Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-19 / 194. szám
Egy ember vezetésből megbukott Mit mond a környezet? '•-.-*** v « * Egy olyan emberről van szó, aki Tolna megyében hosszú ideig vezető beosztásban dolgozott, de magatartása, életmódja törvényszerűen bukásba sodorta. Ő most csupán háttér. Három munkatársával beszélgettünk. Három olyan emberrel, akinek látni kellett a szóban forgó vezető életmódját, hiszen együtt dolgoztak. Látták is. De— Ne vágjunk a dolgok elé. Az ügyre majd a bírósági tárgyaláson visszatérünk, a neveket most elhallgatjuk. Tesszük ezt abból a meggondolásból, hogy itt már nem a£ eset. a tanulság az érdekes. • A PÁRTON KÍVÜLI MUNKATÁRSI — Maguk együtt dolgoztak? — Én 1970. október 1. napjával kerültem ide, korábban nem jártam itt, nem ismertem az itteni körülményeket. Ténykedésemet nem azzal kezdtem, hogy magukat a személyeket megismerjem, először arra törekedtem, hogy megismerjem a saját munkaterületemet, a feladatomat Megpróbáltam először elhelyezkedni, elképzelni magamat a saját munkaterületemen. — Van az emberben munkatársi felelősség? Érez ilyet? — Csak azt mondhatom el. amit én láttam. Mióta én ismerem B. elvtársat, nem merném állítani, hogy nagyarányú reprezentálás folyt volna. Különböző hírek terjedtek el; szóba került az a bizonyos csőszház, állítólag ott folytak ezek a reprezentálások. Ez az épület nemrég épült, és nem azért, hogy itt csak reprezentáljanak. Az igaz, hogy ez az épület kisebb összejövetelekre alkalmas. Az, hogy ott nem voltak nagyobb összejövetelek, az biztos. Én körülbelül kétszer voltam ilyen rendezvényen, szolid körülmények között folyt a beszélgetés és nem is a reprezentációs keret terhére, hanem mi adtuk össze a pénzt. Vadásztársasági tagok,lőttek valamilyen állatot és azt munka után megfőztük. A munkába állásom előtti időszakot nem ismerem, de azt tudom, hogy B. elvtárs az utóbbi időben keveset tudott fogyasztani, mert gyógykezelés alatt állt. Egy-két pohár bor már látszott rajta, megártott neki. — Baráti, munkatársi alapon nem figyelmeztették őt, hogy ennek rossz vége lesz? — Figyelmeztették, biztos vagyok ben, ne. Én is szóltam, bár munkaidő alatt nemigen fordult elő. Munkaidő után egy-két összejövetelről hallottam, amiből aztán fegyelmi eljárás is lett. Két esztendő alatt két fegyelmi ügye volt B. elvtársnak. A járási vezetők is és a községi párttitkár is fjgyelmeztette. De véleményem szerint nem az utóbbi két esztendő volt a döntő, talán korábban, sokkal korábban kellett, hogy ez a dolog elinduljon. Sokkal korábban kellett volna őt figyelmeztetni, vagy nem is tudom, lehetett volna? Lett volna ennek eredménye? Talán. De miért nem került erre sor? Nem B. elvtárs volt az egyedüli, aki ezeken a rendezvényeken részt vett. Konkrétan megmondom, hogy miért nem tudok felelősséggel nyilatkozni. 1970. október 1-től egy évig igen nagy távolságról jártam ide dolgozni. Befejeztem a munkámat és siettem az autó, buszhoz. Kivétel, mikor ünnepi ülést tartottunk, de ez is megfelelő keretek között történt. Nem volt duhajkodás. Bár nem vettem részt benne, de nem tudnám tagadni, hogy az az eset, ami miatt B. elvtárs fegyelmit kapott, egy éjszakai mulatozás volt itt, az irodában. De ez nem a költségvetés terhére történt, hanem baráti összejövetel volt. 41 — Kik vettek ezen részt? — Úgy tudom, idevalósi emberek. Nem tudom pontosan, hogy kik, mert nem ismerem annyira az embereket. — Milyen érzés, most az „eset” után találkozni B. elvtárssal? — Rossz érzés. Igaz, hogy az utóbbi időben ritkán találkozunk, mert ő már másutt dolgozik, s talán tudatosan sem keres meg bennünket, amíg az eljárás folyik. Talán azért, nehogy azt mondják. hogy összejátszunk. Különösen mióta ennyire szellőztették ezt az ügyet. B. elv iám két fegyelmit kapott, az egyiket a már említett éjszakai mulatozás miatt, a másikat azért, mert összetűzött a rendőrséggel Én akkor jöttem ide, mikor ezt a fegyelmi eljárást folytatták. Nyilván ennek is mulatozás volt az előzménye. — A pártszervezetben foglalkoztak az üggyel? — Erre nem tudnék határozott választ adni. Nem vagyok párttag, nem veszek részt a párttaggyűléseken. — Törvényszerű-e. hogy idáig eljusson egy ember? — Erre én határozottan azt tudom válaszolni, hogy nem. Az elmúlt két esztendőben B. elvtáns magatartásában gyökeres változás állt be. A két fegyelmi ellenére is ezt lehet mondani. Az, hogy idáig eljutott ez az ember, hogy ebből közvélemény lett, az a véletlen műve. Ha egyetlen személyt kiragadunk, azt, aki ezeket tudta, ismerte, már nem jut a tudomására senkinek. Ha ez az ember nem nyitja ki a száját, nincs bűnvádi eljárás, nincs semmi. Nem az a súlyos, ami az elmúlt három esztendőben történt, hanem a szálak sokkal messzebbre nyúlnak. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, B. elvtárs nagyon sok támogatást kellett, hogy kapjon. B. elvtárs igen jó szervező, aki mindig tudta, hogy mit kell tennie. Amit a falu érdekében tett. pozitívan kell értékelni. Sajnos az nemcsak ránk vonatkozik, hogy fehér asztal mellett sok mindent lehet elérni. Ezek nem jogtalan előnyök. Egyszer büntették, egyszer jutalmazták. Feltételezem, hogy ezért nem ismerték ki magukat a mun. katánsai sem. Tehát jutalmat is kapott? Jutalmat is kapott! Büntették is? Büntették is! Nahát én azt hiszem, ha volt ilyen reprezentálás, az újság szerint rongyrázás, akkor, akkor, akkor több embernek részt kellett ezen venni, és nem a hivatalsegédekkel, hanem olyan emberekkel, akik valamit nyújthattak. • A GÉPKOCSIVEZETŐ: —- Mennyi ideig dolgoztak együtt maguk? Igen. B.-vel, a volt főnökével? — Várjon egy pillanatra hadd gondolkodjam rajta, 1968. október 1-én jöttem, vagy 68-ban, most nem tudom pontosai). Szóval, 68. október 1-gyel jöttem ide, — Itt arról van szó, hogy reprezentálás, mértéktelen— — Én nem mondok ilyet semmit, ilyet nem mondok mikrofonba. — Csupán az a kérdés, látta maga ezeket a dolgokat? — Én nem mondok semmit, én nem nyilatkozom semmit sem. — Nem erőszakoskodunk. De emberileg nem lehett volna valamit tenni, szólni, megelőzni? — Én. mint gépkocsivezető, énnekem ehhez mi közöm? Én a főnökömet figyelmeztessem arra, hogy ne csinálja? Emberileg is, én úgy gondolom, hogy ezt nem is mertem volna mondani, hogy csinálja, vagy ne csinálja. Ilyesmiről nem beszélgettünk ugye. — Végül. íjiaga hogyan értékeli ezt az ügyet? — Hát erre nem tudok válaszolni. — Fölvetődött itt sok dolog. H.-né is kocsival járt bevásárolni, hazavitette magát — Igen, egyébként másnak is vittem haza, nemcsak H-nénak. Aki megkért, bárkinek. Tudnék mondani többet is, akinek vittem haza. Általános volt egyébként. Azt hiszem, hogy ez másutt is így volt, voltam én már máshol is. —- Maga mindig ott volt vele, B.-vel? — Erről nem akarok nyilatkozni. Mondok talán olyan dolgát, ami egyiknek jó, a másiknak rossz. Én azt hiszem, az a legjobb, ha nem mondok semmit sem. Néha bizony elég sokat elmaradtunk, én már kezdtem unni, és ha így maradt volna, itt is kellett volna,' hogy hagyjam. Most mért mondjak olyat, ami másoknak rossz, inkább nem mondok semmit, ez sokkal tisztább. — Hát ezt is köszönjük, amit elmondott. A PÁRTTAG MUNKATÁRS: — Mióta párttag? r- 1968 óta. — Mióta dolgozik együtt B.-vel? — 1956 óta. Tizenhat éve dolgoztam vele együtt. — A mértéktelen reprezentálást, italozást nem lehetett észrevenni? — Észrevettük. Mi, akik a közvetlen környezetében dolgoztunk, láttuk. Nem egyszer baráti alapon is szóba került, és úgy mint barát említettem neki. Sőt sokszor hivatalos értekezleteken, hivatalos formában is figyelmeztettük. — Hogyan fogadta B. a baráti szót? — Az eredmény az volt, hogy sajnos éreztette. Bizonyos tekintetben önkriti. kát gyakorolt, elfogadta a figyelmeztetést, és belátta, hogy nem tesz mindenben helyesen, aztán nem tett annak érdekében semmit, hogy változtatott volna a magatartásán. — Éreztette is, ha szóltak? ■— Éreztette. Konkrétan velem szemben. Például jutalmazásoknál erősen. A legrégibb dolgozó vagyok itt, 33 éve dolgozom ezen a pályán és sérelmesnek találtam, hogy előtérbe helyezte például H.-nét. Ő háromezer forint jutalmat kapott, én csak ezerötöt. Mikor ezt szóvá tettem, azt mondta, hogy a jutalmazás az ő szuverén joga, annyit ad, amennyit akar. — B. mindig italozott? — Ez sajnos mindig előfordult. Napközben. munka közben — ahogy én tudom — úgy történt, hogy minden hétfőn a vezetői értekezleteket összekötötték italozással. Ez nem kimondott italozás volt, hanem egy-két stampedli italt megittak. Ital fogyasztása mellett folyt ez a vezetői értekezlet. Ez minden hétfőn délután volt, bár az utóbbi időben egyre ritkábban, később pedig el is maradt. Ezek a délutáni értekezletek szolidan fejeződtek be. ^ — Párttaggyűlésen szóba kerültek B. dolgai? Azok, amelyek nem fértek ösz- sze a kommunista erkölccsel, a vezetői magatartással? — Ilyesmi nem fordult elő soha. Amikor a fegyelmi eljárás indult ellene, taggyűlésen bejelentették, szó volt er- ről is, és általában B. elvtárs hibáiról. — Míg nem került sor a fegyelmire, a taggyűlésen nem beszélgettek a kommunista erkölcs normáiról? — Nem, soha. — B. italozása feltűnő volt. szembetűnő volt? — Feltűnő volt. Különösen az, hogy az egyik irodába, ha bármikor bemen7 tünk, ennek nyoma volt. Ez tagadhatatlan, azt mindenki látta. B. elvtárs és az iroda dolgozói jártak oda, természetesen közülük sem mindenki. Mikor én láttam, Ií.-né és a gépkocsivezető^ bár ő napközben' nem ivott. Több ilyen alkalom volt. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy kik jártak oda. A vendégeket nem ebben az irodában, hanem saját szobájában fogadta. — Hogy tudott B. dolgozni? — B. elvtánsra még rosszindulatból sem mondhatom, hogy hivatalos idő alatt mólés volt. — Senki sem kifogásolta, hogy azt a bizonyos irodát kocsmának használják? — Úgy egymás között a dolgozók beszéltek róla és nemtetszésüket nyilvánították. Konkrétan B. elvtársnak nem szólt senki. Ö volt a vezető, & senki sem mert szólni. — Mikor az első fegyelmit kapta, ismertették az alapszervezettel, hogy miről van szó? r —- Ismertettél!:. Mondtál?, hogy a mai gatartása miatt és főleg az italozásai miatt kapta a fegyelmit. — Volt akkor hozzászólás? — Nem volt. Az egyik járási vezető volt kint, ő szólt hozzá. B. elvtáns pedig önkritikát gyakorolt. Mondta, hogy ez rossz, magatartása helytelen és ezen változtatni kell. Mondta még, hogy valószínű úgy dönt, hogy itthagyja az állását. Ez a múlt esztendőben történt. — A két fegyelmi között a kommunisták nem emlékeztették ígéretére? — Nem. A második fegyelmi után az ügy már lezáródott és B. elvtárs távozó- félben volt Különösebben nem törődtünk vele. — Idevalósi ember? — Igen, idevalóéi, a falu egyik üzemében volt régebben szakmunkás. Onnan kiemelték, majd az egyik megyei szervhez került és az ötvenes évek elején került ide. Közben tovább tanult és diplomát szerzett — Jelenleg párttag? — Igen. Sőt. úgy tudom, hogy a vezető testületnek még mindig tagja- Pillanatnyilag is. Kár, hogy emberileg gyenge, és a magatartásán nem változtatott — Nem lehetett megállítani? *— Nem. Nem. *— Nem is nagyon próbálták. — Ezt én pontosan nem tudom, csak hallottam, hogy a felsőbb szervektől többször figyelmeztetést kapott Ahogy hallottam pártvpnalon is, de hogy milyen intézkedések történtek konkrétan, azt nem tudom. — Mikor B. távozott innét, elköszönt? — Mi rendeztünk egy búcsúztatót a hivatalos időn belüL Történetesen én búcsúztattam, ö akkor a válaszában azt mondta, hogy végre teljesül a régi vágya, ő mindig a diplomájának megfelelő munkakörben szeretett volna dolgozni, és ezért megy eL — Maga méltatta az érdemeit? •— Búcsúztatásnál pár szóval beszéltem arról, hogy 16 éven keresztül jó- ban-rosszban együtt voltunk. Hogy úgy mondjam, egészen baráti alapon váltunk el. Ez olyan furcsa dolog. Mégis itt dolgoztunk együtt, én magam tizenhat évig. Egy ilyen kis ezüst virágkosár- szerű tálat vettünk neki. — Az ember egy kicsit szomorú emiatt. — Lehet, hogy az az érzés fogott el bennünket, hogy most már úgyis mindegy. Pár szóval elbúcsúztattuk, sok sikert kívántunk az új munkahelyén. Sok mindenen mentünk együtt keresztül, jóban is, rosszban is. Azért azt mégsem akartuk, hogy búcsú nélkül menjen el tőlünk. — Maga ezt a búcsúztatást, az ajándékozást visszamenőleg hogyan látja? — Mint munkatárstól váltunk meg B. elvtárstól. Az elvszerűség kérdését ebben a vonatkozásban nem is tudom, föl lehetne-e vetni. Ha az egész magatartását nézzük, akkor most utólag azt mondhatom, hogy nem volt elvszerű. Ez egy percig sem vitás. Én ezt így érzem. Mikor rám esett a választás, hogy mint idős dolgozó, én búcsúztassam, kényelmetlenül éreztem magam. Azért vállaltam, mert mégiscsak tizenhat évig dolgoztunk együtt, és egy-két jó szót megérdemel. S úgy gondoltam, hogy mint munkatárstól, a magatartásától függetlenül elbúcsúzunk. Nem tudta az ember, hogy az egésznek mi lesz a vége. Konkrét dolgokat lényegében magam sem tudtam, sok mindent beszélnek az emberek. Gondoltam, hogy mint munkatárs, megérdemli azt, hogy elbúcsúzzunk tőle. — Sajnálja B-t? — őszintén megmondom, ' sajnálom. Kár érte. Jó képességű ember volt. V. M. — Sz. P,
