Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-10 / 186. szám
Fogalmuk fókuszban Munkás a vezetőkről, vezető a munkásokról A 11-es Volán Vállalat igazgatójával és esztergályosával beszélgettünk: milyen a kapcsolat a vezetők és a munkások között. Piegl Ferenc igazgató és Rences József esztergályos majdnem azonos kérdésekre válaszol. 1. — Ervényesülhet-e a 11-es Volánnál a szakértelem, a hozzáértés? — kérdeztük Piegl Ferenc igazgatótól. — Igen, érvényesül. A szakértelemnek minden szinten nagy tekintélye van, a felső-, a közép- és az alsóvezetők körében is. Az emberek elvárják, hogy aki parancsol, az értse a, mesterségét, jó vezető leeven. A vezetők kiválasztásakor is azzal kezdjük, hogy a hármas követelménnyel hogy is állunk a kiemelt szaktársunkkal. A szakértelemnek két oldala van. Az egyik az, hogy mint szakvezető meg tudja magát értetni, tehát értse a mesterségét, a másik pedig, hogy legyen vezetőkészsége. Ha az emberek rájönnek arra, hogy vezetőjük szakértelme kevés, akkor legjobb, ha az ilyen ember leköszön posztjáról. De mondom, ezt megelőzzük azzal, hogy a kiválogatás időszakában alaposan megnézzük az emberünket. — Olyan előfordul-e, hogy egy egy vezető néhány hét múlva visszaadja megbízatását? — Ilyen még nem fordult elő. — Ä munkások között van-e különbség, mint igazgató észreveszi-e, hogy a munkások rangsorolják egymást? — Igen. Az emberek tudják ki mennyit ér, ki hova való. Most csinálunk egy felmérést, kartonon lesz minden dolgozónk. Hat kérdéscsoport alapján minősítjük az embereket azzal a céllal, hogy bármikor megtudjuk mondani, ki menynyit ér, milyen munkás. Az első ilyen kérdés a munka minősége, amely alatt értjük, hogy gyakran csinál-e hibát, munkája kielégítő, munkája egy részben elfogadható, stb. A másik kérdés, a munka mennyisége. A teljesített munka mennyiségét a minőség figyelmen kívül hagyásával értékeljük. A harmadik kérdésben a dolgozó egvüttműköd si. készségét vizsgáljuk, értékeljük. A negyedik kérdésben azt vizsgáljuk, hogy a dolgozó mennyire önálló és megbízható. A kezdeményező készséget vizsgáljuk az ötödik pontban, a hatodikban pedig a munkával kapcsolatos ismereteket mérjük föl. Itt vizsgáljuk azt végeredményben, hogy menynyire ért a szakmájához, mennyire mestere annak. Ennek nyomán a dolgozóról kialakul egy eléggé objektív vizsgálati eredmény, amelyet természetesen ismertetünk vele. Bármikor beletekinthet nyilvántartási lapjába és a változásokat mi rendszeresen erre följegyezzük. Ez a minősítési rendszer a jövő év januárjától remélem már segítségünkre lesz abban, hogy az embereket még jobban tudjuk ismerni, kiválogatni a nekik megfelelő helyre, munkára. — A tröszt igazgatói tanácsülésón« amelyen ön is részt vesz, előfordul-e, hogy külön véleménye van? — Általában van. A legutóbbi igazgatói tanácsülés volt erre példa, Balatonvilágoson volt ez, a miniszterhelyettes elvtárs is részt vett ezen az igazgatói tanácsülésen. Ennek a tanácskozásnak egyetlen napirendi pontja volt, a tröszt és a vállalatok kapcsolata. Itt elég mélyen, őszintén elmondtam a véleményemet, sói azt mondtam ott az elvtársaknak, isten bizony ígérjétek meg, hogy nem fogtok megsértődni. Hát persze nem kellett humorba csomagolni, mert nem olyan sértődő emberek a vállalati igazgatók, meg a tröszt vezetői, őszintén elmondtam a véleményemet. Úgy éreztem, most sem, de azelőtt sem volt soha utóhatása annak, ha az ember véleményt rpond. Pedig kényes kérdésekről beszéltünk, olyanokról, amelyek a tröszt és a vállalatok között még nincsenek rendezve. Nem azért, mert a jó szándék hiányzik, hanem, mert nincs hozzá anyagi eszköz, vagy azért nem ren_ dezték az ügyet, mert a végrehajtást nem egyeztették. — Tehát »abad beleszóló»] van egy vállalati igazgatónak iz —* mondjuk igy — a hazai közúti közlekedésbe. — Igen, így van. A tröszt legmagasabb vezetői fóruma az igazgatói tanács. A közúti közlekedés összes problémája, jól, rosszul, végeredményben itt dől el. Az itt kialakított nézetek, vélemények meghallgatása után a tröszt vezérigazgatója helyes döntést tud hozni. A miniszterhelyettes elvtárs is azt mondotta, hogy ez a legmagasabb fórum a tröszt Szekszárdion tartották az Országos Erdészeti Egyesület évi közgyűlését (Folytatás az 1. oldalról) Sólymos Rezső budapesti és Tóth István váci erdészeti szakembereknek. Ezt követően Petz Lajos bajai. dr. Káldi József soproni és Molnár József zalaegerszegi erdész miniszteri dicséretben részesült. A legkiválóbbak kitüntetése után az előadások következtek. Dr. Csontos Gyula, a Ge- menci Állami Erdő- és Vadgazdaság igazgatója a korszerű erdő- és vadgazdálkodás érdekében kifejtett munkájukról beszélt. Ezt követően Németh László, a Gyulajl Állami Erdő- és Vadgazdaság igazgatója számolt be a Tolna megye északi részének kétharmad részén elterülő erdőségekben végzett munkáról. Nem kis büszkeséggel mondhatta, hogy az erdő- gazdaság dolgozói között igen nagy, 46 százalékos a szakemberek, technikusok, mérnökök aránya. A délelőtti legutolsó előadást dr. Fáy Mihály, a mohácsi farostlemezgyár igazgatója tartotta. Elmondta, hogy Magyar. országoh csupán fél évszázaddal ezelőtt kezdődött el az ipari farostlemezgyártás. Azóta egyre fokozódik az igény és ehhez kell igazodnia gyáruknak, mint a magyar farostlemezgyártás legnagyobb bázisa termelésének. Beszélt a kísérletekről, amelyek során bebizonyosodott, hogy nagy, összefüggő üzemegységben lehet a leggazdaságosabban előállítani az egyre nagyobb mennyiségű lágy lombozató fákból készülő farostlemezt. A távlati tervekről szólva beszámolt arról, ho«v a következő ötéves tervben a jelenleg meglévők mellett újabb feldolgozó üzemek építését kezdik meg. Délután a szakmai előadásokra került sor. Dr. Szőnyi László, a MÉM osztályvezetőhelyettese: Műszaki fejlesztés az erdősítésekben címmel, azt követően Haják Gyula MÉM- főelőadó Az erdei feltáróhálózat fejlesztése címmel, majd dr. Szepesi László, az ÉRTI főigazgató-helyettese Az , agre- gátorok várható szerepe a hosszúkás fakitermelésben A beruházások összetétele vezetői számára, ahol döntéseik előtt szakemberekkel tud. nak tanácskozni. Ugyanez van nálunk, itt a vállalatnál, persze kicsiben. Itt is az igazgatói tanácson vitatkozunk a kérdésekről, mindenki elmondja az álláspontját. Aki véletlenül nem szól, nem mond véleményt, azt felszólítom: neked nincs véleményed erről a kér.1 désről? —* Persze mindenkinek van vőleménye, de hogyan lehet ezakei egyeztetni? — Az igazgatói tanácsülésen demokrácia van. Előfordul, hogy viták is vannak, hogy egyes elvtársak nem értenek egyet a fő kérdéssel, de ha a határozat megszületik, pontosabban, ha kimondjuk, hogy ennek így kell lenni, akkor már nincs demokrácia, nincs vita, akkor a végrehajtás következik. Én nem tudok egy tökéletes, megaianozott, jó döntést hozni anélkül, hogy ne ismerném munkatársaim, az igazgatói tanács szakvélemé. nyét. Tíz ember közül minden másodiknak lehet más véleménye, de az embereket meg lehet győzni, rávezetni a helyes igazságra. A tanácsülésen mindenki beszélhet, azt mond, amit akar. Védi álláspontját, érvel igazsága mellett. Ilyen vitákkal mindig okosabbak leszünk. A kérdésnek olyan oldala is megvilágításra kerül, amelyre talán nem is gondoltunk, amikor a tanácsülés elé hoztuk. Az Ikarusz 30-as buszok példáját említem. Sokan ellenezték, hogy belevágjunk ebbe az embert, gazdasági szervezetet próbára tevő vállalkozásba. Sikeres volt a munkánk, most sok új autóbuszunk van. ösz- szehasonlíhatatlanul jobb a Tolna megyei közlekedés, min* az Ikarusz 30-as ‘program előtt volt. Volt olyan ember, aki akkor el is akart menni. Aztán maradt, és most örül ő is a sikereinknek. Mert részese volt ennek a nagy munkának. Az emberek szeretnek úgy Visszatekinteni egy-egy évre, egy-egy munkaszakaszra, hogy látják mindennapi kemény munkájuk sikerét, eredményét. Nekünk van egy olyan elvünk — és ez tőlem származik —, hogy annak legyen mindig igaza, függetlenül beosztásától, nemétől, akinek igaza van. (Folytatjuk) (PVSZ) címmel tartott igen nagy érdeklődéssel kísért előadást. Az erdészek háromnapos taÁltalánosságban nehéz felelni arra a kérdésre, mi előnyösebb: a beruházásra szánt pénz nagyobb részét építkezésre, vagy gépek vásárlására fordítani? Egy lakótelep kialakításánál természetes, hogy az előbbi dominál, s nincs séma arra sem, mi legyen az arány az ipar új létesítményeinek valamelyikénél. Az öszegező adatokból azonban bizonyos következtetések — az irányzatokra vonatkozóan — világosan kirajzolódnak. 1972-ben a szocialista szektor 103 milliárd forint értékű összes beruházásából 92,3 milliárdra rúgott az építés. 41,9-re a gép-, berendezésvásárlás. (A fennmaradó összeg ún. egyéb költség.) Mielőtt ítélkeznénk, megfelelő-e, egészséges-e ez a megoszlás, elengedhetetlen a közelmúlt néhány jellemzőjének felidézése. TÜL MAGAS CSÜCS 1961-ben a szocialista szektor teljes beruházásai összegének 47 százalékát az építkezésekre, 40 százalékét pedig a gépekre költötték. 1969-ben az arány már 51,5 és 37 százalék volt, s bár közben a termelési célú beruházások mellett az ún. infrastrukturális fejlesztések — lakásók, közművek, szállítás, utak, stb. — előtérbe kerültek, az építkezési kedv túl magas csúcsra hágott. Különösen így volt ez az ipari, mezőgazdasági befektetések esetében. Egy kilométer hosszú autópálya 40 millió forintba kerül, természetes, hogy ilyesfajta munkánál a oénz döntő részét az „építés” címszó alatt szereolő kiadások emésztik fel. Ám nagyonis természet- ellenes. ha az újonnan elkészült ipari csarnokba régi gépeket, elavult berendezéseket állítanak be! ÖNÁLLÓ LÁNCSZEMEK Kedvezőnek tarthatjuk, hogy a mezőgazdaságban most évente ' kétszer annyi aratócséplő gépet állítanak munkába, mint az 1961—19651 közöt- ti időszakban. A korszerűsödés bizonyítéka, hogy az állami iparban az egy ipartelálkozójának első napja szakmai filmek Vetítésével fejeződött be. lepre jutó gépi hajtóerő tíz év alatt a 2,5-szeresére növekedett, s ennek megfelelően az egy munkásra jutó villa- mosenergia-f elhasználás 1960— 1970 között évi átlagban 4,5 százalékkal nőtt. Persze, vannak másmilyen tények is. így az. hogy az állami iparban a ledolgozott munkaidő kétharmada az első műszakra jut, tehát a gépek, berendezések túlnyomó része a nap 24 órájából mindössze nyolc órán át működik... Azaz nem elég egészséges beruházási arányt elérni. Legalább ilyen fontos, mi történik a létesítmény átadása után. Minden fejlesztési teendő egy-égy láncszem. Ám. ha önálló marad, ha nem kapcsolódik a következőhöz, keveset ér. Joggal állapította meg a kormány elnöke, Fock Jenő az országgyűlés 1973. márciusi ülésszakán, hogy „sokszor nem is új építkezésekre van szükség, egyszerűen csak a régi gépeket, kimustrált berendezéseket kell modernekkel felcserélni”. IGENRE NEM Világjelenség, hogy — szakszerűen fogalmazva — a nettó termelés eszközigényessége folyamatosan növekszik. Azaz egységnyi terméket nagyobb értékű eszközzel lehet csak előállítani, mivel megnőttek a minőségi követelmények, fokozódtak a felhasználásra vonatkozó kívánalmak. (Az elektromos hűtőszekrény jóval bonyolultabb termék, mint elődje, a jégszekrény volt. Az automata mosógép szintén, a termelőeszközökről, mondjuk a numerikus vezérlésű szerszámgépekről ném beszélve.) Erre az irányzatra nekünk is igent kell mondanunk, ám arra már határozott nemet, hogy hazánkban a nagy költséggel létrehozott termelési kapacitások üzemeltetésének megkezdése kétszer-háromszor hosszabb időbe telik, mint a fejlett országokban. Ez nem törvény- szerű! És nem elkerülhetetlen. 1960 és 1972 között a vas- és fémmegmunkáló gépek* állománya évi átlagban 2,2 százalékkal nőtt, ennek kétszeresével viszont a különleges és az automata berendezéseké. Ez önmagában — jó dolog. Kevésbé, hogy e gépek — akárcsak más eszközök — mire elérkezik a hasznos szolgálat ideje, sűrűn — műszaki, technológiai értelemben — elavulttá válnak;' már korszerűbb, jobb van náluk. Előfordul, hogy a rajtuk készült termékkel történik ugyanez... Nagy összegek célszerű, okos felhasználásáról van szó, hiszen tavaly az ipar 39,6. a mezőgazdaság 20,5, a szállítás- közlekedés 11,9 milliárd forintot —• a kommunális ágasatok 24 milliárdot, többet, mint korábban bármikor! — fordított beruházásokra. Az építésre és gépekre jutó összegek aránya valamelyest tovább javult, de változatlanul elmarad a kívánatostól. A teljes befektetések nagyobb része fölött a vállalatok rendelkeztek, s mint az elemzésekből leszűrhető, még mindig lényegesebbnek látják az építést, a gépi korszerűsítésnél. A beruházási korlátozások, s egyéb intézkedések — így az üzemeltetési járulék kísérleti bevezetése a KGM-gépipar- ban — végső soron arra ösztönöznek, hogy jobban éljünk adott lehetőségeinkkel. Mert nem a beruházási Összegek gyors növelése, hanem a felhasznált pénz hatékony befektetése kínál tartós eredménye- keit« MÉSZÁROS OTTÖ Keresztes János, a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság kerületvezető erdésze átveszi a legmagasabb erdész- kitüntetést,
