Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-22 / 144. szám
A megyei kézilabda-bajnokságért Tavaszi elsők i Szekszárdi Vasas, Hőgyészi Helyiipari SK — Ozora ifjúsági csapata még nem szerzett pontot Félidejéhez érkezett az JS7S. évi kézilabda-megyebajnokság küzde- lemsorozata. A tavaszt Idény utolsó fordulójában a papírforma ér. vényesült, miután az esélyes csapatok szerezték meg a győzelmet. Az ídényzáró fordulóban a korábbi listavezető Szekszárdi Vasas női és a Hőgyészi Helyiipari SK férfiegyüttese biztosan nyert, Így mindketten megőrizték első helyüket. A női csapatok mezőnyében ezúttal is a tavalyi bajnok Szekszárdi Kórház gárdája szolgáltatta a meglepetést, hazai pályán szenvedett vereséget az ozoraiaktól. A tavaszi idényben ezzel a Kórház együttese immár 5. vereségét szenvedte el, vesztett pontjainak száma 10. Szoros küzdelem után győzött a Dombóvári Spartacus Kocsola ellen, míg Slmon- tomyán a vendég Dombóvári Kesztyűgyár gárdája alacsony színvonalú mérkőzésen, 2:2-es félidő után szerezte meg 3:2-es győzelmével mindkét bajnoki pontot. A Szekszárdi Bőrdíszmű tartalék- csapata a mözsieket látta vendégül és az első félidő kétgólos tnözsi előnnyel ért véget. Szünet után szoros küzdelemben 17:1* arányban nyertek a vendégek. A férficsapatok közül a listavezető Hőgyész a Dombóvári VSE vendégeként idegenben lépett pályára és 9 gólos megérdemelt győzelmet szerzett. Ugyancsak a vendégcsapatok szerezték meg a győzelmet az Alpári SE—Duna- földvár, valamint a Fadd—Mözs találkozókon is. A férfiak mezőnyében a második helyezett, 16 pontos Mözs továbbra is versenyben van a bajnoki cím megszerzéséért. Az élmezőny többi csapata öt-hét vesztett ponttal Jelentősebb hátrányba került a hőgyé- sziekkel szemben. Az ifjúsági bajnokságban nőknél a Szekszárdi Vasas, férfiaknál pedig Mözs szerezte meg a tavaszi bajnoki címet. A női csapatok közül különösen meglepő az ozoraiak gyenge szereplése, miután il mérkőzésükön egyetlen pontot sem tudtak szerezni. Az úttörőolimpián jól szerepelt bonyhádiak és az ebben az évben feljavult kocsolaiak a legnagyobb riválisai maradtak az aranyérem megszerzésében a Szekszárdi Vasas együttesének. Férfiaknál a Szekszárdi ITSK, Dombóvár és Hőgyész pályázhat még jogos esély- lyel a dobogós helyekre. A H. forduló részletes eredményei; NŐK wmm*—- • Simontomyai BTC—Dombóvári Kesztyű 2:3 (2:2). V.: Vida. Alacsony színvonalú mérkőzésen, a két gólképtelen csapat találkozóján a szerencsésebb vendégek nyertek. G.: Takács, Kiss, Illetve Pflug 2, Szűcs. Dombóvári Spartacus—Kocsola 3:7 (4:5). V.: Sudár. Két ellentétes félidő, szerencsés hazai győzelem. G.: Béres 4, Tamai 2, Vadas, Herke, illetve Pintér 4, Keller 2, Mercz. Szekszárdi Kórház—Ozora 7 :t (7:3). V: Sós és Kincses. Szünet utáni gólerősebb Játékával megérdemelten nyert Ozora. G.: Seregély, Kajtár 2—2, Bálint, Dobri, Schratta, Illetve Nagy 7, Blázso- vics. Szekszárdi Vasai—Paksi Kinizsi 22:4 (13:2). V.: Horváth és Szabó. Ellenállhatatlanul játszott a Vasas. helyenként iskolajátékot nyújtott. G.: Szabján 7, Birge. Műnk, Tant 3—3, Feketéné, Völgyi. Zsln- kó 3—2, Illetve Lukács M. és Lukács A. 2—2. Szekszárdi Bőrdíszmű II.—Mözs 13:17 ((:*). V.: Kerekes. Közepes színvonalú mérkőzésen a mözsi csapat rászolgált győzelmére. G.: Neidert 4, Uzsák, Kövecses 3—3, Uhrtn 2, Herceg, Illetve Szilver T. t, Koncz A. 4, Popp 3, Ormós 2. Bonyhádi Bolond—Gyönki Gimnázium 23:1» (14:4). V.: SzlU. A hat Játékossal szereplő gyönkiek a második félidőben vereségük ellenére küzdelemre késztették a hazaiakat. G.: Sólya 9, Koppány S. Illés 4, Barabás K. 3, Barabás M., Sólya M., illetve Bölcsföldi 4, Lerob 3, Streicher 2, Farkasfalvi. FÉRFIAK Dombóvári VSE—Hőgyészi He- lyiipari SK 13:27 (6:13). V. : Sudár és Vida. A rutinosabb és korszerűbb Játékot felvonultató hőgyé- sziek biztos győzelmet szereztek. A mezőny legjobbja Mosoczki (DVSE) volt. G.: Máyer li, SIává ti, Szili X. Maráczi 2—2. Szelt- ner, illetve Temesvári 6, Nándor, Héger 5—5, Gábor 4, Szabó, Fo- nyódi 3—3, Tancsa Gy. Alpári SE—Dunafdldvár 14:22 (6:12). V.: Király és Horváth. Közepes színvonalú mérkőzésen már az első negyedórában eldőlt a találkozó sorsa a rutinosabb és helyzeteit jobban kihasználó Du- naföldvár javára. G.: Borcsik 4, Gylmóti 3, Steiner, Sápi, Műnk 2—2, Ráez, illetve Szilasi G. 11, Pálfi 4, Pelsőczl 3, Czobor 2, Hargitai, Jendrolovics P. Fadd—Mözs 23:33 (6:16). V.: Oláh és Kiss. A szervezettebben és gólerősebben játszó vendégcsapat végig irányította a mérkőzést. G.: Tóth T. 7, Tóth F. 6, Márkus, Takács 4—4, Mácslk, Honti, illetve Szűcs 10, Oravecz 8, Fekete J. 5, Juhász, Varga 4—4, Balogh, Streer. Az Ifjúsági mérkőzések eredményei: Nők; Sz. Vasas—Paks 9:1, Sz. Kórház—Ozora 6:3, D. Spartacus—Kocsola 3:7, Simontomya— D. Kesztyű 14:7, Bonyhád—Gyünk 12:3, SZ. Bőrdíszmű—Mözs 8:6. Férfiak: Fadd—Mözs 17:22, Sz. 1«. Gyünk 11 3 — 8 67-123 6 11. Paks 11 1 1 9 55-119 3 S2. Bőrd. H. U 1 — 18 77-130 2 Férfiak: 1. HŐgyésa 9 I 1 — 232-101 17 2. Mözs 9 8 — 1 211-140 16 3. D.-főidv. 9 6 — 3 167-120 12 4. S.-tornya 9 4 3 2 167-144 11 5. Sz. Szöv. 9 4 2 3 180-168 10 6. Iregsz. 9 3 2 4 141-177 8 7. Dombóvár 9 4 — 5 165-177 6x 8. Alpári SE 9 1 1 7 168-216 3 9. Gyönk » 1 1 7 167-238 3 10. Fadd 9 1 — 8 169-286 2 Ifjúságiak! Nők: 1. Sz. Vasas n 10 — 1 118-45 20 2. Bonyhád li 9 1 1 132-67 19 3. Kocsola íi 9 — 2 91-55 18 4. Mözs íi 6 2 3 99-60 14 5. Paks li 6 1 4 92-68 13 6. S.-tornya íi 5 2 4 67-76 12 7. Sz. Kórház n 5 — 6 42-75 10 8. Bőrdíszmű íi 3 1 7 72-66 7 9. D. Spart. íi 3 1 7 33-73 7 10. D, Kesztyű íi 3 — 8 34-69 6 11. Gyönk íi 3 — 8 51-87 6 12. Ozora H — 11 33-123 — Férfiak: 1. Mözs 9 7 1 1 184-130 15 2. Sz. ITSK 9 6 — 3 172-113 12 3. Dombóvár 9 6 — 3 157-109 12 4. Hőgyész 9 6 — 3 139-104 12 5. Gyönk 9 5 — 4 154-120 10 6. D.-földv. 9 4 2 3 120-103 10 7. Sz. Szöv. 9 4 1 4 135-112 9 8. S.-tornya 9 3 — 6 81-135 6 9. Fadd 9 1 — 8 85-192 2 10. Iregszemcse 9 1 — 8 87-196 2 Megjegyzés; x — büntetűpont-levonás. Asztalitenisz tavaszi végeredmény Befejeződött a szekszárdi járásban az asztalitenisz vegyes csapatbajnokság tavaszi fordulója. Az I. csoportban Sióagárd és Kölesei azonos pontszámmal áll az élen. míg a II. korcsoportban Tolna in. csapata a listavezető. A tavaszi idény végeredménye; X. csoport: Hőgyész 25:18. 1—2. Sióagárd 8 6 . 2 70:26 12 1—2. Kölesd 8 6 _ 2 70:26 12 A TAVASZI VÉGEREDMÉNY 3. Kajmád 8 4 _ 4 47:49 8 Felnőttek: 4. Tengelic 8 2 _ 6 28:68 4 Nők: 6. Harc 8 2 “ 6 25.-71 4 1. Sz. Vasas 11 9 1 1 170-90 19 n. csoport; 2. D. Keszty. 11 8 1 2 68-55 17 1. Tolna H. 3. Ozon 11 7 — 4 105-94 14 8 885:11 16 4. D. Spart. 5. Bonyhád 11 11 7 — 6 — 4 5 96-96 128-98 13X 12 2. Sárpilis 8 62 64-35 12 6. Sz. Kórh. 11 6 — 5 99-75 12 3. Várdomb 8 3 1 4 50:46 7 7. Mözs ll 6 — 5 111-95 12 4. Bogyiszló 8 2 1 5 41 36 5 t. S.-tornya ll 6 — 5 65-56 12 5. Szálka 8 8 3:» o 9. Kocsola 11 4 1 6 91-101 9 HÍREK A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Varga Lászlót (Dómbóvári VSK), Gecző Sándort (Bonyhád), Dán Jánost (Szedres), Vén Lászlót (Dombóvári Spartacus) és Németh Istvánt (Szekszárdi Dózsa) augusztus 21-ig tiltotta el a játéktóL • Szekszárdon a városi TS június 29-én, pénteken 14,30-tAl a városi sporttelepen rendezi a „Fuss az egészségért” első versenyét. Ezúton kérjük mindazokat, akik egészségük megóvása érdekében részt kívánnak venni, a fenti Időpontban jelenjenek meg a szekszárdi sportpályán. . A tamási járási női kézilabdabajnokság eredménye: Iregszem- cse—Felsőnyék 17:2 (6:1). A bajnokság állása: 1. Iregszemcse 8, 2. Tamási Gimnázium 5, 3. Felsőnyék 4, 4. Pincehely 3 ponttal. A góllövőlista élén Sótonyt Margit áll 33 góllal, őt követi a 11 gólos tlkös Gizella és Guzmlcs Anna (mindhárom iregszemcsel M£- DOSZ). • A paksi járási labdarúgó-szövetség a Járás területén működd ifjúsági labdarúgócsapatok részére „Duna-kupa” tornát rendez. Nevezéseket Június 30-ig kell elküldeni a járási szövetséghez. A torna döntőjét a szövetség Július 13-én rendezi a Paksi Kinizsi—Ferencváros mérkőzés előtt. • A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége közölte, hogy a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában és B csoportjában augusztus 13-én kezdődik az idény. A Népköztársasági Kupa első fordulóját július 8-án rendezi a szövetség, a nevezéseket június 17-ig kell megkiil‘i-* frrÁ-Bsgfaj WUéSak L=jju- ua Kispályás labdarúgás Á szekszárdi kispályás labdarúgó-bajnokság elmúlt két fordulójának eredményei: I. csoport: Felsővárosi KISZ—Városgazdálkodás 0:1. Pénzintézetek—Tűzoltóság 1:2. Műszergyár—’Tervező 1 :L Volán—MEZŐGÉP 0:0. Építők—Megyei Tanács 1:2. Nyomda—MÉSZÖV 5:0. Tűzoltók—Műsz.ereyár 1:3. Tervezők—Építő Ktsz 5:1. Megyei Tanács—Felsővárosi KISZ 3:2. MEZŐGÉP—MÉSZÖV 4:3. Városgazdálkodás—Volán 3:1. Pénzintézetek—Nyomda 2:2. A bajnokság állása: 1. Megvei Tanács 17. 2. Nyomda 14. 3. Tűzoltók 14. 4. MEZŐGÉP 13. 5. Tervezők 12. fi. Müszergyár 10. 7. Építő Ktsz 10, « Felsővárosi KISZ 8. 9. Pénzintézetek t.' W* Városgazdálkodás 7. 11. MÉSZÖV «. UL. Volán. • ponttal. . i JX - csoporté Gázmű—Elektromos 11 Kórház—Epfu 72. AFTT —TOTEV Oá, BM Dózsa—Költség-“ vetési Üzem 173. Vasipari—G-EL- t, KA ÍZ. Tejüzem—Népbolt 1:31 Epfu—Tejüzem 7 a. TOTÉV—Kórház 0:0. Népbolt—Elektromos 2 A Költség vetés—Vasipari 3:4. BM Dózsa—Gázmű 1:2. GELKA—AFIT 0:2. A bajnokság állása: 1. Népbolt 16. i. TOTEV 16. X Vasipari 15. 4. Kórház 10. S. Elektromos 10, 6. Epfu 10. 7. Költségvetési Üzem 9. 8. Tejüzem 8. 9. Gázmű 6. HL BM Dózsa 6. U. AFIT O. IA GEL- KA 4 ponttak Közömbösség ? Már sokszor leírtuk, és sajnos még le kell írni, hogy a labdarúgó-szakosztályok vezetői — tisztelet a kivételnek — keveset törődnek az utánpótlással, az Ifjúsági labdarúgók ügyes- bajos dolgaival. A megyei labdarúgó-szövetség kimutatása szerint 18 olyan játékos van, akik a bajnokság során kiállításra kerültek, de a sportköri vezetők a fegyelmi tárgyaláson nem jelentek meg. Ez azt jelenti, hogy a kiállított játékos nem szerepelhet. A lg játékosból IS ifjúsági korban lévő. A szövetség körlevélben hivta fel az egyesületek figyelmét, hogy amennyiben július 2-án a fegyelmi tárgyaláson nem jelennek meg, játékosaik ügyét csak augusztus közepén tárgyalja a bizottság. A kiállított játékosok, akikkel szemben közömbös egyesületük: Pusztai Zoltán (Szedres), Keller László (Kőlesd), Hegedűs Ferenc (Kötesd), Sipos Ferenc (Hőgyész), Pusztai Lajos (Szedres), Szűcs Mihály (Sióagárd), Illés Lőrinc (Cikó), Takács István (Simon- tornya), Péter László (Simon- tornya), Polák Imre (Sz. Dózsa), Szűcs József (Kólesd), Jakab Jenő (Majos), Szava István (Báta), Balogh Ferenc (Bogyiszlói, Mocsári József (Sióagárd), Babai Béla (Dombóvári VSK), Váncsa János (Bonyhád), Noé Zoltán (Tamási). Népújság ^ Híd a La Manche-csatornán Az angol British Steel Corporation acélgyár a Fa Manche-csatornán híd építését javasolja Anglia és Francia- ország között a tervezett alagútépítés helyett. A hídnak 24 nyílása lenne, amelyek között háromnegyed mérföldes és 2 mérföldes is lenne. A híd az angliai Hythe-ből indulna ki és a francia Wissant-nál érne partot. Hossza 25 mérföld lenne, kettős fedélzetű: egy-egy vasúti pályával és összesen 4 háromsávos gépkocsi-úttesttel. A híd lehetővé tenné mindkét irányban óránként 10 ezer gépjármű közlekedését, 250 lábnyira a víz szintje felett. A megépítés költsége kb. 1800 millió angol fontot tenne ki (vasúti vonalak nélkül 1200 millió fontot). Képünk: a javasolt híd makettje. A rádió és a televízió műsora im iiaius 23. KOSSUTH RADIO 8.20: Régi melódiák. 9.00: Tizenkét szék. Rádiójáték II. 9.25: Zenekari muzsika. 10.25: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Kik laknak a nagybőgőben? Meseregény X. 10.29: Verdi-áriák. 11.00: Változó világtérkép. 11.10: Artur Rubinstein zongorázik. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma — Dombóváron? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.45: Ki lakoltat ki? Riport. 14.00: Csicseri bolt. 14.25: A beszélő hintaló. Rádiójáték. 15.10: Lukács Pál mélyhegedűn játszik. 15.35: Cigánydalok, csárdások. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Világgazdaság. 16.05: Mesterek és maszekok. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Uj Melódia lemezünk. 18.08: Federico Garcia Lorca. Dokumentumműsor. 19.40: Szimfonikus zenekari hangverseny. 20.30: A színházból és a moziból. 20.53: Operettdalok. 21.04: Az óvatosság veszélyeiről. 21.14: A bigband mesterei. 21.48: Operettdalok. 22.20: Dévai Nagy Kamilla énekel. 22.40: Karavánúton expresszvonattal. Uti- jegyzet. 23.00: Operafinálék. 0.10; Toronyzene. *•4-, PETŐFI RADIO 8.05: Carmen. Részletek. 9.03: Ezeregy délelőtt. Gyermekrádió. 10.00: Zenés műsor. 12.20: Kórusművek. 12.45: Luis de Gongora versei. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Zenés délután. 14.45: Beat. 15.33: Rivaldafényben. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Népdalok. 18.42: Gazdaságtörténet. I. 18.52: Lakhelye: Munkásszállás. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Uj könyvek. 20.28: Hilde Güden énekel. 20.40: Esti hangverseny. 21.40: Pedagógusok műsora. 22.00: Könnyűzenei újdonságok. 22.20: Aranyat érő rózsakertek. 22.36: Hurnik: Szulamit — dalciklus. 23.15: Nóták.-TTTfe - URH 18.05: Kollégiumi órák. 18.45: Holnap közvetítjük. 19.05: Renata Tebaldi és Jon Vickers énekel. 19.39: Dzsesszklub. 20.42: Bach- művek. 22.00: Romantikus zene. ■*{<&, MAGTAR TV 17.28: Hírek. 17.35: Turisztikai magazin. 17.50: Családi ház. I. 18.10: Meteorológia... 18,15: Műsorainkat ajánljuk! 18.40: A Magyar Tudományos Akadémia mar- tonvásári Mezőgazdasági Kutató- intézetének fytotroniából. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gárdonyi Géza: A nyugalom édes kenyerén. 20.40: „Balettcibő." Kun Zsu- Izsa műsora, (Színes!) 21.25; Hogy képzeli 2073-ban? 22.25: Tv-híradó. “ 2. H. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Vörös macska. A Clo-clo című operett tv-változata. (Színes!) 21.25: Tv-híradó. — L »*.'1 JUGOSZLÁV TV 1. műsor: i I 16.46: Magyar nyelvű tv-naplő. 17.45: A nagy feltaláló. — Gyermekadás. 18.30: A népek és a művészet. 19.00: Népi muzsika. 19.30: Rajzfilm. 20.30: Dean Martin show. 21.20: Lőporfüstben. Filmsorozat. 22.30: Olvasmány. 2. műsor: j 20.30 : 825 vonalon. 21.30: Stúdió Hl. 22.30: Huszonnégy óra, OSZTRÁK IV f. műsor: 10.00: Iskola televízió. 18.00: Zöld világ. Agrár-magazin. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Szenzációk a cirkusz kupolája alatt (3.) 21.15: Riportműsor. 22.15: Tv-híradó. 22.20: Éjszakai filmvetítés: COCÜ. Filmszatíra. 23.55: Osztrák kerékpárosverseny. „ , AiMfeXSsM#- ■ 2. műsor: 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv; híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális- események képekben. 20.15: A hét szamuráj. Film. 22.40: Osztrák kerékpárosverseny. 23.05: Osztrák képek. Tv-híradó. MOZI BONYHÁD: Idegen a cowbo- yok között. I—LI. (Dupla helyár- ral.) (Amerikai film.) á DOMBÓVÁR: Tengeri farkas. I—n. (Másfél helyárral.) (Román —NSZK-fllm.) DUNAFOLDVAR: Nápolyt látni és . . . (Magyar film.) (14.) PAKS: A hölgy az autóban szemüveggel és puskával. (Francia film.) (16.) .»SZEKSZÁRD PANORAMA: Hideg pulyka. (Amerikai film.) Í MŰVÉSZ: Elektra. TAMÄSI: A tüzes íjász. (Olasz- francia film.) TOLNA: A törvénysértő seriff. (Amerikai film.) (16.)