Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-30 / 202. szám

••

Oí kérdés a nők szakképzéséről és a tennivalókról

Válaszol: Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes

r Kérdés: Jelenleg minden száz fizikai munkát végző nő közül mindössze 14 rendelkezik szakmával. Hogyan alakulhatott nálunk ilyen kedvezőtlenül a szakképzett nők arányaf

Válasz: Magyarországon az utóbbi két évtizedben a keresők száma egymillióval, ezen belül a dolgozó nők száma ki- lencszázezerrel növekedett. A nők munkavállalása minden népgazdasági ágban jelentős volt; legnagyobb arányú az iparban, az építőiparban és a kereskedelemben. Korábban a mezőgazdaságban és a háztartásban dolgozó nők e nagyarányú munkába lépése eredményezte, hogy a munkavállalók 42 százaléka nő, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a munkaképes korú nők foglalkoztatása már közel esik a lehetőségek felső határához. A nők létszámnövekedése túlnyomórészt a szakképzetlen mun. kaerőt igénylő területeken történt. Ez a körülmény a nők továbbképzésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Jelentősen növekedett viszont a szakmunkásképzésben részt vevő lányok aránya. A szakmai megoszlás azonban arra mutat, hogy a leányok változatlanul a hagyományos női szakmák iránt mutatnak érdeklődést. A leánytanulók 80 százaléka a kereskedelmi és Vendéglátóipari, valamint a könnyűipari szakmákat választja.

Kérdői: A pályairányítás javítása jó irányba terelheti-e a fiatal nők szakmaválasitásátf

Válasz: Igen. Sokat segíthetnek az iskolai pályaválasztási felelősök, az osztályfőnökök, a pályaválasztási tanácsadó intézetek, ha időben felhívják a figyelmet olyan, nem hagyo_ mányos női szakmára is, amelyekre — különösen vidéken — a szülők, ismeretek hiányában esetleg nem is gondolnak, vagy amelyektől ma még idegenkednek. Szakmatanulásukat elősegítené, ha többen jelentkeznének az elektrotechnika. a híradástechnika, a posta, a programozás, a papírfeldolgozás, a bőrdíszműves, a porcelánfestő és a keramikus szakmákra. E területen nagy igény van a női munkaerőre. Sokat jelentene, ■ ha a vállalatok az üzemeken belüli raun* kamegositásban nagyobb mértékben vennék figyelembe a nők adottságait és mind több munkakört tennének szabaddá és elfogadhatóvá számukra. Ha ez megvalósul, a nők bátrabban mernek majd választani nem hagyományos női munkaterületeket is.

Kérdés: A Munkaügyi Minisztérium

milyen intézkedéseket tett a nők szakképzése érdekében; hogyan alakul a leányok kollégiumi elhelyezése?

Válasz: Tavaly széles körű

felmérést végeztünk a nők szakképzésének helyzetéről, s a tapasztalatok alapján a megtett és tervezett intézkedések közül a következőket említem meg:

A pályairányítási tanácsadók kiemelten foglalkoznak a leányok részére javasolt ötven. három szakma propagálásával. A szakmunkásképzés felvételi létszámának tervezése során 30 százalékra növeltük a leányok arányát. A megyei tanácsok munkaügyi osztályai lehetőséget kaptak arra is, hogy az ipari szakmákban felvételüket a kiadott keretszámokon felül emelhetik. A kollégiumi ellátottság növelése érdekében leányok részére alakítottunk át 500 férőiielyet nyolc városiján. Ezen túl, a IV. ötéves 1erv során, 1820 leánykollégiu. mi férőhely épül. A „szakmunkásképzési alapot" az idén osztottuk fel először. A vállalatoknál országosan 254 millió fonnt szolgálja a szakmunkás- képzés feltételeinek javítását. A felhasználásra vonatkozó utasításunk kiemeli a leányok

oktatási feltételeinek megteremtését. javítását, fejlesztését.

Kérdés: A vállalatoknak kötelezően el kell-e készíteniük a nők szakképzésének, illetve továbbképzésének tervezetét, vagy belátásukra bízzék, hogy tosznek-e valamit?

Válasz: Az ágazati minisztériumokat kormányhatározat kötelezi, hogy az irányításuk alá tartozó vállalatokat utasítsák a továbbképzési tervek kidolgozásában a nők arányának növelésére. Tapasztalata, ink szerint egyre több történik a munkásnők szakmai képzése és továbbképzése érdekében. Erről legutóbb a könnyűipari miniszterasszonynak a nők helyzetével foglalkozó beszámolójából is meggyőződhettünk. Az eredmények fokozása azonban megkívánja a társadalmi és állami szervek, a vállalatok és szövetkezetek további következetes és összehangolt munkáját.

Kérdés: A Minisztertanács a Icüzel- ' múltban a munkaügyi miniszter előterjesztése alapján fontos határozatokat hozott a nők szakmai képzéséről és továbbképzéséről. Mi ennek a lényege?

Válasz: A Minisztertanács megállapította, hogy bár a nők foglalkoztatottsága gyorsan növekedett, a női szakmunkások aránya lényegében változatlan maradt. Viszont jelentős mértékben nőtt a betanított és

segédmunkás nők aránya, (10,4, illetve 10 százalékkal). Nyilvánvaló. hogy ez a helyzet nem állandósítható. A Miniszter, tanács ezért a következekben jelölte meg a főbb tennivalókat;

A tovább tanulni szándékozó leányok száma lehetővé, a népgazdaság szakmunkás- igénye pedig szükségessé teszi fokozottabb bekapcsolásukat a szakképzésbe. Ennek megfelelően tovább kell fejleszteni körükben a pályaválasztási tanácsadást. Az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítani a felnőtt korú nők szakmunkás- képzésére is. A továbbképzés útján el kell érni azt is, hogy a nőle helye a társadalmi mun. kamegosztásban kedvezőbb legyen. Miután a nők — különösen a családosok — nem rendelkeznek annyi szabad idővel, hogy a munka mellett könnyűszerrel tanuljanak, olyan állami és vállalati intézkedésekkel kell segítségükre sietni, mint például a továbbtanulási kedvezmények újraszabályozása, vagy a nők elfoglaltságához igazodó oktatási formák alkalmazása. A Minisztertanács határozata lényegében az 1970. évi nőpolitikái határozatok végrehajtását szorgalmazza a nők szakmai képzése és továbbképzése terén.

K. É.

Vagy ide,

AKIK FIGYELEMMEL OLVASSÁK a Tolna megyei Népújságot, azok észrevehették, hogy a közelmúltban megjelent egy cikk a szekszárdi klubpresszóról. Az írás mondandója annyi volt csupán: túl szép a menyasszony, túl szép. nek mutatják. Megesik az ilyen és ha megesik, előfordul, akkor rendszerint a minősítő ember a közéleti kifejezést használja. Ezt: látszateredmények. Olyat mondanak, állítanak, jelentenek, írnak, ami nincs. Erre mondjuk, látszateredmények. Szóval, ami nincs, illetőleg nem úgy van. miként szeretnénk, miként jó lenne, hogy lenne.

De miért mondunk, állítunk, írunk, jelentünk nem ritkán valótlanságokat? Részben felületességből, hanyagságból, felelőtlenségből, részben számításból, érdekből. Abból a meggondolásból, hogy erkölcsi, anyagi tőke kovácsolható olyan eredmények felmutatásával, amelyek tulajdonképpen csak papíron léteznek, mégis kiválthatják a „fentiek” elismerését, hiszen mindent ellenőrizni lehetetlen. Valamikor ilyen meggondolásból ért el papíron országra szóló termelési eredményeket néhány ügyes tsz-elnök. S ki tudja, a földnyilvántartás rendezetlen, ki tudja, hogy most ninos-e ilyen. Ide vezethető vissza az is, hogy némelyik üzemben egyik vagy másik szocialista cím elnyerésén fáradozó brigád csak papíron létezik, bár a brigádtagok kifejezetten jól, szorgalmasan dolgoznak és megközelítően szocialista emberhez illő módon élnek.

Aztán az ilyesmiknek rendszerint lelepleződés a vége. Ismerjük a közmondást a kutyáról, meg a hazug emberről. De ne bonyolódjunk túlságosan a részletekbe, itt most inkább az érdemel figyelmet, ami több mint meglepő. Az, hogy gyakran a megbíráltalak „áll feljebb”, még ő keresi az igazát. Teszi rendszerint azon az alapon, hogy maga mögött hiszi a bírálóknál rangosabb emberek csoportját, akik majd hatalmi szóval döntik el, hogy kinek van igaza. Közhely, mégis ideírom: a tények makacs dolgok, mégis előfordulhat. hogy hosszabb-rövidebb ideig valóban az igazság kimondója húzza a rövidebbet, s bűnösnek kénytelen érezni saját magát, mert szólni merészelt. De hát egy küzdőtéren ütéseik érik a „jót” is, a „rosszat” is. Ilyenformán a közélet porondján a hivatásos mérkőző eleve számításba veheti az éppen soros „ellenfél” öklét, avagy övön aluli ütéseit. Sokan azt tartják: legjobb védekezés a támadás. Ezt veszik tehát elő igazuk bizonyíthatatlansága helyett, s övön alul ütnek.

Éppen a szóban forgó klubpresszó-ügy kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy végeredményben mi készteti a bírálót arra, hogy bíráljon. Mi készteti erre egy üzemben, egy munkahelyen, egy lakókörzetben? (Természetesen helytálló hibák, mulasztások kimondásáról van szó). Nos, bizonyosak lehetünk abban, hogy ez a késztető erő nem más, mint szocialista embertípust formázó közösségi alkat, így is fogalmazhatnánk: szocialista erkölcsökben, normákban való gondolkodás. Formai megnyilvánulása ennek olykor ellenszenves. de nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy ma Magyarországon mindegy ki miként találja, ki hogyan, vérmérsékletéhez. alkatához mérten milyen csomagolásban teszi meg a közösségi észrevételeket, tény, hogy rengeteg hazánkban a közösségi alkatú szocialista embertípust formázó ember. Tehát az olyan ember, aki képtelen szó nélkül elmenni a társadalom érdekeivel ellentétes hibák, mulasztások, káros megnyilvánulások mellett Az mellett tehát, ami egyes embernek talán ideig-óráig jó, előnyös, kellemes, viszont 3 nemzetnek minden esetben rossz. Senki ne higgye, hogy játék a szavakkal. Vegyük a látszateredményeket, hogy a téma kiinduHasítják a barázdát

A Dalmandi Állami Gazdaságban az 1600 hektáros gabonaterület tarlóhántása befejeződött, most a szerves trágya szórását és beszánlását végzik. Foto: Gottvald

ló mozzanatánál maradjunk. Á látszatereclmények közléséi nek, hirdetésének tudomásulvétele iszonyatos károkat okoz a nép jellemében, karakterében, tartásában, gerincességében. És itt erről van szó, s ehhez már fel sem ér a szer ecsen» mosdató'k bírálókat lejárató szándéka.

A MÁSIK OLDALON érdemes azon is elgondolkodni; hogy miért nem ismerik el a jogos, a tényszerű bírálatot az érintettek? Miért lendülnék támadásba tudva, hogy amiß róluk megállapítanak, az szóról szóra igaz. Az értelemre apellálva az lenne a természetes, a logikus, ha a „vétkes’’ behúzná fülét-farkát és legalább elgondolkodna: az ördög vigye el, csakugyan rossz úton járok. Szóval legalább ha hallgatólagosan elismerné azt, amit kisebb vagy nagyobb nyilvánosság színe előtt cáfolhatatlanul a fejére olvasnak. Erre ritkán van példa. Arra viszont igen. hogy sokszor még azok is tiltakoznak, akik annyiban érdekeltek csupán egyik! vagy másik ügyben, hogy ugyanazt csinálják, magukra is« mernek és rohannak tiltakozni. De, s éppen ezzel a tiltakozásukkal leplezik le saját magukat, hiszen hogyan hihetne bárki is, hogy róla van szó, ha nincs megemlítve a neve és á cinizmushoz, a protekcionizmushoz, az anyagiassághoz, a haráosoláshoz az jégvilágon semmi köze.

vagy oda

Létezik egy nem is mindig megalapozatlan, de hosszabb távon soha nem érvényes feltételezés. Ez azt tartja: mindig az erősebbnek van igaza. Továbbá; a hangosabbnak, az agresszívabbnak, a gátlástalannak. Ideig-óráig megy ez. de sokáig nem. arra viszont jó, hogy siettesse a bukást. Némely« kor Szekszárdon i« látni egész nap inni — napközben, dologidőben — azt a vezetőt, aki tavaly sokak füle hallatára és részegen egy „összeférhetetlen” embernek tudtára adta: az ilyeneket mind el kellene vitetni. Pedig, pedig: akarj

embertársaidnak rosszat, hallgasd el hibáit. Kár ezért a mindenkit elvitetni akaró emberért, de sajnos félő. hogy menthetetlen, mert szembenézés helyett azt tartja, annak van igaza, akinek nagyobb a hatalma.

A HIBÁKAT SZÓVÁ TENNI közösségi érdek, a hibákat takargatni, elkenni minden esetben egyéni, esetleg kisebb csoportérdek. Világos, hogy az „érintettnek” mindig az áll érdekében, hogy bármilyen eszközt igénybe véve úgy mossa magát tisztára, hogy közben befeketítse bírálóját és legalább döntetlent érjen el. Végső soron ide akartam kilyukadni; a döntetlenhez. A közélet színterén lehetetlen belenyugodni a döntetlen eredményekbe, s a közélet színtere az üzemi tanácskozás éppen úgy, mint a sajtónyilvánosság. Valakinek például a klubpresszó ügyében nincs igaza. Valakit el kell marasztalni, éppen a közösség okulására, ám a közösségi igazságok megerősítésére, vagy nevezzük nevén: a párt törvényeinek érvényesítése érdekében.

Ám ez eddig elmaradt, s rengetegszer elmarad.

S ilyenkor szokás mondani: a kutya ugat. a karavánt halad.

MINDENESETRE sok embert jórészt azzal lehetne visz- szafordítani, a bukástól megóvni, ha minden presztízsszempontot félretéve, szigorú elvi mércével mérve az éppen illetékes bírák nem felejtenék el: kötelességük az egyik peres felet felmenteni, a másikat elmarasztalni. S miután ez gyakran elmarad, sokszor a hazugság, a jellemtelenség, a hajbókolás érzi magát biztonságban és a tisztesség, az elvszerűség érzi magát bizonytalanságban,

Szp. 2