Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-09 / 185. szám

■Ml

GYENEY JUDIT: TANULMÁNY

Ifjúsági rovatunk művészeti melléklete ezúttal a Tamásiban élő. Tamásiban született fiatal amatőr versírókat, képzőművészeket mutatja be.

GYENEY JUDIT tamási születésű, 1942-es évjáratú. Idejének jó részét ma is itt tölti, egyébként Budapesten lakik. Sokoldalú: a grafika és a szobrászat mellett versírással is foglalkozik. •

Rajzai először az Élet és Irodalomban jelentek meg,

1968-ban. Az első tárlaton — a budapesti „tavaszi tárlaton” — 1970-ben szerepeltek művei.

BALIPAP FERENC 1948-ban született, Gyulajon. Dombóváron járt középiskolába. A katonaság után Tamásiba került népművelőnek, ma is a művelődési központban dolgozik. Közben elvégezte a főiskolán a népművelő-könyvtáros szakot. 1970 óta publikál, legtöbb verse lapunkban jelent meg, de bemutatta az Ifjúsági Magazin és a Jelenkor is.

CS. NÉMETH MIHÁLY Tamási. 1953-ban született. 1971- ben érettségizett a helyi gimnáziumban, jelenleg Budapesten dolgozik.

LIPPAI TAMÁS Csongrádban született, 1946-ban. Tamásiban járt középiskolába, ahol most dekoratőr. 1964-ben szerepelt képe először kiállításon. 1971 novemberében önálló tárlata volt Tamásiban.

GYENEY JUDIT: KÖVÉR NŐ

BALIPAP FERENC:

ÖREQEMBER

Szekérre rakta a délutánt és elindította a fákat Fénnyel csörögtek ablakok Ég-asztalt terített viagának

és némán — amikor jóllakott — magára gyújtotta a házat

HIROSIMÁI EMBER

(Milyen kor marad utánunk?)

Körbelőtt virágok ajtódnak zuhantak Nagy fehér krizantém habja lett a holdnak

Föld-csikó megőrült átforgott szemein Körré-hullt körötted lángoló süketség

Arasznyi országok zörrentek ágakon Mentél a nincs-hová- menned-itt világon

CS. NÉMETH MIHÁLY:

ÁRNYÉKOM ÁRULÁSAI

Az eső sárgán csöpög Álmomban szakállas öregasszony ring elő

(A végtelen nem fogy el Éjszakánként menetel)

Pimasz árnyékom reggelente Még véletlenül se tartja be A követési távolságokat — Beszappanozzák kitervelt utak

GYENEY JUDIT:

TESTETLEN MADÁR

A Parnasszus csődörei és kancái kiverve a pusztákról, egymást rúgják, harapják, a törvénytudó aszfaltkarámokba terelve izgatott horkantásokkal parazsat esznek, bőrük és orruk idegesen rándul madárhullák az aszfaltra kenve, kőkeményre, simára, laposra, i esendő a test,

röpül szenvedéstől hártyavékony testetlen madár, a láng, senkisem látta,

viharrá érve a fájdalom közelébe ért.