Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-28 / 227. szám

ibériai jegyzetek Díszlépés a kaledrálisban Közművelődésünk számai Andalúziáról csak virágnyel­ven lehet beszélni. A parko­kat. utcákat, házakat elöntő lila és kék virágokról, a pi­pacsmezőkről, Granada, Ma­laga, Sevilla pálmáktól és narancsfáktól árnyas utcái­ról. Csak virágnyelven. És vlrágnyelvű embereknek, ha volnának ilyenek. De nincsenek. Még ott sem, még Andalúziában' sem. ahol a 40 fokos melegben a hó­födte Sierra Nevada csúcsai őrködnek a völgyek olajfái­nak békéjén. S ahogy így együtt jelentkeznek a termé­szet ellenpólusai, ilyen a va­lóság is. Maga a történelem, maga az élet. Mert a spanyol diktatúra napirendjén szerepel ugyan az elnyomás, a szabad esz­mék és képviselőinek üldözé­se, de a fajelmélet, mint olyan, — és ezt az igazság kedvéért meg kell mondani — nem funkcionál. Legalábbis a múltat, a spanyol történelmet illetően nincs jelen. Az ide­genvezetők nyíltan és nem ke­vés nemzeti büszkeséggel hi­vatkoznak arra. amikor csak tehetik, hogy a keleti gondo­latvilág miképpen testesül meg spanyol földön a granadai Al- hambrától a cordobai me­csetig az arab műemlékek­ben és hogyan járultak hozzá a spanyol zsidóság filozófusai az ország szellemiségének gaz­dagításához. Talán nem is vé­letlen, hogy Cordobában, nem messze a híres mecsettől áll Maimonides szobra. El kell ismerni, tiszteletben tartják történelműiket. Kolumbusszal, a sevillai ka- tedrálisban találkoztam. A kereszthajó bal oldalán négy bronzfigura — állítólag négy király — tartja a vállán Ko­lumbusz koporsóját. Ez a sír­emlék, Kolumbusz földi ma­radványai majdnem annyiszor tették meg az utat az óceánon át, mi^t életében maga, a ten­gernagy. A spanyolországi Valladolidban halt meg, on­nan San Domingo szigetére vitték, ott van az a talpalat­nyi hely, ahol először lépett rá az Újvilág földjére. De San Domingót a spanyolok el­vesztették, Kolumbusz sírját el kellett költöztetni onnan, át­vitték Kubába. De Kuba is elveszett a spanyolok számá­ra. Kolumbusz hamvait új­ra hajóra rakták és így került a sevillai katedrálisba. A ha­zahozatal jelképezte, hogy a tengeren túli területekből min­den elveszett. Vannak kuta­tók, akik azt állítják, hogy Kolumbusz hamvai is. Mert, akit átszállítottak, már nem ő volt, csak fiának, Diegónak hamvai. Lehet valami nagyobb tisztesség egy apának, mint az. ha a dicsőségért a hálát, amit az emberiségnek szer­zett. a fiának róják le? Mindentől függetlenül a spanyolok a síremléket, Ko­lumbusz végső nyughelyeként tisztelik, s Amerika felfedezé­sének napján fényes ünnepsé­geket rendeznek tiszteletére. A síremléket Peru és az Antillák faanvaeából készítették, s a díszítmények arany és ezüst anyaga ugyancsak a tenge­rentúlról származik. Találkozásom Kolumbusz- szal nem volt zavartalan. Alighogy megtaláltam, a ka- tedrálisban elkezdődött a katonai parádé, tisztiiskolá­sok díszlépése düböfgött el Kolumbusz sírja mellett, ügyet sem vetve rá. San Femando ünnepe volt. a tisztelgés III. Ferdinand királynak szólt, a Királyok Kápolnáiárfak elne­vezett templomhajóban, s ta­lán még inkább a Piros se­lyembe öltöztetett Szűzanyá­nak. Raitam kívül Kolum­busszal már senki sem törő­dött. Én viszont sírjánál emlékez­tem előző napi sevillai élmé­nyemre. arra a házra, ame­lyet Cristóbal Colón, azaz Kolumbusz, mint az adósok börtönét ismerte meg. A sors és talán az idő iróniája, hogy az épület most bank. és tőké­jét. finarfciális alapjait, mint egész Spanyolországét, annak a Kolumbusznak köszönheti, akinek felfedezése nyomán a conquisdátorok végigrabolták Dél-Amerikát és kincseit Spa­nyolországba szállították. S most itt a bankház, amely nem üzletkötéseiről, hanem arról híres, hogy itt ült Ko­lumbusz az adósok börtöné­ben. Számomra annál inkább, mert négyszáz forintomat sze­rettem volna itt beváltani. Nem sikerült. Kolumbusz em­lékével való találkozásom nem volt zavartalan. Az épületet elhagyva me­sélt az idegenvezető — micso­da ötlet! — a spanyol—ma­gyar „rokoni"’ kapcsolatokról. Természetesen a Habsburgok­ról van szó, minthogy a tör­ténelmi múltban voltak ural­kodóink közös dinasztiából és így talán vannak kölcsönös tapasztalataik is. Lehet, de az is lehet, csak vigasznak szán­ta. hogy azért valahol mi is ott vagyunk a nagy spanyol történelemben. S ha ott nem is — tény ami tény — most itt vagyunk Andalúziában. Andalúzia. A szó dallamos, akárcsak a vidék. És mégsem egyedül a táj volt az. ami oly közismerten szépséges és jellegzetes. Talán még inkább a ..patio”-k. Nincs rá magyar szó: az udvar és a szalon ke­veréke. Félig fedett udvar, andalúz virágokkal, márvány­nyal, antik spanyol bútorok­kal. Arabeszk díszítésű, ková­csoltvas kapu zárja el a kül­világtól, de be lehet tekinte­ni. Azt hiszem, a ház büszke­sége a patio, több, mint ut­ca és több, mint lakás. A szebbnél szebb patiók százait láttam és valahogy az az ér­zésem, — ha jól értettem, amit láttam —, hogy a spa­nyol valahogy így gondolja: nézd meg a patiómat és tudd meg ki vagyok ... Mai nyelven is kifejezhet­ném: a patio volt és marad az andalúz családok státus- szimbóluma. Csakhogy ez nem mai találmány, hanem vala­hol ez is ott van a spanyol történelemben. A Központi Statisztikai Hi_ vatal ez év április 25-i dátum, mai most adta ki terjedelmes „Közművelődési adatgyűjte. mény” című kötetét. A mun­ka a laikusok számára termé­szetesen csak adattenger, noha az adatok roppant érdekesek országos és megyei vonatkozás, bán egyaránt. A megyeiek kö. zül választottunk ki néhányat, a közművelődés egyes rész­területein belül bekövetkezett változásokat érzékeltetőt. Bármelyik vetélkedőn fel le­hetne tenni a következő kér. dést: „Mit gondol, hány tele­víziós készülék volt 1958-ban széles Tolna megyében?” Alig. ha kapnánk helyes választ, ami a következő: 135. Ez a szám tavaly év végéig 48 933-ra emelkedett, az idén minden bizonnyal felül jár az ötven­ezren. Ez akkor is sokatmon­dó, ha tudjuk, hogy a tévé- készülékek egy része különbö. ző kulturális és egyéb intéz­mények birtokában van, hiszen Tolna megyében az 1970-es népszámlálás 80 712 háztartást mutatott ki. Nemrégiben a megyei Mozi. üzemi Vállalat tevékenységével kapcsolatos cikkünkben rész, letesen írtunk a mozik látoga­tottságának hanyatlásáról, de említést tettünk arról is, hogy a vállalat igazgatójának szub­jektív véleménye szerint ez a tendencia már nem folytatódik, megrekedt és ismét lassú emel­kedést lehet kimutatni. Czank József véleményét a statisztika tényszámai igazolták. 1960-ban 3 millió 469 ezer mozilátogató volt megyénkben. Ha a változások arányait — a már-már szokványos össze­vetésnek megfelelően — grafi­kusan próbálnánk ábrázolni a tévé-előfizetőkével együtt, ak­1952: 5,1 1953: 4,6 1954:' 4,3 1955: 5,0 1960-ra átléptük az akkor tárt: 1960: 10,4 1961: 11,6 1962: 13,2 1963: 14,4 1964: 17,3 1965: 17,8 kor ezeknél meredek emelke­dés, a moziknál zuhanásszerű csökkenés lenne kimutatható. 1969-re a mozilátogatók száma már az évi kétmillió alá süly- lyedt és 1971-ben érte el a mélypontot, az 1 millió 756 ezer főt. Tavaly azonban már emelkedés volt kimutatható: I millió 814 ezer személy. Az. emelkedést a városlakók okoz­ták. A városokban az 1970. évi 371 ezerrel szemben tavalyra 423 ezerre nőtt a mozilátoga­tók száma, amiben valószínű­leg nem csekély szerepe van a szekszárdi Panoráma mozi „vi_ lágszínvonalának” és az új Nagyvilág művészmozinak is. A rádióknál úgy látszik, hogy eljutottunk a telítettség határára. A statisztika csak a rádióelőfizetők számát mutat­ja ki,’ de ismeretes, hogy egy előfizető több készüléket is üzemben tarthat. A rádió­előfizetők száma 1950-ben 10 536 volt. Húsz évvel ké­sőbb, 1970-ben elérte a csúcsot a 63 146 személyt. Azóta csők, kent, tavaly 62 308 volt. A közművelődési statisztiká. hoz tartozik a múzeumi kiál­lítások száma és azok látoga­tottsága. 1961-ben 9 múzeumi kiállításról ad számot a KSH II 110 látogatóval. A legtöbb kiállítás (35) 1969-ben volt, a látogatók száma azonban egyet, len év — az 1968-as — vissza­esését leszámítva töretlenül emelkedik, tavaly 88 447 sze, mély volt. Természetesen köz- művelődési funkciókat lát el a sajtó is. Olvasóinkat talán ér­dekelni fogja lapunk, a Tolna megyei Népújság példányszá. mának emelkedése évről évre. A számok fokozatos fejlődés­ről vallanak. Lapunk napi át­lagos példánya ezrekben ki, fejezve: 1956: 6,1 (I—III. n.-év) 1957: 6,6 1958: 7,3 1959: 8,4 „bűvös”-nek tűnő tízezres ha_­1966: 19,2 ' 1967: 21,2 1968: 21,8 1969: 22,7 1970: 22.6 1971: 23,2 Idáig tartanak a KSH hiva­talos adatai, melyek szerint az 1971-es évben ezer Tolna me­gyei lakosra 91,7 Népújság ju­tott, nem beszélve természete­sen a többi napilapokról. Ki- adóhivatalunk nyilvántartása szerint tavaly 25,2 ezer volt a napi átlagos példányszámunk, az idén pedig 25 700 körül jár, ami nagyjából annyit jelent, hogy csecsemőktől az aggas­tyánokig minden tíz megyénk­ben lakoshoz eljut egy-egy példány lapunkból. O. I. Jubilál a székesfehérvári btván király Múzeum Októberben — a múzeumi hónap eseménysorozatának keretében — ünnepli fennállásának századik évfordulóját a székesfehérvári István király Múzeum. Az ország második leggazdagabb vidéki gyűjteményével rendelkező létesít­mény jogelődje, a Fejér vármegyei és Székesfehérvári Városi Törté­nelmi és Régészeti Egylet, 1873- ban alakult. Célja a Fejér megyei múlt feldeptése, a műrégiségek összegyűjtese. A székesfehérvári István király Múzeum jelenleg 700 OOO darabból álló gyűjte­ménnyel rendelkezik, kiállításai­nak. feltárásainak híre túljutott már az ország határán is. A centenáriumi ünnepség kere­tében, október 14-én. kiállítás nyílik, amely a múzeum százéves történetét mutatja be, régi fény­képek kiadványok, okiratok se­gítségével. A centenáriumi ünnep­ségek keretében több tudományos tanácskozást rendeznek. többek között az ország megyei múzeu­mainak igazgatói tartanak majd értekezletet. * Kerekes Imre Kétszáz éve Parasztháború a 1773 augusztusában egy alig harminc­éves, energikus férfi bukkant fel a volgai sztyeppék kozáktanyáin. Vol­tak, akik már ismerték és tudták, hogy eszes, sokat próbált ember, aki jól is­meri a nép bajait, de a hadi életet is. Suttogó hírek kaptak lábra: Él még a jó III. Péter cár, a trónbitorló II. Ka­talin embereinek nem sikerült elpusz­títaniuk. Jön Péter, hadat gyűjt és helyreállítja az igazságot Oroszország­ban... A kozákok közt mozgolódó ismerős­idegen férfi maga is terjesztette ezeket a híreszteléseket, élesztgette a hangula­tot a felkelésre. A felkelés érlelődött: amikor 1772-ben a Jaik (ma Ural) folyó táján élő kozákok lázadását leverték, ez csak olaj volt a tűzre. Elégedetlenség parázslóit az egész déli Ural-vidéken, a Volga mentén, a doni kozákok körében. A cári udvar pompája, a nemesség csór. bítatlan kiváltságai mind a jobbágy­parasztokat terhelték, ehhez járult az állandó háborúskodások csapása és a járványok átka: a XVIII. század hat­vanas-hetvenes éveiben az oroszországi feudalizmus válságos helyzetbe jutott. Jemeljan Pugacsov, a volgai sztyep­pék rejtélyes vándora jól látta mindezt. Szegény doni kozák fia volt maga is, három háborúban kipróbált katona, akit sok méltánytalanság ért. Betegség miatt elbocsátották a hadból, de a nyugdíjat megtagadták tőle. Először azért tartóz­tatták le, mert szegény kozákok szóké­Volga-vidéken sét segítette. 1771 decemberében maga is megszökött, és amikor hazatérve is­mét letartóztatták, újra egérutat nyert. A jaiki kozáklázadás után odautazik, hogy tudakozódjék... Már politikai ter­veket forgat a fejében, gondolkodik, hogyan lehetne megszervezni a népet a jobb életért folyó harcra. A hatóságok­nak gyanússá válik: újra letartóztatják, megkorbácsolják, száműzik. Pugacsov a Volga-vidékrői kapcsolat, ba lép a jaiki kozákokkal. 1773. szep­tember 28-án III. Péter cár nevében ki­áltványt ad ki és ebben szabadságot ígér a népnek. Ekkor nyolcvan embere van. Október elején már 2500 főnyi sereggel és 20 ágyúval vonul Orenburg ostromára. Decemberben Pugacsov ha­da harmincezer főt számlál, 86 ágyú támogatja. A felkelés lángja beborítja az egész déli Ural-vidéket, és a volgai sztyeppékét, csatlakoznak a joboágyok, kozákok, a nem orosz nemzetiségek, köz. tűk a csuvasok. Pugacsov nem volt kalandor: alvezé- reinek megmondta, hogy maga is kozák és III. Péter nevét csak azért vette fel, hogy a nép támogatását annál biztosab­ban megnyerje. (A jobbágyság, a sze­gény nép körében Oroszországban is élt a naív hit, hogy a feudális rend okozta nyomorúságról csak a gonosz nemesurak és udvari tanácsosok tehet­nek, de az uralkodó jó.) Ami az állami berendezkedést illeti. Pugacsov sem tu­dott jobb programot ajánlani, mint azt, hogy a cári államot egy új, „jó” cár uralma alatt, a kozákságtól kölcsönzött önkormányzati formák felhasználásával kell megújítani. Ö maga is a „cár- atyuska” iránti illúziók rabja volt. Minthogy a felkelő sereg jó részét le­kötötte Orenburg elhúzódó ostroma, a hatalom urai időt nyertek, nagy sereget szerveztek és Orenburg alatt megver­ték a paraszti hadat. Az Uralnál, majd Kazanynál újabb vereség következett, s végül 1774. augusztus 24-én eljött az utolsó csata napja. Pugacsov vert hada maradványaival a Volgához húzódott vissza, de a ko- zákság módos vezetőrétege ekkor, a vereségek után már más lapra játszott... Jó pénzért kiadta Pugacsovot a cári ha­tóságoknak. A cárnő elrendelte: készítsenek erős vasketrecet, ebben szállítsák Moszkvába a parasztvezért. Két század, 200 kozák fedezete alatt 1774. november 4-én ért Moszkvába a fogoly Pugacsov. Fel­jegyezték, hogy a vallatást férfiasán viselte. Négy tanácsosával együtt halál, ra ítélték, és 1775. január 10-én a moszkvai Bolotnaja téren felnégyelték. Pugacsov híre és szelleme fennmaradt a népdalokban, mondákban. Az orosz kultúra haladó képviselői nem engedték, hogy a feudális rendet védelmező tör­ténészek meggyalázzák emlékét. Első­ként Puskin állított irodalmi emléket a Pugacsov-felkelésnek és vezérének. A noszkvai Történeti Múzeumban most negnyílt Pugacsov-emlékkiáilítás pedig > mai szovjet nemzedék tiszteletét rója e a népszabadság 200 éve elbukott harcosa előtt. A. Andrjuscnko

Next

/
Thumbnails
Contents