Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

I

X

T<Teresek egy tízéves, valő- v színűleg sápadt, sötéthajú, szomorúságra hajlamos nagy, barna szemű kislányt. Okom van feltételezni, hogy szép. Ismerem • születési idejét, gyermek, és ifjúkora tartózkodási helyeit: Düren, Heisenberg, esetleg Palenberg, Aachen.

Egy pontosan meghatározott

évből 1887-ből keresem. Utón van a Düren és Golzheim közötti országúton, Golzheimba igyekezvén, esetleg onnan jövet, nem tudom. Ha Golzheim, be megyen, egy üres tálat cipel. ha onnan jön, egy répa- levéllel teli edényt.

A Düren—Golzheim közötti távolság hét kilométer, a kislány teljes útja tizennégy kilométer. Nem tudom, mennyi időre van szüksége egy tízéves kislánynak ahhoz, hogy ezt az útszakaszt megtegye, egy plyan úton, amelyről nem tudom, vajon már akkor is kopár, fasor nélküli volt-é.

Tételezzük fel, hogy legalább három esetleg hat óra? Azt

is elképzelhetjük, hogy odafelé és vissza az úton az üres és a teli tálat esetleg le kellett tennie, hogy vékonyka karjait megpihentesse. Nem tudom, hány kiló répalevelet hozott a rokonoktól vagy ismerősökHeinrich Böll s

■■.e—**-.>*■• -. - 'V **,

Nyomozási jelentés

tői. azt sem, ajándékozták vagy csak olcsóbban adták neki.

Három óra? Négy vagy hat? Nyolc kilogramm, tíz. esetleg hét? Nem tudom.

Azt sem tudom. mennyi pénzt takarított meg az üzleten. Tíz pfenniget? Harmincat vagy csak hetet? Nem tudom. A lányka úton van és én keresem. Máriának hívják és néhány évtizeddel később az édesanyám lett.

Az édesanyámról sok mindent tudok, erről a kislányról semmit.

Nyolcvanöt éve gyakran átutazom Golzheimon. Golzheim előtt gyorsan, Golzheimban a megengedettnél gyorsabban, Golzheim után ismét viszonylag csökkentve a ' sebességet gépkocsimmal. Tételezzük fé\ százkilométeres sebességgel megyek. A hét kilométert három négy, esetleg hat perc alatt robogom végig. Persze minden attól függ, mennyi, mezőgazdasági jármű csoszog

IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA:

RANDEVV/

Ülök egy presszó-sarokban és kavargatom szavaid, mint egy pohár limonádét.

Túlédes a lé.

Nem is tudom, minek kavarom tovább.

Hasonlót máskor is ittam: a szó a szerelem ajkán túlédes limonádé; a megfontoltak sarokba vágják poharastól. Ök így fizetnek.

Hova távozzam én?

A poharak, nedűk özönét ■hova ürítsem?

,,Kinek” egyenlítsem a számlát, reményig se száll a „megfizet az úristen” — kijelentés. Ülök tovább magamban, szavaktól-jóllakotton, hazug ságoktól-leterítve, várok egy utolsó randevúra: a presszóasztal mellett;

Szemben az Ősszel.

MAJTÉNYI ERIK:

BOTOT HÚZTAM VÉQIQ A RÁCSON

Botot húztam végig a rácson és meghökkentem: dalba kezdett, a vaspálcák vigaszra vágyón fémesen pengtek és rezegtek.

És szállt az ének. szállt a dallam, harangjáték finom zenéje, így fakadt vallomásra halkan a kert kesergő kerítése.

Vajon miről panaszkodott, a lénye mélyén mi pendült meg? Vonónak nézte a botot, önmagát pedig hegedűnek?

S akkor rájöttem: nemcsak ő — anyagok, tárgyak ezre mind hangszer: az ég a jég, a kő s zenéi sajátos kulcs szerint.

S mind dalba kezd, mind énekel, s hogy mi esett jól, hogy mi fájt, a maga nyelvén mondja el, csak a vonóját megtaláld.

LOVÁSZ PÁL:

ZSOLTÁR EQY KISGYEREKHEZ

ügy szeretlek,

mint anyám engem csecsemőkoromban, mint én anyámat búcsúcsókjaimban.

Úgy féltelek,

mint szerelmetes ember gyenge társát, mint vén katona legkisebb bajtársát.

Úgy nézem arcod,

mint most hullott hó tiszta fényességét, mint lágy tavaszban bimbó ékességét.

Úgy csodállak,

mint kisgalamszárny első suhanását, mint ég alján a hajnal glóriáját.

az úton, miként lehetséges őket megelőznöm, s milyen a szem. bejövő forgalom.

Hat percnél több időre semmiképpen nincs szükségem. Ha egész idő alatt, amíg a kislány úton van. gépkocsival mennék. három óra alatt Darm- stadban lennék, hat óra alatt valahol Augsburg és München között, ezalatt a lányka még mindig az úton poroszkálna.

És milyen sűrűn tette meg a kislány ezt az utat. Egyszer? Többször? Minden évben? Mi. ként hívják azokat az embereket, akiktől a répalevelet hozta, hogy hét vagy harminc pfenniget félretehessen?

Mindezt nem tudom. Ha a kislány nyolcvanöt évvel később látná az országúton a gépkocsikat és az egyikben a fiát? Lát engem vajon? Én nem látom őt, habár mindig is őt keresem. Semmit nem tudok róla, legalábbis nem sokat.

Szigorú édesanyja van, öt leánytestvére és két fiú, egy. enyhén szólva könnyelmű apja, aki szeret inni. Vajon mibe kerül egy pohár sör, egy konyak? Biztosan többe, mint amennyit a tízéves kislány a háromtól hat óráig tartó ballagással az üres és teli edénynyel megtakaríthat. Szeretnék beszélni vele. megkísérelném, hogy mindenről kikérdezzem. Hogy megtudjam, mire gondol. Két. három megfakult képről ismerem a kislány-édesanyának keserű, kedvtelen arcocskáját. Néhány anekdotát is tudok róla. A ponyvaregények becsapott gyámoltalanja volt.

Látom a sok évtizedes fakó fényképen, hogy valamikor nagyon szép volt. Klasszikus gyámoltalan, klasszikus arccal. Katolikus, erős janzenista színezettel. Örömtelen puritán, egyházellenes, elkeseredett.

Vágynék a kislánnyal beszélgetni az országúton. Nem az édesanyámmal vele sokszor beszélgettem, de a tízéves kislánnyal soha. Mit gondol vajon, mit érez, mit vall be önmagának, mit rejt el maga és mások elől? Mit gondol iszákos. könnyelmű apjáról, aki két perc alatt többet vedel, mint amennyit ez a lányka három- vagy hatórai szerzetesi gyaloglásával megkeres.

Most. nyolcvanöt évvel később szeretném ízekre szedni és összezavarni a tovatűnő időt —, hogy a lánykával szórakozzam. Magammal vinném, .<s bizonyára szívesebben maradna kinn a sivár országúton, minthogy visszamenjen megkeseredett anyjához, kinek örökké takarékoskodnia kell, mert egy érzéketlen férfi mindent elherdál. Mesélnivaló is lenne sok az öt leánytestvérről. a két fiúcskáról, a családjával nem törődő ápáról, a széttörő külsőségekről.

Dehát végül is mindez érdektelen számomra. Én azt a kislányt keresem szenvedélyesen, aki később az édesanyám lesz.

Mindaz, amire gondolhatnék, amit elképzelhetnék, kinyomozhatnék. unalmas, mert tudom. miként bogozzák ki. Jól. Rosszul. Nem is annyira rosz- szul. Nem is oly kiválóan. Egy azonban biztos: a valószínűséggel megegyezően.

Egy kicsit kérdést intézve így vagy úgy a problémához: irodalom? Nem azt keresem. Tízéves lánykát keresek, akiről nem tudok semmit. Nyolcvanöt évvel később, ugyanazon az országúton robogok, és nem látom, nem hallom, semmit sem ismerek róla. Sok mindent elképzelek majdnem mindent, de — mint említettem —, az engem nem érdekel. Keresek egy tízéves kis. lányt, sápadtat, sötét szeműt, szomorúságra hajlót, amely mindezek ellenére meglepően gazdag humorral van megáldva.

Nem az emlékét, a reá vonatkozó tárgyakat, hanem őt magát keresem.

És egy valószínűleg vörös hajú. sovány, szeplős tízéves kisfiút keresek, aki 1880-ban reggelenként az esseni Schwa- nenkamp utcából az iskolába futkároz. Victornak hívják, és számos évvel később az apám lesz. Apámról is tudok néhány dolgot, de erről a tízéves fiúcs. káról semmit. Tudok néhány történetet, elmondott emlékeiből is őrzök néhányat és mások is meséltek róla nekem, de őt nem ismerem.

Legszívesebben széttörném az idők rendjét, hogy apámat néhány percig élve látva lássam. mielőtt a róla szóló emlékezések hagyománnyá válná. nak. Látni szeretném iskolatábláját, könyveit, füzeteit, vékony karéjnyi kenyérkéjét, zsebkendőjét, s az is izgat, hordott-e akkor is szemüveget. Néhány apró mozaik megmaradt róla. életéről, melyek, bői összerakhatóvá válnék egy ember életútja. Nyomozni lehetne, kombinálni, elképzelni róla az igazságot. Zsánerkép keletkezne a hagyomány szerint vörös hajú, sovány fiúról, aki reggelenként a Krupp- gyár falai tövében iskolába megy.

Ismert a környezet, én nem a fiú emlékeit, hanem őt magát nyomozom. Szeretnék a szemébe nézni, látni a zsebkendőjét, a füzeteit, az iskolapadját. Victornak hívják a fiút. 1880-ban tízéves é.« később az apám lesz.

És saját magamat is keresem. tízévesen, kerékpárral, az iskolába baktatva. Nem az én emlékeimet, sem azt, amit mások ismernek rólam. És feleségemet keresem tízévesen gyerekeim, barátaim, testvéreim.

Szétrombolnám az átkozott időt. Látni 1923-at, 1935-Öt,

1917-et. az iskolába vezető utat. játszva az utcán, áhita- tosan a templomban, a gyóntatószékben. Szeretném minden tízévesnek a gyónását hallani. Mindent elképzelek: tízévest egy maradék birtokon 1957- ben; tízévest 1958-ban egy gimnázium udvarán; tízévest 1960-ból effy parkban. Mesélnek róluk, emlékeznek rájuk, fényképek tanúskodnak létükről. Minden kéznél van: iskolai eszközök, katonakönyvek, imakönyvek, gyermekrajzok levelek, naplók lapjai; felhasz- nálhatnók őket.

Én ennél többet szeretnék. Szemeik nedvébe nézni, kezemet szájuk elé tartani, hogy érezzem lélegzetüket, látni akarom a kenyeret, melybe harapnak, az almát, melyet mások rágicsálnak. 1930 vagy 1935. labda a kézben, körvoCOPERNICUS

Farkas Pál szobra

nalak az aszfalton; minták a tálon, amelyben Mária egykoron a répalevelet hordta az országúton, s a tízéves vörös hajú, sovány, szeplős kisfiú cipőjét keresem, akit Victornak hívtak. /■

Nem akarom vissza a múltat. ami elmúlt; a jelent keresem. Nem azt, amit mesélnek, nemcsak az igazat, a megvál- tozhatatlant. Az elmúlt idők jelenét akarom. Be- és kiszállni. ahová és amikor én szeretnék. A Lipcse téri ugrókö- teiet keresem, és a kenyeret, amelyet a makadám úton, az iskolaudvaron ettek; látni szeretném még egyszer a krétavonalakat a Teoburger utca járdáján; a szélmalmot a Schwanenkamp utca házának az udvarán; a sört. melyet a Peltzerger utca aszfaltján kiöntötték. Korsóban hozták, hogy az öreg egyszer otthon maradjon; a fényes üveggolyó, kát a Kreuzmacher utcából. És az almát, melybe egy lány 1940-ben beleharapott, vagy a másikat melyet egy másik lány 1935-ben szedett kosarába.

Nem emlékként, nem anekdotának, nem vitrinben őrzött talizmánként, nem azért, mert az akkor volt, többé nincs és soha r>em is lesz. A hajat akarom vissza, amely leesett fejemről.

(RÉVÉSZ TIBOR fordítása)

Megjelent a Jelenkor július—augusztusi száma

nak új részlete és Csányi László „Szekszárdi napló”-ja.

A művészeti tanulmányok, jegyzetek között Bodri Ferenc képzőművészeti krónikája, valamint Futaki Hajna pécsi, Ballinger Endre kaposvári és Taxner Ernő budapesti színházi beszámolója kapott helyet. A színházhoz kapcsolódik Weöres Sándor: Karagöz c. írása.

Az irodalmi tanulmányok sorában Angyal Endre Miroslav Krleza, Lökös István Ivó Andric művészetét méltatja. Pomogáts Béla Jékely Zoltán költészetének motívumait. Kabdedó Lóránt pedig Szabó Lőrinc Sivatagban c. versét elemzi.

Újabb könyvek recenziói, kritikái és 'krónikaanyag zárja a Jelenkor nyári számát.

Gazdag, változatos tartalommal, értékes szépirodalmi és tanulmányanyaggal jelentkezik a pécsi folyóirat hagyományosan összevont, kettős nyári száma.

A lírai rovatban többek között Berczeli A. Károly, Fodor András, Fodor József, Galam- bosi László, Gyurkovics Tibor, Jékely Zoltán, Jobbágy Károly, Rózsa Endre, Tímár György, Toldalági Pál és Vihar Béla új verseit olvashatjuk. A szépprózai írások sorában Kolozsvári Grandpierre Emil, Kolozsvári Papp László és Thiery Árpád elbeszéléssel jelentkezik. Mészöly Miklós írását Béládi Miklós és Szörényi László elemző, vitázó jegyzete kíséri.

Figyelmet érdemel Bertha Bulcsú Balaton-szociográfiájá-