Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-05 / 182. szám

Az ellenségem arcát egy másodpercig látom Kovácsoljunk ekét a kar­dokból. A szobor, amely Moszkva híres múzeum-kép tá­ra előtt a látogatót fogadja, megdöbbentő., elgondolkodtató. Az izmos férfialak a Tretya- kov-kertben kalapácsával ekét formál a kardból... Hogy béke legyen a földön, hogy kevesebb családba kopogtasson a szenvedés, a gyötrelem, a halál __Olcsó plágium, talán m éltatlan is a híres szobor­hoz. ha felhasználom és mó­dosítom a szobor nevét: ková­csoljunk ekét az autókból. Az autók most- kezdik elfog­lalni a világot, meghódítják az embert, kiveszik a megszokott emberi környezetből — a könyv, gyereknevelés, családi tűzhely, veszekedések, családi örömök mind egy bádog-műanyag ka- lickán kívül kerülnek — be az autóba. Az autó rabjává válunk. Hazánkban egy sze­mélygépkocsira 35 lakos jut. Jelenleg, öt év múlva egy sze­mélygépkocsira legalább 30 személy. Rohanunk a gépesí­tett ember felé. Az emberen úrrá lesz a fehér-kék léből — benzinből — átalakított ener­gia: méterkilopond, SAE. meg DIN, lóerő. A beszédtéma a bilux, a kardán, a csapágy, a radiál. A szürke, a világot átövező sáv, amelynek se kez­dete. se vége, mint mágnes szívja magába a műanyag-bá­dog kalitkákat, benne az em­bert. Sokszor arra gondolok, talán valamiféle földöntúli erő űzi-hajtja az embereket a köz­útra. hogy egymást megöljék. Az Amerikai Egyesült Álla­mokban, amikor a vietnami háború dúlt, egy héten annyi halottat számoltak össze az országutakon, mint amennyit a szennyes háborúban. (Tud­juk viszont, hogy a vietnami harcosok nem rossz céllövők.) Hazánkban egy csendes hét­végen az országúti halottak száma a tízet-tizenötöt eléri. S akkor még nem számoltuk azokat, akik kórházi kezelés közben, a balesetből kifolyó­lag hunytak el. És mi még csak a kezdet kezdetén tar­tunk. Nálunk egy személygép­kocsira niég csak 35 személy jut. az NSÜK-ban 9 személy­re jut egy autó, a hétvégi köz­úti halálesetek száma a nyári szezonban ott hatvan-hetven. Japánban a hivatásos sofőrö­ket már kamikazénak hívják, mint a második világháború­ban az élő torpedókat. Japán­ban az utak halottait áldoza­toknak tekintik, akik a közle­kedési háborúban estek el. Aki meghal a közúton, aki nyomorékká válik a baleset után, bizakodva indult céljá­hoz. Abban a hitben, hogy oda ér. elvégzi a munkáját, aztán siet haza a családhoz. Siet? Rohan! A munkát elvégezni és haza is. És az úton foly­ton az jár az eszében, hogyan folytassa a tárgyalást, miként adja le az árut. Hazafelé mé­reggel, feszültséggel tele még kuszáltabbak gondolatai, mert már az otthon is eszébe jut. hisz egyre gyorsabban közeleg, ahoi várja a maszekolás, a ko­csimosás. a javítás, a ... szó­val nem a pihenés, nem a ki- kapcsolódás. Sietünk az úton. Hivatásos sofőrök, amint főnökszállítá­si szünetben a gépkocsipihenő­ben ülnek, folyton-folyvást , vitatkoznak, ki mennyi idő alatt' tud Pécsre. Dombóvárra, Pestre hajtani... Verseny fo­lyik az .utakon. Nem mondja senki, én is csak félve írom, hogy ezen az országúti verse­nyen, akár mint utas. akár mint vezető veszek részt —, kicsit félek. Félek az ellenségeimtől, akik velem szemben jönnek és akik utánam. Helyesbítek: félünk az ellenségeinktől. Mert az az Igazság, hogy nagyon sokan gondolnak rá: haza érek-e vagy csak a hirem?! Tessék egyszer próbaképpen a szembejövő forgalmat figyel­ni. Nem mást. csak a vezetők arcát. Kapcsoljunk ki min­dent, koncentráljunk a szem­be jövő vezető arcára. Milyen arcokat láthatunk? A szembejövő jármű vezető­jének arcát mindössze egy másodpercig látjuk. Egy má­sodperc, de ha erre az idő­re összpontosítunk, a személy arcvonása két nap múltán is, álmunkban is felvillan. Mond­hatom: kitörölhetetlen egy-egy másodperc-arc. Valahol a hatos út századik kilométerköve tájékán figye­lem az arcokat. Szemben jön egy Moszkvics (AT 87—88), a pilóta fogaira emlékezem. Nagy, fehér fogsora villant rám, amint elrohant mellet­tem. Skoda gépkocsi (IV 42— 86) legalább százkilométeres sebességgel előz, aztán hirte­len visszavág a megelőzött jármű elé. A Skoda vezetőjé­nek arcát nem tudtam meg­figyelni, a mögötte jövő pilóta tágra nyílt szeme, ijedt, sá­padt arca emlékezetembe ma­radt. Vajon a skodás mit tud a veszélyről? Tudja-e, hogy egy olaj folt, egy úton heverő csavar, darab kő nagyobb „úr”, mint ő, aki bízik tudá­sában, meg abban, hogy ura, parancsolója negyven lóerő­nek. Kürtölve söpör a hato­son az ETP 024-es NSZK-beli Mercedes, úgy, olyan fölényes tartással ül a sofőr, mintha saját7 útján száguldana, és aki előtte van, az mind az árok­ba való, ott kellene közleked­nie valahánynak, hogy ő ro­hanhasson... Elég egy másod­perc leolvasni ilyen következ­tetéseket az emberek arcáról? Elég. Meg kell próbálni! A forgalom nagy, csak időt kell rá áldozni, hogy az út szélén megállva, figyeljük ellensége­inket. Nőm vagyok bebiztosítva, hogy aki velem szemben jön, valahol tán száz méterre van még. a következő két-három másodpercben nem okozva-e szerencsétlenségemet... Vagy én leszek rosszul a volánnál és miattam a szembe jövő jármű és utasai járnak szerencsét­lenül... Száguld az AT 54—85 rendszámú kocsi, kilométeren át előz. A pilóta mereven elő­re néz, ő csak a bal oldalt látja, amely még szabad, ahol a százkilométeres óránkénti sebesség még kevés ahhoz, hogy a kocsioszlopot fakép­nél hagyja, mert lehet, hogy éppen ez az ember dicsekedett azzal, hogy Budapest—Pécs között két és fél óra kell az út megtételére. Egyszer, két­szer, hússzor sikerül... és egy­szer majd a távirat megy, amely viszi a szomorú hírt. A távirat nem százkilométeres sebességgel megy, gyorsabb mint az autó. Sokan persze nem értenek velem egyet, hogy általánosí­tok, hogy mindenkit, aki autót vezet, ellenségnek tartok. Az autó veszélyes üzem. A KRESZ-törvény megsértése súlyos szankciókat von maga után. Az úton senki nem úgy indul el, hogy: ma elgázolok két Trabantot, meg három motorost. Nem. Az emberek nem akarnak szerencsétlensé­get okozni másoknak, de a megtörtént balesetek száma, az okok, arra engednek kö­vetkeztetni. hogy szándékos­ság történik az utakon: szán­dékosan okozunk veszélyt egy­másnak. Ijesztgetjük, rémiszt­getjük egymást az ország­úton. Minden azért történik, mert emberek vagyunk, ahányan annyifélék. Egyik az autóban ülve érzi magát úrnak; má­sik hatalmasnak; a harmadik erősnek. Aki gyalogosként meghunyászkodó, autóban szemtelenné válik, „vazelinnel előz” — mondják róla. Aki úgy érzi, hogy munkahelyén háttérbe szorítják, az ország­úton szerez jogtalan előnyt..: És sorolni lehetne, hogy mi- - lyenek vagyunk, amikor a szürke sávon rohanunk, foly­ton csak rohanunk. Olvasom az autósok szaklapjait, fő he­lyen mindenütt: ez a kocsi ilyen sebességre képes ennyi másodperc alatt, az a kocsi tíz másodperc alatt gyorsul százkilométeres sebességre. Nem olvastam még olyan hírt, hogy „X autógyár a jövőben csak olyan kocsit hoz forga­lomba, amelynek maximális sebessége hatvan kilométer óránként.” Folyik a verseny az autógyárak között, folyik a verseny az autósokért, — és az ^autósok között is... ...Most aztán kovácsoljunk ekét az autókból? Nem, csak emberségesebben kellene köz­lekedni... ...Elnézést a tisztelt kivétel-; tői. PÄLKOVÄCS JENŐ Környezetünk esztétikuma Hány és hány szobában jár­tam már, ahol valami meg­foghatatlan összevisszaság uralkodott. Polcaira, asztal­káira, vitrinjébe gyűltek több ember, talán több korosztály ízlésének dokumentumai, a di­vat változásait is híven tük­rözve persze. Csipkefüggöny az ablakon, nylontüll az ajtón, hímzéses falvédő és subapárna, műkris­tály váza és kerámia hamutál, porcelán figurák és formás gyertyatartó, jó képek reprodukciói és családi „bájfotók” egyetlen szobában. Mindenkinek van ízlése, ilyen vagy olyan, de van. Leg­feljebb soha nem gondol rá, sohasem beszél róla. És az íz­lés irányít a vásárlásban. Ha férjé és a feleségé, a szülőké és a gyermekeké különböző, és ráadásul mindannyiójuké bizonytalan, létrejönnek a szemet bántó „berendezéskompo­zíciók”. Tulajdonképpen mindenkinek, aki lakás berendezéséhez kezd, úgy kellene készülődnie, mintha művet alkotna. Mű­vet, aminek egységes a szerkezete, következetesen és szigo­rúan betartott a ritmusa, és átgondolt célja („mondanivaló­ja”) van. Nagy kísértés az ajándékba kapott váza, örökölt lámpa: hogyha már úgyis megvan, maradjon meg... A legjöbb gyógy­szer a továbbajándékozás, értékesítés. Ne kerüljön semmi fölöslegesen vagy véletlenszerűen a lakásba, ha nem oda való! Az ízléses lakásban inkább kevés holmi van, de azok harmóniában vannak egymással és a lakás gazdáival. Mi a helyzet a lehetőségek terén? Sajnos negatív példákat könnyebben lehet találni, mint örvendeteseket. Márpedig nehéz dolog azt tanácsolni az ol­vasóknak, hogy következetesek és szigorúak legyenek a vá­sárláskor, ha a következetesség azt jelenti, hogy évekig kopár szobában lakik az ember. Mert a kínálatot megismer­ve, elképzelhető, hogy valakinek két-három esztendei után­járásba kerül, hogy ízlésének megfelelő szőnyeg után olyan falvédőt találjon, ami illik a szőnyeghez is és tetszik is — és folytathatnók a sort. Vegyük sorjába a kínálatot: Uj keletű divat szerint az ablakra két függöny kerül. A szükség sugallta szokás, a redőny nyugdíjaztatásával a sötétítő függönynek nagy szerepe lett. A legtöbben olyat keresnek, amely a fényt nem ereszti át, szinte kellemes hát­térszín — nem uralkodik a lakáson nagy felülete révén — és tetszetős is. Vagy erős, merev vásznat lehet kapni, rikító sárga, zöld és korallszínben, vagy hervatag selyemszerű anyagot, amely ráadásul még drága is. A díszfüggönyök között az egyeduralkodó a nylonból való. A háziasszonyok azért szeretik, mert könnyen tisztán tartható, és változatos mintákban kapható. Nem olcsó, de állítólag elnyűhetetlen és így megéri az árát. Színesben csak egyetlen helyen láttam, az eladók szerint sokan vennének konyhába, előszobába piro6, sárga, kék függönyt a könnyen mosható, vasalást nem igénylő anyagból. Miután végignéztem egy tucat áruházban a szőnyegeket, faliszőnyegeket, párnákat, meg kellett állapítanom, hogy nem tudnék választani közülük. Nem azért, mert olyan sok szép holmit látni, hanem mert többségük jellegtelen és fantáziátlan. Szükséges és felesleges apróságok Pedig választék igazán van) méretre, színre, mintára. De minden fakó és unalmas. Külön megérdeklődtem, hogy hogyan áll a szőnyeg­padló-kínálat: tudván, hogy a. kereslet nagy. Láttam is kis­libazöld és csillogó fémszálas szőnyegeket, és nem csodál­koztam, hogy ezek nem akad­tak gazdára. Ha eddig nem, hát most már tudom, miért böködik olyan szorgosan az asszonyok a subaszőnyegeket: nemcsak divat, nemcsak időtöltés, de kényszerűség is annak, aki el­fogadható áron akar jó minőségű holmihoz jutni. Mert kap­ni szép szőnyeget, faliképet és párnát is: a Képcsarnokban, ezeknek az ára azonban két-háromszorosa a többi boltban árultakénak. Igaz, ugyanannyival szebbek is. Mi kerül az asztalra? Az áruházak kínálatát nézve az ember azt hinné, hogy semmi. Asztalra való kis térítőkét csak a Képcsarnokban lehet kapni. Akinek ezek nem tet­szenek, az hímez avagy horgol magának kis, könnyen kezel­hető csíkokat. Az abrosznyi horgolt térítők már nem di­vatosak. Egy csöpp öröm sem éri a vásárlót, ha lámpát óhajt. A legolcsóbb asztali lámpa is kétszáz forint felett van, raffolt selyemernyőt vihet haza a kedves vevő, ha rászánja magát. Van viszont álkristály csillár — hova képzelték el, milyen terembe? — kimondottan kis lakásba való (?) malomkerék­nyi gömbök. Az Otthon Áruházban pedig ott látható a szá­zad találmánya: az abszolút semmire sem használható szer­kentyű a lámpák között. Egy nikkelezett csőből és egy cso­kor árvalányhaj-szerű szőrből áll, és ha bekapcsolják az áramba, a szőrök vibrálva fényleni kezdenek. Potom 3950 forintért...! Más elképesztő bolondságok is akadnak a lakberende­zési, lakásszépítési cikkek között. Nagyon divatos például a buzogány sással. Ezt Szek- szárdon fából és műanyagból, Dombóvárott szaruból és fémből vásárolhatja meg a vevő, utóbbi nád mögül fény is elővarázsolható, mert a siófoki „művész” áruja álcázott lámpa. Az újonnan kiötölt, korszerű alapanyagú műanyag tavi- rózsa és mű déligyümölcsöstál, műanyag margarétát mí­melő kerti pihenőgarnitúra mellett változatlan bőségben kap­hatók a megszokott giccsek: porcelán kutya felkötött fog­gal, fésülködő nő és huszárok. Van. aki megveszi! Ideje lenne lejegyezni azt is, minek örülhet a vevő az üzletekben: az áruk mennyiségének, a szép üveg italosgarni. túráknak, ha kedveli, a nylonfüggönyöknek. Az egyetlen üzlet, ahol a mennyiség mellett a lakás- textíliák, lámpák, kerámiák minőségével is elégedett lehet a vásárló, a Képcsarnok. Itt ha nem is minden esetben mű­vészi, de legalább ízléses és esztétikus tárgyakat is lehet ta­lálni. Árukra sem lehet egy szót sem szólni, ha az ember ismeri a sokkal silányabb áruházi kínálat árait. h * Nehéz a helyzete annak, aki olcsón, gyorsan és tetsze­tősen akarja berendezni szobáját: olcsón is lehet, gyorsan is, tetszetősen is, — ez a legnehezebb — de egyszerre teljesíteni e három kívánalmat kereskedelmünk jelenleg nemigen tudja. V. F. E.

Next

/
Thumbnails
Contents