Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
Gyurhovics Tibor: Vallatás a vendéglőben A magyar Duna^ Ott ültek a vendéglőben, kedélyesen, felöltözve a két szülő és a nagybácsi. Sört ittak. A faburkolat otthonossá tette a vendéglőt, a magyaros térítők meleggé. Túl voltak a vacsorán. Az apa nagy testű, mondhatni kövér ember, a nagybácsi is; finom modorral. Néha nagyot kacagott, régi történetet mesélhettek egymásnak. Az asszony fehér blúzban, frissen ondolálva. Ünne- pelgettek, vasárnapoztak. Néha, néha az ajtóra néztek, az üvegajtó kint az előtérben olykor megmozdult. Egy-egy ember lépett be, egy-egy pár, aztán eltűntek a presszfórész- ben. Zene szólt, vasárnapra alkalmas zene. — Ne idegeskedjetek, ha késik — mondta a nagybácsi, aztán elővette a zsebóráját, megnézte, bólintott. — Nincs semmi baj. A gyereknek szabadság kell. Emlékezz vissza, Márton, mi is szabadon éltünk gyerekkorunkban. — Ivott egy kis sört, nevetett. — Ezt mondom én is Mártonnak — toldotta meg az asszony. — Én nem idegeskedem, ő idegeskedik. Ö mindig idegeskedik. Hét óra húsz. Ez még nem idő. A gyerekben bízni kell. — Én is bízom, nem arról van szó. És nem idegeskedem. Csak amiben megállapodunk, azt tartsa be. Hét óra. az hét óra. Megmondtam neki. Nincs késő, nem arról van szó. Egyáltalában nem izgat, hogy mit csinált, kivel beszél, ellófrál valami fiúval. Végigmegy a parton, szép az este. Sétáljon. De jelentse be. Éva szaladt a vendéglő felé. Most vált el Kláritól, s olyan volt az este, mint a sötét mese, borzongató, mégis szép. A víz,. a sok túloldali lámpa, miről is beszéltek? A matematikáról, a kigúnyolható tanárokról, a Nagy Medvéről, aki csak dörmög egész óra alatt, mégis a legjobb tanár. Na, meg fiúkról, de csak úgy mellékesen vihorászva. Hogy mondja el nekik ezt az egész estét? Ő maga sem érti pontosan, de valami csodálatos, hogy talált valakit, akivel úgy tud beszélni, mint saját magával. Klári hangja is hasonlított az övére, ugyanazt tanulták a másik __ osztályban, valami könnyű vibrálás keletkezett köztük. Végre, talált egy barátot. Talált! Már rendezgette magában a szavakat, hogy mit mondjon, valami nagyon egyszerűt: Találtam egy barátot. — Nem, ezt félreértik. — Találtam egy lányt — Azt hiszik majd, hogy a folyóparton talált valakit, és most segítséget kell vinni.-— Találtam egy barátnőt. — Ezt talán... Ez meg ünnepélyes és ostoba, de mit mondjon? Kinyitotta a kis üvegajtót, sietett a szüleihez, vidám arccal. A három felnőtt úgy ült ott. mintha fából faragták volna. Nagybátyja mosolyogni próbált, anyja kicsit a fejét csóválta, apja nem nézett rá, az asztalon dobolt az ujjaival. — Milyen vidám vagy — mondta engesztelő hangsúllyal az anyja. Éva kigombolta a kabátját, féloldalasán leült. Fújt egyet a szaladás után. A szavait fogalmazta magában. — Hét óra ötven. — Apja csak ennyit mondott, töltött magának egy kis sört, és nézett jelentőségteljesen. A nagybátyja megfogta ked. vesen a karját, rámosolygott. — Nem akarsz inni valamit? Kólát, vagy jaffát? ö megrázta a fejét — Nincs kedve inni — mondta gúnyosan az apja. — Mással van elfoglalva. De nem baj. Mi is voltunk fiatalok, igaz? — Fölemelte a poharát, a bátyja felé intett a sörrel, aztán ivott. — Én nem bánom, hogy hol jár. Csak amiben megállapodtunk, azz tartsa be. Mi is mi mindent megcsináltunk, igaz, Jóska? Kezdődik a fiatalság, nem annyira csöpp lány már ő. Séta, ez, az... — Nem fáztál? — kérdezte az anyja, aztán mondta tovább a magáét — Annyira vártunk. Azért ülünk itt, hogy gyere. Ne vedd rossz néven, ha aggódunk érted. Szeretet- ből tesszük. Elhiheted. — Ezt mondom én is —toldotta meg az apja. — Mindent elmondhatsz nekünk. Mi már túl vagyunk az élet lényegén. Mindent megértünk, bizalommal lehetsz irántunk. Bármi van, veled vagyunk, melletted vagyunk! — hangsúlyozta. Éva eltűnődött, minek kellene lenni? Mi az a bármi? És hogy mellette vannak? Eddig nem voltak? — Hagyjátok már, majd később beszélgetünk. Emlékezz vissza, mi jobb szerettünk gyerekek közt, mint ilyen nagy mamlasz felnőttekkel lenni. Emlékezz vissza, mikor meglógtunk a vonattal, két napra, azt hittük, világgá megyünk — nevetett a nagybácsi. — Hát ezt mondom én is. Mi megértünk bármit. — Apja közelhajolt hozzá. — Történt valami baj? Nem történhet olyasmi, amiben mi ne állnánk melletted. Rendesen tanulsz, otthon is segítesz, ne hidd, hogy mi rosszakat gondolunk rólad. Talán tudunk neked segíteni. Azt csak beláthatod, hogy mi többet éltünk meg, sok mindent tapasztaltunk... A segítségedre vagyunk bármikor. De ehhez bizalom is kell. A te bizalmad. Azzal, hogy beállítasz, és egyszerűen azt mondod, apa, ez meg ez történt. Legyen az bármi. ^ — Hát nem arra neveltelek, hogy elmondj mindent? Emlékszel, mosogatás közben, milyen jól eldiskurálunk. Tőlem még sosem kaptál ki, ha elmondtál valamit. Emlékszel, amikor betörtétek a Pannival az ablakot, egy szóra megértettem... — mondta az anyja Hol az egyik hajolt egész közel hozzá, hol a másik. Kedvesen beszéltek, nagybátyja a karját simogatta, mint egy kis állatnak. Anyja nyugtatta, apja mormogott. Az egész vendéglő idegen lett. Fogalma sem volt az egész helyiségnek az ő kislány barátjáról, arról az egyszerű titokról, amit nem lehet elmondani, hogy találtunk egy embert magunknak. — Ne haragudj, ez a makacsság a legrosszabb — mondta apja a nagybátyjának. — Te tudod, hogy nekem mindent el lehet mondani. Úgy nézek én ki, akinek nem lehet mindent elmondani? Egy fél szó elég. Egy fél szó! De egy ilyen gyerek... Csak hallgat. Mi bármiben segíthetünk neked — hajolt megint közel az apja. — Mi mindent megértünk. Megettük már a kenyerünk javát, talán valamivel többet tudunk, hogy eligazítsunk az élet dolgaiban. Azt csak belátod, hogy felnőttek vagyunk, többet tudunk arról, hogy mi a helyes, mi nem? Azt csak belátod, hogy valami különbség van köztünk? Legalább korban? Iiogy felnőttek vagyunk, te meg gyerek? Azt csak belátod? — Apja hangosan beszélt, az arcába hajolt. — Nem akarok semmit sem mondani. Hát nem értitek? — mondta Éva és kiszaladt a szabadba. Nincs még egy szó, nincs még egy fogalom, melyet any- nyiszor használnánk, mint a Duna. Naponta százszor olvassuk, leírjuk elmondjuk a legváltozatosabb összetételekben: Duna-medence, Duna-völgye, Duna-táj, Duna-vidék. dunai népek, Duna-Európa. S ez természetes, mert nincs még ország Európában, melynek any- nyira gerincévé, tengelyévé vált volna egy folyam, mint a Duna a magyarságnak. A Loire a Rajna, a Po, a Visztula, a Volga partjain a francia, német, olasz, lengyel, orosz történelemnek csupán egy-egy szakasza játszódott le; — a Duna magának a magyar történelemnek a gerince. Nélküle magyar história igen, de a magyar nemzet történelme, európai szerepjátszása nem képzelhető el. A középső Duna-medence, a Kárpát-közi Duna-táj a magyar nemzet történelmi műhelye. A Duna a Volga mellett Európa leghatalmasabb folyama, az egyetlen európai folyam, amely nyugatról keletre folyik. Az egyetemes emberi történelem nagy Occidensét és Oriensét köti össze, a két leg- ellentettebb és egymást mégis kiegészítő világot a földgömbön. Érthető, ha évezredek óta érette folytak a legállandóbb küzdelmek. A népek or- szágútja keletről nyugatra és megfordítva. Rómaiak, gótok, herulok, ru- giak longobárdok, hunok, avarok, germánok, magyarok, szlávok, törökök, oroszok felvonulásának, történelembe lépésének színtere. Népek jöttek, népek mentek, világbirodalmak épültek és omolták össze partjain. A Római Birodalom egykori határvonalának vidékét csak a magyar tudta állammá szervezni, országgá formálni. Honfoglaló Árpád egyetlen pillantással felfogta az országépítés lehetőségét, amit a rómaiak közül egyedül Marcus Aurelius vett észre. A középső Duna, mint Bulgária közepén a nagy hegyek, határul, keretül is szolgált: római, török, cseh határ volt. Fő ütőere a Kárpát-közi tájnak. Nevezzük a nyugat és kelet közé eső vidéket Duna- Európának, vagy Kárpát-Eu- rópának, — mindenképpen a Duna marad a gerince Európa e végzetes történelmi zugának. Itt válik a Duna folyóból folyammá és sehol nem olyan pazarló kincseivel, képességeivel, mint éppen itt. Hol van még egy folyam Európában, mely annyi változatosságot, sokféleséget tudna felmutatni mint a Duna? De nemcsak a Duna öleli körül az országot, a magyarság is becézi, dédelgeti,, jó ezer éve. Melyik dunai nép hordott ösz- sze oldalára annyit, mint a magyarság? Beavatta titkaiba, valósággal részesévé tette történelmének. A Duna méltán nevezhető a magyar sors folyamának, magyar sorsfolyó- nak. Négy királyi székvárosunk közül három a Duna mentén épüjt. Az ország megtartásáért itt folytak a döntő hadjáratok és ütközetek. Ha egyszer megírják a Duna történetét, szerepét a magyar históriában, nehezen lehet kihagyni akár a legkisebb fejezetet is a magyar történelemből. De nemcsak a magyar dicsőséget, jelentette a sötét, alattomosan közelítő, rázúduló végzetet is. Az idegen jövevényekkel, a vendégnépekkel a Duna mentén találta meg a magyarság a legtermészetesebb, a kiegyenlítő életformát. Kossuth és Wesselényi az országdöntő, nemzetgyilkos nacionalizmusok helyett a dunai népek összefogását, egyesítését javasolta. 1945 végre meghozta a kölcsönös megismerés. a gazdasági és szellemi közeledés és együttműködés szervezett és védett formáit. GÁL ISTVÁN ♦Bevezetés egy rádióelőad ás- sorozathoz. (..Magyar költőkkel végig a Dunán”). IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: EDIT Jön. Arcán Mona-Lisa-mosolygás. dekoltázsában szinte tenyérnyi a tavaszból, üde bőre kivillan, forrón, majd hűvösen, mint a láz, az élet ifjúkorában. Ajkán patakokká duzzad a s: Szeretem, ahogyan olyan fiatal, s látom öntekintetem eltűnődni a szemében, — futó csodát ringat a hab — látom az évtizednyi távolt, augusztus meteorját. Ahogyan mozdul, a jövőt látom a lépte nyoméh" Zászlóhaja száll és széttárt kabátkáia alatt szinte hallom a szívét — versként — énekelni... Szily Géza gobelinje Szekszárd város Tanácsának épületében.
