Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-22 / 170. szám
MOSOLYOK A kurdi fiatalember hátrább lép, hogy házával együtt belássa a fél utcát. Már csak a vaskerítés hiányzik. Bizakodó mosollyol mondja: a nehezén túl vagyok. Az agronómus a teveli határban a búzában gyönyörködik. „Idáig sikerült” — s elégedetten mosolyog. Mosolyok, mosolyok. Van ezerféle, és beszédes mindegyik. Lenéző, megvető, gúnyoros, fölényes, önfeledt, hívogató, biztató, bizakodó, pajzán, kesernyés, diplomata, bölcs ártatlan, elégedett, kihívó, szende, megértő, bátorító, simogató, büszke, öntudatos, finomkodó, fáradt, derűs, anyás, asszonyos. Felsorolhatatlan. Még kedvetlen is van, de van könnyű, légies, és van még Rátonyi-mosoly is. Mindegyik érzéseket fejez ki. mindegyik közöl, tudat valamit önmagáról a világgal. A nyelvi korlátokat nem ismeri. A mosoly képírág az emberiség arcán, nem keli hozzá tolmács, spanyolul ugyanazt jelenti, amit oroszul, franciául, németül, magyarul, románul. Nemzetközi nyelv. Berlinben a világifjúsági találkozón ezen a nyelven fogják majd egymást legjobban megérteni öt földrész küldöttei ... Valamelyik nap látom, a rendőr kézzel-lábbal magyaráz a sarkon az olasz rendszámú autó vezetőjének. Mutogatja a Pécs felé vezető utat. Nehezen értik egymást, minthogy a rendőr magyar, a vezető olasz, de a végén sikerül, és ezt abból tudom, hogy az olasz arcára kiül a hálás mosoly a rendőr arcán meg ott a megkönnyebbült mosoly. Egyértelmű az egyik is, a másik is. A csecsemő először sír. aztán megtanul mosolyogni és csak jóval később tanul meg beszélni. Ebből gondolom, hogy a sírás, a nevetés ősibb mint a nyelv, az idők mélyén talán ezer esztendőkig nem szavakkal, hanem sírással és nevetéssel társalgóit az ősember. Melyik a legkedvesebb? Kinek melyik. Az, amelyik az érkezőt fogadja, vagy az, amelyik simogatva fölénk hajol, vagy az, amelyik követi utunkat? Én legjobban az anyák mosolyát szeretem: az óvót, az örvendezőt. a féltőt a vigyá- zót, a büszkélkedőt. S talán mindenkinek az édesanya mosolya a legdrágább, a legszebb. Ezen a két oldalon elgondolkodva nézem a „mosolyválasztékot”. Értem mindegyiket és tudom, hogy mindenki érti. Látják, ott fönt a katonát, és mellette az apát? Nézzék csak meg kicsit jobban ott lent a pajzánkodó szövetkezeti gazdát. Vagy nézzék a szomjúhozó örömét, és figyeljék az élet derűjét, bölcsességét a hetvenesztendős arcokon. Közös kincsünk az emberi mosoly. Ez mind igazi, valódi és emberi, de van nem emberi is. Nézzék meg a táncdallemezek borítóin a füligszáj, beállított mosolyokat. Üres póz az egész, és ez a reklám- a ripacs- vigyor. Silány de hát végső soron önmagát fejezi ki ez is éppen azzal, hogy műmosoly. Ne szeressük. Csak az igazit. — ir —
