Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-29 / 123. szám
,-l>UÍ* 1 2° * 4 ■^SZfe ■ekszárd ^; -Hrprvtar . nrdó dp. V VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJÉTEK! XXIII. évfolyam, 123. szám. ARA: 90 FILLElt V"-'vei Bízom ágán a kupi a Kedd, 1973. május 29. Jói ssölgálta a hazafias nevelést Látványos Ség! és földi műsort adott a megyei honvédelmi nap f Vasárnap ismét bebizonyosodott: az évtizednél régibb hagyományt követő őcsényi megyei honvédelmi nap sok látványossága változatlanul sok ezres tömeget vonz, még akkor is. ha nem a legkedvezőbb az idő. A szervezők kilenc óra után még aggodalmaskodva szemlélték a néhány száz főre tehető közönséget. Viszont amikorra a program megkezdődött, autóbuszok. gépkocsik ontották a tömeget, és amikorra az első , repülőgép a levegőbe emelkedett. legalább tizenkétezren sorakoztak fel a kötélkordon mellett, „szállták meg” a vendéglátó vállalat, az ÁFÉSZ az őcsényi termelőszövetkezet ' pavilonjait. ».... 'ü • a díszemelvényen a megye . párt-, állami, társadalmi éle- ■ lének vezetői foglal talc helyet: , Horváth József, az MSZMP megyei bizottságának titkára, , dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács vb-titkára, Csaj bók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei titkára. Varjas János, fa KISZ megyei bizottságának I első titkára. Réti Antal, az t MHSZ főtitkárhelyettese, a fegyveres testületek képviselői, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadsereg- csoport különböző alakulatainak tisztjén .... ___ T íz órákor, a Himnusz elhangzása után Csaj bók Kálmán mondott ünnepi köszöntőt. méltatva az MHSZ negyedszázados jubileumát kifejező honvédelmi nap jelentősé- ' gét, szerepét a tömegek honvédelmi. hazafias nevelésében^ — Napjainkban a béke kilátásai javultak, kontinensünkön érezhetően csökkent a hidegháborús feszültség, viszont hiba lenne azt hinni, hogy nincsenek ellenségeink. Május a béke és a barátság hónapja, a békéért és a biztonságért folytatott harc hónapja — programjába beleillik a mostani honvédelmi nap. Miért hangsúlyozzuk a honvédelem fontosságát,. amikor a béke kedvező kilátásairól beszélünk? Azért, mert a Szovjetunió, a szocialista tábor fegyveres ereje a béke fenntartásának biztosítéka — hangsúlyozta. Az ünnepi köszöntő után egyenruhás fiatalok sorakoztak fel a díszemelvény előtti a megye ifjúgárdistái. Tiszteletadással fogadták Varjas Jánost, a megyei KXSZ-bizott- ság első titkárát, maid díszmenetben vonultak el a megye vezetői, a közönség előtt. A következőkben a levegő-' be irányult a tömeg .figyelme, amikor a magasban ’ megjelent az első repülőgép, egy szovjet AN—2-es. Három apró pont vált le róla, és zuhant sebesen a föld felé. Majd az egyik pont kettévált és néhány pillanat múlva négy ejtőernyő sokszínű, tarka kupolája terült szét. Izgalmas látvány volt, ahogyan az élénk szélben manővereztek, hogy a kiszemelt helyen érjenek földet. Ez kitűnően sikerült mind a négynek: közvetlen a dísztribün előtt értek földet, az őket követő másik három hasonlóan. Nagyon hatásosan mutatták be a szovjet.ejtőernyősök rendkívüli felkészültségét , i./ i V** *i! Kecses Tréner sportgép érkezett ezután a légtérbe, pilótája Tóth Katalin, a magyar műrepülő válogatott keret tagja, több világverseny eredményes szereplője. Egy függőleges orsóval mutatkozott be. majd sorra vette a műrepülés valamennyi bravúrját bizonyítva. hogy a „gyengébb nem” ebben a nagy fizikai igénybevételt. hallatlanul gyors reflexeket igénylő sportban is felveszi a versenyt a férfiakkal. Majd újabb három Tréner bemutatója következett; a vezérgép pilótája Erdős Mihály, kísérői Pillér István és Márton István. Hatásos, látványos produkciójuk méltán aratott elismerő lapsot Majd helikopterek szólóztak. A néphadsereg MI—1-es helikopterének pilótája majd- csaknem- lekopírozta a Trénerek műrepülő-figuráit. Megállt a levegőben, előre, hátra, majd oldalra repült.' mint valami óriási szitakötő. Óriási testvére következett ezután, a szovjet légierő gépe. amely harckocsi szállítására is képes. Amint a helikopterparádé véget ért, szinte másodpercnyi pontossággal suhant a nézők fölé egy sugárhajtású Delfin repülőgép. Több száz kilométeres sebességgel végrehajtott műrepülő-figurái le- nvűgözőek voltak. Ezeket egy három Delfinből álló kötelék ismételte meg. olyan pontos alakzatban, mintha csak egy kéz irányította volna mindhárom gépet. Újabb ejtőernyős produkció következett — előadói dunaújvárosi és pécsi ejtőernyősök voltak. A sok ezer néző nagy tapssal honorálta, hogy az erős szél ellenére is a legtöbben talpon maradtak földet érés után. A másfél órán át tartó légi műsor befejeztét egy PZL-vontatta vitorlázógép jelezte, a vontatókötélen a transzparens felirata: „Honvédelemmel a békéért,’* Amint az utolsó repülőgép is földet ért. távolban, a repülőtér szélén keletkező porfelhőben lövések dörrentek. Ii» * (Folytatás a 2. oldalon) &?*&:**.W“: Hazautaztak Tambov megyei vendégeink A Vlagyimir Mihajlovics Kolcov, Jurij Alekszejevics Manyajenkov és Vlagyimir II- jics Zavarzsin-ből álló testvér- megyei pártküldöttség szombaton befejezte programját. Délelőtt a Balatonhoz utaztak, megtekintették Siófokot és Ali- gát, délután pedig a Budapesti Nemzetközi Vásár szovjet és magyar pavilonjait. Este a főváros nevezetességeivel ismén, kedtek. Vasárnap délelőtt utaztak vissza hazájukba, gazdag élményekkel; A Ferihegyi repülőtérért Bucsi Elek és Miseries Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetői búcsúztatták a delegációt. Naprakészen Bántóan tájékozatlan, még a régi nótát fújja, vitaképtelen, elmaradott, egy brosúrával. Ilyen és hasonló megállapítások gyakran elhangzanak, és akiről szó van, annak nem is mindig a háta mögött, hanem a szemébe mondják. Ügy igaz hogy minden beosztásban a beosztás megfelelőjeként nélkülözhetetlen az ismeretek folyamatos feltöltése is, aki nem teszi, nevetséges helyzetekbe kerülhet. Átkozottul nehéz persze lépést tartani a követelményekkel, de megéri, hiszen a tisztánlátás tekintélyt növelő biztonság. más oldalról viszont a kívánatos ismeretek hiánya megalázó helyzetekbe hozza a vezetőt, s még az a legkevesebb, hogy háta mögött összenevetnek. A lényeg az, hogy az intézkedések, a döntések, a reális értékítéletek teljesítményértékelések egyszerűen nem tűrik a tisztánlátást zavaró restanciát. a kihagyásokat. Képzeljük el azt a könyvelést, ahol a tételek felét, negyedét lekönyvelik, a többit arra való hivatkozással. hogy nincs rá idő, elhagyják. Áttekinthetetlen lesz minden: az érthető érthetetlen, a világos homályos, a természetes, a kézenfekvő bonyolult és zavaros. Ezek a negatívumok bújnak ki némelyek felszólalásából, beszámolójából, irányító munkájából. A tájékozatlanság kíméletlen, nyomban elárulja gazdáját, csak nyissa ki a száját. Mondjuk azt: beosztásnak megfelelően arra kell törekedni, hogy az ember naprakész állapotban legyen az ismereteikkel, nem szívesség, hanem kötelesség, mert az ezzel járó fáradalmak ellenértéke benne van a borítékban, a társadalom megelőlegezi. Feltehetjük a kérdést; mit tud a hivatásos kultúrmunkás' kulturális életünk mai állapotáról átfogó módon ha nem ismeri AczélGyörgy előadását, ami az országos agitációs. propaganda és művelődési tanácskozáson hangzott el januárban. Elhangzott, aztán a Kossuth Könyvkiadó nyomban megjelentette Övári Miklós előadásával együtt, azzal, amely a tömeg- politikai munka néhány időszerű kérdésével foglalkozik, a Központi Bizottság tavaly novemberi állásfoglalása tükrében. Szóval, mit tudhat a hivatásos kultúrmunkás, dolgozzék bármely szinten, bármilyen beosztásban? S lehet véleménye? Nos, tapasztalatai lehetnek, de átfogó képe a mai helyzet értékeléséhez, megítéléséhez, megértéséhez, már ami a kulturális életünk jelenét illeti, nincs, még akkor sincs, ha egyébként van véleménye és azt «1 sem hallgatja. A feltöltődés lehetősége adva van. Érdemes áttekinteni ilyen szempontból a májusi folyóirattermés egy részét. Aligha nevezhető pótolhatatlan mulasztásnak ha például egy szövetkezeti gazda nem ismeri Gyenes Antal kandidátus írását A szövetkezeti vezetés néhány kérdéséről. Bár ha ismeri, látókörét kétségkívül a Szövetkezeti Kutatóintézet igazgató jának publikációja tágítja, értelmét gazdagítja. De az már behozhatatlan és pótolhatatlan mulasztás, ha a szóban forgó írást, amely a Társadalmi Szemlében jelent meg, nem ismerik a hivatásosok. Azok az emberek tehát, akik hivatalból ilyen vagy olyan beosztást betöltve valamilyen, szinten a termelőszövetkezetekkel foglalkoznak. Persze, továbbmehetünk és csupán ízelítőül a lehetőségeket jelezve felemlítünk még néhány adott szakmához, munkakörhöz „vágó”, az utántöltés szempontjából nehezen nélkülözhető cikket. Maradjunk a Társadalmi Szemlénél, és említsük meg Vályi Péter írását a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatokról. Makó Csaba publikációját a munkaerő-vándorlásról, mely íródott a gazdasági szervezet aspektusából. Mindenképpen nagy az időszerűsége annak az írásnak, amely a bírálat erősítésével foglalkozik, s a Pártéletben jelent meg Pallós János tollából. A felsorolás nem teljes és nem is lehet teljes, itt csupán arról van szó. hogy a továbbképzés értékű tájékozódáshoz mindenki megtalálhatja a munkájához szükséges, a beosztásához elengedhetetlen, értelemtágító írásokat. A tájékozódást jól szolgálja a Látóhatárban a cikkbibliográfia. Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központja állítja össze, mintegy felhívja a figyelmet azokra az írásokra, amelyeket visszamenőleg feltétlenül hasznos megismerni, elolvasni. Pillantsunk bele a szóbanforgó cikkbibliográfiába, annak is a fontosabb gazda ságpolitikai cikkeibe. íme: Csikós-Nagy Béla: Szelektív ár politika című írása megtalálható a Valóság idei harmadik számának 21—26. oldalain. Vági Ferenc írása „A vállalati érdekeltség szabályozási modelljének fő vonásai az állami gazdasági szektorban” fellelhető a Közgazdasági Szemle idei harmadik számában, a 311—322. oldalakon. Ilyen témacsoportokat találunk a cikkbibliográfiában: Alkoholiziy.us Államosítás, Amerikai Egyesült Államok, Forradalmiság Egészségügy, Egyházak. Gyermekirodalom, KGST, Növény- védelem, Munkásmozgalom, Nyelvművelés, Oktatás, Pedagógia. Tudományos technikai forradalom stb., stb. Mncs időnk? Valóban igaz, nem könnyű az idővel jól gazdálkodni. Ezt senki sem tagadja, de azt erősen furcsállaná mindenki, ha egy esztergályos arra hivatkozva gyártaná a selejtet. hogy nincs ideje az új gép kezelését, az új fogásokat megtanulnia. — Szp. — ‘OS5T—--------------------------------------------------------------------------—rt.