Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-04 / 181. szám

Sajtóértekezlet Budapesten a dél-vietnami rezsim cselekményeiről Dél-Vietnam volt központi témája annak a sajtókonferen­ciának, amelyet pénteken hí­vott össze Budapesten az Orszá- gas Béketánács ügyvezető el­nöksége. A Hazafias Népfront Belgrad rakparti székhazában találkoztak az újságírókkal az OBT meghívására Magyaror­szágra érkezett vendégek: Luu Phuong Thanh, a dél-vietnami politikai foglyok kiszabadítá­sáért küzdő bizottság titkára, a dél-vietnami békevédelmi bizottság központi vezetőségé­nek tagja. Thich Vien Hao, buddhista szerzetes, aki négy-r évi rabság után ez év márciu­sában szabadult ki a saigoni rezsim börtönéből és Hans Gorán Franck. az Amerikai Egyesült Államok indokínában elkövetett háborús bűneit ki­vizsgáló nemzetközi bizottság főtitkára. Darvasi István főszerkesztő, az Országos Béketanács alel- nöke a sajtótalálkozó házigaz­dájaként elöljáróban utalt ar­ra, hogy az indokínai háború befejezéséről és a béke hely­reállításáról szóló párizsi szer­ződés teljesítése nem egy rész­letében késedelmet szenved, elsősorban a saigoni rezsim magatartása miatt Hangsú­lyozta: Indokína. a vietnami probléma— amelynek rende­zéséhez a világ haladó erőinek összefogásából megszületett párizsi megállapodás alapot te­remtett — ma sem kerülhet le a nemzetközi, benne a ma­gyar békemozgalom napirend­jéről. pülőgépen a Phu Quoc-i kato­nai börtönbe szállították. A re­pülőtértől a börtönig gumibo­tos rendőrök sorfala vert vé­gig bennünket. Phu Quocban mindennaposak voltak a kín­vallatások, aminek nyomait még most is magamon vise­lem. Tanúja voltam más fog­lyok megkínoztatásának is. Láttam tigrisketreceket, s több foglyot is ismertem, akiket ki­végeztek. .. Minden bírósági ítélethozatal nélkül egészen 1973. március 18-ig voltam be­börtönözve — ezen a napon az őrök mintegy százunkat teher­autókra raktak, anélkül, hogy közölték volna hová visznek. A repülőtérre vittek ki ben­nünket, majd Quan Triba szál­lítottak. Csak amikor megpil­lantottuk ott a DNFF zászló­ját, akkor jöttünk rá, hogy szabadok vagyunk. A párizsi megállapodásról ekkor még mit sem tudtunk. Véget ért pénteken Tokió­ban a háromnapos nemzetközi atom- és hidrogénbomba el­lenes konferencia, amely Ja­pán, Irak, Uj-Zélánd, Szíria és az Egyesült Államok kül­döttségeinek részvételével a Hirosima és Nagaszaki ellen Hans Göran Franck. aki egyébként svéd jogász — nyo­matékkai hangsúlyozta az Amerikai Egyesült Államok felelősségét a Dél-Vietnamban fogva tartott politikai foglyok szabadon bocsátásáért és a párizsi megállapodások mara­déktalan teljesítéséért. Beszá­molt arról, hogy magában az USA-ban is rendkívül széles mozgalom bontakozott ki: az amerikai politikai élet vezetői­nek befolyásolása végett azért, hogy mindaddig, amíg a pári­zsi egyezményeket maradékta­lanul nem teljesítették, a kongresszus semmiféle segítsé­get és támogatást ne szavazzon meg a saigoni rendszernek. Minden jóakaratú embernek a világon fel kell emelnie sza­vát a békéért. a független­ségért és a demokratikus sza­badságjogokért Dél-Vietnam- ban és egész Indokínában — hangsúlyozta H. G. Franck. intézett atomtámadások 28. év­fordulója alkalmából ülésezett a japán fővárosban. A kon­ferencia határozatban ítélte el a Csendes-óceánon végrehaj­tott francia nukleáris kísérle­tet. A tokiói konferencia is elítélte a francia atomrobbantásokat Idő tábornok Idő tábornok fontos tényező — szövetségeseit ritkán hagyja cserben. Vietnamban szinte mérhetetlenül hosszú ideig tartott a háború. Hanoiban és délen, a hazafiak körében azonban tudták: bármily sokáig folytatódjék is az agresszor és a Thieu-rezsim el­leni küzdelem, előbb-utóbb az igazságos harc győzelemmel ér véget. Fél év múlt el a párizsi fegyverszüneti megállapodás alá­írása óta. S másfél hónapja újabb fontos közös nyilatkozat szü­letett a. francia, fővárosban. Le Dúc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára —, aki mint a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének különleges ta­nácsadója, Kissingerrel, Nixon nemzetvédelmi főtanácsadójával előkészítette a megállapodásokat — a június 13-i közös nyi­latkozat legnagyobb eredményének azt az óriási hatást tartja, amelyet a dokúmentum a dél-vietnami politikai helyzetre gyako­rolt. 'Idő tábornok szerepe cseppet sem lebecsülendő: a Thieu- klikk napról napra jobban elszigetelődik, s mindinkább kovácso- lódik Dél-Vietnamban a lakosság különböző rétegeinek egységes frontja. Amire akár a múlt év végén is kevesen mertek gondolni: az USA kivonta csapatait uel-Vietnamból, megszüntette katonai ak­cióit, a VDK—amerikai vegyes gazdasági bizottságban pedig megállapodtak a pénzügyi eszközök felhasználásáról, a háború ütötte sebek begyógyításában és a demokratikus Vietnam újjá­építésében való amerikai részvétel első évének programjáról. Mindez nem csekélység. Dél-Vietnamban azonban még korai lenne békéről beszélni. Ezt hangoztatta Le Dúc Tho, amikór rá­mutatott: a saigoniak durván megszegik a tűzszünetet. Hasonló megállapításra jutott Luu Phuong Thanh, a dél-vietnami politikai foglyok kiszabadításáért küzdő bizottság titkára, pénteken ren­dezett sajtókonferenciáján. Az Országos Béketanács székházában elmondta: az elmúlt 45 nap alatt csaknem négyezer alkalommal indítottak területszerző hadműveleteket a saigoni csapatok. Thieu és klikkje továbbra sem biztosítja a demokratikus sza­badságjogokat, folytatódtak a letartóztatások — a párizsi közös nyilatkozat óta több tízezer személyt vettek őrizetbe — a be­börtönzött politikai foglyok szabadon bocsátásáról pedig egyelőre hallani sem akarnak. Bízzunk Idő tábornokban! A Thieu-klikk elszigetelődésének folyamata feltartóztathatatlan. Előbb-utóbb rákényszerülnek, hogy a párizsi megállapodás cikkelyeit betartsák, rendelkezéseit vég­rehajtsák. Vereségük tudomásul vétele ezzel válik majd teljessé. (KS) Luu Phuong Thanh beszá­molt arról, hogy a DIFK min­den erejével a párizsi béke- szerződés és a júniusi közös nyilatkozat szigorú megtartá­sára, teljesítésére törekszik. Saigon azonban mindert ‘ esz­közt felhasznál szabotázsakci­ókra: csapataival még mindig igyekszik területeket szerezni a felszabadult részeken, nem biztosítja a demokratikus sza­badságjogokat, a rezsim bör­töneiben több tízezer embert tart fogva. Dél-Vietnamban je­lenleg is húszezer polgári sze­mélynek „álcázott” katonai ta­nácsadót tartanak az amerikai-, ak. Ez azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok kormánya még mindig nem mondott le az agresszióról. A .dél-vietna­mi börtönrendszer irányító ap­parátusában 2400 emberük van az amerikaiaknak, a fenn­tartásra három év alatt — 1971—73-ban — 9 millió dol­lárt költöttek. A borzalmas börtönállapotokért, a foglyok kínzásáért, meggyilkolásáért az amerikaiak és saigoni ki­szolgálóik felelősek — jelen­tette ki a dél-vietnami politi­kai foglyok kiszabadításáért küzdő bizottság titkára. Thich Vien Hao az újság­íróknak elmondta: — 1971 elején mintegy 40 fogollyal együtt amerikaiak vezette re­Kadliafi a géprablókról Kadhafi líbiai elnök a Fi­garó című francia lapnak adott interjújában kijelentette: bíróság''elé állítják a japán lé­gitársaság repülőgépének el­térítőit. Kadhafi, aki eddig a palesztin terroristák támogató­jaként lépett fel. most élesen elítélté a géprablást, rámutat­va, hogy a nemes célért nemes eszközökkel kell küzdeni. Azt mondotta, hogy az akció vég­rehajtói nem tartoztak egyet­len palesztin felszabadítási szervezethez sem. nemzetisé­gük ismeretlen, tettük közön­séges bűncselekmény volt. A líbiai vezető közölte, hogy a géprablókat az iszlám törvény­kezésének szellemében ítélik el, azt a büntetést kapják, amit a régi időkben az útonál- lók: börtönt, végtagjaik levá­gását, vagy halált. (Reuter.) Mezőgazdasági dolgozók győzelme Olaszországban Győzelemmel zárult a dél- olaszországi mezőgazdasági dolgozók hosszú küzdelme. Csütörtökön hosszas tárgyalá­sok után sikeresen véget ért az új bérleti szerződések megkö­téséről folytatott vita, amely a brindiói. leccói és tarantói parasztokat szembeállította a munkáltatókkal. A győzelem kivívásában meghatározó szerepe volt a szakszervezeti egységnek. a A Nyugat-Afrikát sújtó aszály pusztításainak enyhíté­sére nagyarányú segélyakció keretében élelmiszer-szállít­mányok érkeznek az ínséges terület lakossága részére. Ké­pünkön: a dakari kikötőben nagy mennyiségű gabonát rak­tak partra. földművesek és részes bérlők összefogásának, a munkásosz­tály határozott állásfoglalásá­nak és a középrétegek szoli­daritásának. Makarioss válássá Grivassnak Nicosia (MTI). Makaríosz érsek, ciprusi elnök pénteken visszautasította Grivasz ex- tábornok követeléseit, amelye­ket Vakisz igazságügyminisz­ter elrablása fejében támasz­tott. Mint jelentettük Grivasz egyebek között azt követeli, hogy Makariosz mondjon le állami és egyházi funkcióiról. A szigetország elnöke sajtó- értekezleten szögezte le, hogy kormánya nem enged a nyo­másnak és a terrornak. A norvég minisztertanács az izraeli merényletről Oslo. Kairó (MTI). A nor­vég király pénteken miniszter- tanácsi ülésen foglalkozott Norvégia és Izrael kapcsola­tával, illetve azzal a kérdéssel, hogy miképp hathat ki Bucsi- ki meggyilkolása ezekre a kap­csolatokra. Varvik külügymi­niszter. aki Korvald miniszter, elnök távollétében elnökölt, tá­jékoztatta minisztertársait az ügy politikai szempontjairól. A gyilkosság politikai üggyé vált azzal, hogy a gyilkosság­gal gyanúsított hat személy közül kettőt egy izraeli diplo. mata lakásán tartóztattak le a norvég fővárosban. A minisz­tertanács ennek ellenére pén­teken nem döntött a diploma­ta kiutasításáról. Időközben a gyanúsítottak közül négyen beismerték a rendőrségen, hogy egy olyan, izraelbarát csoporthoz tartoz­nak. amely a „Fekete szeptem­ber” elnevezésű terrorszervezet ellen harcol. A letartóztatot­tak állítása szerint Bucsiki en­nek a szervezetnek egyik ve­zetője volt. Az AP bejrúti jelentése sze­rint a palesztinai népi felsza­badítási front pénteken sürget­te Norvégiát, hogy szakítsa meg a diplomáciai kapcsolato­kat Izraellel. Egyidejűleg alig leplezetten figyelmezteti a Nyugat-Európában működő iz­raeli nagykövetségeket, hogy „a palesztinok megtorlásainak célpontjaivá válhatnak”. A figyelmeztetés a front hi­vatalos lapjában, a bejrúti A1 Hadaiban jelent meg. Arafat Berlinben tárgyal Berlin (MTI). Berlinben pénteken folytatódtak a tár­gyalások a Német Szocialista Egységpárt küldöttsége és a palesztinai felszabadítási szer­vezet küldöttsége között. Az NSZEP-küldöttség vezetője, — Gerhard Grüneberg, a Po­litikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára —, a palesztinai felszabadítási szer­vezet küldöttségének vezetője pedig Jasszer Arafat, a vég­rehajtó bizottság elnöke. A szívélyes, baráti hangula­tú beszélgetés során azonos véleményre jutottak minden fontos kérdésben, egyebek kö­zött az NSZEP és a Palesztinái felszabadítási szervezet továb­bi együttműködését illetően. A két küldöttség megállapodásá­nak megfelelően a palesztinai felszabadítási szervezet meg­nyithatja irodáját a Német Demokratikus Köztársaság fő­városában. A kambodzsai főváros tőszomszédságában folynak a harcok Ä kambodzsai felszabadító erők csütörtökön előrenyomul­tak az 1. számú főútvonalon és délkelet felől körülbelül 8 kilométerre közelítették meg a kambodzsai főváros központ­ját. Délnyugati irányban a 3. számú főútvonalon Phnom --Penh-től lű kilométerre foly­nak a harcok. Az amerikai légierő B—52-es nehézbombá­zói és F—111-es változtatható szárnyállású vadászbombázói csütörtökön és pénteken haj­nalban folyamatosan és nagy erőkkel támadták Phnom Penh környékét» As angol VIT-küldöttek Vietnamot segítik 2500 fontról szóló csekket nyújtott át csütörtökön Ber­linben a brit VIT-delegáció a vietnami ifjúsági küldöttség­nek. A pénzt az angol fiatalok gyűjtötték . össze. Az qsszeget egy hanoi gyermekkórház épí. tésére fordítják. Az angol küldöttség a feszti­válra egy dokumentumfilmes is hozott, amelyet fiatal film­rendezők titokban készítettek Dél-Vietnamban.

Next

/
Thumbnails
Contents