Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-09 / 133. szám

várható csapatainktól a szombati és a vasárnapi fordulóban ? Jó hír az autós turistáknak Ügyeletek A rádió és a televízió műsora \ JUGOSZLÁV TV lag már a közeli napoktól kezdve igényelheti a mintegy 45 ezer hazai autóklub-tag kö­zül az, aki Nyugatra utazik a nyáron és érvényes útlevéllel rendelkezik, ötszáz forint biz­tosíték ellenében kapják majd meg az érdeklődők a több mint 30 európai országban érvénye^ hitellevelet, amelynek ára 10Ö forint. Az esetleges javításo­kat, orvosi költségeket szám­lával kell igazolni, s a haza­érkezés után forintban kell ki­fizetni az autóklubnak. Még egy jó hír az autósok­nak. Ugyancsak a Magyar Autóklub megállapodott a MALÉV-vel, miszerint a hitel­levél felmutatója utasaival együtt igénybe veheti a MALÉV vagy a külföldi légitársaságok; Budapestre induló járatait — ha személygépkocsijával nem tud hazatérni — azzal a köte­lezettséggel, hogy az útikölt­séget itthon kifizeti. (MTI). A körzetében dr. Notató* SáruJo* ügyel. (Nagymányok). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kétjsi Zomba körzetében dr. Pató Józsetf várja a betegeket. (Kisdorog. Tel** Ion: 7.) 5 Állatorvosi ügyelet : szék-* szárdon a hét végi állatorvos*, ügyeletet dr. Rappai József (S2efc*r szárd. Ady u. 18. Telefon*. 12—37A*. látja el. Az ügyelet kiterjedd; öcsény. Szálka, Harc és SióagáuU' VrÍ7CP<fAlfrp íc GYÓGYSZERTÁRI ügyelet* Szekszárdon a hét végi és ünnepi' ügyeletet a 11/3-as gyógyszert** végzi (Hunyadi u.). Bonyhádcm, Dombóvárott* FalH són és Tolnán a helyi két gy^gy^ szertár heti váltásban látja el ajk állandó ünnepi és éjjeH ügyeletes Állandó ünnepi és éjjeli ügye­letet tart még Bátaszék. Högyé»d Nagy dörög és Tamási gyógy szmm tára. í NB/I B Szekszárdi Dózsa—MÁV DAC (Győr) ^ Negyedik mérkőzését vív­ja egymás ellen a két csapat. Az NB TI-ben 1969-ben Szekszárdon és Győrben is 1 :l-es döntetlent ho­zott összscsapásuk. Tavaly ősszel a rutinos MÁV DAC ellen gól nél­küli döntetlent harcolt ki idegen­ben az újonc Szekszárdi Dózsa. Bizonyára sokan emlékeznek még. hogy az 1963. évi NBTE. nyu­gati csoportjának finisében a szekszárdi csapat bravúros szom­bathelyi győzelme a MÁV DAC számára az NB/I B-be' való fel­futást eredményezte az addigi lis­tavezető Savária előtt. A győri együttes egyébként 1963-tól 1966-ig. maid 1959-től napjainkig tagja a második vonal mezőnyének. Ko­rábbi 191 mérkőzésén 51.8 száza­lékos összteljesítményt ért el. SZOMBAT: Atlétika: Női és férfi ifjúsági atlétikai válogatottunk Kaposvá­rott szerepel 16 órától. Labdarúgás: A Szekszárdi Vasas NB/IIl-as csapata Mezőfalvát fo­gadja 17 órakor. V: Schneider. VASÁRNAP: Atlétika: Női és férfi ifjúsági atlétaválogatottunk folytatja sze­replését Kaposvárott 8 órától. Tolnán ifjúsági és serdülő össze­tett bajnokság 8.30-tól. Súlyemelés: Bátaszéken. a sport­telepen 9 órától megyei felmérő­verseny m. fordulója. Kézilabda: A Szekszárdi Bőr­díszmű NB/n-es női csapata Nagykanizsán, a Gazdász ellen mérkőzik 11 órakor. Megyebainok- ság : Nők: Paks—Simontomya 8 és 9. V: Kerekes. Kocsola—Sz. Va­sas 9.30 és 10.30. V: Sudár. Mözs— Dombóvári Spartacus 8.30 és 9.30. V: Horváth és Szabó. Gyönk—Sz. Bőrdíszmű II. 9 és 10. V: Soós és Kincses. Ozora—Bonyhád 15 és 16. V; Sudár, Dombóvári Kesztyű Az 1972—73. évi bajnokság egyik nagy esélyese a MÁV DAC az el­ső osztályba való feljutásért ví­vott hármas élbolyban. Eddigi 15 vidéki találkozóján 3 győzelmet szerzett (Pénzügyőr. Miskolc és Eger ellen), hatszor döntetlent játszott és ugyancsak hat esetben hagyta el vesztesként a pályát. Idegenbeli mérkőzéseinek gólkü­lönbsége 10-17. A várhatóan nagy küzdelem előtt Kiss János, a Dózsa szakedzője így foglalta össze a vasárnapi 90 perc esélyeit: — Kalász két sár­ga lapja miatt nem játszhatott a Volán ellen, ezenkívül érvénybe lépett a korábbi kéthetes felfüg­gesztett eltiltása. így csatársorunk a következő két fordulóban nél­küle lesz kénytelen pályára lépni. Középpályásaink közül Simon vál­tozatlanul hiányzik sérülése miatt. Ezek megnehezítik helyzetünket. két. itt rendezik a IX. nyári úttö­rőolimpiát. A szervezőbizottság már hóna­pokkal ezelőtt megkezdte munká­ját és a tökéletesebb információ, a minél jobb propaganda érdekében június 14-én a dunaújvárosi Arany Csillag Szálló éttermében sajtótá­jékoztatót tart a bizottság, melyre a rádió és a televízió sportrovatá­nak munkatársai mellett meghív­ták az országos és a megyei la­pok sportrovatvezetőit is. A szer­vező bizottság tagjai a sajtótájé­koztató után városnézésen vesz­nek részt, és többek között megte­kintik a Dunai. Vasmű nevezete­sebb üzemeit is. hogy ezért a versenyszabályok ér­teimében esetleg ki. is zárhatják. Sajnos a versenybíróság — amely a fővárosi egyesületek képviselői­ből állt — félve tán attól, hogy a múltkori versenyhez hasonlóan a szekszárdi fiúk a dobogóra ke­rülnek — diszkvalifikálták a ver­senyből. s nem engedélyezték az újrastartolást sem. Persze azért a szekszárdi fiúk­nak nincs miért szégyenkezniük, mert 3. és 8. helyezésükkel ugyan­csak ismét kivívták a szakemberek elismerését. és bebizonyították, hogy. a múltkori szereplésük nem véletlen volt. Reméljük a fiatal (14 éves) versenyzők nem kese­rednek el és a Jövő évi bajnoksá­gon már rutinosabban bizonyítják, hogy tudnak kerékpározni, s ak­kor hiábavaló lesz a versenybíró­ság ..szigora”. • —Sz. Kórház 10 és 11. V: Király. Férfiak: Dunaíöldvár—Simon tor­nya 10 és 11. V: Taksonyi és Vi- da. Hőgyész—Alpári SE 9 és 10. V: Kiss és Szili. Mözs—Dombóvá­ri VSE 10.30 és 11.30. V: Horváth és Szabó. Gyönk—Fadd 11 és 12. V: Soós és Kincses. Labdarúgó NB/I B.:■ A Szekszár­di Dózsa a Győri MÁV DAC együttesét fogadja 17 órakor. V: Hévízi. Labdarúgó NB/I11.: A Paksi Ki­nizsihez Nagymányok látogat, kezdés: 17.30. V: Máté. A Tamási MEDOSZ Szigetvárott játszik 17.30-as kezdettel. V: Schádl. Labdarúgó II. osztály: Decs— Gerien 17.30. V: Kiss II. (KLszler). Tolnanémedi—Iregszemcse 17.30. V: Baráth J. (Keller). Kocsola—Du- naszentgvörgy 17.30. V: Ritzel (Szabó A.). Tevel—öcsény 17.30. V: Altvater (Dein). Kajdacs— Mucsfa 17.30. V: Pető (Csordás). Szakcs—Izmény 17.30. V: Takács Gy. (Bakonyi). Madocsa—Dombó­vári Tsz 17.30. V: Farkas (Po­roszkai). Döbrököz-r-Aparhant 17.30. V: Korvicska iZádori), valamint az a körülmény, hogy a MÁV DAC bajnokságra, illetve fel­jutásra törekszik. A biztos bent- máradásunkhoz szükséges lenne legalább a döntetlen elérése a nagyon jó játékosállománnyal rendelkező győriek ellen, NBTH. Szekszárdi Vasas—Mezőfalvi MEDOSZ: Az őszi idény 14. for­dulójában sok durvasággal tarkí­tott mérkőzésen az újonc Mező­falva 2:0-ás félidő után 5:0 arányban legyőzte a Vasast. Mai­sai akkor súlyos sérülést szenve­dett. A hazai pálya előnye mellett a Vasastól harcos felfogású, szer­vezett játékot és győzelmet vá­runk. Tippünk: l. x. Paksi Kinizsi—Nagymányoki Brikett SE: Változatos, élénk ira­mú 90 percet hozott az őszi nagy­mányoki összecsapás. Az első 45 perc végén 1:0-as hazai vezetéssel fordultak, szünet után 4:3 arány­ban a Kinizsi nyert. Sportszerű, jó iramú mérkőzés várható, ahol a papírforma szerint Peresztegi edző gárdája az esélyesebb. Volán 12. SC (Szigetvár)—Tamá­si MEDOSZ: November 19-én nem kis meglepetésre a fornádiak nyerték az őszi találkozót. A baj­nokság első részében. különösen idegenben a Volán meglehetősen rapszodikusan szerepelt. Hazai pályán azonban eddig csak a baj­nok Máza-Szászvár ellen szenve­dett vereséget a közlekedési együttes. A fonnádiakra ezúttal is nehéz í>0 perces küzdelem vár Szi­getváron.. A Máza-Szászvári Bányász Pé­csett. a PMSC III. ellen játszik ba­rátságos mérkőzést. — F. — Járási kézilabda A tamási járási női kézilabda- bajnokságban vasárnap Tamási 2:0-ás félidő után 3:1 arányban győzött Pincehelyen. Az iregszem- csei lányok Felsőnyéken nyertek 7:4-es félidő után 15:5~re. A baj­nokság állása: l. Tamási Gimnázi­um 5. 2. Iregszemcse 4. 3. Felső­nyék 2, 4. Pincehely 1 ponttal. A góllövőlista élén jelenleg az ireg- szemcsei Sótonyi Margit áll 19 góllal. Teszler Katalin (Tamási) 8. Szántó Klára (Felsőnyék). Sző­ke Mária (Tamási) és Guzmics Anna (Iregszemcse) következik 5— 5 góllal. MOZI BONYHÁD: FeketeszakáU szelle­me (Amerikai film). DOMBÓVÁR: A boszorkánymes­ter (NSZK film). (14). DUNAFÖLDVÁR: A lovakat le­lövik ugye? (Amerikai film). PAKS: Fehér farkasok (NDK film). SZEKSZARD: PANORÁMA: Lát­szólag ok nélkül (Francia film). (16). MŰVÉSZ: A megalkuvó (Olasz- francia film). (16). TAMÁSI: Minden dalom a tiéd (Olasz film). TOLNA: Apáról fiúra (Szovjet film). Értesítjük tisztelt ügy­feleinket és megrendelő­inket, hogy 1973. június 11-től szeptember 1-ig HIVATALOS ÓRÁT 6—14 ÓRÁIG TARTUNK IRODÁINKBAN. Kérjük, hogy ezen idő­ben szíveskedjenek meg­rendeléseikkel, a készáru átvétele, valamint egyéb ügyek intézése végett vál­lalatunkat felkeresni. Szekszárdi Nyomda (x) A Nyugatra utazó autós tu­ristáknak ezentúl nem kell fél. niiik, bizonytalankodniuk, elő­ítéletekkel elindulniuk: mi lesz velem, ha elromlik a kocsim, ki segít majd? A Magyar Autóklub kezde­ményezésére a Nemzeti Btink olyan döntést hozott, amely­nek értelmében a magyar autós turisták 300 svájci frank értékű hitellevéllel utazhatnak külföldre. A kedvezmény azon­ban csak a Magyar Autóklub tagjait illeti meg. Ezzel lehe­tővé válik, hogy készpénz he­lyett hitellevéllel fizessenek a magyar autós turisták, ha a gépkocsi meghibásodik. Ezzel egyenlíthetik ki baleset esetén a kórházi és az egyéb orvosi költségeket is. A szocialista országokba uta_ zó magyar turisták számára már korábban bevezették a hitellevél-rendszert, amely jól bevált. A most megszületett AIT hitellevelet előrelátható­ORVOSI ÜGYELET: Szekszár­don, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet van, na­ponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Szálka községre is. Tele­fon: 12—122. Dombüváfott a központi orvosi ügyelet látja el a betegeket. Az ügyelet helye a kórház bőrgyó­gyászati szakrendelési helyisége. A körzeti orvosok este 7-től, illet­ve az ünnepnapokon csak az ügyeleti helyen találhatók. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefon: 13—67 vagy a 14—52 telefon 188-as mellékén. Bonyhád. Kakasd, Hidas, Me- cseknádasd körzetében a hétvégi orvosi ügyeletet dr. Bischoff Hen­rik látja el. (Bonyhád, Perczel Mór u. 49. Telefon: 80.) Nagymányok, Máza és Győré KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok 8.40: Kó­rusok. 9.00: Hogyan veszett össze Iván Ivanovics Iván Nyikiforo- viccsal. Kisregény. 9.15: Saint­Saens-művek, 10.05: Az élet sze­relem. Jelenet. 11.05: Tannhäuser. Részletek. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. 12.30: Szóoárbaj (Budapest —Szolnok). 12.45: Melódiakoktél. 13.48: Zongoraművek. 14.15: Vissza­köszön a régi. 14.25: Uj Zenei Új­ság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! Tánczene. 16.00: 168 óra. 17.30: Vidám könyv­vásár. 19.25: Sportmagazin. 22.15: Sporthírek. 22.20: Beat. 23.05: Ha- csaturján: II. szimfónia. 0.10: Me­lódiakoktél. PETŐFI RADrO 8.05: Nóták. 8.50: ..Jelképek er­dején át...” 9.03: Operettmuzsi­ka. 9.44: Válaszolunk hallgatóink­nak! 10.05: Szombat délelőtt. 12.03: Bécsi klasszikus zene. 12.45: For­dulópont. Riport. 13.03: Men­delssohn: III. „Skót” szimfónia. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Gyer­mekrádió. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.00: Idegen nyelvek tanulása. 15.15: Az élő népdal. 15.25: Falu­rádió. 16.05: Népzenei Magazin. 16.45: Orchideavadászaton Kuba ős­erdeiben. 17.02: Kíváncsiak klubja. 18.10: Sportmagazin. 18.50: Jó es-, tét, gyerekek! 19.00: A Pécsi Nem­zeti színház operatársulatának vendégjátéka Debrecenben. Köz­ben: Kb. 20.00: Uj könyvek. Kb. 20.03: Versek. Kb. 21.35: Verbunko­sok, népdalok. 22.15: Ritmus és melódia. URH 12.23: Aida. Részletek. 13.20: A Bourne Singers együttes felvéte­liéiből. 13.40: Világslágerek. 14.01: Leonard Bernstein vezényel. 15.30: Hangverseny. 16.50: Szellemi ár­verés. 18.10: Századunk zenéje. 19.24: A világtalan könnyei. Rá­diójáték-kísérlet. 19.49: Händel és Bach műveiből. 21.14: Dzsessz. 21.57: Peter Chambers egy napja. Regény. MAGYAR TV 9.30: Politikai tanfolyam a honvédségnek. 9.55: Téka. 10.25: A nagy láng. Tv-film. 16.53: 625 éves a Károly Egyelem. Film. 17.15: Hírek. 17.20: Reklámműsor. 17.25: Slágerparádé. 18.06: ökölví- vó-FB. Döntők. Belgrádból. 18.40: A fertődi kastélvból * jélenHük. (Színes!) 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Desirée. FUm. •Hso: Tv-híradó. — 2. 22.00: ököl- vívó-EB. Döntők, Relgrádból, 1. műsora > 14.10: A mi kis helyiségünké 16.45: A varazdini zeneiskola hang­versenye. 18.00: ökölvívó Európá­ba jnokság — .döntő és záróünfle«* pély. 20.30: Szlovén dalfesztivál. 21.50: ökölvívó Európa-bajnokság (felvételről). 2. műsor: 16.30: Labdarúgás: Trepca—Rád- nicki (H. osztályú bajnokság). 18.15: ökölvívó Európa-bajnokság. 22.00: A dráma kezedetei a szer- beknél és a horvátoknál. 23.00: Beszélgetés filmalkotókkal. 23.302 Komolyzene. 23.55: Huszonnégy óra* OSZTRÁK TV 1. műsor: 15.30: Kicsinyek műsora. 17.25: Senior-Klub (53. rész). 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kultu­rális aktualitások. 19.30: Tv-híradó, 20.06: Sporthírek. 20.15: Nemzetkö­zi kvíz-műsor. 22.05: Sporthírek. 22.35: Tv-híradó. 22.40: Éjszakai filmvetítés: Riadó a BoWie-erőd- ben, 2. műsor: 15.10: Fprsyte Saga. (18. rész); 16.00: Robinson Cruose. Kaland- film. 17.35: MINI-MAX. (1. rész): Maxwell Smart. azaz Jimmy Bal- lantine. 18.00: Közvetítés Belgrád- ból: Boksz-EB. 22.00: Tv-híradó. * 5 PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár­don, június 7-től érvényes piaci fogyasztói irányárak: újburgonya 13.50, parázs burgonya 7,50, burgo­nya I. 3,70. 3,30, burgonya II. 3.40, 3.—, burgonya III. 2.90, 2,50, ta­karmányburgonya 1.70, zöldhagyma 5 db csomó 3.70. új fejes káposzta 6.80. új kelkáposzta 5.—, új kara­lábé fehér 5 db csomó 4.50, 4.—, 3.50, új karalábé kék 5 db csomó 6,—, 4,50. 1.50, zöldborsó 8,—, sár­garépa 5 db csomó 3,—, gyökér 5 db csomó 3.50, vegyes zöldség 3,20, zeHer 6.—, 5,—, cseresznyepaprika 18.—, uborka üvegházi 14,50, para­dicsom (Import) 40.—, paradicsom (fóliás) 55.—, paprika hegyes erős I. 0,80, csokros paprika 1,80, 1,50, tölteni való paprika 2.40. 1.80, vaj- retek 35 mm felett 2.30, nyári re­tek 40 mm felett 3,—. 2.60, retek (jégcsap) 3.—, paraj 3.40. sóska 3,60, petrezselyem zöldje 0,90, fe­jes saláta 12 dkg felett 1.20, kar­fiol 15.50. 12.50. szamóca 30 mm fe­lett 36.—. szamóca 25 mm felett 30.—. szamóca 20 mm felett 22.—, cseresznye jaboulay 17.50. cseresz­nye (germersdorfi) 14,50, 11,50, eg­res 16.—. Pécs, Szeged, Miskolc és Debrecen után Dunaújváros Nyári úttörőolimpia országos döntő 1965-ben a Magyar Úttörők Szö­vetségének, az MTS Országos Tanácsának és a Magyar Televí­ziónak kezdeményezésére rendez­ték meg először az általános is­kolás sportolók seregszemléjét az I. úttörőolimpiát. Erre Budapes­ten került sor. majd ezt követően három éven át ismét Budapesten találkoztak az ország legjobb út­törői. hogy a különböző sport­ágakban összemérjék tudásukat. 1969-ben Pécsett, maid ezt köve­tően Szegeden. Miskolcon és Deb­recenben rendezték az úttörők ve­télkedőjének országos döntőjét. Az idén június 23-tól 30-ig Duna­újváros látja vendégül az úttörő­Keréhpár a Szekszárdi Szövetkezeti SK •.kerékpárosai közül Sallai Antal. Halász László és Pálinkás Csaba részt vettek a Magyar Népköztár­saság 1973. évi junior- és serdülő- pályabainokságán. A serdülők 500 m-es időfutam versenyében Pálinkás Csaba a harmadik. Halász László pedig a nyolcadik helyen végzett. Ezután került sor a 2000 m-es üldöző csa­patversenyre. ahol a serdülő kor­osztályban a Halász—Pálinkás pá­ros indult. A második körben, amikor már mintegy 30 méter előnyük volt a szekszárdi ver­senyzőknek. Pálinkás bukósisakja kikapcsolódott, s mielőtt a pályá­ra esett volna — az esetleges bal­eset elkerülése végett — kidobta a pályáról. Mivel Pálinkás Csaba még keLlő rutinnal nem rendelke­zik. így nem tudhatta azt sem. A hét 11-e Sántha (Majos) Papp I. (Bölcske) Balaskó (Hőgyész) Nagy (Domb. Spart.) Asztalos Simon I. (Hőgyész) (Szedres) Brunner Hollós! (Kisdorog) (Bátaszék) Heidecker (Bonyhád) Loboda Kurek (Domb. Spart.) (Alpári SE) Tartalékcsapat: Páll (Majos) — Hertelendi (Dombóvári Spartacus) Potó (Dombóvári VSE). Strich (Tolna), Manhald (Hőgyész), Zágo- nyi (Bátaszék). Havasi (Tolna), Boda (Kisdorog), Läufer (Alpári SE), Hujbert (Tengelic), Szelei (Si montornya). Sportműsor

Next

/
Thumbnails
Contents