Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-19 / 141. szám
Járjuk körül a kiskertet 4 megyében «£^*g kiskertet lehet számolni, java része az utóbbi években ke- ■ rült tulajdonosuk használatába. Statisztikai adatok bizonyítják (1972. 05. 01. állapot), hogy Tolna megyében „Háztáji. illetmény-, kisegítő és egyéni területek” 45 676 hektárt tesznek ki. Pontosabban, és számunkra jelen írásunkban ez az érdekes az „Egyéb ! egyéni terület” címszó alatt a KSH könyvéből ezt olvashatjuk: kert 1982 hektár, gyümölcsös 155 hektár, szőlő 2265 hektói-,1 tehát 4402 hektár földterület. mint kiskert áll a kérdés középpontjában, amelyet körül akarunk járni: hogyan 'művelik, miként látják el a kisgazdaságokat, géppel, vegyszerrel, milyen lehetőségek /vannak, hogy a kiskertek még jobban szolgálják a tulajdo- nőst, és a népgazdaságnak nagyobb' haszna legyen belőle. ' A kiskertmozgalom a megye egyes részein igen, elterjedt, másutt meg a tanácsok hiába kínálják, nem fogadják el a parlagon lévő földet — Si- montornya —, ahol volna igény, ott nem tudnak a lakosságnak kertet adni — Dombóvár. így végeredményben ■ Szekszárd, Bonyhád és Bátaszék — mint kiskertkörzet jöhet számításba, a Paks, Dunaföldvár pedig mint. kibontakozóban lévő kiskertterület.-. A használatba adott tanácsi,'állami földek megvásárlására van. lehetőség mindenütt, építési engedélyt is adnak a tulajdonosnak. Tehát aki akar „megtelepedhet” az elhagyott szőlőhegyen, a mezőgazdasági nagyüzemi művelésre alkalmatlan területen. • . . á . .,<» «■ * Ne bizonyítsuk e helyütt á kiskertek hasznát. Ismert miként hat az egészségre az aktív pihenés e módja, azt is tudjuk, milyen szerepe van a lakosság ellátásában. Erről ne beszéljünk, inkább arról, hogyan lehetne teljesebbé tenni a kiskerttulajdonosok örömét. Mindjárt a szakirodalommal kezdjük. A-Mezőgazdasági Kiadó könyvei hasznosak, alkalmasak arra, hogy az új „gazda” megtanuljon eligazodni a sok ajánlás között. A sok általános ajánlás között. Mert az a helyzet, hogy a könyvek leginkább általános tapasztalatokat dolgoznak fel. Éppen úgy ajánlanak egy módszert kiskert betelepítésére a Dunántúlon. mint Miskolc környékén. A megfelelőbb „tájegységet tárgyaló szakkönyvek” vagy tanácsadó füzetek nyilván nagyobb hasznára válnának a Sopron, a Szeged, a, Debrecen és a Csongrád környéki kerttulajdonosoknak. Egyébként a Prohászka-féle szőlőkönyv immár a kilencedik kiadást érte meg. Ez a könyv azért ilyen sikeres, mert a tájegységekről is szól, tanácsait kiterjeszti helyi adottságokra. A kiskerllulajdonost egyébként az információk özöne bombázza. Heti- és napilapok adják a tanácsot, a rádió műsorai hívják fel a legújabb szerekre, növényekre, a művelés módjára a figyelmet. Kár, hogy a televízió még nem jutott a kiskertek közelébe. Az információk befogadása is megfigyelhető. A napokban szemtanúi voltunk annak, amikor egy idős néni a Népújságból kivágott tanáccsal kereste fel a szekszárdi Arany János utcai szakboltot: sajnos a kért'vegyszerrel nem tudták kiszolgálni, mert még nem kapták, meg a nagykereskedelemtől. És hány-, meg hányféle cikk neve hallatán mondják a kereskedők, hogy sajnos nincs. Itt van például a rafia. Alig néhány bálával érkezett a megyeszékhelyre. Ez a rafia is ipari anyag, tehát drágább volt. mégis órák alatt elfogyott. A napokban ismét érkezett az üzletekbe, most már szőlőkötöző vékony, ez sem tudta magába szívni a bolt szagát, órák alatt elkapkodták.- Műrafia viszont van: méregdrága, kezelése körülményes, kötözni nehéz vele, és szüretkor, metszéskor is sok bosszúságot okoz. Miért nincs rafia: külföldről hozzák, aztán nincs valutánk — mondják a kereskedők... Szeretném azonban a figyelmet felhívni: a kötözés! szezon után megjelenik majd az üzletek! ben a ráfi ti A sokéves la-. pasztalat ezt bizonyítja. így vagyunk a permetező- gépekkel is. Most nincs az üzletekben. Ajánlanak hatliteres űrtartalmú japán gépet, potom 990 forintért. Még kiskertbe is kicsi ez a gép! Az áráról nem is beszélve. Az' AGROKER-nál is csak francia, meg japán i gyártmányú gép vásárolható. Évek óta nem lehet kapni rézből készített gépet. Ez helyén is volna, hisz a réz nehéz, a piacra dobott műanyag gépek könnyűek, nagyobb űrt.artalmúak, olajnyomásosak. De nincs műanyag gép. Azaz néhány membrános volt még május végén, de a boltosok is azt mondták a vevőnek, várják meg a július végi szállítmányt, akkor jpn az olajnyomásos gép. Milyen szert ha*zn^“"rkt védelmére? A„ Tolna megyei NépfQ'jság az egyetlen lap- az országban, amely, rendszeresen kpzli a növényvédelmi előrejelzést. A nagyüzemek ' éá a kisgazdaságoknak tanácsot adó fácánkerti szakemberek jó szolgálatot tesznek a kiskertkultúra fejlesztésének. a növényvédelemnek. Tanácsaik nemcsak hasznosak, hanem egyszerűen nélkülözhetetlenek. Pontos előrejelzéséik nemcsak a peronoszpórára terjednek ki. Hisz ma már nem csak ez ellen a gombábeteg- ség ellen kelj védekezni. Számon tartani is nehéz, menynyi ellensége van a paradicsomnak, paprikának, uborkának. Valahány növény és betegség más-más szert kíván. És sajnos gyakorta tapasztalják a kiskerttulajdonosok, amilyen vegyszer azonnal kellene, az éppen nem kapható az üzletben. így volt az a Thiovittel és a Fundazollal is. Korábban a Cuprosan Super D volt a hiánycikk. BI—58-ból; is kevés érkezett az üzletekbe, a por alakú Fundazolból pedig kilós flakonban. Égy flakon vegyszer ára 118 forint és legalább három kisgazdaságot kiszolgál egész évben. (Éppen i tegnap délelőtt tapasztaltuk, hogy érkezett már nyolcdekás Fundazol is — ezúttal már por alakban, amely remélhetően jobban oldódik ,mint a tablettázptt.) Egyébként is az a probléma, hogy a különféle mérgeket ki.s csomagokban nem. árul7. ják. Egy^egy kiskertben ha öthat fianciabarackfának néhány négyzetméter epernek kellene valamilyen védőszer, csak akkora csomagban vásárolható,” amély fél hektár területre elegendő. A vegyszerek csomagolása általában jói- Az Orthophaltan, a Dithane, a Cuprosan fóliazacskója azonban gyenge, még a felhasználóhoz sem kerül, máris kiszakad, porzik belőle a méreg. Az üveges, műanyag flakonos szerek — mint a Wuxal, a Foszfothion stb. — bírják a szállítást, úgy raktározhatqk, hogy két felhasználás' között hatóanyagukból nem veszítenek. A kiskertek c.ffruérték<r sitése is példás. A helyi ÁFÉSZ-ek felvásárlási üzemágai minden terményt átvesznek. Persze a kereskedők jobban örülnének, ha a primőr zöldborsóból, nemcsak egy-két kiskerttulajdonos vinne eladni, hanem több is. Jobb volna egyszerre több epret, málnát is piacra adni. Sajnos azonban a kiskertek njem termelnek annyi azonos időben érő gyümölcsöt, zöldséget, hogy az ÁFÉSZ-nak nagyobb üzletet jelenténe. Éppen ezért nem js szorgalmazzák a felvásárlást. Viszont az olyan kisgazda, aki korábban tud árut adni, mint bárki más, megtalálja számítását. A szekszárdi, a dombóvári, a bonyhádi élelmiszerüzletek vezetői' szívesen vásárolják a primőr epret, paprikát, cseresznyét, barackot. A kiskertek „üzemeltetése” a tulajdonoson múlik. Az is, mennyire használják a rendeletekben adott lehetőségeket, hogyan fejlesztik saját szórakozásukra, hasznukra. Véleményünk szerint a kiskertek működéséhez szükséges eszközökből az ellátást jobban kellene' szervezni. Elsősorban a kereskedelemnek kellene irányítani a gépipart- és a vegyipart: csak olyan árut kell átvenni, amely jó, használható. Vissza, kell küldeni a rossz permetezőgépet, és rafiát egy dekát sem volna szabad át-; venni a szezon közepén; a sze. zon után. Tudná a kereskedelem irányítani az ipart. Úgy véljük a szekszárdi, bonyhádi, dombóvári stb. kereskedők nem nagyon mernek fellépni igényeikkel — attól tartva, hogy a következő szezonban elkerülik üzletüket a gyárak, a nagykereskedők ügynökei, s úgy lesz majd mint idén tavasszal a metszőolló ügyében: az egyetlen hazai Tiáza nevű olló volt a „választék”, amelyből a boltosok alig adtak el néhány darabot, olyan silány minőségű volt. A jobb minőségű ollók valahogy elkerülték Tolna megyét — mert a múlt évben kifogásolták a Tiszá-k minőségét. Sokáig kellene a kiskertek körül járkálni még, hogy a panaszok megszűnjenek, hogy a tulajdonosok örömét ne zavarják különféle érthetetlen kereskedelmi, ipari praktikák. PÁLKOVÁCS JENŐ p éldLéjay'ba.ia. ^eleaailE mag z>ts.r~ A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Táncdalolc. 8.40: Harsán a kürtszó! Gyermekrádió. ,9.15: Aida. Opera. 12.20: Ki nyer ma! 12.35: Melódiákoktól. 13.50: Törvénykönyv. 14.05: Kóruspódium. M.19: Kempingezők. Gyermekműsor. 15.10: A szókimondó asszonyság. Készletek. 15.31: Zongoramüvek. 15.54: Petőfi-kalendárium. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Világgazdaság. 16.04: Temesvár felé. Epizódok. 16.35: Népdalgyűjtő-úton. 17.05: Szokolay Sándor: Hegedű- verseny. 17.31: Tizenkét város. V. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: A szabó család. 19.25: Nóták. 19.55: A szenvedélyek etikája: 20.16: Tánczenei hangverseny. 21.21: Mirella Freni és Peter Schreiér énekel. 22.20: Külpolitika. 22.30: Isabelle Aubret énekel. 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.00: Vivaldi és Händel műveiből. 0.10: A Fekete erdő lánya. Részletek. PETŐFI RADIO 8.05: Kamarazene. 9.03: Népi muzsika. 9.52: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: Zenés- műaor. 12.03: Zenekari muzsika. 14Í00: 'Zenés délután. 18.10: Nem megszerezni, megtartani kelt) Riport. 18.25: Uj könyvek. 18.28: Prokofjev: Péter és a farkas. 18.55: Az arckép változik. 19.10:. Az Éneklő Ifjúság díszhangversenye. Közben: 19.50: Jó estét, gyerekek! 21.15: Úgy nevezték. hogy szoba, meg konyha. Riportdráma. 22.08: Portrék az operaszínpadon. Borisz Godunov. 23.15: Verbunkosok, nóták. URH 18.10: Iskolarádió. Kollégiumi órák. 18.50: Világslágerek. 19.10: Két vonósnégyes. 19.45: Az emberi agy titkai. 20.00: Miller Lajos és Szirmay Márta énekel. 20.33: Hang- felvételek. 22.17: Dzsessz. JUGOSZLÁV TV I.IníCis'cr: , * 15.30: Magyar nyelvű tv-naplő. 16.00: Kis világ. 16.30: Balkáni • labdarúgó-bainokság: Jugoszlávia —Görögország. 18.30: Tudományos 6túdi,ó. 19.15: Az elveszett dallam , nyomában. — Néni muzsika. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Szemtől szemben. 21.15: Csillagos ösvények. — Filmsorozat, 22.35: Operaszínpadok■ ról. , OSZTRÁK TV 1. műsor: 18.00: Angol nyelvlecke. 18.'25: Jó jéiszakát. gyerekek! 18.30: Állatok paradicsoma. 19.00: Osztrák képek; Í9.30: Tv-híradó.'- 20.06: Sporthírek. 20.15: Könyve'k világa. (41.) 21.05: Beszélgetés a .filmvilág, aktualitásairól. 21.55: Tv-híradó. 22.00: Osztrák,, kerékpárverseny, 2. műsor: 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv- híradó. 20.0-3.: Sporthírek., 20.09: Aktuális események kénekben. 20.15: feörög néni zene. 21.05: Di- namlt. Tévéiáték. 22.25: -Osztrák képek. Tv-híradó, MOZI BONYHÁD: Anna ezer napja. (Másfél helyárral.) (Angol film.) TELEVÍZIÓ 9.00: Politikai adás a honvédségnek. 17.18: Hírek. 17.25: Paoífsárkány.. 18.10: Játék a betűkkel. 18.30: Két szomszédgyár. Helyszíni közvetítés Szekszárd ról. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00:' Lehetőség. Film, 21.25: Tótágas. Riportfilm. 22.15: Tv-híradó. — 2. II. (KÍSÉRLETI) MŰSOR Még egyszeri ismétlés a májusi műsorokból. 20.00: Végh yyntal műsora. 20.50: Angelika. — Vígoper'a. (Színes!) 21.35: I“ nádon. DOMBÓVÁR: A .munkásosztály a paradicsomba megy. (Olasz film.) (16.) PAKS: Az Angyal vérbosszúja:. (Angol film'.) SZEKSZÁRD! PANORÁMA: Harmadik nekifutás. (Magyar film. (14.) MŰVÉSZ: Romantika. (Magyar film.) (16.) . TAMÁSI: .Idegen a cowboyoii között. I—II. (Dupla helyárral.) (Amerikai film.) • •» TOLNA: Valter , Szarajevót *é4 Öi. '‘(Jugoszláv : k'iV A.-M.J i' MW •» v. •.. ...Apróhirdetés e l* ^. AZ 5. ÉPFU szekszárdi kirendeltsége felvesz gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés' Szekszárd, Tartsay V. ü. 12. ' ■_________(348) rufa, gerenda, léc, deszka. apa* tini cserép, ajtók,’ hármas ablakok,* üvegfalak. nagy mennyiségben eladók Tolna, Szekszárdi u. 13.,f 15., 17. sz. alatt. (413) UTÓKALKULÁTORT gyakorlattal.:. azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés Bútoripari Vállalat Szekszárd, Mikes u. 26. . ____________________________(338) K IS családi ház eladó. Szekszárd, Béri Balogh u. 85/b. Érdeklődni 17 óra után._________(314) I F-S 1300-as Polski Fiat eladó. Szekszárd, Dobó I. u. 4. (388) “ ELADÓ 1500-AS ESZTERGAPAD. Nagy, Tolna, Marx 30. (375) 3 szobád, komfortos családi ház mellékhelyiségekkel, építkezés miatt sürgősen eladó. Szekszárd, Rákóczi u. 105/a.______________(367) 2 szobás családi ház mellékhelyiségekkel építkezés miatt sürgősen eladó. Dunaszentgyörgy, Ady Endre u. 26._____________(366) D IVATOS menyasszonyi, koszorúslányruhák kölcsönzése, alakra igazítva. Dombóvár, Kölcsey, 16._______________________________(225) T OLNA, Marx K. u. 119. SZ. Új.* kertes családi ház közel a központhoz, eladó. Megtekinthető délután 5 után.________________(383) H ÁZ eladó Bonyhád. Liszt F: u. 11. Érdeklődés, vasárnap. (368) CR- 94—75~frsz. 601-es fehér Trabant eladó. Dombóvár, Kölcsey utca 34. (401) VERETÁS 360-as és DX 2000-es kötőgép magyar leícásg kapható:. Kaposvár. ytelefort: *11—298. (404)’ ELADÓ 2 szobás OTP-öröklakás. Komló, Pécsi út 35. I. emelet 10. (403) IGALON, kilenc helyiségből álló nyaraló egész évre. kiadó, vagy eladó vállalatnak is. Dombóvár legszebb helyén családi ház ötszáz négyszögölön melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Dombóvár, Vörösmarty 15. __________________________________(355) A szekszárdi kórház felvételre keres segédnővért, műtősségédet, betegvezetőt, rendelőintézetbe asz- szisztensnőket, óvodai dajkát, konyhalányokat. mosodába női munkaerőt, takarítónőket, szakácsot vagy szakácsnőt, magasnyomású kazánhoz szükséges vizsgával rendelkező fűtőt és kazánkezelőt. központifűtés-szerelő szakmunkást. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. __________________________________(358) É RTESÍTJÜK közületi vásárlóinkat, hogy munkaruhák érkeztek. Bizományi Áruház Szekszárd, Garav tér 10.__________________(399) T VTÜBORBÖRONDÖK 170—180— 190.— Ft-os árban, valamint női bevásárló kézitáskák 160.— Ft-ért érkeztek a Bizományi Áruházba. BÁV, Szekszárd, Garay tér in. (398) FÉRFI fizikai dolgozókat és, 16 éven felüli diákokat raktári munkára felveszünk. Jelentkezni lehet Tolna megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat szekszárdi telepén. Kesely űsi út 10. (30'7> BEJÁRÓNŐT keresek hetenként háromszori bejárással. Munkaidő- beosztás megnevezés szerint. ..Július 247712” jeligére a szekszá^i hirdetőbe. (395) KÉTSZOBA-konvhás házrész e1- adó. Szekszárd, Perczel M. u. 37. (793) ÉPÍTŐK figyelem! P^ntásb’) származó nagyméretű tégla, szaSIÓFOKTÓL 10 km-re Som, Ady E. u. 54. alatt, köves út mellett 2 szobás, kertes ház eladó.Deák Imre.______________(354) S óért nem, de bútorért érdemes nagy távolságról is elutazni Tamásiba a Kop-Ka ÁFÉSZ Lak- berendezési Áruházába. Lakószobák, gyerekszobák, kárpitos, garnitúrák, szőnyegek, függönyök, óriási választékából vásárolhat. Kívánságára házhoz szállítjuk. (362) SZEKSZÁRDON ÓTP-társasházban kétszobás lakás eladó. ..Azonnal beköltözhető 247722” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. _______(407) K ÜLÖN BEJÁRATÚ üres szobát keresek albérletbe Szekszárdon, a központhoz közel. ,.Intelligens férfi 247723” jeligére a hirdetőbe. j408) MÉRETŰ raktárhelyiség kiadó. Szekszárd. Szakály t-. u. 13. (409) 850-ES Fiat 23 ezer km-rél 68 000 Ft-ért eladó. ..Sárga 247724” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. __________________________________(410) SZOBA-konyhás lakást keres 3 tagú család idősebb házaspárnál, vagy lakásért eltartási, szerződést kötnének. ..Vidékiek 247720” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (411) A Szekszárdi Kisállattenyésztő Szövetkezet a nyári gyümölcs- felvásárlást Szekszárdon. Kadarka u. 74. sz. alatt megkezdte. A felvásárló raktár mindennap délután 16 órától 20 óráig van nyitva. Felvásárol cseresznyét, megv- gyet. kajszi- és őszibarackot, maid az ősszel étkezési szőlőt is a legmagasabb napi áron. A gyümölcsfélékre szerződést is lehet kötni. A gyümölcs felvásárlását a községi felvásárlóknál is beindítoltuk. (414)