Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-29 / 150. szám
Mesterj elöltverseny Óbányán A Szekszárdi Városi Sakkszö- Vétség újabb országos jellegű versenyt rendezett a KISZ óbányai turistaházában. Az egyhetes sakk- táborban 18 versenyző küzd a csillagért és a mesterjelölt minősítésért. Első alkalom, hogy a kisvárdal Kósa László személyében mester tisztelte meg a szövetség versenyét. Hat megyéből mentek el Obányára, Klsvárdéról 2, Hódmezővásárhelyről 4, Mázáról 3. Szekszárdról 4, Tolnáról, Székesfehérvárról, Barcsról, Siklósról és Tamásiból egy-egy sportbarát érkezett. Az első napon már ádáz küzdelem kezdődött. A kilenc táblán folyó küzdelemben csak két döntetlen születétt. A további fordulókon sem lankadt a harc. A második fordulóban csak egy döntetlen volt, a harmadikban minden parti döntésre került. A hatodik forduló napján a tábort meglátogatta Kappel Károly, a városi pártbizottság munkatársa, Keresztes János, a városi KISZ- bizottság titkára. Várkonyl Béla, a városi sportfelügyelőség vezetője. Várkonyl Béla meleg szeretettel köszöntötte a verseny minden résztvevőjét, és további sikeres versenyzést kívánt, majd baráti beszélgetés alakult ki. A verseny állása a 6. forduló után: Kósa László (Kisvárda), Szél János (Hódmezővásárhely) 5 pont, Krajcsanics Lajos (HÖDI- KÖT) 4 pont, Mach Gyula (Videoton), Fata László (Tamási), Mayer Jenő (HÖDIKOT) 3,5 pont, Sipos József (Szekszárd, Dr. Pa- lásthy Pál (Szekszárd), Till János (Máza), Szuhal Balázs (Tolna), Szabó Sándor (Siklós) 3 pont, Halmai László, Bálint Miklós (Szekszárd), Müller György (Máza). Keller Ferenc (Barcs) 2 pont. Polgár István (Kisvárda) 1 pont. Barátoknál jártunk Rumában Még azok számára ?s izgalmasok az indulás előtti percek, akik gyakran utaznak külföldre. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Rumai Partizán Sportkör meghívásának eleget tevő Szekszárdi Bőrdíszmű női és Hőgyészi Helyiipari SK férfi kézilabdázói körében — közülük legtöbben most utaztak először külföldre — valóban magasra szökött a várakozás láza. Reggel szemerkélő esőben startolt ax, autóbusz Szekszárdról 32 fős csoporttal a „fedélzetén". Az útirányt jól ismerték a két csapat játékoséi és a velük utazó vezetők is. Ebben Ruma, Szekszárd testvérvárosa szerepelt végállomásként. Az Ikarus kerekei mohón nyelték a kilométereket, így jóformán a reggeli elfogyasztása előtt már Jugoszlávia területén bosszankodhattak a játékosok az esős őszt Idéző időjárásra. Esőisten ugyanis nem fogadta kegyeibe a nemzetközi kézilabdatornára utazó küldöttségünket. Csupán Eszék után hagyott alább, az égi- áldás, Vukovár kanyargós főutcáján pedig *ác csők emléknek tűnt az eső. A közel 22 ezer lakosú Ruma város központjában meggyőződhettek a két csapat tagjai, hogy o plokátok már korábbról hirdették érkezésüket és o kupaverseny részletes programját. A vendéglátókkal való első találkozás pedig arról tanúskodott, hogy a sokszor emlegetett sport- kapcsolat ezúttal a szó igazi értelmében barátsággá fejlődött Szekszárd és Ruma között. A várostól 16 kilométerre fekvő, napfényben fürdő Fruska Gora szerpentines aszfaltján kapaszkodott (kórusunk, amikor minden szem űz előttünk feltűnő „jugoszláviai Mecsek" panorámáját fürkészte. Később a Venac Hotel előtt fékező autóbuszból kiszálló sportolókon nyoma sem volt az addigi 270 kilo* méteres út fáradalmainak. A rumai házigazdák sportolóink számára gazdag programot biztosítottak az' „aktív pihenés" időszakára Is. Ezek közül elsőként a Fruska Gora magaslatán, a tengerszint fölötti közel 500 méter magasban emelt partizánemlékmű megtekintése szerepelt. Kedves tolmácsunk — a játékosok későbbi Bandi ‘ bácsija' — ismertetéséből rövid időre a II. világháború emlékei, a jugoszláv partizánok hőstettei elevenedtek meg. A monstre emlékmű falán körben elhelyezett, vasba ágyazott háborús Jelenetek összefüggő sora nemcsak a jugoszlávokban, hanem az ideérkező külföldi turistákban is a szenvedés, a háború okozta pusztítás szomorú dokumentumaként hagy nyomot. A magasba ívelő emlékmű oszlopának tetején, Belgrad irányába tekint a híres partizánlány. Sonja Morinkovics vasszobra. Az emlékmű lépcsősorainál sűrűn kattogtok a fényképezőgépek, a szekszárdi és hőgyészi kézilabdázók igyekeztek megörökíteni az építészetileg is remek alkotást. A programok sorában két fogadás szerepelt. Ezek egyikké a rumai Venac-áruházba szólította a küldöttség tagjait. A magyar nyelvet törve beszélő igazgató, jogos büszkeséggel kalauzolta vendégeit az árubóségről tanúskodó ötszintes áruház élelmiszer- és iparcikkosztólyain. A mozgólépcsős felvonók végül a legfelső emelettel azonos magasságban lévő teraszos presszóba szállították sportolóinkat, ahonnan a város esti viiágítású képe tárult a körbetekintgetó lányok és fiúk elé. Egy nappal később a rumai agrokombinát zárkováct egységét tekintettük meg. A 2400 hektáros kombinát hat gazdasági területet foglal magába, ezek három helységet kapcsolnak össze. Közel ötezer munkás 'dolgozik, fő termékük a hibrid kukorica. A negyedik nop ismét utazással telt el. Az útirány ezúttal módosult és a jugoszláv főváros megtekintésére is biztosított rövid időt. A sok élmény a vásárlások és a városnézés közben szinte önmagát kínálta. Amikor a határállomáson a csíkos sorompó szabad utat Jelzett Sipity József gépkocsivezetőnk — Baja színeiben több ökölvívó-mérkőzést vívott korábban a Szekszárdi Dózsa váltósúlyú versenyzőjével — számára, a játékosok közül többen felidézték a négynapos turné tapasztalatait. Barátoknál voltunk Rumában — mondták közülük többen is. Ottani tartózkodásunk során a figyelmesség, a vendégszeretet sok-sok szép példájával találkoztunk. Szeptemberben, a szüreti napok keretében sorra kerülő visszavágón nemcsak a pályán kell majd jól szerepelni. Akkor rajtunk lesz a sor a bizonyításban, az eddigi barátság további ápolásában Fekete — Spartakiád járási döntő Tolnán rendezték a szekszárdi járás spartakiád versenyét, melyen a hazaiakon kívül Fadd, öcsény és Slóagárd versenyzői vet. tek részt. Eredmények; Nők: 100 m síkfutás: 1. Link Klára (Tolna) 13,7, 2. Kiss Rózsa (öcsény) 14,8, 3. Szakács Veronika (Tolna) 19,6. 400 m síkfutás: 1. Link Klára (Tolna) 67,2, 2. Paprika Éva (öcsény) 81,8, 3. Stier Anna (öcsény) 86,—. 800 m síkfutás: L Link Klára (Tolna) 2:43,1. Távolugrás: 1. Link Klára (Tolna) 480, 2. Kiss Rózsa (öcsény) 428, 3. Kun Margit (öcsény) 423. Magasugrás: I. Link Klára (Tolna) 135, 2. Molnár Erzsébet (öcsény) 115. Súlylökés (4 kg): 1. Link Klára * (Tolna) 9,03, 2. Nagy Edit (öcsény) 8,50, 3. Széki Erzsébet (öcsény) 7,07. 4x100 m váltó; L öcsény 63,8, 2. Sióagárd 69,4. Férfiak2 100 m síkfutás: 1. Fekete János (öcsény) 12,3, 2. Bérdl Mihály (Tolna) 12,8. 3. Guzsván István (öcsény) 13,1. 400 m síkfutás: 1. Domsa István (Tolna) 59,3, 2. Fekete János (öcsény) 59,5, 3. Varga Imre (Tolna) 66,4. A Tolna megyei Építőanyag-ipari Vállalat paksi betonüzeme FELVESZ IV-, LÁNGHEGESZTŐT, DIESELMOTORSZERELŐT. Jelentkezni lehet a tmk vezetőjénél Paks, Sík-sor. (577) Népújság 6 1973. Június 29. 800 m síkfutás: I. Domsa István (Tolna) 2:31,—, 2. Csóka Attila (Fadd) 2:32,2, 3. Sztojka István (Fadd) 2:34.8. 1500 m síkfutás: 1. Domsa István (Tolna). 5:03,—, 2. Gúzs vány István (öcsény) 5:06,8, 3. Varga Imre (Tolna) 5:07,5. Távolugrás: L Pálinkás János (Tolna) 539, 2. Éppel János (öcsény) 533, 3. Horváth Gyula (Sióagárd) 533. Magasugrás: 1. Pálinkás János (Tolna) 155, 2. Fekete János (öcsény) 155, 3. Éppel János (öcsény) 145. Súlylökés: (7,25 kg): 1. Csongrádi István (Sióagárd) 9.64. 2. Link Antal (Tolna) 9,51, 3. Lehőcz János (öcsény) 8,59. (6 kg): 1. Horváth István (Sióagárd) 10,85, 2. Mocsári György (Sióagárd) 7,19, 3. Varga Imre (Tolna) 7,11. (5 kg): 1. Pálinkás János (Tolna) 11,51, 2. Niko- llcs Géza (Fadd) 9,36, 3, Csóka Attila (Fadd) 0,02. 4x100 m váltó: 1. Tolna 50,3, L öcsény 51,7, 3. Fadd II. 55,2. Pontversenyben: 1. Tolna 120, 2. öcsény 100, 5. Fadd 50, 4. Sióagárd 28 ponttal. Röplabdában öcsény és Sióagárd csapatai mérkőztek egymással. A férfiaknál Sióagárd győzött öcsény ellen 2:l-re (41:20), míg, a nőknél öcsény bizonyult ugyanilyen arányban jobbnak (44:35). így a férfiaknál Sióagárd. öcsény, a nőknél öcsény, Sióagárd lett a végső sorrend. legioM hírverés a rajzos hirdetés Tsz-kupák A dombóvári asztalitenisz tsz- kupa mérkőzésekre négy férfi- és négy női csapat nevezett. A íér- flcsapatok július 15-én, a női csapatok Július 22-én mérkőznek egymással. Valamennyi mérkőzést Döbröközön rendezik. A férficsapatok párosítása: Dal- mand—Pátria, Döbrököz I.—Döb- rököz IL, Döbrököz I.—Pátria, Döbrököz IL—Dalraand, Dalmand —Döbrököz I., Pátria—Döbrököz II. Női csapatok párosítása: Döbrököz—Pátria, Kórház I.—Kórház H., Döbrököz—Kórház L, Pátria —Kórház IL, Kórház IL—Döbrököz, Kórház I.—Pátria. A dombóvári járási labdarúgó- szövetség elkészítette a tsz-kupa sorsolását, melyben hat felnőtt- és hat Ifjúsági csapat vesz részt. Július 1: Nak—Dombóvári Tsz SK, Dalmand—Szakcs. Dalmand—Ko- csola. Mucsl—Döbrököz. Július 8: Dombóvári Tsz SK—Nak. Szakcs —Dalmand. Kocsola—Dalmand, Döbrököz—Mucsi. HÍREK A bonyhádi járási labdarúgószövetség július 8-tól rendezi a Béke é§ barátság labdarúgó ifjúsági és felnőttkupát. A bonyhádi járás falusi kupa versenysorozata július 10-én kezdődik. Nevezéseket mindkét mérkőzéssoroáatra július 2-ig fogad el a szövetség (Bony- hád, Perczel Mór u. 27). « A Dombóvári VSE és az MTSH dombóvári városi járási felügyelősége augusztus 25—26-án női csapatok részére Kapós-kupát rendez Dombóváron kosárlabda-sportágban. * A megyei atlétikai-szövetség közölte, hogy az ugusztus 4—5-re tervezett vidéki serdülő atlétikai bajnokság a B csoportban augusztus 25—-26-án lesz Szombathelyen. SZESZFŐZDE komplett felszerelése, 200 1-es üsttel, 100 1-es finomítóüsttel, 2 db hűtő- káddal ELADÓ. Cím: Béke Tsz Pári, Tolna m. (572) II bika visszaszúr Nem veszélytelen pálya a torreádor foglalkozása. Mint képünkön is látható a bika is visszaszúrhat: a madridi Vista Alegre arénában Antonio Forrás torreádort a bika jobb hónaljba szúrta szarvával és súlyos sérülést okozott. (Telefoto — AP—MTI—KS) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Edwin Fischer zongora- felvételeiből. 9.40: Tizenkét szék. Rádiójáték. 9.28: Nóták. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Kik laknak a nagybőgőben? Meseregény. Xin. 10.31: A puritánok. Részletek. 11.00: Évszázados küzdelem a tenger ellen. 11.10: Zenekari muzsika. 11.49: Kritikusok fóruma. Csörsz István: Bocsánatos búnök. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Zenekari muzsika. 13.45: Világirodalmi kiadványokról. 14.00: Csicseri bolt. 14.25: Händel: Négy tánc. 14.32: Ifjúsági rádió: Irodalmi önképzőkör. 15.10: Valerij Popov fagotto- zik. 15.19: Az élő népdal. 15.29: Ebe Stignani és Fjodor Saljapin énekel. 16.05: Kritikusok fóruma. 16.45: Poppy: Keleti szvit. 17.20: Uj Melódia-lemezünkből. 18.08: Kriszti nővér. Hangjáték. 18.43: Schumann-dalok. 19.40: Tánczene. 20.15: Népi zene. 20.53: A színház, bán és a moziban. 21.13: Percy Faith zenekara játszik. 21.30: Gazdaságtörténet. H. 21.40: Kirsten FLagstad énekel. 22.20: A ma és a jövő kutatásáról és tervezéséről. II. 22.30: Szimfonikus zene. 23.3ő; Népi zene. 0.10: Operaáriák. PETŐFI RADIO 8.05: Hét pofon. Részletek. 9.03: Gyermekrádió. 10.00: Zenés műsor. 12.03: Ruszalka. Részletek. 12.45: Versek. 13.03: Zenekari muzsika. 13.45: Zenedélután. 14.00: Csúcsforgalom I 14.45: Beat. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: Ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: A Lonescome Valley énekegyüttes műsorából. 18.35: Az új üzlet — a nosztalgia. 18.50: Népi zene. 19.09: Munkás és ifjúmunkás énekkari fesztivál. Közben: 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Uj könyvek. Kb. 21.23: Párbeszédek egy kutyával. Hangjáték. Kb. 22.06: Operettrészletek. 23.15: Könnyűzene. 23.30: Beethoven: A- dúr gordonka-zongora szonáta. URH 18.05: TJJ lemezeinkből. 19.18: Dzsessz. 19.50: Iskolarádió. Kollégiumi órák. 20.33: Brahms-müvek. 22.13: A varázshegedü. Részletek. MAGTAR TV rr.«:' Hírek. 17.50: Fehér képkivágások. Film. 18.15: Meteorológia. 18.20: Műsorainkat ajánljuk! 18.45: Mindennek alapja a Í zervezés. 19.10: Reklámműsor. 9.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradő. 20.00: A láp. Tv-jéték. 21.00: Munkás és Ifjúmunkás énekkari fesztivál. 22.00: Tv-hlradó — 2. H. (KÍSÉRLETI) MOSOR 20.00: Zenés műsor. (Színes!) 20.50: Tv-hiradó — 1. 21.20: Vietnam harca és lírája. JUGOSZLÁV TV 1. műsor; 16.45: Magyar nyelvű tv-naplő. 17.45: Gyermekeknek. 18.30: A népek és a művészet. 19.00: Népi muzsika. 19.30: Rajzfilm. 20.30: Lő. porfüstben — filmsorozat. 22.301 Olvasmány. 2. műsor: 20.30 : 625 vonalon. 21.30: KöteU len. 22.00; Huszonnégy óra, OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: iskola-tv. u.eo: A nagy Illúzió. Film (ism). 12.45: Senior klub. 18.00: Orvosi tanácsok. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Elbűvölő Jeannie. Filmsorozat 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hírádó. 20.06: Sporthírek. 20.15: HIT-JOUR- NAL 2. 1900—1910. 21.05: Riportműsor. 22.05: Tv-hiradó. 22.10: Éjszakai filmvetítés: Doktor Ahoi. Angol filmkomédia. 2. műsor: , 18.30: Iskola-tv. 19.30: Tv-híradő. 20.06: Sporthírek. 20.09: AktuáUs események képekben. 20.15- Árnyak. Amerikai fűm. 21.35: Osztrák képek. 21.55; Tv-hiradó. MOZI BONYHÁD: Du.: A Sólyom nyomában (NDK film). Este: Műsorváltozás: Ha kedd van, akkor ez Belgium (Amerikai film). DOMBÓVÁR: Műsorváltozás# Utazás a Nap túlsó oldalára (Angol film). DUNAFÖLDVÁR: (Lila ákác (Magyar film). PAKS: A csalóka szerelem játékai (Csehszlovák film). SZEKSZÁRD: PANORÁMA: Mária, a skótok királynője (Angol film). NAGYVILÁG: A sárga tengeralattjáró (Amerikai—angol film), TAMÁSI: Az Angyal vérbosszúja (Angol film). TOLNA: Az űzött szamuráj (Japán film). (16).