Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-08 / 184. szám
Atlétika Vidéki ifjúsági bajnokság Keszthelyen Hí évszázad rádióhallgatója Bevallom, hogy évtizedek óta aktív rádióhallgató vagyok. Ez a káros szenvedélyem a harmincas évek elején kezdődött, amikor is megnyerte tetszésemet boldogult nagyapám kilenclámpás Philips rádiója, melytől a hangsugárzó-berendezés három méternyire állt és akkora volt, mint egy mai strandkalap. Unos-unta- lan hallgatom a rádiót, mert tévém nincs — ami egyébként sokak szerint kevés számú előnyöst tulajdonságaim egyike. Hála a tömegkommunikációval foglalkozó szakirodalomnak, lassan van valami halvány sejtelmem arról, hogy kikből tevődik össze az a népes tábor, amelynek tagja vagyok. Hazánkban százszázalékos rádiótelítettség lévén, könnyű a felelet: minden szakmából, foglalkozási ágból, korosztályból és mindkét nemből. Nehéz közöttük választani. Éppen ezért jó ideje felcsigázott érdeklődéssel figyelem, hogy a zenei ismeretek terjesztésében elévülhetetlen érdemeket, szerzett Czigány György kit választ „a hét rádióhallgatója”- ként való bemutatásra. Ravaszul csinálja. Beszélgetett már lébényi honleánnyal, aki eleinte úgy viselkedett, mintha kettőig se tudna számolni, de a végén kiderült, hogy jobban ismeri a hazai földrajzot, mint néhai Ko- gutowitz Károly és Manó, a zenei lexikont pedig betéve tudja. Sok más, egyszerű, tipikus, tehát az átlagos zenekedvelő rádióhallgatóra akadt már Czigány György. A legtipikusabbra. legegyszerűbbre, legjellemzőbben magyarra azonban e hó 6-án hétfőn, egy villanyszerelő csoportvezető személyében. Az elektromos-szakember US kilós, járt Novoszibirszkben. Kuvaitban. valamennyi közel-keleti és európai államban, Tuniszban, Algériában és még néhány jelentéktelenebb földdarabon. Két hónapnál kevesebbet sehol nem időzött, mert mindenhol a magyar kiállítások villamosipari szak- felügyeletével foglalatoskodott. Ezenkívül szereti a Manón Lescaut és szakmájához legközelebb a szakács- művészet áll hozzá, amit testsúlya ismeretében bajos lenne kétkedéssel fogadni. (Rossini is szerette.) Most vad érdeklődéssel várom a következő hétre kiszemelt hétköznapi alanyt, aki remélhetőleg Cousteau kapitányt vezette be a mélytengeri búvárkodás rejtelmeibe, együtt sakkozott az idősb. Piccard professzorral, nem tette ki lábát Alsómocsolád határából, szereti a gombafejet rántva, tartármártással és eredetiben vette hanglemezre a pillanatot, amikor a nemrég elhunyt Klem- perer az afgán himnuszt vezényelte Gounod: Faustjának dallamára, 0 lesz az évszázad rádióhallgatója. O. I. A rádió es a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ Szombaton és vasárnap Keszthelyen került sor az atléták vidéki ifjúsági bajnokságára, melynek ebben az évben nagyon megnövelte az értékét, hogy az 1—8. helyezett automatikusan indulhat majd szeptemberben az országos bajnokságon. A területi bajnokságok 1—6. helyezettje indulhatott itt, így elvileg számonként 24 versenyző. Nos, a fiatalabb évjáratokban ezt ki is használták és így óriási tömeg jött össze. Verseiiy- zőink elsősorban a továbbjutás biztosítására törekedtek. Nagyon eredményesen szerepelt a Dózsa, Dombóvár és kissé mérsékelten Bonyhád. A Paksi Kinizsi távol- maradása érthetetlen. Egyénileg Veres, Molnár, Bólyás eredményei érdemelnek említést. Megyénket az elmúlt évinél sokkal többen, huszonhatan képviselhetik az országos döntőn. (Dózsa 11, Dombóvár 8, Bonyhád 6, Tolna 1 versenyzővel.) Eredmények: 17 éves lányok: 100 m: '..7. Link Klára (Tolnai VL) 13,4. 200 m: ...6. Link Klára (Tolnai VL) 2R,2. 800 m: ...6. Fehér Mária (Sz. Dózsa) 2:38,2. 1500 m: ...4. Link Klára (Tolnai VL) 5:14,5. Diszkosz: ...5. £zabó Mária (Dombóvár) 28,88. 18 éves lányok: 800 m: ...8. Vida Borbála (Sz. Dózsa) 2:24,2. 1500 m: ...4, Vida Borbála (Sz. Dózsa) 4:53,8. Távol: ...7. Fehér Rózsa (Dombóvár) 449. Súly: ...4. puzás Erzsébet (Sz. Dózsa) 10,60. Diszkosz: ...5. Búzás Erzsébet (Sz. Dózsa) 35,58. 6. Torma Ibolya (Sz. Dózsa) 35,18. Gerely: ...3. Torma Ibolya (Sz. Dózsa) 40,12. ...8. Höffler Erika (Dombóvár) 32,98. 17 éves fiúk: 3000 m: ...8. Lohn Miklós (Bonyhád) 9:37,2. 2000 akadály: ...6. Lohn Miklós (Bonyhád) 6:32. Magas: ...2. Veres László (Sz. Dózsa) 188. Gerely: ...6. Krisztián István (Bonyhád) 48,36. ...8. Gáspár András (Bonyhád) 47,36. 18 éves fiúk: 800 m: ...5. Strasz- szer Lajos (Sz. Dózsa) 2:03,6. Súly: —•3. Bartha Ferenc (Sz. Dózsa) 13,39. Diszkosz: „.6. Vörös Bálint A szekszárdi labdarúgó-kedve-' lök közül többen joggal —* megkérdezték, mi az oka annak, hogy a felkészülésu időszakban nem láthatják a Szekszárdi Dózsa NB I. B-s csapatát, miért nem ^ rendeznek Szekszárdon edzőmérkőzést. Ezzel kapcsolatban Jaseenovics Géza, a csapat intézője a következőket mondotta: — Füves pályánkon a kapa előtti rész tönkrement, kikopoti. Ezt a bajnoki rajtig rendbe kitti hozni. Jelenleg gyeptéglázzak a 16-oson belüli kopott részt, 1$*y nem tudunk a füves pályán edtf.ő- imérkőzést játszani. Sajnos ez kekünk is gondot jelent, ni ért ugyanilyen munka folyik a .'városi pályán is, ezért vidékre kell mennünk, hogy füves pályán, tudjunk edzőmérkőzést tartani. Szerencsére a Tolnai Vörös Lobogó Vezetői lehetővé tették, hog:f mé‘(Dombővár) 40,62. T. Bartha Ferenc (Sz. Dózsa) 40,16. Gerely: ... 8. Szentes Lázár (Bonyhád) 47,60. Hármas: ...2. Molnár János (Dombóvár) 13,25. 19 éves fiúk: 100 m: „.4. Gelencsér Sándor (Dombóvár) 11,8. 209 A Pálfai Termelőszövetkezeti Sportkör értesítette a megyei labdarúgó-szövetséget, hogy a közgyűlésükön hozott határozatuk alapján labdarúgó-csapatukat a megyei B-osztályból viszaléptetik. Érdeklődtünk a Pálfai Termelőszövetkezeti Sportkör vezetőjétől. Kovács Jánostól, aki elmondta: — Sajnos kevés a Játékosunk,' ezért voltunk kénytelenek visszalépni. Különösen ifjúsági korú játékossal állunk gyengén, de a felnőtt játékosok közül is többen abbahagyták a sportolást, bejelentették, ne számítsunk rájuk. Mivel az ifjúsági csapat szerepeltetése kötelező és semmi garanciánk nincs arra, hogy 11 ifjúsági korú játékost vasárnapról vasárnapra pályára tudunk küldeni, ezért inkább a szezon kezdete előtt — még nem késő — hoztuk ezt a határozatot. Nagyon sajnáljuk, hogy így történt, de sajnos nem volt (más választásunk. Gyönkfön örömmel fogadták á hírt, hogy csapatuk mégsem esik ki a megyei B-ből. Bontovics János főfrnérnök a sportkör elnöke, valamint Heidt János szakosztályvezetői adotti tájékoztatást a gyön- ki labdarúgó-szakosztály jelenlegi helyzetéről: hány esetben az Ő jó talajú pályájukat vegyük igénybe. Megnyugtatásul közlöm, hogy az első hazai mérkőzésre a pályánk rendben lesz. és azt követően a hétközi edzéseinket is azon játsszuk. Hétfőn délután edzést tartott Szekszárdon a megyei Ifjúsági labdarúgó-válogatott. A meghívott játékosok közül a Győréből Nagymányokra igazolt Viszló Dezső maradt csak igazolatlanul tára: r..8. Gelencsér Sándor (Dombóvár) 24,4. Magas: ...6. Tóth János (Sz. Dózsa) 184. Távol: ...7< Németh János (Dombóvár) 582. Hármasugrás: ...6. Kocsis Ferenc (Dombóvár) 12,68. Gerely: ...3. Bólyás Zoltán (Bonyhád) 58,34. nyerí-nehéz helyzetbe került, hogy játékosállománya annyira megcsappant, hogy nem indulhat a bajnokságban. Ugyanakkor természetesen örüiünk, hogy ebben az osztályban szerepelhetünk továbbra is. Az átigazolási időszak alatt sikerült több játékossal megerősödni. Jelenleg 18 felnőtt és 16 ifjúsági korú játékosunk van, tehát ilyen szempontból nyugodtan várjuk a vasárnapi rajtot. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az elmúlt idénynél jobban helytálljunk, ne kelljen állandóan kiesés ellen harcolnL Reméljük, a jelenlegi játékosállománnyal sikerül a középmezőnyben végezni és a gyönki szurkolókat is visszaszerezni, hogy ismét 2—300 néző állja körül pályánkat. A megyei labdarúgó-szövetségben megtudtuk, hogy Pálfa visz- szalépése nem hozott semmi változást a sorsolásban, mivel helyettük Gyönk játszik. Az eredeti sorsolásban tehát Pálfa helyett minden esetben Gyönk értendő. Pilisi harmadik A Diósgyőri VTK országos minősítő asztalitenisz-versenyt rendezett B-kategóriában, melyen a Tolnai Vörös Lobogó is képviseltette magát. Az újoncok versenyében hatvannégyen álltak asztalhoz, ahol Kriston (MÉMTE) és Farkas (Bp. KSI) mögött Pilisi a Tolnai Vöröß Lobogó versenyzője a 3. helyen végzett. Pilisi minimális . szerencsével második helyen végezhetett volna, mivel csak óriási küzdelem után, a döntő játszmában maradt alul Farkassal szemberf. A serdülők kategóriájában a 120 induló közül a tolnai Kaiser a legjobb 16 közé jutott és ezzel ezüstjelvényes ifjúsági sportoló címet szerzett. vol. Fertőszögi Béla edző 40 perces átmozgató gimnasztika! gyakorlatokat tartott a fiúknak. Ezt követően a játékosok a lövéseket gyakorolták. Az edzés utolsó részében egymás ellen játszottak, melyet szabadrúgás gyakorlása követett. Mivel az ifjúsági válogatott mérkőzések után 11-es rúgások kötelezőek (az eredménytől függetlenül mindegyik csapat öt-öt tizenegyest rúg). Fertőszögi edző ezt ia gyakoroltatta gyerekeivel. Holnap, csütörtökön Ismét Szekszárdim találkoznak a keret tagjai, amikor edzőmérkőzést játszanak a Szekszárdi Dózsa ificsapatával. Kezdés 15 óra. A soron következő csütörtöki napokon minden esetben Szekszárdon játszik a válogatott edzőmérkőzést, hogy a fiatalok megismerjék egymást. Összeszokjanak, kialakuljon a játékstílus az eredményes szereplés érdekében. Az első ellenfele válogatottunknak Somogy megye válogatottja lesz. A sorsolás szerint a pálya- választó Tolna megye, és valószínű, hogy a mérkőzést nem Szek- ßzärdon, hanem Pakson rendezik. A szövetségnek az elgondolása helyes, mivel Szekszárdon 20—30 embernél többet nem érdekel az ificsapat szereplése, ugyanakkor Pakson 3—400-an kimennének megnézni játékukat. A Paksi Kinizsi vezetői ígéretet tettek, amennyiben szeptember 6-án a Somogy megye elleni mérkőzést Pakson rendezik, kettős mérkőzést láthat a közönség, mért ők is szereznek NB ITI-asaiknak ellenfelet, valamelyik dunaújvárosi csapatot hívják meg. Mai sportműsor A Máza-Szászvárl Bányász NB 11-es labdarúgói ma délután Dombóvárra látogatnak, ahol a Spartacus ellen mérkőznek 16 órakor. A Dombóvári VSE csapata viszont az NB m-as Nagymányoki Brikett ellen játszik 14 órakor Nagy- mányokon. 8.211 Ábel és Eszter. Regény' V. 8.41: Az ezred lánya. Vigope- ra. 16.47: Barokk muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20: KI nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi muzsika. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Éneklő Ifjúság. 14.30: Nőkről nőknek. Uj házasságok. 15.10: Süsü, a sárkány. Mesejáték. 15.53: Iván Szuszanyin. Részlet. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: világgazdaság. 16.05: Világgazdasági figyelő. 16.15: Kórusszvit. 16.30: Az élő népdal. 16.40: A Körmendi- együttes játszik. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Zátony. Részletek. 17.30: Na-Couxypan vándora. 18.28: Lemezmúzeum. 19.25: Versek. 19.35: „Magasan repül a daru. . .” Közben: kb. 20.25: Természetvédelem. Riport. Kb. 21.35: Mesterek és tanítványok. Riport- sorozat. m. Kb. 21.50: Tánczene. 22.20: Magnósok, figyelem! 23.05: Romantikus zene. 0.10: Furulya- és háríamuzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Eerencz Éva. Halmos Béla és Sebő Ferenc műsorából. 8.30: Könnyűzene. 9.0.2: Kiváncsiak klubja. Ifjúsági Rádió. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Az emberiségért. — Kantáta. 12.14: Liszt-művek. 12.35: Tudomány. 12.40: Falurádió. 13.03: Zenekari muzsika. 13.40: Orvosok a mtkro- fon előtt. 14.00: Mindenféle. 17.00: Ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Ez az export vámmentes. 19.22: Gáspár Cassado gordonkázik. 19.33: Az állami-díjas szocialista brigádokról. Rinort. 19.53: jó estét, gyerekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Uj könyvek. 20.33: Stranitzky és a nemzeti hős . Rádiójáték. 21.39: Haydn: Esz-dúr szimfónia No. 43. ..Merkur”. 22.03: Zeng az erdő. Daljáték. 23.15: Vlrágénekek. 23.30: Operaáriák. 3. MC SOR 18.05: Berg: Lulu. 19.27: Zuzaha Ruzioková csembalózik. 20.36: A becsületes megtaláló. Részletek. 20.56: A fantázia valósága. Jegyzet. 21.06: Stúdióhangverseny. 22.36: A Zhad Jo-neS—Mel Lewis bigband játszik. MAGYAR TV 9.30: Delta. Tudományos híradó. 9.55: Asszony az ajtóban. Film. 10.50: Könnyűzene. 11.15: Filmkok- tél. 15.58: Magyarország—Japán, főiskolai válogatott női röplabda- mérkőzés, a budapesti Sportcsarnokból. 18.00: Hírek. 18.05: Reklámműsor. 18.10: Környezetünk védelméért. I. A biológiai egyensúly. 18.45: Zenél Szótár. 16. 19.1Ö: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Papa. mama, a feleségem meg én. Film. Si.40: Nyitott boríték. 22.20: Tvt Híradó. — Z. IL (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Hát én immár kit válaszszák? Riportfilm. 20.35: Tv-híradó. — I. 21.05: Valiszewsky. Dokumentumfilm a festő életéről éa alkotásairól. 21.40: Pajkos diákok. Operett. JUGOSZLÁV TV I; műsort 16.45: Magyar nyelvű tv-napló; 17.45: Gulliver — adássorozat gyermekeknek. 18.15: A Vajdaságon át. 18.30: Riport. 19.00; Rajzfilm. 19.15: Ok a mi stúdiónkban — szórakoztató zenei adás. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Visszapillantás a jugoszláv film történetére: A modem kifejezés felé — A kislány és ,a tölgyfa. 22.00: Bosznia és Hercegovina kulturális öröksége. 2. műsor: 20.30: Erzsébet szerelmi keservei; 21.40: Művészet Jugoszlávia földjén. 21.90: Nápolyi dalok. 22.35: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV L műsor: 11.00: Tarzan legnagyobb kalandja. Film. (ism). 12.15: Hétfői telesport. 16.30: Kicsinyek műsora. 17.15: Antenna. Ifjúsági Magazin. 18.00: Három asszony a házban. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Tv-konyha. 19.00; Osztrák képek. 19.30: Tv-htradó. 20.06: sporthírek. 20.15: Színházi közvetítés: Segítség — egy gazfickót szeretek! Vígjáték. 22.10: Tv-híradó. 2. műsor: 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09; Aktuális események képekben, 20.15: Egy krumpli, két krumpli. Film. 21.40: Osztrák képek. 22.00: Tv-hlradó. MOZI BONYHÁD: Goya I—TI. (Másfél helyárral). (NDK—szovjet—bolgár film). SZEKSZÁRDI PANORÁMA: Mackenna aranya (Felemelt helyárral). (Amerikai film). NAGYVILÁG: Valerie (Angol film). (16). — Reménykedtünk, hogy valamilyen formában sikerül a bent- m áradás. Sajnáljuk, hogy Pálfa Miért nem játszik a Dózsa Szekszárdon ? Jó formában Pukli Mint arról lapunk tegnapi számában már beszámoltunk, a Paksi Kinizsi NB m-as csapata vasárnap Faddotn csak l:l-es döntetlent tudott kiharcolni, Így Paks kiesett és. Fadd jutott tovább az MNK-ban. Peresztegi edző ennek ellenére ■elégedetten nyilatkozott a mérkőzésről, mert mint mondta, végig nagy volt az iram, és ezt játékosai jól bírták. Tovább javult az SSszjáték és néhány játékos már egészen jó formát árult el. A kapuban Pukli ezúttal is jól védett és — tudósítónk szerint — aj mezőny legjobbjának bizonvult. Ez persze azt is bizonyítja, ítogy a faddl csapat is formába lendült, jól felkészült a vasárnapi rajtra. v.+4! Gottvald Pálfa helyett Gyönk Vasárnap Gyünkön szerepel Kötesd Holnap ismét edzés az iíiyálogatottnak Pakson rendezik a Somogy megye elleni mérkőzést?