Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-19 / 219. szám
SZEPTEMBER 19 SZERDA Névnap: Vilhslmina A Nap kél 5,25 — nyugszik 17,49 órakor A Hold kél 21,53 — nyugszik 13,21 órakor — Olajtüzelésű kazánt szerelnek be a Tolna megyei Moziüzemi Vállalat központjában. Ez fogja fűteni a Művészmozi nézőterét és egyéb helyiségeit is. — Mázán járt a pozsonyi Szőttes táncegyüttes. A Bonyhádi Ruhaipari Szövetkezet mázai részlegének Kiara Zetkin szocialista brigádja bemutatta a vendégeknek munkáját, életét, magyar és szlovák nyelven is köszöntötték őket, este pedig közösen nézték meg a táncegyüttes két. órás, nívós műsorát. (M. I.) — Épiiletfelújítás. A madocsai Igazság Termelőszövetkezet irodáját felújítják, korszerűsítik, A 60 000 forint értékű munkát a tsz építőbrigádja végzi. Börtönlázadás. Hat órára magukhoz ragadták börtönük irányítását az egyik ankarai fegyintézet rabjai. A lázadás során egy börtönőrt agyonszúrtak, két másikat súlyosan m eíjse'oesí tettek. Az őrszemélyzet néhány tagjának kegyetlensége miatt tiltakozó fegyenceket a kivezényelt csend őrs ég fékezte meg. A börtönvezetőség ígéretet tett 3 kifogásolt magaviseletű őrök eltávolítására. 1DÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: délnyugaton több, máshol kevesebb felnő, elszórtan esővel. Megélénkülő északkeleti, kele. ti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Ellopott drá gakörek Több százezer márka értékű brilliánst loptak el ismeretlen tettesek Becs Schwechat repülőterén. A nagy értékű csomagocskát egy ékszerkereskedő szabályosan áthozta a vámon. majd átadta egy szállítási vállalat sofőrjének. Ez utóbbinak még némi dolga volt a repülőtéren és addig is az autóülés alá dugta a dobozt. Mire visszatért, a kocsit feltörve találta és az ékszereknek nyoma veszett. Titánlelőhely Az üzbég geológiai minis'7 térium egyik expedíciója hr talmas titánlelőhelyet fedeze fel az Aral-tó partján. Egy korábbi hipotézis ala- ján az expedíció kimutatt hogy a tó mentén 80 kilóm teres sávban találhatók vulk, nikus eredetű kőzetek, amc lyek igen magas koncentrációban tartalmazzák a titánt és más hasznos összetevőket. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspán Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETR1TS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 SDortrovat: 128—15 KlaJia: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszá.d. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 12#—10 Telex : 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafiök 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető. Szél! István Terleszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dl) egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 068 Reprezentatív felmérés a mezőgazdasági kisüzemekről Vilid ZBOlETÄSfAt ECTÉsOUETtn Megkérdeatéh a ssekssárdiaknt ? Ki óhajt telefont? Az általános mezőgazdasági összeírás keretében teljes körű reprezentatív felmérés készült a mezőgazdasági kisüzemekről (ide tartoznak többek között a háztáji. és a kisegítő gazdaságok, a legalább 200 négyszögöl nagyságú művelt kertek és a szőlőskertek.) Az összeírás azt bizonyítja, hogy a mezőgazdaság egyes ágazataiban a kisüzemeknek ma még fontos szerepük van. jól kiegészítik a nagyüzemi termelést. Az adatfelvétel során 1.6 millió gazdaságot írtak össze. Ezekhez a gazdaságokhoz az ország lakosságának mintegy fele tartozik. 50,4 százalékuk a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjainak háztáji gazdasága. A háztáji gazdaságokban igen sok a nyugdíjas, arányuk eléri az összeírtak 20 százalékát, tehát ezekben a gazdaságokban minden ötödik személy már nem számít aktív keresőnek. A mezőgazdasági kisüzemek túlnyomó része foglalkozik baromfitenyésztéssel, például a tyúkfélék háromnegyedét a kisüzemi gazdaságokban írták össze. A tsz-családok kétharmada, a szakszövetkezeti tagoknak több mint fele sertéseket tart. A többi kisüzemben ez az arány nem éri el az 50 százalékot. A gazdaságokban aránylag kevés a szarvasmarha, a háztáji gazdaságok egynegyede tart csak tehenet, hízó marhát. A lakosság úgynevezett kisegítő gazdaságainak hét százaléka foglalkozik szarvasmarha-tenyésztéssel. Az összeírt gazdaságok túlnyomó többsége igen kis — átlagosan 0,7 hektáros területtel rendelkezik, kisebbik részük a félhektáros nagyságot sem .éri el. Éppen ezért a növénytermelésben — a nagyüzemi gazdaságokhoz képest — lényegesen kisebb a jelentőségük. Az ország mezőgazdasági területének 18 százaléka, szántóterületének 17 százaléka tartozik a kisüzemekhez, amelyeknek azonban sokkal nagyobb szerepük van a gyümölcs- és szőlőtermesztésberf, miután az ország gyümölcsös-, szőlőterületének 59 százalékával rendelkeznek. Kerti zöldségféléket a gazdaságoknak csaknem kétharmada termel. Megállapították, hogy a kisüzemek kezelésében lévő szőUj toronysisakot készít egy pécsi magánkisiparos Simon- tornya műemlék-templomának, amely 1731—1760 között épült. foto; Komáromi Zoltán lók többsége kiöregedőben van. Ugyanakkor a házikerti szőlőtermelés egyre jobban tért hódít, mert a gazdaságok jelentős részében a lakóház mellett kisebb-nagyóbb szőlőskerteket gondoznak. Gyümölcs- termeléssel a gazdaságoknak mintegy fele foglalkozik. A hazai mezőgazdasági kisüzemek általában elegendő gazdasági épülettel rendelkeznek. gépi felszerelésük azonban hiányos. A gazdaságok háromnegyed részének van sertésólja és minden harmadik gazdaságban van istálló és ku- koricagóré. Hegedűs László. a faddi Lenin Tsz tagja múlt év február, jában két ízben megtagadta a munkát. A fegyelmi jogkört i gyakorló üzemi vezető ezért gépkocsivezetői munkakörből — fegyelmi büntetésként — traktorvezetői munkakörbe helyezte át. Az ügy soká húzódott; csak az idén január 9- én fejeződött be jogerősen a Szekszárdi Megyei Bíróság íté. létével. A megyei bíróság hely. jenhagyta a Szekszárdi Járás- bíróságnak azt az ítéletét, i mellyel a fegyelmi büntetést szigorú megrovásra mérsékelte. Még javában folyt a jogvita, amikor a múlt év májusában Palcsó József főmérnök írásban közölte Hegedűssel, hogy traktorosként dolgozzék a fa- kitermelésnél. A tsz-tag sem erre, sem a későbbi hívásokra nem vette fel a munkát. Annak ellenére nem. hogy érdemes lett volna, hiszen a többiek ezalatt átlagosan havi 2810 forintot kerestek. Ilyen előzmények után követelt • Hegedűs László 25 230 forint kártérítést a termelő- szövetkezettől. Igényét a tsz döntőbizottsága elutasította, ekkor támadta a döntőbizott- jság határozatát keresettel a Szekszárdi Járásbíróságon. A Szekszárdi Járásbíróság P. III. számú tanácsa Hegedűs j László keresetét elutasította. A jái’ásbíróság ítéletében emlészárd lakosainak’’, a levél tar- t°lma pedig az iránt érdeklődött, kérnek-e a megkérdezettek telefont. A levelet a keztetett arra, hogy a tsz helytelenül járt el, amikor a nem jogerős fegyelmi határozatot azonnal végrehajtotta. Másfelől a szövetkezet 1972. május elejéig megközelítően hatezer forintot adott Hegedűsnek keresetkiesés címén. A bíróság álláspontja szerint Hegedűs László a munkavégzés alól önszántából vonta ki magát; enÜzemszerűen termel az új tatai cserépgyár. amely a hazai üzemek közül a legkorszerűbb és egyben az egyik legnagyobb. A most épülő báta- széki gyár ennél is modernebb lesz, de már itt is mentesülnek a dolgozók minden nehéz és az egészségre ártalmas fizikai munkától. Az új gyárban olyan kiváló minőségű cserepet gyártattak, hogy a termelés növekedésének arányában leállítják a környékbeli cserépgyárakat. Ha elérik a teljes kapacitást, akkor már az egész Dunántúlt el tudják látni. Ebben a hónapban már egymillió darabos cseréptermelésre számítanak. Jövőre 23 millió darab cserepet és 11 millió darab téglát, 1975-ben pedig, amikor teljes kapacitással dolgoznak. szekszárdi posta kézbesítői vitték ki majdnem mindenkinek. Úgy érezzük, szinte minden kérdőív illetékes kezekbe ke-' rült. Hiszen valamennyiünknek égető gondot jelent a megyeszékhely cseppet sem kielégítő telefonellátása. Sokan és sokat mérgelődtünk, hogy nem kapunk vonalat, de sok százan, talán ezernél is többen azért is panaszkodnak, hogy nem kapnak telefont. A szekszárdi távbeszélő-készülékek igen kis hányada van magánlakásokban. A? arány a magán és vállalati telefonelőfizetők között sokkal rosz- szabb, mint az ország többi városaiban. Ezért is örülünk a tegnap kézhez kapott levélnek. Ez ugyanis azt jelenti, hogy már biztos, hogy várható pozitív változás. Á Posto ezekben a hónapokban fel akarja mérni az igényeket. amik támpontot nyújtanak az új központ tervezéséhez. Számunkra pedig az első kézzelfogható bizonyítékot jelenti, hogy elkezdődött valami, hogy már megindult a munka, a ha ma még sokat mérgelődünk is a telefonnal, bizton reménykedhetünk, hogy belátható időn belül megszületik a megoldás. A sok bírálat után most mindenkép jen dicsérnünk kell a levél "eladóit. Azért is. mert udvarias hangú soraik ma még — sajnos — ritkaságszámba mennek a hivatalok, intézmények és a lakosság közötti levelezések során. És azért is. mert ily ’ módon megnyugtattak minden telefonra vágyó szekszárdit, az új központ építésekor figyelembe veszik az igényeiket; nek részére sajnálatos következményeit saját magának kell viselnie. A faddi Lenin Tsz-ben a jogvita ellenére sem sújtották méltánytalan hátránnyal Hegedűs Lászlót. A szövetkezeti gazda mar a múlt év októbere óta ismét gépkocsivezetőként dolgozhat. 37 millió darab cserepet, és 17 millió darab téglát gyártanak majd. A HELYTÁLLÁS JUTALMA ötezer forint pénzjutalmat kapott Búzás Jánosné forgalmi szolgálattevő, aki lélekjelenlé_ tével egy 65 utast szállító autóbuszt mentett meg az egyébként elkerülhetetlen súlyos balesettől. Egyidejűleg Kiváló Dolgozó kitüntetésre is felterjesztették. s elrendelték, hogy eggyel magasabb fizetési kategóriába sorolják be. Bitzás Jánosné szeotember 17-én azon a Komádi—Debrecen között közlekedő autóbuszon tartózkodott, melynek vezetője — a 23 éves Pálfi József — a kormány mellett szívinfarktus következtében hirtelen msg_ halt. Hatos ikrek Hatos ikreknek adott életet hétfőre virradó éjjel egy 34 éves asszony az egyesült államokbeli Denverben. Anya és gyermekei valamennyien jó egészségnek örvendenek. A szülést 30 tagú orvosi és ápolónői gárda vezette le. Az ikrek súlya 90 deka és másfél kiló között van, kettő közülük kislány és négy kisfiú. A büszke atya újságíróknak elmondotta, hogy számítottak a többszörös gyerekáldásra, mert felesége termékenységet elősegítő gyógyszert szedett. Óvatosságból öt nevet készítettek elő. az eredmény azonban legmerészebb elképzeléseiket is fölülmúlta, most újabb fiúnév után nézhetnek. Az orvoscsoport vezetője nagyon derűlátóan nyilatkozott a hét héttel idő előtt született babák túlélési esélyeiről. Mint mondotta, hatos ikrek születési esélye 490 980 450:1-hez. Csupán az egyik fiú esetében kellett légzőkészüléket alkalmazni, de az ő állapota sem ad okot aggodalomra. Ha semmi nem jön közbe, a Stanek család lesz az első a történe- lemben, ahol hat gyerek ülhet egyszerre születésnapot. A MECCS VÉGE... (A Wochenpresse-ből) — sz 1 — Nem dolgozott, nem kap pénzt B. Z. Új cserépgyár Tatán