Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
Mire kolteném ? Annyi bizonyos, hogy rfem vadósztanya fönntartására, nem reprezentatív vacsorára, vagy éppen horgászkirándulásra. Nem mintha effélére esetenként ' nem volna szükség. Csakhogy semmiképpen sem a kulturális költségvetés terhére! Egyes téeszekben, kisebb- rfagyobb vidéki gyárakban, üzemekben, sajnos, mintha más véleményen volnának. Legalábbis erre vallanak a népi ellenőrzés vizsgálatai. A minduntalan visszatérő refrén: a kulturális kiadások címszó alatt elszámolt összegek egy részének, az égvilágon semmi köze a kultúrához. A vadásztanya. a horgászás szerencsére szélsőséges példa. Az ünnepi rendezvény, alkalom- adtán vacsorával egybekötve, már nem ennyire egyedülálló. Igaz, ostobaság volna mechanikusan kifogásolni: miért volt rájuk szükség? Statisztika alapján nem lehet eldönteni, hasznosak voltak-e, vagy sem. Hiszen egy színvonalas előadást követő együttlét kitűnő alkalom lehet a látottak megvitatására, gondolatébresztő esztnecserére, talán egy kicsit ä közösségteremtésre is. Segíthet kialakítani azokat a csoportokat, amelyek a helyi kulturális élet gócaivá válhatnak. Alapos azonban a gyanúm, hogy a kulturális költségvetés vacsorái között akadnak másfélék is. Mellettük úgy szokás érvelni: „Az embereknek kézzelfoghatóan érezniük kell, kaptak valamit abból, amiért egyébként ők dolgoztak.” Ugyanezt szokás felhozni a különböző ingyenes vagy kedvezményes kirándulások, országjárások mellett. Ezekben nemhogy kivetnivaló nincs, hanem inkább pártfogásra érdemesek. Feltéve, persze, hogy mindazokkal a lehetőségekkel élnek, amelyekre mód nyílik. Azaz nemcsak egy idegen tájjal, hanem ennek a tájnak a múltjával-jelenével, kulturális emlékeivel, múzeumaival, s más értékeivel is megismerkednek. Lehetőleg nem felületesen, nem kutyafuttában. Az ismerkedés akkor hasznos, ha készülünk rá, Akár egy könyv elolvasásával, akár legalább egy prospektus fellapozásával. De el tudok képzelni diavetítéssel illusztrált előadást, vagy irodalmi műsort is, amely kedvet ébreszt egy-egy megismerésre érdemes vidék szellemi értékei iránt, S ha már a kirándulásoknál tartunk: nem garasosság mondatja velem, hogy semmiképpen nem szerveznék ingyenkirándulást. Senkinek sem adnék ingyenjegyet, se színházba, se moziba. Általában semmit sem adnék ingyent Akkor sem, ha netán bőven futná a részesedési alapból. Azért nem, mert mindenkivel meg kell értetni: a kultúra nem ajándék! Nem lehet „készen kapni”, hanem kinek-kirfek áldoznia is kell érte valamit. Anyagilag éppúgy, mint szellemileg. Itt érdemes szót ejteni arról is, ami szintén gyakran kísért: a kulturális költségvetést a legtöbb helyen valamiféle sajátos ünnepélyesség lengi körül. Mintha kultúrára mindenekelőtt az ünnepnapokon volna szükség. Meg kell, persze, ünnepelni április 4-ét, május elsejét, augusztus 20-át, Peíre Bokor t Atyai tanács — Figyelj rám, fiacskám! Engem nagyon aggaszt a viselkedésed. Kész mérnök vagy és egyedül élsz, nem udvarolsz ... na, persze, te mindig a gyermekem maradsz... Mosolyogsz rajtam? — Nem. papa, csakhogy te tévedsz. Soha még lányt nem szerettek úgy, mint én őt. Ha a nevét hallom is, szinte sírim fakadok... — Szegénykém! Nem is tudtam. Na és ő? — Fél tőlem' — Honnan gondolod? — Vettem neki huszonhárom szál azáliát és nem akarta elfogadni. — Miért éppen huszonhárom szálat? — Mert annyi volt a boltban. — Dehát csak mondott valamit? — Nem. semmit. — Talán szentimentális a kislány. írj hozzá verset! — Ugyan! Ódákat írtam már. Négyezer versszakot. Te tudod, mit jelent négyezer versszakot megírni?! Hát még, hogy rímeljen is! — Szegénykém! És ő? — Semmi! Abszolúte semmi! — Nem válaszolt rá? — El se olvasta! *— Figyelj hát ide! Ha nem szereti az irodalmat, talán a zenéért rajong. Adj neki szerenádot. — Már adtam. Este kilenctől reggel négyig. Elektromos gitárral, akkumulátorral, ötven este énekeltettem neki, esőben, hóban... — Na én? — Semmi... Azazhogy; az egyik este gyertyát gyújtott az ablakban. Később kiderült, hogy rövidzárlát volt náluk! — Telefonja van? — Van... — Akkor hívd fel néha és mondd, hogy. várod vacsorára, vagy, hogy új magnód van, szalagjaid .... meg mondjuk egy üveg konyakod. Mondd, hogy hozzon magával pizsamát fogkefét... — Jó tanácsaid vannak...'! — Te vagy az, fiam? Miért zavarsz éjnek idején...? — Nem éjszaka van, hanem hajnal... — Na és? Mi történt? — Tudod, papa ... nem akar elmenni... (Oroszból fordította: Antalfy István) november 7-ét. Kézenfekvő, hogy legyen ilyenkor ünáepi műsor, ünnepi vetélkedő, stb. De legalább ennyire magától (értetődőnek kellene lennie annak is, hogy az ünneplés nem mehet a hétköznapi munka rovására. A szóban forgó ün- ' nepek szellemével mélységesen ellentétes, ha épp az ő nevükben vonják el a pénzt a köznapi kulturális kiadások elől.. Ahol egész évben silány a szellemi élet, ott senkit sem lehet „kárpótolni” semmiféle reprezentatív ünnepi műsorral. Ahol nincs pénz a könyvtár, az ismeretterjesztés és társai számára, ott inkább visszatetsző, mintsem elismerésre érdemes az jirfneplősdi. Azon sem árt töprengeni, hogy a különböző kulturális napok, művészeti hetek ran- dezvéhyeifé áldozott anyágiak kellőképp kamatoznak-e. Ezt tudniillik szintén képtelenség „fönt” eldörfteni. A vizsgálatok adatai csupán azt jelzik, hogy a köznapi kulturális kiadásokra általában az anyagiaknak mindössze esyharmada jut. Alighanem fölösleges bizonygatni: a fennmaradó kétharmad részt olyasmire költik, amire minden bizonnyal kevesebb is elég volna. Azt hiszem, az elosztás észszerűbb arányainak kialakítására van szükség. Nemcsak az ünnepek és hétköznapok tekintetében. Hasonlóképp kérdéses, hogy például egy szövetkezet, vagy egy vállalat könyvtárra, ismeretterjesztésre, amatőr művészeti csoportjaira anyagi eszközeinek hányád részét áldozza? Elváltaién költsön-e ilyesmire? Vagy induljon ki abból, hogy könyvtár minden helységben van, menjen oda. aki olvasni akar? S a művelődési házak ajtaja is mindenki előtt nyitva áll. A vállalati, szövetkezeti pénzből inkább olyasfélét kell biztosítani az embereknek, amire egyébként nem volna mód. Ennek a gondolatmenetnek az Achilles-sarka: az jutóbbi években — a gazdasáfeiránjtí- tás rendszerének megváltoztatása után — a vállalatok és szövetkezetek sokkal több pénz felett rendelkeznek, mint azelőtt. Sokkal nagyobb tehát a kulturális felelősségük^ is. Hiszen az állami költségvetés kulturális része, lényegében változatlanul maradt. Több jut ugyan kultúrára, ez a többlet azonban a gazdaságosan dolgozó intézményeknél képződik. Tőlük függ, hogy miként gazdálkodnak vele. Azaz szűkebb környezetük kulturális gázdái- vá válnak-e, vagy sem. Felesleges tovább folytatni. Ennyiből is kitetszik, hogy 'a kultúrára szánt anyagiak hatásos hasznosítása fölöttébb nehéz feladat. Szinte mindenütt másképp kell felelni a kérdésre: mire költsük? Attól függően, hogy a szellemi élet melyik területének fejlesztésére; érdemes elsősorban áldozni. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy a szóban forgó forintok Valóban gazdagabbá teszik-e az embereket... VESZPRÉMI MIKLÓS Lapidárium Győrben Kőtárat rendeztek be Győrött a vár bástyájának udvarán és az abból nyíló kazamata egyik részében. A kőtárban római és kelta eredetű leletek kaptak helyet. (MTI foto — Bajkor József felv. — KS) Századvégi üzenet Dersi Tamás könyve A magyar századvéget nem szokták különös izgalommal emlegetni. Sokan úgy kezelik, mint valami történelmi „holt időt”. Akkortájt egyfolytában Ferenc József uralkodott, eldurrantak a millennium petárdái. kiépült a Lipótváros, Mikszáth pipázott, íölavatták a Hét vezér szobrát, sok millió köbméter víz folyt le a Dunán, hazaszállították Kossuth hamvait, bemutatták az első mozgóképet, Herczeg Ferenc összeházasodott a Singer és Wolfnerrel, és így tovább. És különben? Különben nem történt semmi. Általában csend volt. Haynau rémuralmától úgyszólván a szarajevói merénylő pisztolylövéséig. Dersi Tamás Századvégi üzenet című könyve ezt a történelmi „csendéletet” cáfolja. Bebizonyítván, hogy a millenniumi csönd nem is volt olyan csöndes. Egyáltalán, vannak-e a történelemben „néma korszakok”. Az aknát, mielőtt felrobbanna, időzíteni kell. S ha a felszínen „nem történik semmi”, gyakran annyit jelent, hogy a mélyben egy-egy nagy eseményt előkészítő erők mozgolódnak. Ilyen értelemben volt mozgalmas a magyar századvég is. A politikai közéletben csakúgy, mint az irodalomban. A szerző nem világítja át az egész századvéget. Annak csupán egy másfél évtizedét vizsgálja. Még a szellemi élet teljességére sem vet fényt. Hanem csak a korabeli sajtó szűk területe érdekli. A Hét HEGEDŰS LÁSZLÓ: ZÖLD KERT SÁRQA ŐSZBEN Vékony reggeli kcd. rozsdás kertek, s az út szélén is sárgák a fák. Nemrég nyár volt. — mire észrevettem, őszi lett a viruTó világ. Itt e sűrű. kertben minden zöld még, szil és fűz s a bokrok serege, s lent a jffi. — Hirtelen meglepődök: Ni egy torony! — Csak egy jegenye. című hetilap és a körülötte megjelent, jórészt klerikális sajtótermékek arculata. De amilyen szerény a szerző tárgyválasztása, olyan megbízhatóak a kötet részletei. Dersi Tamás rögzített fényforrással dolgozik. Mintha egy erős állólámpát fordítana egyetlen irányba. A századvég egyik szellemi szobasarkába. Mi történt Kiss József híres kerékasztalánál? És a szomszédban? Miről vitatkoztak az asztal- társaságok tagjai? Mit kiabáltak át egymásnak? Kikből alakult az Üstökös, a Borsszem Jankó, a Bolond Istók, a Magyar Szalon törzsgárdája? Miféle szerkesztési elveket vallottak? Miképpen vélekedtek önmagukról és a nagyvilágról? A „szobabelső” megmozdul. A „csendélet” hangossá válik. S mind érdeklődőbb tanúi lehetünk, hogy ebben az irodalmi „szalonvalóságban” sokszor vérre menő harcok dúltak. E szellemi reakciók készítették elő az első világháborút. S ez ösztönző hangzavarból támadt fel később a Nyugat forradalma. Dersi Tamás könyve tudós szakmunkának készült. Egy átfogó magyar sajtótörténet tágas fejezetének. Ám Dersi- ben, a tudományos kutatóban mind jelen van az élet- kedvelő. valóságélvező, érdekességekre kíváncsi újságíró is. A szerző évekig szívta magába a régi hírlapköteiíek papír- és porszagát. ‘ Minden fontos adatot kicédulázott. Egyetlen használható momentum sem kerülte el a figyelmét. De leginkább mégis e sajtótörténeti korszak „életműködése” érdekelte. Az írói arcok, természetek, indulatok, vonzalmak és idegenkedések Ezeket is igyekezett „begyűjteni”. Majd elhelyezni a századvég pontosan definiált szellemi kö-eg ■: ;e. Tudományos beszámolója így lett „álcázott regény”. Egy csöndesnek, békésnek és eseménytelennek ítélt korszak mozgalmas esszéregén ve. t A Századvégi üzenet folytatást kíván. Nemcsak hasznos szakmunkaként, hanem mint érdekes olvasmány is. (Galsal)
