Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-09 / 133. szám

/

Mibe kerülne saját zsebből ?

Paradoxon, használata mégis Szükséges itt; senki sem szeret beteg lenni, lévén, hogy az egészség gazdagság, a betegség pedig ha nem is jelenti a klasszikus érjelembe vett szegénységet, csak szegényítő hatalma van, mert megnehezíti a családok, az egyén költségvetésének egyensúlyban tartását. Jóllehet hazánkban nem saját zsebre megy az egészségügyi szolgálat igénybevétele, nem! Mi állampolgári jogainkból adódóan ingyen és bérmentve gyógyulunk, ha arra van szükségünk. S ugyancsak ingyen juthatunk az egészség megőrzésének valahány rendelkezésünkre állított eszközével, csakhogy nem nagyon szoktunk gondolni er- ,re. Amit úgy könyvel el a társadalom apraja és nagyja, öregje, fiatalja, hogy „mindez így dukál, így természetes", azzal legfeljebb a felületekén hajlandó foglalkozni. Mégis így csak alkalomszerűen, akkor mondjuk, amikor a betegség időtartamára megkapott táppénz nem teljes ösz- szegben érkezik, hanem azzal a minimális mínusszal, ami lemegy belőle kórházi kezelési költség címén.

E könnyen megbocsátható, még inkább magyarázható „fe- ledékenységüffk” nem véletlenül jutott eszembe éppen most. Az sem véletlen, hogy ami ennek kapcsán eszembe jutott azt papírra vetem itt. Mostanában csak szorosan vett ismerőseim körében igen sok objektivitást nélkülöző morgás „élvezője” lehettem. Mind azért panaszkodtak, hogy családi, egyéni költségvetésüket teljesen felborította a betegség. betegeskedés. Olyan átszámításokat viszont, hogy mit ér a visszanyert egészség, nem volt módom hallani. Mó- dpm adódott azonban egy tűz- haláltól megmenekült régi újságban ismét elolvasni az amerikai Mike Kasperak özvegyének viszontagságait. Talán emlékeznek még rá sokan; ez az amerikai taxisofőr volt az, akinek az életéért 1968-barf világszerte úgy szurkoltak az emberek százezrei, mintha testvérük, rokonuk, barátjuk lett volna. Mike Kasperak . volt a szívátültetésekről szóló szenzációs beszámolók egyik legelső hőse. Sajnos, hetekkel a műtét után meghalt. Az özvegy viszontagságai ezután következtek. Nem volt elég a veszteség, ami őt és a családot érte. a kórház az özvegynek nyújtotta át a számlát, ami nem kevesebb, mint 28 845 dollárt tett ki, amiből csak a

műtét során felhasznált 135 liter vér ára meghaladta a 7000 dollárt. A 28 845 dollárból a biztosító kifizetett 21 580 dollárt. A fennmaradó összeget, 6265 dollárt a Kasperak ^Mádnak kellett volna előteremtenie. Nem mindenki ismeri a hivatalos valutaárfolyamot. Nem véletlen hullámzásai miatt még én sem. De annyit biztosan tudok — és mindenkor helytállóként. — hogy a családra rótt több mint hatezer dollár egy viszonylag jól kereső amerikai polgár egész évi jövedelmének felel meg. Tévedés lenne azt hinni, hogy a „jóléti" társadalom sietett Kaspefakék segítségére. Nem. Az elhunyt kollégái adtak vért és a vérért kapott összeggel egyenlítették ki végül is a kórházi számlát.

A kurta emlékeztető után hadd kérdezzem meg. mi ez ahhoz képest, hogy kórházi tartózkodásunk ideje alatt valamivel kevesebb táppénzt kapunk? Úgy vélem semmiség. Morgolódni mindenesetre lehet miatta, de polgőrjogú- ként elfogadni lehetetlen, hiszen a beteg ember nem dolgozik, nem termel, mindenkori segélyezése a dolgozókra hárul, ezért is tarthat — pil- larfatnyilag — kevesebbre igényt. Eeves esetekben — pl. nagycsaládosok esetében — valóban nem teljesen elegendő, amit államunk ma nyújtani tud. De aligha kétséges a gondolkodó fővel rendelkezők számára, hogy mind több lehet az, amit az állami egészség- ügyi ellátás-biztosítós nyújtani képes.

x Hazánkba« ma; egy baleseti sebészeti ágy működtetési költsége 67—70 ezer forint, egv belgyógyászati úgynevezett utókezelési ápvé pedig 25—30 ezer forint. Évente, 1969-ben még alacsonyabbak voltak a működtetés költségei. Itt mégsem a hétköznapi értelemben vett drágulásról van szó. hanem arról, hogy nemzeti jövedelmünk növekedésének arányában költségvetésünkben már több jutott 1971-ben, 1972-ben az egészségügynek. Korszerűbbé tettük az ellátást és közelítően úgv. hogy abban csak az egészségügyi szempontok érvényesüljenek.

Sajót zsebből? Mi lenne, ha saját zsebből kellene rendben- tartani egészségünket, gyógyulást keresrfi a fekvő- és járóbeteg-intézetekben? Tessék, egy ma nálunk majd mindennapos eset... A család szeme fényénél mondjuk úgy 6 éves korban veleszületett

Egy hónappal a kongresszus után

Rákszűrés nőknek

szívhibát állapítanak meg. A tökéletes kivizsgálás, a bajmegállapítás mondjuk igénybe vesz 10 napot. Ennek költsége 1500—1600 forint. Műtétre ezután kerülhet sor. ennek megközelítő költségei — az ilyenkor szükségesként végrehaj'- tott szívkatéterezéssel együtt — 6—7000 forintot tesznek ki. Műtét után, úgynevezett utókezelés szükséges, pl. egy hónapig, 4—5000 forintos költséggel. Az összes költség — ami polgári berendezésű államban — a családot terhelné: 13 600 forint. Kész tönkre- menés lertne, ha saját zsebből kellene állnunk az egészségügy szolgálatát. De nem mi fizetjük. Államunk a fizető fél.

,.Ha egy társadalom tagjai számára magas szintű egészségügyi ellátást ígér, akkor alapvető követe'mény, hogy az egészségügy állampolgárai számára ingyenes legyen’’ — olvashattam jóval az új egészségügyi törvény, illetve az alkotmánymódosítás létrejötte előtt. Ez is eszembe jutott, s minderről azért számolok be, mert jó, ha másoknak, ha minél több embernek eszébe jutnak ilyen dolgok, mérni ugyanis csak pontosan érdemes. Ha pedig társadalmunk életének alakulásából fakadó helyzetet mérünk, kötelező a lelkiismeretes, pontos mérés!

— a —

A munkahely egyre inkább a második otthonná változik. Nem mindegy, hogy milyen a munkahelyi közérzet, milyen körülmények között dolgoznak az emberek. A Vöröskereszt kongresszusának tiszteletére a kiváló címmel kitüntetett műszergyári csoport üzemegészségügyi hónapot szervezett.

Ennek keretében először a gyár nyugdíjasait hívták meg üzemlátogatásra és hangulatos klubestre, majd tisztasági hónap keretében értékelték az egyes üzemrészekben folyó versenyt június 5-én. A versenybizottság elnöke Bán Jó- zsefné városi Vöröskereszt- titkár örömmel nézte az üzem munkásainak, szocialista brigádjainak sikeres munkáját. A szerszámosok kollektívája virágfal kialakításával, a technológiai fejlesztés munkásai akvárium felállításával arattak nagy tetszést. Az üzemegészségügyi hónap utolsó akciójaképpen tegnap rendezték meg nők számára a rákszűrést,- mélyért a gyárban dolgozó lányok, asszonyok nagy számban vettek részt. A Vizsgálatot vezető dr. Németvadász Ferenc tájékoztatása szerint — április 16 óta hetente négy alkalommal vesznek részt a Vöröskereszt által szervezett vizsgálatokon. Eddig a bonyhádi és a szekszárdi járásban 1700—1800 nő vett részt rákszűrésen.

HAZAFI JÓZSEF

ÉRDI JUDIT RAJZA

A hatodik fiú

1964 tavaszán látogató érkezett a fornádi házba. A vendég Jakabos tanár úr volt, Szabó Ernő harmadikos gimnazista osztályfőnöke. Az akkori diák így emlékezik:

— Bejött, körülnézett és csak ennyit kérdezett: hát így éltek Ernőm? Az Ernőm kijárt nekem, mivel egyik legjobb tanulója voltam. Mi mást mondhattunk volna? Úgy éltünk, ahogy lehetett. Egyszoba-konyhás házban tizenketten. Apám, anyám, és tíz gyerek.

— Hogyan végződött Jakabos tanár úr látogatása?

— Úgy, hogy nem engedte otthagynom a gimnáziumot. Állami gondozásba vetetett.

A vöröses szakállú férfi elhallgat. Csontos, bütykös ujjaival beletúr hajába, egy Munkást vesz elő, rágyújt és mélyen ülő, fényes szemével követi a füst útját.

— Ez csak a történet folytatása, — mondja. — Az előzmények jóval korábbra nyúlnak vissza. Apám BSZKRT villamosvezető volt Budapesten. A második világháború idején, a bombázások elől menekültünk Mucsiba. Onnan, mint a vándormadarak, továbbmentünk. Apám volt ilyen nyughatatlan, soha meg nem elégedő fajta. Mucsiból Magyarkészire, onnan Fornádra kerültünk. Én 1946-ban, Mucsiban születtem.

— Mi jut eszébe a gyerekkoráról?

— A kapa. Ne lepődjön meg, tényleg az jut eszembe. Kérem, mi állandó jelleggel kapáltunk. Apám, hogy kicsit könnyebben legyünk, tizenöt-húsz hold kukoricaföldet is felvállalt egy-egy szezonban. így azután a késő tavaszokat, nyarakat kapálással töltöttük. Muszáj volt apámnak ezt tennie, mert mint szőlőmunkás, vagy gazdasági dolgozó nem keresett annyit, hogy a tíz gyereket el tudta volna tartani. Anyám nem dolgozhatott. Legalábbis munkahelyen nem. Otthon annál többet. A tíz gyerekkel volt mit bajlódnia.

A hatodik Szabó fiú már a gimnáziumban kitűnt azzal, hogy valamennyi diáknál jobban szereti az állatokat. Előfordult, hogy az iskolakönyvek mellett elárvult kis sünmalac is utazott az iskolatáskában a gimnázium felé. A meglett férfi emlékeiben most is nagy helyet foglalnak el az ajtkori állatkalandok, lovaglás, találkozás vaddisznókkal, és a nagy élmény, hallgatni az erdők koronás királyának hangját. Mondja, hogy minden csak Jakabos tanár úr jóindulatán, lelkiismeretén múlott, és azon, hogy az állam kitaníttatta.

— És a szorgalom, kitártás?

— Az is kellett.

Nem is kevés. Nvolc év általános iskola, utána gimnázium, majd öt év a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemen.

— A tamási gimnázium nekem külön js megfelelt, tudniillik az országban az volt a második szakközépiskola. Én a szarvasmarhatenyésztési szakra jártam. Heti négy napot tanultunk, két napot gyakorlaton töltöttünk. Egyetemi tanulmányaim alatt végig állami támogatást kaptam. Az érdekesség kedvéért

mondom el, kíváncsiságból kiszámítottam, hogy mennyibe kerültem én az államnak. Számításom szerint 280—300 ezer forintba. A gimnáziumot nem tudom kiszámítani. Nem emlékszem má pontosan, milyen segítséget kaptam.

—- Hogyan került Gyünkre?

— Mivel az ifjúságvédőhöz tartoztam, így nyaranta, gyakorlatra is idejöttem, a termelő- szövetkezethez. Különben, amikor a második évfolyamot kezdtem az egyetemen, az intézet akkor kötött társadalmi szerződést a Petőfi Téesszel.

A diplomát 1973. január 28-án kapta kézhez.

— Megmondom egészen őszintén, nem akartam elhinni. Látszólag nem sok történt, két betű került a nevem elé. Anyám még most sem érti, és ha hazamegyek, csak azt hajtogatja, fiam, fiam, hogyan értsem én ezt meg? Nem vagy te orvos. Nem létezik,,. Én meg csak nyugtatom, hogy most már tényleg az vagyok, sikerült elérni a célomat.

A hatodik Szabó fiúnak jó adag felelősségét raktak a vállára.

— A termelőszövetkezet üzemi állatorvosa vagyok. Felelős 800 szarvasmarha. 1300 sertés és 50 ló egészségéért. Hogy mi a dolgom? A tbc-mentesség megőrzésétől a kötelező védőoltásig minden, ami csak az állatok egészségével kapcsolatos.

Hogyan alakult a Szabó család sorsa? A tíz gyerek közül majd mindegyik szakmát szerzett. ötüknek személyautója, négyüknek saját családi háza van. Ami a hatodik fiút, dr. Szabó Ernőt illeti, maris nagyobb és szinte összehasonlíthatatlanul szebben berendezett lakásban él, mint annak idején a nagy család.

— Apám két éve meghalt. Nem érhette meg azt, hogy állatorvos lettem. Egy valamit azonban elért. Mindig szenvedélyesen visszg- Vágyott Budapestre. Nyilván nem tudott moz. iulni a sok gyerektől, maradnia kellett. Vágya azonban 1968-ban teljesült, igaz, csak részben. Összekuporgatott pénzünkből parányi házat vettünk Érd-parkvárosban. Anyám ott él most is, a három legkisebb gyerekkel, apám pedig már ott halt meg. Budapesthez közel.

A fiatal üzemi állatorvos legnagyobb gondja most a jármű.

— Hiába, mindent nem lehet egyszerre. Először valami motort kell vennem, utána meg jó lenne egy autó. Ezek a legközelebbi céljaim.

— Emlékek?

— Egy-kettő akad csak ebben az alig négy hónapban. Sikerült megmentenem egy anyakocát. Valami súlyos fertőzést kapott, a gondozók lemondtak róla. Jó adag penicillineket adtam neki. talpra állt, meggyógyult.

Egész idáig a falnak támaszkodott, de most a feje felett nyíló ablak hangjára ellép a faltól. Férfi szól ki a téesz-iroda ablakán. Mondja, valami baj van egy vemhes üszővel, a tehenészeti telepen.

— Azonnal megyek, VARGA JÚZSEF