Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-07 / 131. szám
n V(LAG PROLETÁRJAI, ?GV£$0l)EffK| A MAGYAR SZOCIÁLIST ÁiíMÁSN KÁ'S.RÁRT TOLNA MEG YEJ- B 11 ÖT TSÁGÁNAK LAPTA XXIII. évfolyam, 131. szám. ARA: 90 FILLÉR Csütörtök, 1973. Június 7. Kádár János fogadta A. IV. Selepint Kádár Játíos, az MSZMP. Központi Bizottsága első titkára szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta a hazánkban tartózkodó szovjet szakszervezeti küldöttség vezetőjét, A. N. Selepint, az SZKP Politikai Bizottságának tagját, a szovjet szakszervezetek központi tanácsának elnökét. Az elvtársi, baráti eszmecserén részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára. Folytatja munkáját a KGST 27. ülésszaka A Kölcsönös Gazdasági Sei gítség Tanácsának prágai 27. ülésszakán kedden felszólalt Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, a szovjet küldöttség vezetője. Az ülésszak szerdán délelőtt további küldöttségvezetők felszólalásával folytatta munkáját. Beszédet mondott Piotr Jaroszewicz lengyel. Ion Gheorghe Maurer román és Lubomír Strougal csehszlovák miniszterelnök, valamint dr. Anton Vratusa, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese. Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára délután baráti beszélgetésen fogadta a KGST ülésszakán részt vevő delegációk vezetőit — közöttük Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét —. valamint Nyikolaj Fagyejevet, a KGST titkárát. Jelen voltak még Vasil Bilak és Josef Kempny, a CSKP KB elnökségének tagjai, a Központi Bizottság titkárai. Gustáv Husák szívélyesen üdvözölte a vendégeket majd beszédében hangsúlyozta a 27. tanácsülés jelentőségét a szocialista gazdasági integráció komplex programjának teljesítése szempontjából. A megbeszélés során eszmecserét tartottak az ülésszak napirendjén lévő kérdésekről. Közös érdekként hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a szocialista gazdasági integráció előnyeit, mint fontos tényezőt hatékonyan ki kell aknázni valamennyi részt vevő állam népgazdaságának fejlesztése, az egész szocialista világrendszer gazdaságának erősítése érdekében. Ludvík Svoboda hadseregtá- bomok, köztársasági elnök a prágai várban fogadta Alekszej Koszigin miniszterelnököt, a szovjet delegáció vezetőjét. A szívélyes és baráti megbeszélésen jelen volt Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök és Vlagyimir Macke- vics prágai szovjet nagykövet is. Megyénk országgyűlési képviselőinek látogatása a bátaszéki gyáróriásban Óvári Miklós Prágában Óvári Miklósnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívására magyar pártküldöttség utazott Prágába. Képünk a megérke- zés után készült a repülőtéren, ahol Oldrich Svestka, a CSKP KB titkára (jobboldalt) fogadta Óvári Miklóst. Oldrich Svestka, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára szerdán Prágában fogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttségét. A megbeszélésen kicserélték az ideológiai munkában szerzett tapasztalatokat és megvitatták a két párt ideológiai együttműködését érintő kérdéseket. Szekszárdon ülésezik a SZOYOSZ nőbizoítsága Szekszárdon," a Hazafias Népfront megyei székházában tartotta ülését tegnap délelőtt az országgyűlési képviselők Tolna megyei csoportja, Daradics Ferencnek, a bonyhádi járási pártbizottság első titkárának, a képviselőcsoport vezetőjének elnökletével. Az ülésen részt vett és felszólalt Horváth József, a Tolna megyei pártbizottság titkára, s jelen volt Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára is. Ribling Ferenc, a Tolna megyei Tanács VB pénzügyi osztályának vezetője a IV. ötéves terv első két esztendeje tapasztalatainak tükrében, a megye gazdálkodásáról, költségvetéséről, pénzügyi helyzetének alakulásáról, mind az eredményekről, mind a gondokról és feladatokról tájékoztatta a képviselőket. Válaszolt a képviselők: Bolvári Józsefné, Csapó Jánosné, Fü- löp László, Széles István, Dániel Mária és Daradics Ferenc feltett kérdéseire. A megye országgyűlési képviselői tájékoztatót hallgattak meg a (Folytatás a 2. oldalon) A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának nőbizottsága Lonti Györgyné elnökletével Szekszárdon tartja ülését a megyei nőbizottság és a szomszédos Fejér, Baranya, Somogy, Veszprém megye MÉSZÖV Elnökségeinek és nőbizottságainak képviselőivel. Az ülésen megjelent dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ állandó elnökhelyettese, dr. Páncél Gézáné, a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának nőreferense is. Horváth János, a MÉSZÖV elnökhelyettese köszöntötte az országos nőbizottság tagjait és a meghívott vendégeket, s ismertette a Tolna megyei fogyasztási szövetkezetek munkáját, a nők helyzetét, a nőbizottságok által végzett munkát, a szövetkezeteknek nyújtott segítséget. Ezt követően Lonti Györgyné beszámolt a bizottság tagjainak a legutóbbi ülés óta végzett munkáról, majd Bőle Dezső, a SZÖVOSZ mozgalmi osztályának vezetője tartott vitaindító előadást „A nőszövetkezők aktív részvételének fokozása a fogyasztási szövetkezetek gazdasági, társadalmi életében” címmel. Az előadó utalt a közelgő nemzetközi szövetkezeti nap megünneplésére. Beszélt arról, hogy az első szövetkezők nem tettek különbséget sem társadalmi, sem politikai alapon férfi és nő tagjai között. Az első szövetkezők között is találunk női alapító tagokat. Nemzetközi méretekben is a szövetkezeti tagság jelentős hányada nő. Szövetkezeteinkben a nők felelősségteljes munkája állandóan fokozódik és mind eredményesebb. Ma már általános, hogy a nők kapcsolata mindennapos a szövetkezettel, az üléseken, rendezvényeken nagy számban vesznek részt, közgyűléseken aktívak, elmondják véleményeiket, javaslataikat. Erőteljesen foglalkoznak a szövetkezetek szociális, kulturális tevékenységével, a maradi gondolkodásmód leküzdésével. Jelenleg az országban 569 ÁFÉSZ-ben, 386 takarékszövetkezetben és 782 lakásszövetkezetben fejtenek ki a nőszövetkezők eredményes munkát. A legutóbbi választásokon a nők aránya jelentősen javult a választott vezető testületekben. A szinte valamennyi szövetkezetnél megválasztott nőbizottságok a nőtagság széles körét aktivizálják. Rámutatott az előadó arra a negatív jelenségre is, hogy az utóbbi években indokolatlanul csökkent a szövetkezeti taglétszám, és ezen belül is a nők és fiatalok aránya. A csökkenés az úgynevezett családi részjegyösszevonásokkal van összefüggésben, szerencsére e jelenséget több megyében felismerték és céltudatos intézkedéseket tettek a nők és a fiatalok beszervezésére. Részletes elemzést adott a különböző választott tisztségekben végzett munkáról, s beszélt azokról a lehetőségekről, amelyek meg. valósításával elősegíthetjük a nők közéleti szereplését a fogyasztási szövetkezetekben. A beszámolót élénk vita követte. A vitában felszólalt dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese is. Tegnap délután az országos nőbizottság Dunaföldvárra látogatott. ahol a dunaföldvári ÁFÉSZ vezetői és nőbizottsága fogadta a vendégeket. A kötetlen tapasztalatcsere számos, a fogyasztási és takarék- szövetkezetek nőtagjainak és dolgozóinak ma még megoldatlan problémáira hívta fel a figyelmet. Ma „A fogyasztói érdekképviselet, valamint az érdek- védelem fejlesztésének módjai és lehetőségei a fogyasztási szövetkezetekben” című előadás megvitatásával folytatja a tanácskozás a munkáját. Jóváhagyja II. félévi munkater- vét és megvitatja a kiskunhalasi „Gagarin” lakásszövetkezet nőbizottságának tevékenységét. Sz. J. Műszaki hónap ’73 Befejeződött az építészek és műanyagipari szakemberek ankétja A Tolna megyei műszaki hónap rendezvénysorozatainak keretén belül tegnap fejeződött be az a kétnapos ankét, melynek során az építőipari szakemberek részvételével előadások és gyakorlati bemutatók zajlottak le a műanyag építőipari felhasználásáról. A kedden megtartott előadások után tegnap reggel az ország minden részéből Szekszárdiba érkezett építőipari szakemberek a Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyáregységébe látogattak. Itt Varsányi Ottó gyáregységvezető rövid ismertetőt adott a gyár kialakulásáról és a jelenleg folyó termelésről. Ezután a több mint száz résztvevő csoportokra oszlott és a vállalatok szakembereinek közreműködésével megtekintették a gyárat. Tizenegy óra után az anké- ton részt vevő tervező, kivitelező és beruházó építészek, va. lamint a műanyagipari szakemberek a gyáregység ebédlőjében meghallgatták Ivánfi Jenőnek, a BVK kereskedelmi főosztálya műszaki tanácsadójának rövid előadását, amelyben ismertette a szekszárdi gyáregységben a későbbiek során készítendő műanyag ablakok és a választékbővítés céljából legyártandó új profilformájú álmennyezet műszaki jellemzőit, valamint azok be- és felszerelésének technológiáját. Ezt követően Pázmándi Gyula, a BVK pvc-gyártó gyáregységének vezetője az alapanyag-készítésről és a gyáregység fejlesztéséről beszélt. Érdekességként megemlítette, hogy a műanyag gyártmányok ellenőrzése során a minősítő intézetek 12-féle vizsgálat alapján döntik el a gyártmány minősítését. Ezzel szemben a borsodi gyárban 21 eljárással ellenőrzik a termékek műszaki paramétereit. Az előadás után vita következett. Sok érdeklődő az itt készülő gyártmányok tűzállósági vizsgálatainak eredménye felől érdeklődött. A gyáregységvezető elmondta, hogy a hivatalos minősítés szerint ezeket a nehezen éghető kategóriába sorolták, sőt, az eredmé. nyék igen megközelítették az éghetetlen anyagok jellemzőit. A kétnapos ankét Keresztes Jánosnak, a vállalat igazgató- helyettesének értékelésével ért véget, melynek során elmondta, hogy ez a találkozás úttörő jelentőségű volt, mert első ízben találkoztak a szakmában érdekelt tervező, kivitelező és beruházó építészek, a felhasználandó termékeket előállító műanyagipari szakemberekkel. S így először nyílt alkalom arra, hogy együtt beszéljék meg a termékek felhasználási lehetőségeit és a termékek még jobb minőségét eredményező fejlesztési feladatokat. „