Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-02 / 127. szám

Ügy eletek Mi várható csapatainktól a vasárnapi fordulóban? NB/I. B Volán SC—Szekszárdi Dózsa: Egy évvel korábban az 1971—72. évi bajnokságban még a Volán SC is újoncnak számított, amikor 34 mérkőzésén 48,5 százalékos tel­jesítménnyel a 9. helyet harcolta ki. A Dózsa szurkolói még jól emlékeznek az őszi szek­szárdi heves iramú, szoros mérkő­zésre. amelyen a vendégcsapat középhátvédjének. Szepesinek az öngólja döntötte el a két pont sorsát. A Volán SC a kiesés elke­rüléséért harcol, ebbeli igyekeze­tében több váratlan sikert ért el otthonában. A közlekedési együt­tes 15 eddigi hazai mérkőzésén 7 győzelmet szerzett, négy döntet­lent harcolt ki és ugyancsak négyszer hagyta el vesztesként pályáját. Otthoni gólkülönbsége 30—23. Hogyan látja az edző a holnapi mérkőzés várható esélyeit? — tet­tük fel a kérdést Kiss János szak­edzőnek. — Tartalékosán utazunk Budapestre. Mint ismeretes. Si­mon lábát gipszbe tették, rá he­tekig nem számíthatunk. Kalász második sárga lapja miatt marad Az NB/L élcsoportjába tartozó Székesfehérvári Videotont fogadta a Szekszárdi Vasas NB/II-es női kosárlabdacsapata MNK-mérkőzé- sen. A szekszárdiak becsülettel helytálltak az NB/I-esekkel szem­ben. A Vasas színeiben a követ­kezők szerepeltek: Falvai (5). Binder (7). Jankovics (3), Skoda (10). Csepreghy (6). Csere: Sáfrán (14). Philippevics (4). Halmos (—). Eszterbauer (—), Leipold (—). A szekszárdiak megilletődötten kezdtek a nagynevű ellenféllel szemben. így a 4. percben már 9:0-ra vezetett a Videoton. Első­sorban nagy magassági fölényüket használták ki a vendégek, ezt nem tudták ellensúlyozni a szekszár­diak. Az első félidő végén 10 SZOMBAT: Atlétika: Férfiválogatottunk Za­laegerszegen szerepel, női váloga­tottunk Szekszárdon. a VM Egyet­értés és Zala megye csapatát fo­gadja. Kezdés: 16 óra. Kosárlabda: NB'II.: Szekszárdi Vasas—Komlói Bányász 17 óra. Előtte. 15 órai kezdettel játsszák az Sz. Vasas n.—Bonyhádi Cipő női NB/m-as mérkőzést. Kézilabda: Szekszárdi Szövetke­zeti SK—Iregszemcsei MEDOSZ 16 és 17 órakor. Vezeti: Sudár és Vi- da. Kajak-kenu: A Szekszárdi KSI versenyzői 15 órától Orfün terüle­ti seregszemlén vesznek részt. VASÁRNAP: Atlétika: Férfiválogatottunk Za­laegerszegen folytatja szereplését, Zala és Győr megye csapata ellen. Női válogatottunk a Dózsa-sport- telepen 9 órától versenyez a VM Egyetértés és Zala megye mellett. Kézilabda: Szekszárdon a váro­si sporttelepen 10 órától kézilab­da úttörőolimpia megyei döntő. NB/n.: Bőrdíszmű—Veszprém. 10 óra. ökölvívás: Bonyhádon a szabad­téri színpadon 9.30-kor a megyei serdülő- és ifjúsági körverseny. Rossz idő esetén a cipőgyár kul- túrotthonában. Kajak-kenu: Folytatódik Orfün — 10 órától a területi seregszem­le. melyen a KSI versenyzői is részt vesznek. ki az utazó keretből. Vágó pedig vesebántalmai miatt kényszerült kihagyni az edzéseket. Ezek után esélyeink megcsappantak. ennek ellenére is háromesélyesnek ítélem meg a mérkőzést. A Volán SC számára az utolsó lehetőség kí­nálkozik a bentmaradás reményét fenntartani, ami tovább nehezíti csapatom helyzetét. NB/in. Lábodi MEDOSZ—Szekszárdi Va­sas: 1967. óta 8 mérkőzést vívtak egymással, a győzelmek aránya 3:2 Lábod javára, további három ösz- 6zecsapásuk döntetlent hozott. A pályaválasztó lábodi együttes a Ielenlegi bajnokságban az idény­kezdet óta a sereghajtó szerepét tölti be. Tippünk: 2. Tamási MEDOSZ—Mohácsi SZTE: Az őszi idény 13. fordulójában Mohácson 1:0-ás félidő után 2:0 arányban az MSZTE győzött. A 33 pontos vendégcsapat még a dobogós helyek egyikére is esé­lyes lehet, míg a fornádiak hely­zete a papírforma szerint megpe­csételődött. Tisztes helytállást vá­runk Fomád csapatától. pontos előnyre tettek szert a vendégek. A második félidőben már bát­rabban. harcosabban játszottak a hazaiak és ez az eredményesség­ben is megmutatkozott. A vendé­geket szemmel láthatóan meglep­te a szekszárdiak magabiztos já­téka, és egyre csökkent a Video­ton előnye. A 15. percben már csak 3 pont volt a különbség (50—47) a két együttes között, de ekkor néhány eladott labda és kihagyott helyzet a vendégek ja­vára döntötte el a mérkőzés sor­sát. Az első félidőben megilletődöt­ten. a másodikban már jól ját­szottak a szekszárdiak és ez biz­tató a mai Komlói Bányász elleni bajnoki mérkőzés szempontjából. Kosárlabda: Szigetvár—Bonyhádi Cipő (férfi) 10.30. Paksi Kinizsi- Pécsi Postás (női) 10. Bátaszéki VSK—Dombóvár (férfi) 11. Báta­széki VSK—Dombóvár (női) 13.45. Röplabda: Szekszárdon a városi sporttelepen 9 órától ÓIK megyei döntő. Labdarúgó NB/I. B: Volán SC— Szekszárdi Dózsa 16.30. V: Bállá. Labdarúgó NB/HI.: Lábod— Szekszárdi Vasas 17.30. V: Hődör. Tamási MEDOSZ—Mohács 17.30. V: Bóna. Pécsi BTC—Máza-Szász- vár 10.30. V: Zsalakó. Nagymányo- ki Brikett—Kaposvári Vasas 17.30. V: Sümegi. Labdarúgó megyebajnokság: Dombóvári Szöv.—Tamási 17.30. V: bemer. Kisdorog—Tolna 17.30. V: Rózsa E. Bonyhád—Szedres 17.30. V: Kiss II. Alpári SE—Si­montornya 17.30. V: Altvater. Ma- jos—Bölcske 17.30. V: Krómer. Bátaszék—Tengelic 17.30. V: Var­ga E. Hőgyész—DVSE 17.30. V: Csordás. Dunaföldvár—Sz. Dózsa II. 17.30. V: Szabó A. Labdarúgó megyei II. osztály: Aparhant—Tolnanémedi 17.30. V: Stumpf. Iregszemcse—Decs 17.30. V: Kleiber. Gerten—Madocsa 17.30. V: Bencze I. Dombóvári Tsz— Szakcs 17.30. V: Schneider. Iz- mény—Kaidacs 17.30. V: Lugosi. Mucsfa—Tevel 17.30. V: Haáz F. öcs'ény—Kocsola 17.30. V: Streer. Dunaszentgyörgy—Döbrököz 17.30. V: Pataki. Járási összevont bajnokság: Harc—Németkér 17.30. V: Jenei. Alsópél—Paks II. 17.30. V: Bencze II. Dunakömlőd—Pusztahencse 17.30. V: Haáz L. Pécsi BTC-Máza-Szászvári Bá­nyász: Korábbi három egymás elleni találkozójukon mindkét csapat egv-egy győzelmet szer­zett, míg tavaly ősszel Szászváron 1 :l-es döntetlennel megosztoztak a pontokon. A PBTC-nek paksi veresége után már a 2. helyért is küzdeni kell. a hírek szerint va­sárnap azonban mindenképpen bi­zonyítani akarnak a bajnokcsapat ellen. Tippünk: 1, x. Nagymányoki Brikett—Kaposvá­ri Vasas: i960, óta 8 mérkőzésen találkoztak, a győzelmek aránya 4:3 a Vasas javára. 1970. őszén gól nélküli döntetlent játszottak. Nagymányok győzelmével meg­erősítheti helyét a középmezőny­ben. Kaposvár azonban nehéz el­lenfél. Ezért döntetlent tippelünk. A Paksi Kinizsi a Pécsi MSC III. ellen játszik barátságos mérkőzést. Megyebajnokság: Dombóvári Spartacus—Tamási: Az elmúlt hat évben 9 egymás elleni mérkőzésükön a Spartacus hétszer nyert. 1967-ben Tamási­ban 0:0-ás. 1970-ben Dombóváron 1 :l-es döntetlennel ért véget ket­tőjük mérkőzése. A hazaiak újabb győzelmükkel bebiztosíthatják bajnoki bronzérmüket. Tippünk: 1. t — Kisdorog—Tolna: ll korábbi összecsapásukon hatszor Tolna, háromszor Kisdorog vonult le győztesen a pályáról. További két esetben O:0-ás döntetlent ját­szottak Tolnán. A látszólag tét nélküli mérkőzést háromesélyes­nek ítéljük meg. Bonyhádi Vasas—Szedres: Ta­valy ősszel keserves, l :0-ás győ­zelmet szerzett a bonyhádi csa­pat Szedresen. Ezúttal azonban már az egyik pont megszerése is nagy sikernek számítana a 13. helyezett vendégcsapat számára. Alpári SE—Simontornya: 1967 óta 11 bajnoki mérkőzést vívtak egymással, mérlegükön öt BTC- és négy honvédgyőzelem mellett két döntetlen szerepel. Az Alpári SE úgy tűnik, hosszú idő után kénytelen lesz búcsút venni az I. osztálytól, mivel Fornád helyzete is reménytelen az NB/in-ban. Majos—Bölcske: Az őszi mérkő­zésükön 3:l-es bölcskei siker szü­letett. ezúttal az újonc hazaiak revansra készülnek. Bölcske ide­genbeli szereplését tekintve kevés eséllyel utazik a lelkes majosiak otthonába. Bátaszék—Tengelic: Az elmúlt hat évben hétszer szerepeltek egymás ellen, a győzelmek ará­nya 4:2 Tengelic javára. 1971. őszén l:l-es döntetlennel megosz­toztak a pontokon. Lehet, hogy a balnok vasutascsapat ezúttal számszerű arányban is visszavág az 1968. évi 10:2-es tengelici vere­ségéért? Hőgyész—Dombóvári VSE: ösz- szel 3:0-ás vereséggel utaztak ha­za Dombóvárról a hőgyésziek. Most nyugodtan játszhatnak, ott­honukban eddig is több bravúros meglepetéssel szolgáltak. így nem lenne meglepetés, ha ezúttal a DVSE elleni két pontot Is otthon tartanák. Három esélyesnek ítéljük meg a találkozót. — F — HÍREK Befejeződött Dombóvárott a vá­rosi ifjúsági leány kosárlabda- bajnokság. Az első helyet a Dom­bóvári VSE L csapata szerezte meg- veretlenül. 12 ponttal. Máso­dik az Apáczai Gimnázium 9. harmadik a Gőgös Gimnázium 8. negyedik a Dombóvári VSE II. csapata 7 ponttal. Legjobb dobó­nak Hüben (DVSE) I.) bizonyult, aki a csapata által elért 170 pont­ból 104-et szerzett. További sor­rend: Pusztai (DVSE I.) 36. Máté (Gőgös) 18 ponttal. A Bonyhádi Vasas NB/IU-as asztalitenisz-csapata a tavaszi idény utolsó mérkőzésén a Vasast Bá­nyász II. csapatát fogadta. A tar­talékos bonyhádi együttes súlyos (14:2) arányú vereséget szenve­dett. A találkozó érdekessége, hogy Hahn az I. osztályú Koro- nicsot nagy küzdelem után le­győzte. A Vasasi Bányász verseny­zője két éve nem szenvedett ve­reséget az NB'lll-ban. — írja tu­dósítónk Schönfeld György. * A megyei kézilabda-szövetség elnöksége hozzájárult, hogy a gyönki gimnázium csapatai az augusztusban sorra -kerülő négy bajnoki mérkőzésüket az idény megkezdése előtt esetleg hétköz­ben is lejátsszák. * A Baranya megyei labdarúgó­szövetség fegyelmi bizottsága Tóth Jánost (Nagymányok) egy bajno- [j ki mérkőzésről eltiltotta. ORVOST ÜGYELET: Szekszár­don, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet van, na­ponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Szálka községre is. Tele­fon : 12—122. Dombévárott a központi orvosi ügyelet látja el a betegeket. Az ügyelet helye a kórház bőrgyó­gyászati szakrendelési helyisége. A körzeti orvosok este 7-től, illet­ve az ünnepnapokon csak az ügyeleti helyen találhatók. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefon: 13—67 vagy a 14—52 telefon 188-as mellékén. Bonyhád, Kakasd, Hidas és Me- cseknádasd körzetében dr. Csul- lag József (Bonyhád, Perczel Mór u. 49. Telefon: 86.) Nagymányok. Máza és Győré körzetben dr. Molnár Ferenc lát­A rádió és a KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Versenyművek. 10.05: A megtalált haza. Utójáték az ősmondákhoz. 11.31: Operakórusok. 12.20: A kö­töttfogású birkózó EB-ről. 12.30: Zenei anyanyelvűnk. 12.40: Magya­rán szólva. 12.55: Melódiákoktól. 13.57: Fiatalok Velencén. 14.07: Kó­ruspódium. 14.20: Kis magyar nép­rajz. 14.25: Uj zenei újság. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra. 17.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 13.00: Szimfonikus zene. 19.25: A kötöttfogású birkózó EB-ről. 19.40: Közönségszolgálat. 22.15: A kötöttfogású birkózó EB- ről és az ökölvívó EB-ről. • 22.35: Beat. 22.20: Schubert: Pisztrángötös. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.06: Nóták. 9.03: Daljátékokból. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Zenés műsor. 12.03: Vavri­necz Béla feldolgozásaiból. 12.20: Szalma Ferenc és Szecsődy Irén énekel. 12.50: ..Jelképek erdeién át... 13.03: Beethoven: c-moll zongoraverseny. 14.00: Gyermekrá­dió. 14.43: Éneklő ifjúság. 15.05: Leo Slezák énekel. 15.27: Amíg a hús a tányérra kerül. Skandináv 'tapasztalatok. 16.10: Az emberről. 16.25: A hét műsorából. 17.39: Anyanyelvűnk. Iskclarádió. 17.56: Hanglemez MK. 18.J5: Kalandozás. 19.12: Walter Gieseking Ravel- felvételeiből. 19.50: Jó estét, gyere­kek! 20.28: Holnap közvetítjük .. 20.58: A kiállítótermekből. . ,21.13: Angot asszony lánya. Részlegek. 21.40: Népdalok, néptáncok. 22.30: Ritmus és melódia URH 12.23: Kórusművek. 12.54: Ope­rákból. 13.43: Ifjúsági fórum. 14.13: Uj lemezeinkből. 15.30: Délutáni hangverseny. 16.50: Játsszunk együtt Baranyában! 18.10: Szind- bád. Regény. 19.09: Gwyneth Jones és Theo Adam énekel. 19.40: Dzsessz. 20.16: Hangfelvételek fel­sőfokon. 21.46: A gyermek halála. Hangjáték. TELEVÍZIÓ 9.30: Fiatalok önismereti műsora. 10.00: Egy óra múlva itt vagyok. Tv-filmsorozat. 8. A küldetés. 14 éven felülieknek! 11.20: Négy­szemközt a nőgyógyásszal. V. 11.30: Mozgok, tehát vagyok. E:- portfilm. 15.03: Reklámműsor. 15.10: A lámpás. (Színes!) Tv-film. 16.45: A pult egyik oldala. Riport­film. 17.10: Antenna. 17.45: Hírek. A Pécsváradl ÁFÉSZ pécsváradi. hidasi, mecseknádasdi iparcikkboitjaiban vásárolt motorkerékpárt vizsgáztatva, rendszám­táblával ellátva ADJA AT VÁSÁRLÓINAK. (28) ja el a hét végén a betegeket. Tevel. Kisdorog. Hőgyész. Kéty és Zomba körzetében dr. Gyulai László ügyel (Hőgyész. telefon: 30.). ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szek­szárdon a hét végi állatorvosi ügyeletet dr. Bertha Béla (Szek­szárd, Kossuth u. 6. T.: 14—649) látja el. Az ügyelet kiterjed Gcsény. Szálka, Harc és Sióagárd községekre is. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hét végi és ünnepi ügyeletet a ll'3-as gyógyszertár végzi (Hunyadi u.). Bonyhádon, Dombóváréit, Pak­son és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja cl az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügye­letet tart még Bátaszék. Hőgyész* Nagydorog és Tamási gyógyszer- tára. 17.50: Lámpafényben. Dokumen­tumfilm. 18.30: Reklámműsor. 18.35: Jogi esetek. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híratíó. 20.00: Casino de Paris. Film. 21.40: Komlós János műso­ra. 22.15: Tv-híradó. — 2. 22.25: Egy óra Kozincevvel. Portréfilm. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 13.55: A mi kis helyiségünk. 16.30: ököl vívó-EB. — Közvetítés. 19.15: Mától — holnapig. 20.30: Ka­tonazenekarok fesztiválja. 22.15: Egy játékfilm. 23.45: ökölvívó-EB. — Szemle. 2. műsor: 20.30: Dubrovka. — Tv-dráma. 21.30: Beszélgetés filmalkotókkal. — Hitchcock. 22.00: A zeneiroda­lom gyöngyszemei. 22.30: Huszon­négy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 16.30: A kis ház. Bábfilm. 16.55: A esodäfurulya. Rajzfilm. 18.25*. Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kul­turális specialitások. 18.55: Ismert helyek: A Piazza Del Campo Sienában. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Nyári tervekről. 21.35: Sporthírek. 22.05: Tv-híradó. 22.10: Éjszakai filmvetítés: Dr. Grippen a fedélzeten. 2. műsor: 16.10: Nincs idő a komédiára. Film. 17.40: Forsyte Saga. 17. 18.55: Zenei hírek. 19.30: Tv-hír­adó. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: Aludj hercegem. Film. 21.30: Tv-híradó. Húsfeldolgozó üzeműnk­höz AZONNALI BELÉPÉSSEL HÜSIPARI SZAKMUNKÁSOKAT FELVESZÜNK. Fizetés megegyezés sze­rint. Felvétel esetén úti­költséget térítünk. ÁFÉSZ Enying. Telefon: 15. (37) KONFEKCIÓS FEHÉRNEMÜ­VARRÄSRA NŐI MUNKAERŐT FELVESZÜNK. Szakképzettek előnyben. Egyhónapi betanítási időt biztosítunk. Jelentkezni lehet: Tolna megyei Házi­ipari Szövetkezet bonyhá­di részlegének telepveze­tőjénél Bonyhád, Rákóczi u. 20. (26) Ambrus (Bonyhád) Baranyai (Simontornya) A Hét 11-e Bancsi (Dombóvári VSE) Havasi Rudolf (Tolna) (Tengelic) Hollósi Simon I. (Bátaszék) (Szedres) Domokos Loboda (Kisdorog) (D. Spartacus) Gárdos (Alpári SE) Béres (Tamási) Tartalékcsapat: Horváth (Simontornya) — Barabás (Bonyhád). Vincze (Tolna), Sántha (Majos), Beke (Dombóvári VSE), Antal II. (Kisdorog), Nyúl (Tengelic). Topor (Bátaszék), Lódri (Dombóvári Spartacus), Varga n. (Bölcske), Horváth (Bonyhád). Becsületes helytállás az MNK-ban \ ideoton—Szekszárdi Vasas 56*49 (29:19) Sportműsor televízió műsora

Next

/
Thumbnails
Contents