Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-26 / 121. szám
V i MAJUS 26 SZOMBAT Névnap: Fülöp A Nap kél 3,55 — nyugszik 19,27 órakor A Hold kél 0,28 — nyugszik 12,38 órakor Óriás harcsát fogtak Faddon — KISZ-alapszervezet alakult a dombori KlSZ-vezető- képző táborban. Az alapszervezet tagjai a tumusvezető- ségből kerülnek ki, feladata pedig a vezetőképzés irányítása, az oktatáshoz szükséges jó légkör biztosítása. — A gyönki Ady Endre utcában Havasi Lajos 53 éves gyönki lakos eddig tisztázatlan körülmények között személyautóval elütötte Gáspár Antal- né 74 éves helybeli tsz-jára- dékost. A koros asszonyt súlyos sérülésekkel szállították a pincehelyi kórházba. — Bensőséges ünnepségen búcsúztatták el tegnap Szek- szárdon nyugdíjba vonulása alkalmából Fogarasi Józsefet, a Tolna megyei Tejipari Vállalat rendészetének vezetőjét. Az idős dolgozónak Temessy Engelbert igazgató a vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést adta át — A Szakma ifjú mestere vetélkedőt rendez ma a Bonyhádi Cipőgyár KlSZ-bizottsá- ga. A verseny harmincöt résztvevője délelőtt gyakorlatban, délután pedig elméletben méri össze tudását Az első három helyezettet a gyár pénzjutalomban részesíti. — Ünnepélyes aktusra került sor tegnap délután a Szekszárdi Munkaügyi Bíróságon. A Sárköz-völgységi Vízitársulat vállalati munkaügyi döntő- bizottságának elnöke és két elnökhelyettese, a MEZŐGÉP bölcskei üzemegységétől a VMDB elnöke, továbbá a Volán U. számú Vállalattól a VMDB elnöke és elnökhelyettese letette a hivatali esküt dr. Lőrincz Jánosnak, a munkaügyi bíróság elnökének kezébe. A Volán 11. számú Vállalat munkaügyi döntőbizottságának életében különösen jelentős a tegnapi esemény: ezzel megszűntnek tekinthető az a korábbi jogbizonytalanság* ami az elnöki tisztség betöltet- lenségében gyökerezett — A MAHART balatoni hajózási üzemigazgatósága közli, hogy a Balatonon május 27-én (vasárnap) üzemkezdéstől a kiadott előnyári menetrend lép érvénybe a hajó- és kompjáratokon. — Jazz-klub Szekszárdról címmel nyilvános felvételt tart a Rádió június 1-én este a Babits Mihály megyei művelődési központban. SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, később megélénkülő, időnként megerősödő észak- nyugati, északi széL Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között ,_Ä j ......... .......................t i : ÉRTESÍTÉS! X DÉDÁSZ szekszárdi kirendeltsége értesíti fogyasztóit hogy május 27-én, vasárnap Bátaszék, Várdomb, Alsónyék és Pörböly községek térségében hálózatátépítés miatt áramszünetet tart. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki: 6 órától 7 óráig és 15 órától 16 óráig Bátaszék község egész területe. 6 órától 16 óráig Várdomb gép. állomás, Várdomb tsz, Keresz- Ées-tanya, Bátaszék tsz. öntöző, Szekszárdi ÁG, gyümölcs- feldolgozó, Bátaszék MÁV, Kádár Ktsz, Perczel U., Kossuth u., Garay u. transzformátor-körzetek továbbá Alsónyék község, Csikó-major, Bogártanya. Pörböly község, ÁG, erdészet, MÁV és gátőrtelep (574) i&_, A képen a két szerencsés horgász az óriás harcsával. Szerencsés napjuk volt a faddi, horgászoknak. Pálinkás Jánosnak és ifi. Réti Miklósnak. Május 24-én a kora reggeli órákban Pálinkás János nyeles horgán, (amelyen élőhal csali volt) erőteljes kapást észlelt Rögtön észrevette, hogy kapitális halról van szó. a nyelet elengedte. amelyet mint később kiderült a harcsa hosszú ideig vonszolt Ifi- Réti Miklós a legjobbkor érkezett és lélekjelenlétének köszönhető, hogy az 50,30 kilós szürkeharcsa végül is partra került Ugyanis azt tette, hogy amikor a harcsa a fenéken megpihent és a zsinór meglazult, a zsinórt saját orsójához kötötte és így a fá- rasztás a továbbiakban kevesebb gondot okozott A bajuszos így is nehezen adta meg magát. A csónakban lévő két embert a Vólent- öböltől egészen a strandig vontatta ladi- kostóL Az erős készségnek és a horgászok lélekjelenlétének köszönhető, hogy egy és negyed órás fórasztás utón végre sikerült szárazra emelni a nagy harcsát Ifj. Réti Miklós gyakorlott harcsahorgász. Az elmúlt évben ugyancsak a Vólent-öbölben egy 36 kilós harcsát fogott. A 70-es damit a 6-os horog, a horgászok ügyessége és lélekjelenléte most is győzött, és a 190 cm hosszú harcsa a két horgász megérdemelt zsákmánya ' lett Bár az országos rekord ennél nagyobb, valószínű, hogy a megyében, a faddi Dunán évekig nem dönthető meg. títfH írtam t»tiM mmmtt IUEPÜJSAG A MAOYRR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYE! BIZOTTSAOÁNBK_VAP|A Gyermekolvasók köszöntése igaz ugyan, hogy csak holnap lesz a nemzetközi gyermeknap. de a megyei könyvtárban már tegnap délután ünnepséget rendeztek a gyermekolvasók köszöntésére, ünneplésére. Sajnos, a hely miatt nem volt lehetőség, hogy minden egyes általános iskolai osztályt legalább egy-egy csoport képviseljen — gondóljuk csak el. közel ezer kis olvasója van a gyermekkönyvtárnak —. így azután az a megoldás maradt hogy a harmadik. negyedik osztályosok közül a régebbi könyvtári tagokat hívták meg a. baráti A lottó nyerőszámai: .*• <í . 1 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Csesztregen megtartott 21. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 35, 41, 74, 79, 83 A május 28-án megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson a 19. játékhét szelvényei vesznek részt hangulatú, kedves kis ünnep*» ségre. Nem egy kislányt, kisfiút a nagymama is elkísért. Három órára ötven ünneplőbe öltö-i zött fiú és lány foglalt helyet a megyei könyvtár első eme-1 led olvasótermében. Az ün-, neplés énekkel kezdődött*1! Zvirzsina Mária gyermekkönyvtáros egy nagyon kedve»'; kis francia gyermekdalra ta+j nította meg az ifjú olvasókatífj Ezután izgalmas eredmény-_ hirdetés következett A gye«*$ rekek kíváncsian lest ugyan ki nyerte meg a gyér- mekraj z-pályázatot, melyet készülődve a nemzetim gyermeknapra — a gyerme könyvtár hirdetett meg. A'y versenyre különben húsz fiúi és leány nevezett be. s együ tesen közel negyven képegf küldtek be. íme. a győzte az első Lajtai Rita negyed! kés. a második Kerekes hály másodikos és a harmadik Szegedi Sándor harmadik osz-J tályos tanuló lett. Minő man ajándékot kaptak. Az ünnepség ÍRmvetRésset folytatódott, melynek kereté-*,» ben két izgalmas rajzfilmé# láthatták a gyerekek; A vetó-f lésnek négy óra után lett Sz ünnepi esemény befejel zéseként közös játékra, ének*! lésre került sor. Eladók FELSZABADULT FELVONULÁSI létesítmények A BÁTASZÉKI VÁZKERÁMIA- GYÁRNÁL: 1 db. felfújható raktársátor 1400 m* 1 alapterülettel. 3 db FORFA barakk, épületgépészeti berendezéssel. Érdeklődés: Kerényi, Budapest V., Stollár B. u. 3/A. 123—540. (577) Trénerek, Delfinek, helikopterek o vasárnapi honvédelmi napon A Magyar Honvédelmi Szövetség vasárnapra Öcsénybe hív mindenkit, fiatalt és időset egyaránt, aki szereti a látványosságot, a honvédelmi sportokat, az ejtőernyősök vakmerőségét, a pilóták merész bravúrjait, a kecses sportgépeket, az óriási szitakötőkhöz hasonlító helikoptereket. a sok száz kilométeres sebességgel száguldó, sugár- hajtású repülőgépeket és egyáltalán' mindazt, ami j a honvédelemhez kötődik. a honvédelem erősítését szolgálja. ' pülő-bemutatójáf. majd Kuru- csai István egyéni műrepülé- sét. Közben bemutatkoznak a néphadsereg helikopter-pilótái azokkal a gépekkel is. amelyekkel az emlékezetes tiszai árvíz idején több száz ember életét mentették meg. Bemutatkozik a szovjet légierő nehéz szállítóhelikoptere is. majd ismét a néphadsereg pilótái mutatnak be egyéni, és kötelék-múrepülést. Delfin*3 típusú, sugárhajtású gépekkeL Érdekes látványt ígérnek a PZL-sportgépből végrehajtott 1 ejtőernyős ugrás, a dunaújváÁ sokrétű, színes bemutató rosl; pecsi. ejtőernyősök csodélelőtt tíz órakor kezdődik, uß[aß1ai Eé?~ Csajbók Kálmánnak, a Haza- £ol f8 a MHöAböző ejtőernyős fias Népfront megyei titkára- kombinációk. nak ünnepi köszöntőjét az If- ,A légi bemutató délben őr jú Gárda megyei szemléje véget, azaz. még jó fél órán követi, majd ejtőernyősök ug- keresztül gépek uralják a rásával megkezdődik a másfél levegőt — az igaziaknak hű órás légiparádéi másai, az MHSZ központi beÁkik már a korábbi honvé- mutató csoportjának rádió- delmi napokon Is részt vettek.’ irányítású modelljei. ..ismerősként” láthatják ^ vi- Közös tomagyakoríattaí vo- szont a Csepeli Repülóklub múlnak fel a decsi és az őcséválogatott női műrepülőjének, Tóth Katalinnak egyéni műreTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 12S—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 13339 Levélcím: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 20 Ft Indexszám: 23 069 nyi általános iskolák tanulói, majd színre lépnek a Zrínyi Miklós Haditorna Klub tagjai, korhű jelmezekben, és bemutatják. hogyan bántak őseink a karddal, dárdával, buzogánnyal. Ezt követően a mai, korszerű haditechnika fegyverei vonulnak fel, a néphadsereg egyik egységének harcászati bemutatója keretében. Délután a Szekszárdi Dózsa ökölvívói, cselgáncsozói lépnek porondra, elsősorban a fiataloknak szól a Szinkron zenekar közel egyórás fellépése. majd színpadra lép «2 őcsényi, a dunaföldvári népi együttes és a Pécsi Pedagógiai Főiskola nemzetiségi együttese. Mint azt már közöltük, ezen a napon külön forgalmi ren<4 érvényesül az öcsénybe vezető utakon, a zavartalan közieket dés érdekében. A Szekszárd-« ról utazókat a Volán, az igényeknek megfelelően külön-’ járatokon szállítja Öcsényba és a MÁV js indít különvona-» tot az igények szerint* i Pecsenye, üdítő, sor Vasárnap öcsényben tizen-J ötezer ember részvételére számítanak a repülős bemutatón és a többi rendezvényen. Leg-i alábbis a vendéglátók. A Vendéglátóipari V. öt paJ vilont állít fel az őcsényi re-3 pülőtéren. Lesz halászcsárda: borkóstoló, söröző & üdítő italos pavilon is. A szekszárdi ÁFÉSZ viszont három lacikonyhával. egy édességpavilonnal és étterem-» mel képviselteti magát. Étel. ital tehát lesz bősége-! sen. a műsor is bizonyára tetszik majd mindenkinek. Mosí már csak az idő legyen kegyes. .: Szurkolás Kunion A kurdi vasútállomás közelében lévő italboltból részegen hazatérve csütörtökön este összekülönbözött Tróján István, a Dalmandi Állami Gazdaság, valamint Szivono- vics Pál, a Budapesti Hőtechnikai Vállalat segédmunkása. A szóváltást követő tettleges- ség során Szivonovics kerékpárpumpával ütötte ellenfelét, Tróján István pedig zsebkéssel mellbeszúrta őt. Mindkettőjüket a dombóvári kórházba szállították. Tróján sebesülése súlyos, de állapota nem életveszélyes. f liRjpffr " :J***>- s'