Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-29 / 176. szám
TOLNA HEGYEI * ____ világ proletárjai, egyesOljeteki N EPDJSÄG A MAGYA-R'SZOC lÁtrlSTA M.-U N K A S PA RT 1QINA MEGYEI.-BIZOTTSÁGÁNAK LAPU XXIII. évfolyam, 116. szám ÄEA: 1,20 FORINT Vasárnap, 1913. július 29. A VIT ünnepélyes megnyitása Budapesten az ENSZ főtitkára Berlin (MTI). Szombaton délután három óra tájban Berlinben a Világifjúsági Stadionban megnyílt a X. VIT megnyitását jelző ünnepi nagygyűlés. A dísztrübünön elfoglalták helyüket az NDK párt- és állami vezetői, valamint a világ mindert részéből érkezett meghívott vendégek, s megkezdődött a több mint 140 ország ifjúságát képviselő küldöttségek ünnepélyes bevonulása a stadionba. A menet élén a bolgár VIT-küldöttség ífáladt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a következő szövegű táviratot küldte a X. világifjúsági és diáktalálkozó nemzetközi előkészítő bizottsága állandó bizottságának Berlinbe: — 1968-ban Szófiában rendezték a IX. világifjúsági találkozót — nyomában a hős vietnami fiatalok, majd a német abc szerint a többi delegáció következett. Amint a ragyogó napsütésben az ünnepi díszt öltött berlini utcákon át a küldöttségek beérkeztek a stadionba, Roberto Viezzi. a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke a nemzetközi előkészítő bizottság nevében ünnepélyesen megnyitottnak nyilvánította a X. világifjúsági találkozót A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében melegen üdvözöljük a világ haladó és demokratikus ifjúságának képviselőit, akik az anti- imperialist-a szolidaritás, a béke és a barátság jegyében találkoznak most a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában. Berlinben. Bízunk abban, hogy a világ ifjúságának küldöttei tevékenységükkel, állásfoglalásaikkal hozzájárulnak a különböző ideológiai és politikai nézeteket képxnselő ifjúsági szervezetek együttműködésének kibontakoztatásához, a nemzetközi szolidaritási mozgalom erejének és egységének fokozódásához. Tudjuk, hogy a fiatalok kiállnak a béke, a nemzetek szabadsága és a társadalmi haladás elvei mellett, s a világifjúsági találkozók eszméihez, hagyományaihoz híven elősegítik a népek közötti megértést, a gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok elmélyítését. (Folytatás a 2. oldalon) Dr. Kurt Waldheim. az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára — feleségével együtt — a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának meghívására — szombat délelőtt Budapestre érkezett. Néhány napos hivatalos magyar- országi látogatására elkísérte Bogdán Lewandowski főtitkár- helyettes. Georg Hennig. az ENSZ-főtitkár . titkárságának vezetője és Neil Breen személyi tanácsadó. A magas rangú vendégek fogadására a magyar zászlókkal és ENSZ-lobogókkal feldíszített Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külügyminiszter, Hollai Imre külügyminiszter-helyettes és a magyar diplomáciai élet több más vezető személyisége. Óit volt dr. Friedrich Frölichsthal, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. A fogadtatás után a vendégek szálláshelyükre hajtattak. Az előzetes program szerint délután városnézésen vettek részt. (MTI) Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára Magyarországra érkezett. i héten befelezhetik az aratást Magyar vezetők üdvözlete a X. VÍT-liez Kádár János a Szovjetunióba utazott A búzí' 92 százcickát learatták — Rekordra számítanak a gakonak'e|yásár3ónál — Lemaradás a járulékos munkákban Á Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szombaton néhány napos pihenésre a Szovjetunióba utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelentek: Biszku Béla és Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizot sigának tagjai, a Központi Bizottság titkárai, Péter János külügyminiszter. Ben- kei András belügyminiszter, Gyenes András és Katona István. a Központi Bizottság osztályvezetői, Jelen volt B. D. Sevikin. a budapesti szovjet nagyköved ág ideiglenes ügyvivőié. (MTI) Néhány hete adtunk hírt az aratás megkezdéséről. Másfél hete azt vetettük papírra, hogy megyeszerie learatták az őszi árpát. Az ötezer hektárról kimagaslóan jó, negyvenmázsás átlagot takarítottak be. A kombájnok tovább zúgtak. vágták a búzát. Ma már a vetésterület 92 százalékáról betakarították a gabonát. Scmorjai Sándor, a megyei tan ács mez "gazdasági osztályának vezetője elmondotta, hogy soha nem tapasztalhatóan jó ütemben halad az aratás. Az első hetekben az időjárás a legideálisabb volt. A múlt héten esett némi eső, ami nagyon hasznos volt a kapásoknak, azonban kis mértékben zavarta a betakarítást, de így is tegnapig 1 a megye 84 termelőszövetkezetéből 52 befejezte az aratást. Ha az. időjárás ma is lehetővé teszi. hogy dolgozzanak a kombájnok. további 23 tsz-ben fejezik be a búza betakarítását. Igen sok tsz már á múlt héten olyan helyzetben volt, hogy segíteni tudott a környéken lévő szövetkezeteknek, így Tévéiről Kisvejkére négy, Bonyhádról Nagymányokra kilenc, Pincehelyről Ozorára öt, Madocsáról Németkérre. Öcsányből Várdombra négynégy arató-cséplő gép ment dolgozni. De a segítségadásban a megyehatár sem jelentett záróvonalat. A koppány- szántóiak a szomszéd megyebeli Somogyderecskére kilenc, a bátaiak pedig a Baranyában lévő Dunaszekcsőre mentek négy kombájnnal aratni. ■ A nagy termés betakarítása gondot és hatalmas felelősséget jelent. Hiszen az idei termés jóval magasabb, mint a korábban rekordnak számított 1971-es évi volt. Már hetekkel ezelőtt semmivé foszlottak az aggodalmak, amit a májusi rossz idő okozott. Ma már nincs olyan mezőgazdasági nagyüzem a megyében, ahol a tervezett termésátlagot ne lépték volna túl. Ez pedig —• tekintve, hogy a gabona szinte mindenütt a legjelentősebb mennyiséget képviseli a termésösszetételben. a gazdálkodás szempontjából azt jelenti, hogy valószínű meghaladják bevételben is a tervezett ösz- szeget. Mert nem egy szövetkezetben 10—12 mázsával magasabb a termésátlag, mint amennyire a tavasszal számítottak. A gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat a megyében 17 ezer vagon búzára számít. Ez meghalad minden korábbi mennyiséget. 1971-ben például 15 és fél ezer vagonnal került a vállalat raktáraiba. Idén pedig a hét végéig az étkezési búza átvett mennyisége több. mint 13- ezer 700 vagon. A learatott gabona' minőségéről is csak felső fokokban lehet beszélni. Nedvességtartalma például — hála a kedvező időjárásnak — csupán 13—14 százalék, ami aZt eredményezte, hogy egyáltalán nem kellett beindítani a szárítógépeket. Ez pedig sok-sok ezer forint megtakarítást tett lehetővé. A minőségről beszélve meg kell még említeni, hogy igén jó a gaboné hektoliter- súlya is. Ez meghaladja a nyolcvanat. A megye valamennyi termelőszövetkezetében befejeződik a héten a nagy nyári munka. A legnagyobb gondot jelentő betakarítást maguk mögött tudhatják a mező'Jazdg- sági dolgozók. De ez még nem jelenti, hogy pihenés is következhet. El kell végezni ugyanis a járulékos munkákat is. Be kell fejezni a szalma” betakarítását, a bálázást, kaz- lazást. a tarló felépítését-és a talajmunkát. . Legtöbb helyen már ezek is jó ütemben hahaladnak. De sajnos néhány mazőgazdasági nagyüzeme n egyre nő ezen a téren a lemaradás. Félő, hogy ez a mulasztás az őszi mezőgazdasági munkák során okoz majd komoly gondokat. Sz. L, Két éve működik Dunaföldváron a Dux Kötőipari Szövetkezet részlege. Korábban egy műszakban foglalkoztatta dolgozóit. Tavasszal beindították a második műszakot, a létszám hetven személyre gyarapodott, de az év végére — a tervek szerint — már száz dunaf öldvári lány és asszony talál majd itt munkát, foto: G. K.