Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-14 / 163. szám
9 A lottó Az építőanyag-kereskedelem országos ellenőrzésének tapasztalatai JÜLIUS 14 SZOMBAT Névnap: Örs. A Nap kél 4.01 —; nyugszik 19.38 órakor. A Hold kél 19.01 —* nyugszik 2.49 órakor. — Társadalmi munka. Zombán az Orosháza utca lakói társadalmi munkában (az anya- got a községi tanács adta) 150 méter hosszan felújították, rendbe tették a járdát. A szakértők szerint a munka értéke húszezer forint. — Tegnap, ma és holnap rövid életű ..testvérlapunk” jelent, illetve jelenik meg: a Duna menti Fiatalok című. 4 oldalas újság, amelyet a megyei KISZ-bizottság ad ki a DIT alkalmából. — Második hely — az első versenyen. Hazánkban első ízben redezték meg — Kecskeméten — a honvédelmi rádió- föbbtusa országos bajnokságot. A bajnoki címért három napon keresztül versenyeztek tizenhárom megye és két budapesti klub rádióamatőrei. Az ifjúsági korcsoportban második helyezett lett Weisz János, a szekszárdi rádiósklub tagja. Előzőleg a Hírős Kupa országos rádió-iránymérő — róka- vadász — versenyen ért el harmadik helyezést Weisz János, az URH-kategóriában. — Három, egyenként száz köbméteres tartállyal növeli az ÁFOR a simontomyai kirendeltség tárolókénességét. Erre a télre való felkészülés miatt van szükség, mert az elmúlt évben 52 százalékkal emelke- détt a megyében a tüzelőolaj» fogyasztás az előző évhez képest. Az Európát és Ázsiát összekötő Bosoporasz-hidat hivatalosan október 30-án adják át a forgalomnak. A munkálatok már befeie- zödtek. de a megnyitással megvárják a Török Köztársaság megalapításának 50. évfordulóját. — Az eredeti árnál olcsóbban. A MEZŐGÉP gyönki gyáregységének öntödéje a Szekszárdi Állami Gazdaság megrendelésére gyárt ellensúlykészletet a John Deere traktorokra. Egy-egy készlet eredeti ára 14 000 forint — a gyönkiek ötezerért állítják elő. — üzem anyagkutat építenek. A teveli Kossuth Tsz az őszi munkáiéhoz biztosítani akarja a megfelelő mennyiségű gázolajat, ezért 25 köbméteres üzemanyagkutat építtet. Ez mintegy 150 ezer forintjába kerül a tsz-nek. Mire az őszi betakarítás, mélyszántás megkezdődik, a kutat átadják rendeltetésének. — Szolgálati lakást épít a bátai Községi Tanács 320 ezer forintért a tanács egyik vezetője részére. A lakást még az idén átadják rendeltetésének. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon lassan felszakadozó felhőzet, máshol változóan felhős idő. Szórványosan előforduló eső, záooreső, zivatar. Mérsékelt, változó irányú, a Dunántúlon időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 22—27 fok között. TOLNA MEGYEI NEPÜ.TSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapla Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tár L Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Száll István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítőnél előfizetési díj egy hőnapra 20 Ft Indexszám; 23 009 Áz Országos Kereskedelmi Főfelügyelőségen most összesítették az építőanyag-kereskedelemben tartott országos ellenőrzés tapasztalatait. Az OFK az Építőanyagipari Minőségvizsgáló Intézettel, valamint az érintett megyei tanácsok szakembereivel és a társadalmi ellenőrök bevonásával 11 megye 122 kereskedelmi vállalatánál és szövetkezeténél. továbbá 37 ipari üzemében vizsgálta az építőanyagellátás, -értékesítés helyzetét, a korábbi ellenőrzések során hozott intézkedések végrehajtását, az árkéozést és a forgalomba kerülő építőanyagok minőségét. A vizsgálat megállapítottá egyebek között, hogy a felső szintű és a helyi intézkedések hatására örvendetesen javult az építőanyag-ellátás, s ez nagyban javította a kereslet és a kínálat összhangját. Az állami kereskedelemben javult az átvevőmunka színvonala, növekedtek a szállítókkal szemben érvényesített igények. Ugyanakkor a vállalatok egy részénél, s főleg a szövetkezeteknél a szakképzettség hiányára vezethetők vissza a fogyasztói érdekeket sértő cselekmények. Megállapították, hogy az év eleji árintézkedések kedvezően befolyásolták a termelést. Több parketta került forgalomba, megszűnt a tetőfedő pala. a vasbeton gerenda hiánycikkjellege, megnőtt a tégla termelése. s lényegében a mész. az azbeszt-cement lefolyócső és a padlóburkoló lap kivételével megfelelő az építőanyagellátás. Nem ilyen kedvező a helyzet az. árképzésnél és a minőségnél. Például a TÜZÉP vállalatoknál hozzáértő, jól kéoŰj forgalmi rend a Margitszigeten Hosszú vita végére tettek pontot a főváros vezetői. A népszerű Margitsziget ismét eredeti szerepét tölti be, a lakosság pihenését, üdülését szolgálja. A szigetért ugyanis új forgalmi rend lép életbe — jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján dr. Nagy Rudolf, a Fővárosi Tarfács közlekedési főigazgatóságának vezetője. Az új intézkedés szerint szeptember 15-én reggel hat órától a Margitszigeten — kivéve a Nagyszállóhoz és az épülő gyógyszállóhoz vezető útszakaszokat — tilos a járműforgalom. A Margitsziget közlekedését autóbuszok bonyolítják le. A Budapesti Közlekedési Vállalat az itteni 26-os jelzésű járatot sűríti. A társadalomra igen veszélyes bűncselekmény felderítését és bizonyítását segítette elő Márton László tolnai önkéntes rendőr. Hozzá fordultak először bizalommal azok a személyek, akik megtudták Révész János 37 éves tolnai •gépkocsivezetőről, hogy milyen szexuális bűncselekményeket követett el. Révész, — akit korábban vagyon elleni és közlekedési bűncselekmények miatt öt ízben ítélt el a bíróság — kisleányokat érintett szeméremsértő módon, és egy, 14. évét még be nem töltött gyereklányt szeretőjévé tett. Révész vajmi kevés tekinzett szakemberek foglalkoznak az árképzéssel, mégis előfordult, hogy a vizsgált tíz vállalat közül háromnál tetemes árdrágítást észleltek helytelen árképzés, hibás árkialakítás miatt. A legtöbb problémát az okozza, hogy az árengedmé-*' nyékét nem adják tovább a vásárlóknak, felcserélik, helytelenül minősítik a különféle termékeket, hibásan számolnak és mérnek, s nem megfelelően tájékoztatják a vásárlókat. Az árszabálytalanságok többségét a szövetkezeti telepeken tapasztalták. Joggal kifogásolták az ellenőrök azt is, hogy bár minden forgalomba hozott építőanyagért a kereskedelmi vállalatok felelnek, nagyon ritkán ellenőrzik a gyártó üzemben az áruk minőségét. Megállapították azt is, hogy sok esetben a rossz tárolási körülmények rontják főleg a faáruk, az ajtók, az ablakok minőségét. Az ellenőrzések után a szabálytalanságot elkövető személyeket felelősségre vonták. 57 esetben róttak ki pénzbírságot, 13 vállalati eljárást indítottak és 18 büntető feljelentést tettek az ellenőrök: 2 millió forint többletbevételt vontak el a vállalatoktól. 1,1 millió forint értékű készletet átáraztak, s a megállapítható esetekben összesen több mint félmillió forinttal kártalanították a vásárlókat. télyt szerzett magának abban a családban, amely — mintegy családfőként — befogadta. Két nevelt gyermeke egy kerékpárt talált. A gépet hazavitte, és kérte Révészt, juttassa el a rendőrségre. Révész e helyett saját kerékpárjába szerelte be a talált bicikli jobb alkatrészeit. A következő alkalommal — nem tisztázott körülmények között — a tolnai Béke Étterem udvaráról tűnt el. majd került elő Révészéknél egy másik kerékpár. Sorsa az előzőéhez hasonló lett. Mikortájt a rendőrség a kerékpárok ügyében nyomozott, Az OKF a vizsgálat alapján kétnapos, árubemutatóval egybekötött szakmai továbbképzést szervezett, s a tapasztalatokról átfogó intézkedést adott ki valamennyi építőanyag-árusítással foglalkozó kereskedelmi vállalatnak, szövetkezetnek. Tolna megye fiatal tanácstagjainak immár hagyományos nyári tavábbképzését tartották két napón át a megyei KISZ-bizottság dombori vezetőképző táborában. Az első napon Kaczián János, a megyei KISZ-bizottság titkára az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatairól tennivalóiról. Szűcs György- né, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának munkatársa A népfront tevékenysége, szerepe és felRévész egy budapesti fiatal- asszonytól azt kérte, valljon hamisan a rendőrségen; mondja, hogy ő kapta kölcsön szerelmi szolgálatok reményében tulajdonosától a járművet. Révész nagy bánatára az asszony nem volt hajlandó hamisan tanúskodni. A Szekszárdi Járásbíróság B. I. számú tanácsa Révész Jánost kétrendbeli orgazdaságért, kétrendbeli szemérem elleni erőszakért, továbbá megrontásért és hamis tanúzásra rábírásért kétévi és hathónapi börtönre, valamint mellékbüntetésként a közügyektől kétévi eltiltásra ítélte. nyerőszámai: Ä Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 28. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki; 23, 27, 43, 76, 86 adatai a tanácsi munka se* gítésében címmel tartott előadást. A második naporí délelőtt Szabópál Antalnak, a megyei tanács elnökének: A tanácsok feladatai, a tanácstagok szerepe a tanácsok tevékenységében, a KISZ és a tanácsok együttműködésének tapasztalatai című előadása hangzott el, délután Csekei Gyula, a megyei tanács képviselője a megye IV. ötéves tervében megoldásra váró feladatokról tájékoztatta a fél-» száznál több résztvevőt, i ; ■ - *..»•. (só) Ittasság — sérülés Kocsola határában csütörtökön késő este Kanizsa Lajos 22 éves szakcsi gépszerelő, motorkerékpárjával az útpadkára futott. majd az árokba borult. Mind ő, mind utasa, Ocsag László 21 éves szakcsi kőműves, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset áldozatait a dombóvári kórházba szállították. Az anyagi kár hatezer forint. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a karambolhoz hozzájárult, hogy Kanizsa Lajos ittas állapotban vezette motorkerékpár j át. Rablás ír egsze mesén Orsós Imre 29 éves ireg- szemcsei foglalkozásnélküli, a református temető közelében zsebkést fogott M. Lajos, 15 éves Hékút pusztai lakosra, és 500 forintot rabolt tőle. A Tamási Járási Rendőr- kapitányság Orsós Imrét őrizetbe vette. , | A statisztika mindent tud Azt is tudja, hogy Földünkön egy nap alatt hány tojást használnak el az étkezésekhez. Az ENSZ táplálkozási problémákkal foglalkozó bizottságának adatai szerint ez a szám pontosan 2,1 milliárd. Bármenynyire is furcsa, .a tyúktojás áll a felhasznált tojások között az utolsó helyen. Az első helyet a teknősbéka- tojás foglalja el. azután következnek a különféle csúszómászók tojásai. Nem történt baleset Szekszárdin, a Mártírok terén a Garay tér irányába egy autóbusz haladt a külső, és egy kis Zsuk tehergépkocsi a belső sávon. A Zsuk vezetője a belső sávból, a külső sávban haladó autóbusz előtt be akart fordulni a Beloiannisz utcába. „Természetesen” nagy ívben. Jobbra, holott a KRESZ ilyen esetben csak a kis ívben befordulási engedélyezi. Az autóbuszvezető fékezett, és a jó reflex jóvoltából nem történt baleset. Történhetett volna. Méghozzá tömegszerencsétlenség. Először is: a buszban gyerekek ültek. A hirtelen fékezés következtében szerencsére egyiküknek sem történt baja. Ha egy másodpercet késlekedik a buszvezető, akkor belerohannak a Zsukba. Az autóbuszvezető — nagyon helyesen — nem engedte tovább a Zsuk vezetőjét. Gyorsan összeverődtek az emberek. Többen „csalódottan” távoztak: „Nem történt semmi”. Volt, aki a rendőrség beavatkozását is feleslegesnek tartotta: „Minek ide rendőrség, hisz szerencsére nem történt semmi”. Valóban, nem történt karambol, de durva szabályszegés igen. Olyan durva szabályszegés, amely emberek életébe, testi épségük elvesztésébe kerülhetett volna. Csak a szerencse mentette meg őket. Holott a közlekedést nem a szerencsére, hanem a KRESZ paragrafusára alapozták. És a KRESZ szabályait, ha tetszik, ha nem, be kell tartani és be kell tartatni, még azon az áron is, ha az ilyen gépjármű- vezetőktől bevonják a jogosítványt. Nem védeni kelt az ilyen gépkocsivezetőket, hanem fülönfogni őket, „kivonni” a forgalomból, hogy egyre kevesebb legyen az olyan gépkocsivezető útjainkon, aki tudatosan szabálytalankodik, fittyet hány o KRESZ szabályaira, mások életére, testi épségére. , (Sz■) Önkéntes rendőr helytállása Révész Jánost ismét elítélte a bíróság «mm. mattet vitia FsotEíjU/xi tanmrrm NEPUISAG AMAOYAH. BZOCrALJpTiA M UWX A ffp ftth'J1 TOLS fi MtÓYC! B <7. ö T T 8 A tí-ft N A *,<L A PIA Fiatal tanácstagok Domboriban