Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-22 / 195. szám
Kiállításokkal, büntetőkkel tarkított mérkőzések a meovebajnokságban Nemzetközi ökölvívómérkőzés Simontornya 2:0-ás vezetés utón Vesztett otthonában, Tolnával szemben A megyei labdarúgó-bajnokság második fordulójában a Simon- tornyal B'l'C együttese szolgáltatta a meglepetést. Ezt talán nem is annyira a veresége okozta, mind inkább az, amilyen körülmények között az történt. Már a 8. percben Tolnából Fazekas III-at a játékvezető kiállította, mivel ellenfelébe rúgott. Két perc múlva a hazaiak a tíz emberrel játszó Tolnával szemben megszerezték a vezetést, sőt tovább növelték előnyüket a II. félidő elején. Ekkor még senki nem gondolta, hogy Tolna 10 emberrel 4:2 arányban győz. Érdekesség: a vereség ellenére Takács Gyula játékvezetésével a hazaiak teljesen elégedettek voltak. A majosiak Szedresen 0:0-ás félidő után egy 11-esből kapott góllal 1:0 arányban vereséget szenvedtek. Taddon a tamásiak az I. félidő utolsó percéig ellenálltak, ezt követően a hazaiak fölénybe kerültek és 4:0 arányban győztek. Tornádon a hazai csapat kapuját ismét Kovács Zoltán védte, így Káló a középhátvéd poszton játszhatott. A hazai csapat biztos 5:l-es győzelmet szerzett Tenge- liccel szemben. Bonyhádon a jó formában lévő hazai csapatnak nem jelentett nagy akadályt Bölcske legyőzése, amelynek öl góllal terhelték a Vasas játékosai hálójukat. A Dombóvári Vasút Hőgyész ellen 4:0 arányban győzött, de tudósítónk szerint akár két számjegyű eredmény is születhetett volna, ha a csatárok helyzeteiket jobban kihasználják. Kisdorogon három kiállításra került sor, kettőt a hazai, egyet a Dombóvári Spartacus csapatából küldött le a játékvezető. Nagy küzdelem után egy góllal győzte le a Dombóvári Spartacus együttesét. IZGALOM NÉLKÜLI 90 PERC A’ BONYHÁDI PÁLYÁN Bonyhád—Bölcske 5:0 (2:0) Bonyhád, 250 néző. Vezette: Schneider. Bonyhád: Fricsi — Váncsa. Barabás, Fazekas, Heidec- ker. Ambrus, Khul, Eizenczer, Varga. Szőts, Baumann. Csere: Molnár. Bulla. Bölcske: Mármarosi — Princz. Gárdái, Hídvégi, Kiss, Papp, Szauer, Pásti, Bereczki, Lő- rincz, Vidács. Csere: Boros, Komáromi. Kezdés után azonnal a hazai csapat lépett fel támadólag és végig nagy fölényben játszott. A 10. percben Varga kitűnő labdával indította Eizenczert, aki Szőts elé játszott és a hazaiak bal- összekötője 18 méterről megszerezte az első gólt. 1:0. A hazai fölény a 30. percben érett ismét góllá, amikor a Varga felvágásáért megítélt ll-est Eizenczer értékesítette. 2:0. A hátralévő időben Bölcske néhány erőtlen támadást vezetett, de nem jelentett komoly veszélyt Bonyhád kapujára. A II. félidő 10. percében Váncsa vezette fel a labdát, Bulla elé játszott. aki Eizenczer elé továbbított. az utóbbi 16 méterről talált a hálóba. 3:0. Kilenc pere múlva Szőts beadását Eizenczer 14 méterről vágta a hálóba. 4:0. (Mester- hármas) A 25. percben a nagy területen játszó és sokat mozgó Eizenczer adott Vargának labdát, aki még a kapust is kicselezve lptt a hálóba. 5:0. (Szép egyéni teljesítmény volt.) A bonyhádi csapat végig jobb volt és irányította a küzdelmet, győzelme ilyen arányban is megérdemelt. Jók: Eizenczer. Váncsa. Heidecker. illetve: Mármarosi, Gárdái és Papp. — TÚRÓS — MÁR 2:0-RA VEZETETT SIMONTORNYA! Tolna—Simontornya 4:2 (0:1) Simontornya.1 150 néző. Vezette: Takács Gy. Tolna: Straubinger — Vincze. Fazekas l„ Strich. Fazekas III., Csendes. Kugler, Schéfer, Molnár, Pirgi, Fazekas II. Csere: Fazekas IV.. Somorjai. Simontornya: Horváth — Ihász, Geruszi, Szabó, Kardos, Csóka, Nagy, Baranyai, Kovács I.. Wittman, Kovács II. Csere: Szelei: A 2. percben Wittman megszerezhette volna a vezetést, de hibázott. A 8. percben a tolnai Fazekas III. Nagyba rúgott, melyért a játékvezető a tolnai fiút kiállította. Két perc múlva Wittman megszerezte a vezetést Simontornyának. 0:1. A 16. percben Nagy labdáját Szelei kapu mellé lőtte. A\ 30. percben Tolna egyenlítési alkalmat hagyott ki, amikor Geruszi az utolsó pillanatban tisztázni tudott. A 44. percben Kovács lőtt kapu mellé jó helyzetben. A n. félidő hazai góllal kezdődött. amikor ismét Wittman volt eredményes. .0:2. A 9. percben Szelei fejesét védte a vendegek kapusa. A 12. percben Fazekas U,t nek sikerült szépíteni, l :2. A 14. percben' a jó formában játszó Fazekas II, ismét a simontornyai kapuba küldte a labdát. 2:2. Az egyenlítés szemmelláthatólag zavarba hozta a hazai védelmet, mert a 16. percben a büntető területen belül is szabálytalankodtak és a ll-est Strich értékesítette 3:2. Tolna 10 emberrel is nagy lendülettel támadott. A 27. percben egy ellen- támadásnál Baranyai került jó helyzetbe, de lövése fölément. A 32. percben Schéfer állította be a mérkőzés végeredményét. 4:2. Jó iramú és változatos mérkőzésen a tolnai csapat megérdemelten győzött. Jók: Schéfer. Molnár. Fazekas II., Strich, illetve Baranyai, Wittman, Csóka és Kardos. — KUREK — NEHÉZ GYŐZELEM A JÖ DOMBÓVÁR ELLEN Kisdorog—Dombóvári Spartacus 1:0 (0:0) Kisdorog, 300 néző. Vezette: Csordás. Kisdorog: Stölkler I. — Antal II., Brunner, Antal I., Győr fi, Kerekes, Varga, Domokos, Fazekas. Boda, Illés. Csere: Stölkler II.. Kiss. Dombóvár: Foki — Her- telendi, Vida II., Újvári, Szigler, Fenyvesi, Vámosi, Loboda, Varga, Garamvári, Lódri. Csere: Völgye- si, Vida II. A hazaiak támadtak többet, a vendégek inkább a védekezésre fordítottak nagyobb gondot. Kisdorog a 10. percben szabadrúgáshoz jutott, de Boda a kapusba lőtte a labdát. Meddő maradt a hazaiak fölénye. A 40. percben a hazai csapatból Antal Jl-öt a játékvezető utánrúgásért kiállította. A II. félidő 10. percében a kaputól húsz méterre szabálytalankodott' a dombóvári védelem, a szabadrúgást Boda védhetetlenül küldte a léc alá. 1:0. Ebben az időben is a hazai csapat támadott többet. A 20. perctől feljött DomA tamási nemzetközi loyasnapok eredményei Első nap: Nemzetközi megnyitóverseny. 120 centiméteres akadály. 1. Varró József (Kiskunhalasi Határőr Dózsa) 2. Rózsa István (Enyingi MEDOSZ). 3. Berki Sándor (Mezőszilas. Mezőföld Tsz). Stafétaverseny: 1. Enyingi MEDOSZ (Kneisz János. Oláh Mihály. Rózsa István). 2. Kiskun- halasi Határőr Dózsa (Varró József. Nagy Ferenc. Gróf Lajos), 3. Igar—Simontornya (Horváth István, Horváth János. Kapoli István). Pontgyűjtő verseny 12<K— 140 centiméteres akadályon: 1. Natkeviciusz Kesztalin (Litvánia). 2, Gróf Lajos (Kiskunhalasi Határőr Dózsa). 3. Civinkas Vinces (Litvánia). Második nap: Nemzetek díja, csapatverseny. 14*0 centiméteres akadály: 1. Litván csapat (Natkeviciusz Kesztalin. Civankas Vin- cesz, Jankusz Halibertesz, Lid- namtus Slevis), 2. Kiskunhalasi Hatóirőr Dózsa (Mezei Miklós, Gróf Lajos, Horváth József, Var> ró József). 3. Mezőszilas. Mezőföld Tsz (Nagy György. Kecskeméti Ferenc, Zsoldos Attila, ifjú Berki Sándor). Szimultánugratás 130 centiméteres akadályon: 1. Berki Sándor (Mező.szilas, Mezőföld Tsz), 2. Gróf Lajos (Kiskunhalasi Határőr Dózsa). 3. Kapoli István (Igar—Simontornya). Harmadik nap: Vadászugratás 130 centiméteres akadályon: 1. Varró József (Kiskunhalasi Határőr Dózsa). 2. Gróf Lajos (Kishun- halasi Határőr Dózsa). 3. Kneisz János (Enyingi MEDOSZ). Kitar- tásos verseny: l. Vidmen.tes Sle- nes (Litvánia) 170 cm hibapont nélkül. 2. Palenik Pável (Kassa) 170 centiméter. 4 hibaponttal. Vígaszdíjban Kneisz János (Enyingi MEDOSZ). 2. Varró József (Kiskunhalasi Határőr Dózsa). 3. Kapoli István (igar—Simontornya). bóvár. A 23. percben Loboda nagy erejű lövését Stölkler I. tisztázta, de válla kificamodott, helyét Kiss foglalta el. Négy perc múlva. Vida egyenlíthetett volna, de szabadrúgása kapu mellé ment. A 35. percben Dombóvárból Fenyvesit, majd a 45. percben a hazai csapatból Antal l-et kellett a játékvezetőnek kiállítani. A hazai csapat volt többet támadásban és győzelme megérdemelt. Jók: Brunner. Kerekes. Domokos. Boda. illetve Újvári, Garamvári és Varga. — D. — KÖZEPES TELJESÍTMÉNY IS ELÉG VOLT A 4:0-HOZ Dombóvári VSE— Hőgyész 4:0 (3:0) Dombóvár. 300 néző. Vezette: S umpf. Dombóvár: Bancsi — Szíjártó. Mike. Kakas. Beke. Lakos, Végvári, Wéber. Sonkoly. Bíró, £zentgyörgyi. Csere: G. Kiss, Gaál. Hegyész: Balaskó — Lőrincz. Ba- icbá.i I, Manhald, Barabás II. r: tichk I, Banai, Bús, Magyar, Pilács, Witzl. Csere: Banász, Trick li. A hazai csapat a 3. percben vezetéshez jutott. Wéber húsz méterről talált a hálóba. 1:0. Hazai fölény után, Bíró a labdát Szent- györgyihez továbbította, aki a hálóba lőtt. 2:0. Végig a hazaiak irányítottak és a 36. percben Beke átadását Sonkoly fejelte Szent- györgyi elé. aki ismét eredményes volt. 3:0. A n. félidőben is nagy mezőnyfölényben játszott a vasutascsapat, de hosszú ideig nem tudtak gólt lőni, mert a cserekapus. Banász. parádésan védett. A 37. percben G. Kiss lövését már mindenki gólnak látta, de Banász ezúttal is védett. A 40. percben ismét G. Kiss lőtt. de a labda a kapufán csattant. Befejezés előtt hárpm perccel Wéber labdáját Gaál kapta, aki közelről beállította a végeredményt. 4:0. A hazai csapat közepes játéka ellenére is akár két számjegyű győzelmet is szerezhetett volna, ha a csatárai szemfülesebbek. Jók: Lakos. Sonkoly. Beke. illetve Banász. Barabás I. és Banai. — G — FADD TARTJA JÓ FORMÁJÁT Fadd—Tamási 4:0 (1:0) , Fadd, 400 néző. Vezette: sipőcz. Fadd: Soponyai — Baross, Kovács. Horváth. Szűcs, Gerendái, Aradi. Fenyvesi II. Schuszter. Kiss I. Kiss n. Csere: Fenyvesi III. Papp II. Tamási; Németh — Horgos. Tóth I. Hóhner, Kajtár, Tóth II. Dobján, Bálizs, Jurasics. Háti, Noé. Csere: Béres, Somogyi. A hazai csapat nagy erővel rohamozott az első perctől kezdve. A 6. percben Schuszter a kapufát találta el. A 11. percben Kiss I. lövését szépen védi Németh. A hazai csapat vezető góljára a 44. percig kellett várni, amikor szöglet után Kovács fejelt a vendégek kapujába. 1:0. A II. félidőben is végig a hazai csapat irányított, és az egész félidőt végigtámadta. A 23. percben Fenyvesi II. átkígyózott a vendégek védelmén.- és szép gólt lőtt. 2:0. A 25. jpercben Szűcs távolról hatalmas gólt rúgott a felső sarokba. 3:0. A 32. percben Németh kapus rosszul esett, megsérült, és helyette Béres állt a kapuba. A 10 főre olvadt vendég- csapattal szemben a 38. percben Schuszter állította be a végeredményt. amikor előrevetődve fejelt Béres kapujába. 4:0. A hazai csapat játékosain meglátszott a szerdai kupamérkőzés. Erővel ugyan bírták, de a helyzeteket már nem tudták kihasználni. Jók: Kovács, Schuszter, Szűcs, Kiss I. és Horváth, illetve Tóth I, Németh, Kajtár és Tóth II. — Pánczél — CSAK BÜNTETŐBŐL SZERZETT GÓLLAL NYERT SZEDRES Szedres—Majos 1:0 (0:0) Szedres, 250 néző. Vezette; Ben- cze. A szedresi csapat támadólag lépett fel, de nagy mezőnyfölénye ellenére sem sikerült vezetéshez jutnia. A 22. percben Ferkelt az üres kapu mellé lőtt. A 30. percben ismét Ferkelt lehetett volna eredményes, de ezúttal is hibázott. A következő percben Szab- ján hatalmas lövést küldött a majosi kapura, de a labda centiméterekkel fölément. A majosiak jól védekeztek, lelkesen játszottak. A II. félidőt is szedresi támadások vezették be. de a 10. perctől Majos feljött és negyedórán át óriási nyomás nehezedett a hazai kapura. A szedresi védelem Tornaival az élen, azonban sikerrel hárította ezeket az ellentámadásokat. A félidő utolsó húsz percében ismét a hazaiak irányítottak. és közben Ferkelt és Szab- ján hagyott ki helyzetet. Befejo^és előtt tíz perccel az előretörő Ferkeltet szabálytalanul szerelték a majosi védők a 16-oson belül. A játékvezető ll-est ítélt. amelyet Szabján értékesített. i:0. Az utolsó percekben Majos teljesen beszorult, de a hazaiak már nem tudták növelni előnyüket. A hazai csapatnak lényegesen több helyzete volt, így rászolgált a győzelemre, még ha a győztes gólt 11-esből is érte el. Jók: Tornai. Balogh. Haszeg, illetve Tóth, Péter, Páll. — Tóth — A HAZAIAK AKÁR NAGYOBB ARÁNYBAN IS GYŐZHETTEK VOLNA Fornád—Tengelic 5:1 (3:1) Fornád. 100 néző. Vezette: Ait- vater. Fornád: Kovács I. — Pri- ger. Káló. Németh, Kovács III, Hadobás. Nagy, Kiss, Pencs, Bóta, Délczeg. Csere: Rózenberger, Ba. zsonyi. Tengelic: Bőte — Világh, Szűcs, Nyúl, Zsíros, Oberlender, Molnár. Gáncs, Bornemissza, Jil- ling, Éberling. Csere: Juhász. Közepes iramban kezdődött a mérkőzés és a 10. percben a vendégcsapat gólt ért el Bornemissza révén. 0:1. A 15. percben a hazai csapat egyenlített, amikor Kovács III. lövése a középhátvéd Szűcsön irányt változtatott és a labda a hálóba került. 1:1. (öngól). a 20. percben bal oldali beadás titán Pencs fejelt a hálóba. 2:1. A félidő befejezése előtt öt perccel Kiss kiugrott a védők között, és a kapus mellett gurított a hálóba. 3:i. A II. félidőben hosszú ideig a két 16-os között pattogott a labda. de említésre méltó esemény a 30. percig nem történt, ekkor ismét egy bal oldali beadást Pencs jó érzékkel lőtt a hálóba. 4:i. A 40. percben a jobbszélső Nagy a védők között* kiugrott és a kapus fölött megszerezte a hazaiak ötödik gólját. 5:1. Az utolsó öt percben a vendégcsapat is feljött, de Jillirtg egymásután kétszer csak a kapufát találta el. A közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. Jók; Bóta. Káló. Délczeg. illetve Gáncs, Jilling, Oberlender. — Samu — IGAZSÁGOS DÖNTETLENT ÉRT EL ZOMBA Sz. Dózsa II.—Zomba 1:1 (0:0) Szekszárd. 50 néző. Vezette: Bakonyi. Változatos, jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat. A vezetést a II. félidő közepén Hosnyánszky szerezte meg Zombának. majd befejezés előtt 10 perccel Korom egyenlített. Kitűnt: Jerabek. Mucska. Simon, Schafler. illetve Hosnyánszky, Bíró és Kerekes. A mezőny legjobbjai: Szedres—Majos: Tornai (Szedres) J^tdd—Tamási: Kovács (Fadd) Simontornya—Tolna: Schéfer (Tolna) Fornád—Tengelic: Bóta (Simontornya) Bonyhád—Bölcske: Eizenczer (Bonyhád) Dombóvári VSE—Hőgyész: Lakos (Domb. VSE) Kisdorog—Domb. Spartacus: Brunner (Kisdorog) BSG SACHSENRING (ZWIK AU)—SZEKSZÁRDI DÓZSA 17:7 Vasárnap délelőtt 300 néző előtt rendezték meg Szekszárdon az érdeklődéssel várt nemzetközi mérkőzést. A sport indulóra bevonuló csapatok nagy tapsot kaptak. Az üdvözlések és bemutatkozások utón megkezdődött a mérkőzés, mely sok tanulsággal szolgálhat. Meglepetésre a zwikaui csapat egységesebb volt. 'Versenyzői jobb erőben és négy versenyző kivételével harcosabbak is voltak a szekszárdiaknál. tudtak vesztett állásból is nyerni. Bár az eredmény túlzott, mert sérülések miatt olyan pontokhoz is jutottak, melyek már számukra szinte elvesztek. de győzelmük megérdemelt volt. A szekszárdi csapatból különösen Feri János. Kalcsu .Karoly. Szabó János és a lelke són küzdő Böncze Vince emelkedett ki. Több versenyző csalódást okozott. A mérkőzéseken tárgyilagos, jó bíráskodás folyt, melynek résztvevői: Francz Rudolt (Karl-Marx - Stadt), Dimmer Ottó (Foliberg), Leposa' Béla és Mestyán Ad ám (Szekszárdi. Részletes eredmények (előlállók a BSG Sachsenring versenyzői) : Máj er Andreas pontozással győzött Földssi János ellen. Máj e r végig irányított, sok pontos egyenest ütött. Földesi csak közbevert, így nem nyerhetett. Hilmer Frank pontozással győzött Kuncz Károly ellen. Kunez ragyogóan kezdett, kemény horgokat ütött, vezetett, de Hilmer egy kemény közbeütése után rá- •7'mohák és a mérkőzést nem folytathatta. Gr ütne r René döntő fölénnyel vesztett Feri János ellen. Feri a jó képességű NDK-fiu ellen az ökölvívás szépségeit bemutatta, elhajlásokból kemény horgokat Ütött th^sé'Ől íiis számoltak, a folytatásban egy ujaob kemény horog után az HDK-s vezetőbíró leléptette Grüt- nert. Junghans Frank ellen Papp Lajos edzője a mérkőzést feladta. A vendég fiú végig jobb volt. az első menetben egy kemény ütéstől Pappra számoltak, a második menetben Junghans fölénye állandósult és az edző feladta a mérkőzést. Rüger Ditter pontozással győzött Bencze Vince ellen. Horváth János sportszerűtlen távolmaradása miatt az edzés nélkül beugró Bencze hatalmas csatát vívott a rutinos Rüger ellen. Az első menet Rügeré volt. a máso- dilc menetben Bencze került fölénybe. a harmadik menet erős döntetlen volt. de 2:l-re a bírók aügert jelölték meg győztesnek. Steiner Andreas pontozással győzött Horváth ' László ellen. Szép mérkőzésen egyenlő első menet után Steiner fölénybe került és pontosabb ütéseivel szoros küzdelemben az erőnlétében visszaesett Horváth ellen megérdemelten győzött. Wolf Horst—Dörnyei Lajos döntetlen. Wolf volt a technikásaób. Dörnyei a küzdő-képesebb, de sokat fejelt. Wolf győzelme* érdemelt volna. Hunke Dieter pontozással vesztett Kalcsú Károly ellen. Kalcsu ragyogóan kezdett már az első menetben, jó elhajlás után 8-ig földre küldte ellenfelét, akit fogásért meg is intettek. A harmadik menetre mindketten elfáradtak. de Kalcsú győzelme így is biztos volt. Günzel Reinea pontozással vesztett Szabó János ellen. ■ Szabó nem volt a megszokott jó formájában, de keményebb és harcosabb volt ellenfelénél és bár nagyon .lelassult, de így is nagy harcban, biztosan győzött. Gottvald Jürgen ellen Braun Jánost sérülés miatt leléptették. Braun jól kezdett és a második menet közepéig vezetett és amikor erős vérzés miatt az orvos nem engedte tovább a mérkőzés folytatását. Badstübner Wilfried ellen Angyal Sándor feladta. Angyal jól kezdett, már az első menetben leütötte ellenfelét. A második menet közepéig nagy fölényben volt. de ettől kezdve ereje elfogyott és fokozatosan visszaesett. A harmadik menetben kettős fedezék miatt rászámoltak és edzője a mérkőzést feladta. Mai Vilii pontozással győzött Hosszú János ellen. Ezen a mérkőzésen is a jobb erőnlét döntött, mert amíg Hosszú erővel bírta, vezetett, de elf ára m- és Mai nagy fölénybe került. Végig nagy ütésekkel és kevés védéssel versenyeztek. A BSG Sachsenring edzője a volt Szekszárdi Dózsa-versenyző Csötönyi Sándor, aki a látottak alapján jó munkát vé *z. Az .VDK-ban is- kamatoztatja tudóiét. A Szekszárdi Dózsa edzöjé Suuucz Árpád.