fordulóban Oroszlány a Ganz-MÁVAG ellen idegenben nyert i :0-ra. majd a második for­dulóban Debrecenben ugyanilyen arányban vereséget szenvedett. Az elmúlt vasárnap, amikor a szekszárdi csapat várpalotával szemben 1 :l-es döntetlent ért el, Oroszlány is otthon játszott. és a MÁV DAC ellen gól nélküli «dön­tetlent tudott csak kiharcolni. Az oroszlányi csapat három pontjá­val a bainoki táblázat lé. helyén áll. Mindez azt mutatja. hogy ismét nagy küzdelem várható va­sárnap délután a szekszárdi pá­lyán. Paiovecz Béla edző változtat a kezdőcsapaton. A védelemben he­lyet kap Hadi. de a csatársor is új összetételben kezd. Kovács jobbszélen. Török balszélen ját­sziig. míg a két belső csatár Pusz­tai és Freppán lesz. A sérült Vá­gó helyett is mást kell hogy sze­re oel lessen az edző, de még nem döntött, valószínű csak ma dél­után jelöli ki a játékost. A csapat vezetői és játékosai bizakodva várják a mérkőzést, és remény­kednek, hogy sikerül megszerezni a két pontot, melyre a csapatnak oly nagy szüksége van. NB 33. Kaposvári Rákóczi—Máza-Szász- vári Bányász: NB II-es csapa­tunk az első fordulóban idegen­ben, míg a másodikban a szász­vári pályán szerzett rendkívül ér­tékes pontot. A Kaposvári Rákó­czi az első fordulóban a Szombat­hely! Sabariát látta vendégül és ellene 2:2-es eredményt ért el. A második fordulóban Kaposvár Szombathelyen a Dózsával szem­ben 3:1 arányban nyert. Az eddi­gi két forduló eredményei alap­ján a kaposvári csapat az esélye­sebb. de a bányászok is okozhat­nak meglepetést, ha taktikailag fegyelmezetten játszanak, semle­gesíteni tudják a hazaiak néhány kulcsemberét. NB m. Bátaszéki VSK—Szekszárdi Va­sas: Az újonc Bátaszék egysége­sebb, ezért nem sok esélyt adunk a szekszárdiaknak a győzelemre. Döntetlen esetén is Szekszárd már sikerről beszélhet. . . Nagymányoki Brikett—Mezőfal- vai MEDOSZ: A vendégcsapat furcsa harcmodora nem minden együttesnek ízlik. Félő. hogy Nagymányok is nehezen találja meg a mezőfalvaiak taktikájának, játékstílusának ellenszerét. Az említettek ellenére is bízunk Nagymányok győzelmében. Barcs—Paksi Kinizsi: Az NB ül. újonca minden bizonnyal nagy becsvággyal és teljes erőbedobás­sal küzd. hogy bizonyítson a ha­zai közönségnek. Nehéz 90 perc vár Paksra, de reméljük, legalább egy ponttal térnek haza. KÉZILABDA NB II. Simontornya—Bölcske: A simon- tornyai csapat eddigi gyenge sze­replését minden bizonnyal feled­tetni akarja a hazai közönséggel, és ezért simontornyai győzelmet várunk. Fornád—Hőgyész: Annak elle­nére. hogy Hőgyész a várakozás­nak megfelelően szerepelt eddig, mégis a fomádi csapat a mérkő­zés esélyese, mivel egységesebbek, nagyobb a rutinjuk. Bonyhád—Dombóvári VSE: Nem valószínű, hogy a dolmóváriak Bonyhádról akár csak egy pontot is el tudnak vinni. Tippünk: biz­tos 1-es. Dombóvári Spartacus—Tamási: A hazai csapat 3—4 góllal le­győzi a vendégeket. Kisdorog—Majos: a majosiak vasárnapi eredménye dicséretes, ennek ellenére nem tartjuk való­színűnek. hogy akár döntetlent is ki tudjanak csikarni Kisdorogon. Biztos hazai győzelmet várunk. MEGYEI B OSZTÁLY: Sz. Építők—Nagy dörög: Az erő­sítések ellenére sem tud magára találni az Építők, ezért Nagydoro­got esélyesnek tartjuk az egyik pont megszerzésére. Tevel—Bogyiszló: Az újonc te- veli csapat legalább döntetlent ér el Bogyiszlóval szemben, sőt két- há.rom gólos hazai győzelmet is várhatunk. Győré—Gyönk: Győré otthoná­ban általában jól játszik. ezért Gyönk pontszerzése már meglepe­tésnek s zám í tana. Pincehely—Alpári SE: Nem va­lószínű, hogy a pincehelyi gárdát az Alpári otthonában legyőzze. Tippünk: l. Báta—Gerjen: Báta hazai pályán mindig veszélyt jelent az ellen­félnek. Az újonc Gerjen viszont eddig jól bizonyított és még az sem lenne meglepetés, ha nem­csak az egyik. hanem akár mindkét pontot hazavinnék Bétá­ról. Kölesd—Cikó: A kölesdiek a ta­lálkozó esélyesei, de ha elbízzák magukat, a magára talált Cikó meglepetést okozhat. Ozora—Sióagárd: Mindkét csa­pat gyenge rajtot vett, de azért a hazaiaknak van nagyobb esélyük. Sióagárd győzelmét ozorai pályán szinte kizártnak tartjuk. Sportműsor SZOMBAT: _____ K ézilabda: Megyebajnokság: si- montomya—Paks (női) 16 és 17. V: Horváth és Szabó. Simontor- nya—Dunaföldvár (férfi) 14 és 15. V: Horváth és Szabó. ÓIK megyei selejtező: Mözs—Iregszemcse (fér­fi) 16. V: Vida. Kajak-kenu: A Szekszárdi KSE versenyzői 14,30-tól Orfűn vesznek részt minősítő versenyen. VASÁRNAP: Kézilabda: NB n: A Szekszárdi Bőrdíszmű női csapata Veszprém­ben a faárugyár együttesével mér­kőzik 10 órakor. Megyebajnokság: Nők: Szekszárdi Vasas—Kocsola 9 és 10 óra. V: Kerekes. Dombóvári Spartacus—Mözs 8,30 és 9,30. V: Sudár és Vida. Szekszárdi Bőr­díszmű—Gyönk H. (Csak ifjúsági mérkőzés!) V: Kollár. Bonyhád— Ozora 9 és 10. V: Taksonyi. Szek­szárdi Kórház—Dombóvári Kesz­tyű 9.30 és 10,30. V: Szili. Férfiak: Alpári SE—Hőgyész 9 és 10. V: Király és Kiss. Dombóvár—Mözs 10.30 és 11.30. V: Sudár és Vida. Fadd—Gyönk 9 és 10. V: Kincses és Soós. Kajak-kenu: A Szekszárdi KSE versenyzői reggel 8 órától folytat­ják szereplésüket Orfűn. Labdarúgó NB I. B: A Szekszár­di Dózsa az Oroszlányi Bányászt fogadja 15,30-kor. V: Nagy G. Labdarúgó NB II: A Máza­Szászvári Bányász Kaposvárott, a Rákóczi elen mérkőzik 15,30-kor. V: Bauer. Labdarúgó NB III: A Nagymá­nyoki Briketthez Mezőfalva láto­gat. Kezdés 15,30. V: öze. A Pak­si Kinizsi ugyanebben az időben Barcson mérkőzik. V: Szloboda. A Bátaszéki VSK-hoz a Szekszárdi Vasas látogat, kezdés 15,30. V: Futó. Labdarúgó megyebajnokság: Szedres—Zomba 15,30. V: Krómer. Fadd—Tolna 15,30. V: Rózsa E. Sz. Dózsa H.—Tengeic 13,45. V: Pető. Simontomya—Bölcske 15,30. V: Ta­kács J. Fornád—Hőgyész 15,30. V: Bogos. Bonyhád—Domb. VSK 15,30. V: Bihari. Domb. Szöv.—Tamási 15.30. V: Láng. Kisdorog—Majos 15.30. V: Király. Labdarúgó megyei B osztály: Sz. Építők—Nagy dörög 10,30. V: Farkas A. Tevel—Bogyiszló 15,30. V: Bencze I. Győré—Gyönk 15,30. V: Sipőcz. Pincehely—Alpári SE 15.30. V: Bakonyi. Báta—Gerjen 15.30. V: Kiszler. Kölesd—Cikó 15,30. V: Haaz. Ozora—Sióagárd 15,30. V: Dein. Labdarúgó megyei II. osztály: Tolnanémedi—Felsőnána 15,30. V: Zádori. Mucsfa—Ujireg 15,30. V: Szőts. Alsópél—Aparhant 15,30. V: Bencze II. Domb. Tsz—Dunaszent- györgy 15,30. V: Nagy A. Döbrö- köz—Izmény 15,30. V: Weidinger. Dunakömlőd—Öcsény 15,30. V: Zsi­ga. Szakos—Mucsi 15,30. V: Tol­nai. Kajdacs—Madocsa 15,30. V: Antlfinger. Labdarúgó járási bajnokság: Pincehely—Szárazd 13,45. V: Szá­lai. Értény—Szakály 15,30. V: Frei. Iregszemcse—Nagyszokoly 15,30. V: Sándor. Medgyes—Magyarkeszi 15. V: Varga. Kézilabda Veszprémi Faárugyár—Szekszárdi Bőrdíszmű: Vasárnap Veszprém­ben lép pályára a Bőrdíszmű csapata. Eddig három alkalommal találkozott a két együttes. A mér­leg Szekszárd javára billen: két döntetlen és egy győzelem. 1972 tavaszán Veszprémben 7:7. Szek­szárdon ősszel 13:7. majd idén ta­vasszal 10:10 volt az eredmény. Az őszi fordulóra a Veszprém csa­pata sérüléséből felépült kapu­sukkal és az NB I-et megjárt irá­nyító, átlövő poszton szereplő já­tékosukkal erősödött. A szekszárd csapatából Kajtár kivételével mindenki nagy várakozással készül a vasárnapi találkozóra. Kajtár munkahelyi elfoglaltsága miatt kénytelen távol maradni az edzésekről két hétig. Valamennyi játékos tudja, hogy nehéz 50 perc vár rájuk, de remélik. sikerül pontot szerezni. LABDARUGÓ MEG YEBAJNOKSÄG: Szedres—Zomba: A szedresiek vasárnap idegenben nyertek, míg a zombaiak otthonukban döntet­lent játszottak Faddal. A hazai csapat az esélyesebb, de nem len­ne meglepetés, ha Zomba ponttal térne haza Szedresből. Fadd—Tolna: Két évtizede folyik a nagy versengés Tolna és Fadd között. Eddig általában a hazai pályán játszó csapatnak volt na­gyobb sikere. A faddi pálya ha­tározottan előnyt jelent a haza­iaknak. de Tolnát képesnek tart­juk meglepetésre, ezért három­esélyesnek ítéljük meg a mérkő­zést. A megyei kézilabda-szövetség elnöksége foglalkozott azzal a ké­relemmel, melyet a Szekszárdi Bőrdíszmű adott be. A Bőrdíszmű azt kérte, hogy engedélyezzék II. csapatuk visszalépését a megye­bajnokságból. A szövetség elnök­sége a felhozott indokok alapján hozzájárult, hogy a Bőrdíszmű felnőttcsapatát ne szerepeltesse a megyebajnokságban, viszont kö­telezte őket, hogy ifjúsági csapa­tukat a soron következő mérkőzé­seken játsszassák. A Bőrdíszmű II. felnőttcsapatának ellenfelei a két pontot 0:0-ás gólkülönbséggel játék nélkül megkapják. * A fegyelmi bizottság tárgyalta Mészáros József (Simontomya) ügyét. Mint ismeretes, a Simon­tornyai BTC—Hogy észt Helyiipar mérkőzésen Mészáros József a föl­dön fekvő ellenfelének arcába rú­gott, akinek arccsontja eltörött, nyolc napon túl gyógyul. A fe­gyelmi bizottság Mészáros Józse­fet 1974. december 31-ig minden­nemű sportszerepléstől eltiltotta. A Simontornyai BTC idei hazai mérkőzéseire a szövetség ellenőrt küld — természetesen Simontor- nya költségére. • A szövetség elnöksége tárgyalta a megyebajnokság csapatainak létszámában történő változást is. 1974-től a női és férfi-megyebaj- nokságban egyaránt 10—10 csapat vesz részt. A jelenlegi bajnokság­ból a férfiaknál a 9. és a 10. he­lyezett, a nőknél a 9., 10., II. és 12. helyen végzett csapat esik ki, de részt vehetnek azon az osztá- lyozón, melyen a járási bajnok­ságot nyert csapatok is indulnak. Ezzel kapcsolatban később dolgoz ki részletes végrehajtást a szövet­ség. • A Gyönki Gimnázium augusztus­ban elmaradt mérkőzéseinek új időpontja: Szeptember 5: Kocso­la—Gyönk (női). Szeptember 11: Szekszárdi Vasas—Gyönk (női). Alpári SE—Gyönk (férfi). Szep­tember 18: Gyönk—Paks (női). Szeptember 19: Gyönk—Dombóvári Spartacus (női), Dombóvár— Gyönk (férfi). Szeptember 21: Gyönk—Dunaföldvár (férfi). Népújság g 1973. szeptember 1. Ügyeleíek ORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon a Hunyadi u. 2. szám alatti gyer­mekkörzeti orvosi rendelőben ál­landó orvosi ügyelet van. naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Szálka községre is. Telefon: 12—122. Dombóvárott a központi orvosi ügyelet látja el a betegeket. Az ügyelet helye a kórház bőrgyó­gyászati szakrendelési helyisége. A körzeti orvosok este 7-től. illetve az ünnepnapokon csak az ügyele­ti helyen találhatók. Házhoz hívás is itt jelenthető be Telefon: 13—67, vagy a 14—52 telefon 188-as mellé­kén. Bonyhád. Kakasd. Hidas és Me- cseknádasd körzetében dr. Toron - dy József ügyel (Bonyhád. Perczel Mór u. 49. Telefon: 90.). Nagvmánvok. Máza és Győré körzetben dr. Molnár Ferenc várja a hét végén a betegeket. (Máza.) Tevéi. Kisdoros. Hőgyész. Kéty és Zomba körzetben dr. Lencse László ügyel (Tevel, telefon: 2.). Kölesd, Medina. Szedres, Sió­agárd és Tengelic körzetében dr; Szele Miklós ügyel (Kölesd. tele­fon: 21.). Állatorvosi ügyelet: szek­szárdon, a hétvégi állatorvosi ügyeletet dr. Bertha Béla (Szek­szárd, Kossuth u. 6. T: 14—649.) látja el. Az ügyelet kiterjed öcsény. Szálka, Harc és Sióagárd községekre is. Zomba. Hőgyész. Tevel és a Hő- gyészi Állami Gazdaság területén az állatorvosi ügyeletet dr. Gregor Béla (Tabód, T: Kisdorog 2.) vég­zi. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a ll'3-as gyógyszertár végzi (Hunyadi u.)„ Bonyhádon. Dombóvárott. Pak­son és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügyele-' tét tart még Bátaszék. Hőgyész, Nagydorog és Tamási gyógyszer- tára. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO OSZTRÁK TV 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Komlós János műsora. IV. 10.05: Nagy mesterek, világhírű előadó­művészek. 11.21: Népdalok, nép­táncok. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.09: A bal­gaság dicsérete. 14.19: Kóruspó­dium. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra... 17.30: Angyalfi Melániának. Rádióno­vella. 18.01: Mozart: Klarinét­verseny. 18.31: Vörös Sári és Sza- lay László énekel. 19.25: Sport. 19.30: Körkapcsolásos könnyűzenei műsor. 20.27: A szépséges Melu- zina. Rádiójáték. 21.37: Opera­felvételekből. 22.20: Beat. 23:05: Romantikus zene, 0.ML Melódiá­koktól. M,K K .1** r ■ ..... PETŐFI RADIO ä||g« 8.OS: Verbunkosok, nóták. 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.03: Barokk muzsika. 9.50: ..Jelképek erdején át..." 10.05: Szombat dél- élő«... 12.03: Kamarazene. 13.03: A budapesti Bolgár Kultúra In­tézetében. 13.35: Chilei dallamok 14.00: Napraforgó. Gyermekrádió 14.50: Éneklő ifjúság Várpalotán 15.00: Orvosi tanácsok: A zuha­nyozásról. 15.05: Szabó Ferenc Elfelejtett szerenád. 15.27: Falu. rádió. 16.05: Az élő népdal. 16.15 Bűvös vonalak a perui sivatagban 16.30: A Vasas—FTC bajnoki lab­darúgó-mérkőzés n. félidejéről 17.20: Népzenei magazin. 17.30 Laczó Ildikó és Sólyom Nagi Sándor énekel. 18.10: Kíváncsial Klubja. Ifjúsági Rádió. 19.07: Né pi zene. 19.30: Hat Faganini-cap- rice. 19.50: Jó estét, gyerekek 20.10: Sport. 20.15: uj könyvek 20.18: Zenekari muzsika. 2131 Kim és Kiő (A Zöld pavilon; Nguyén-Du vietnami költő elbe­szélő költeménye. 23.15: A teg nap slágerei. 3. MŰSOR-- ‘•‘“v.uttuo 4.CHC. A.J.Dd M edea. Részletek. 14.38: Dzsessj 15.10: Olasz kórusmuzsika. 15 30 Délutáni hangverseny. 16.50: öt órai tea. 18.10: Világirodalmi de kameron. 19.30: Wagner-felvételek bői 20.21: Edith Piaf éneke : „ Sbirley Vérré« éneke 21.32: Barokk muzsika. magyar tv 9.30: Téka. 10.00: Országutak, fevéfzlm-sorozat. n. 11.55: Nő — három szerepben. XII. Fürödni jó 15.23: Vasas—Ferencváros. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés a Fáy utcából. 17.20: Hírek. 17.25: Tanévkezdés. 18.25: A VDK nemzeti ünnepén. 18.45: Komlós János műsora. 19.15: Cicavízió. (Színes!) 19.30; Tv-hír- adó. 20.00: Rövidfilm-sorozat. I. Az élőlény és környezete. 20.10: Szerb Antal: Egy filozopter szerelmei. 21.05: Julien Clerk. A párizsi Olympia színpadán. Film. (Színes!) 22.15: Tv-híradó — 2. 22.25: Jó estét nyár, jó estét szerelem. Tv-film. II. (14 éven felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Gyermekkorom hőse. — Gyermekadás. 17.45: Belgrádi kró­nika. 18.00: Uszó-világbajnokság. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Arc arc mellett. — Szórakoztató adás. 21.20: Élni a magunk életét. — Francia film. 2. műsor: 20.30: Koldic. 21.25: Visszatérés a csillagokhoz. 21.50: Visszapillan­tás. — Zenei adás. 22.20: Huszon­négy óra. 1. műsort 16.30: Kicsinyek műsora. 16.55^ A mi cicánk. Bábfilm. 17.35: Ál­latok, a mi barátaink. (4.) 13.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kul­turális specialitások. 19.30: Tv­híradó. 2/0.06: Sporthírek. 20.15^ Anneliese Rothberger műsorai 21.55: Berlin 1973. A ZDF/ORF/SRCF koprodukciója. 23.10: Tv-híradóJt 23.15: Éjszakai filmvetítés: Bandi-# dós. 2. műsort tt.45: Forsyte Saga. Filmsorozata?- (22.) 15.35: A Flandem-i kastélyig Film. 17.05: MINI-MAX. ITT .30* Közvetítés Barcelonából: Kerékpá- rosverseny. 19.46: Zenei hírek.’­20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: öre­gek otthon. Film. 21.45: Hoünap-*. után törtéi«. CL rész.) 22.35« SSsMí híradó* I* MOZI bonyhAD: Ne csalj. Kedvesem# (NDK-ftlm.) Éjszakai ea.: Estély habfürdő­vel. (Amerikai film.) DOMBÓVÁR: West sídé storY I—n. (Amerikai film.) (Du pia helyárral.) DUNAFÖLDVÁR: A megalkuvó. (Olasz—francia film.) PAKS: Látszólag ok nélkül. (Francia film.) SZEKSZÁRD: PANORAMA? Buck és a prédikátor. (Amerikai film.) Éjszakai ea.: A kalóz menyase- szonya. (Francia film.) NAGYVILÁG: Ártatlan varázs­lók. (Lengyel film.) TAMÁSI: A fogoly ítéletre vár’ (Olasz film.) TOLNA: Farkasvér. (Szovjet film.) Éjszakai ea.: 1.. s hamarosan a sötétség. (Angol film.) jelenik *»eg

Next

/
Thumbnails
Contents