Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-04 / 102. szám

Késilabda NB/II Sz. Bőrdíszmű—Győri Építők 10:7 (6:4) S-zekszárdon fogadta a Bőrdísz­mű csapata a tavalyi ezüstérmes Győri Építőik együttesét. Szek- szárdban a következőik kaptak helyet: Topolszky — Mólingei', Fa­zekaimé, Czakó. Simon, Vertiás, Török, Labor ez. Kai tár, Matéz* Kadosa. A szurkolók biztatása len­dítette át a kezdeti ideges hangu­laton a csapatot és Kaitár szép. góljával vezetést szerzett a Bőr­díszmű. Elhúzni azonban nem tud­tak, mert a győriek is dobtak gólt, és hosszú időn keresztül fej fej mellett haladt a két csapat. Végül nagy küzdelem után a félidő végé­re 6:4-es vezetésre tett szert a szekszárdi gárda. A második félidőre erősített a győri együttes és 6:5-re felzárkó­zott. Ezután a szekszárdi csapat taktikát változtatott és ez a gó­lokban is megmutatkozott. Még egyszer fellángolt ugyan Győr csapata, de ekkor a Bőrdíszmű jól védekezett, így fegyelmezett játékukkal meg érdem elten győz­tek. Góldobók: Török (3), Faze- kasné (3), Kajtár (2), Verhás és La bor ez. Jók: Kajtár, Fazekasaié, Török, Verhás és Topolszky. Támadásban a szekszárdi csapat. A labdával Török, totó: Bencze Megnyílt a sportfotó-kiállítás , Mint arról hírt adtunk, az MTS Tolna megyei Tanácsa sportfotó­kiállítást rendezett, melynek meg­nyitójára május l-én került sor Szekszárdon. a Babits művelődési házban. A kiállítás május 11-ig tekinthető meg. A sportfotó-kiállí- tásra beküldött anyagok zsűrizése utón a következők kaptak díja­kat: 1. Takács István „Nem sike­rült0 című képéért. További sor­rend: 2. ifj. Szász János „Sike­rült?”, 3. Balaton József „Rajt”* 4. Bakó Jenő „Hátúszó”. 5. dr. Szász' János „Vitorlásverseny”. 6. ifj. Péterfalvi Géza „Csatában” című fotójával. Az említett fotó­sok pénzjutalomban részesülték. Oklevéldíjazásban részesült: Ér­di György, Danka Vilmos és Wé- ber László. Cselgáncs Kaposváron rendezték a Május /1, Kupa első osztályú cselgáncs- emlékversenyt. A rendező kapos­váriak gondoskodtak a küzdelem színvonaláról, miután a magyar válogatott keret tagjait is meghív­ták. A legerősebb csapattal a Bu­dapesti Honvéd 22 versenyzőből áUó együttese indult. Már a ver­seny elején várható volt. hogy a BHSE gárdája nyeri a kupát. A kupaküzdelemben a Szekszár­di Dózsa cselgáncsozói közül ha­tan indultak, két versenyző érem­mel utazott haza az igen erős me­zőnyű viadalról. A Dózsa csamatá- ból a legkiemelkedőbb teljesít­ményt a jó formában lévő Ádám János érte el, aki a 80 kilogram­mosok súly csoporti áb an az első helyet szerezte meg. Elismerés il­leti Vincze Józsefet is. aki az 58 kilogrammos súlycsoportban ezüstérmet nyert. Vincze sokáig esélyes volt az első helyre, mi­után a későbbi csoportgyőztes Pál Sándort (BHSE) az elődöntőben legyőzte. Az első helyet eldöntő összecsapáson ismét összekerült a két versenyző, sajnos Vincze ek­kor már nem tudta megismételni a korábban alkalmazott fíziép.' tá­masztott gáncsdobását. A csapatverseny végeredménye: 1. Budapesti Honvéd. 2. Bajai VSK, 3. Szekszárdi Dózsa, 4. Ka­posvári Dózsa. A Megyei Tanács csapata nyerte a Gemenc Kupát X Szekszárd városi labdarúgó- szövetség rendezésében került sor Szekszárdon az első ízben kiírt Gemenc Kupa kispályás labdarú­gótornára. A kétnapos küzdelem- sorozaton nyolc együttes részvéte­lére számítottak, az utolsó pilla­natban Baja csapata visszalépett. A rendkívül küzdelmes, helyen­ként színvonalas mérkőzések a rendező bizottság elképzelését, a kupa versenykiírásának jogosságát biz onyították. Május l-én a délutáni eredmény- hirdetésnél Klézli Ferenc, a váro­si labdarúgó-szövetség elnöke a közönség lelkes tapsa közepette nyújtotta át a kupát a győztes Megyei Tanács csapatának. Máso­dik helyen a Pécsi Gázművek, harmadik helyen pedig a Buda­pesti Helyközi Távbeszélő csapa­ta végzett. A további sorrend így alakult: 4. Szekszárdi Tervező Vállalat, 5. Műszergyár, 6. Város­gazdálkodási Vállalat. 7. Budapes­ti Távbeszélők. A kétnapos torna gólkirály címét nyolc góljával Kormos Mihály (Szekszárdi sze­rezte meg. míg a legjobb kapus­nak járó tiszteletdíiat Stázics (Pé* esi Gázművek) kapta. Miután a Gemenc Kupa ver­senykiírása vándorserlegként, jelöl­te meg az első helyezett díját. így az elkövetkező években rendszere­sen megrendezésre kerül ez a kis­pályás labdarúgó-bajnokság Szek­szárdon. J , , Atlétika Három fiú- és három lánycsapat Indult a megyei „Barátság” ötpró­ba atlétikai versenyen. Rajthoz állt a jogosultakon kívül a Szek­szárdi Dózsa néhány versenyzője is. Biztatónak mondható Kovács és Deé bemutatkozása, jő formá­ban van Veres, Vaszkó és Csaba. Eredmények: 100 m női: 1. Deé Márta, 12.2, 2. Csaba Györgyi 12,3. 800 m női: 1. Fodor Rozália 2:31,2, 2. Fehér Mária 2:36,4, 3. Hirtling Judit 2:45,2. Magasugrás női: 1. Kovács Éva 176, 2. Vaszkó Judit 170. Távolugrás női: 1. Deé Márta 555. 2. Kovács Éva 552, 3. Link Klára 500. 100 m férfi: 1. Veres László 11,5. 800 m férfi: i. ülés Antal 2:03,1, 2. Lugasi György 2rOS. Magasugrás férfi: 1. Veres László 195, 2. Simon János 195, 3. Kovács András 175. Távolugrás férfi1: 1. Szabó ÓJyoía 642. (Link Klára tolnai, a többi ezeíkszárdi versenyző.>■ Pontversenyben 1 hányok: U Szekszárdi Garay’Gianh. I. 6291, 2. Tolnai Giimn. 4832. Szekszárdi Garay Gimft. TI. 3147 fonttal. Fi­úk: 1. Szekszárdi Ökray Giimn. I. 5221, 2. Szekszárdi Garay Gimn. H. 3687, 3. Tolnai Gimn, 2970 ponttal. II. osztályú labdarúgás Eredmények: Döbrökőz—G erjen 1:1, ifi: 1:3. Kocsóla—Iregszemcse 5:0, ifi: 3:1. Tevel—Tolnanémedi 1:0, ifi: 2:2. Kajdacs—Decs 6:0, ifi: 3:0. Szakcs—Madocsa 2:2. ifi: 4:10. Izmény—öcsény 6:3. ifi: 0:0. ■^unaszentgyörgy— Dombóvár 3:1, ifi: 6:1. Mucsfa—Aparhant 4 ú. ifi; 2:2. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Tevel 22 15 4 3 ©9-21 34 2. Gerjen 22 14 5 3 61-30 34 3. Mucsfa 22 12 4 6 58-35 28 4. Tolnanémedi 22 13 2 7 46-34 28 5. Dombóvár 22 13 2 7 52-40 28 6. Döbrököz 22 11 5 6 45-34 27 7. Madocsa .22 9 3 1 0 44-34 21 8. Szakcs 22 7 7 8 30-31 21 9. Kocsola 22 9 2 11 35-59 20 10. Aparhant 22 6 5 11 44-49 17 11. Kajdacs 22 8 3 11 40-38 19 12. Dszentgyörgy 22 7 2 13 59-68 16 13. Izmény 22 7 2 13 39-62 16 14. Decs 22 7 2 13 38-86 16 15. öcsény 22 6 3 13 37-57 15 16. Iregszemcse 22 5 3 14 24-63 13 Ifjúságiak: 1. Mucsfa 22 16 5 1 89-38 37 2. Gerjen 22 15 3 5 93-39 32 3. Tevel 22 12 6 4 90-34 30 4. Tnémedi 22 13 4 5 82-34 30 5. Kocsola 22 14 1 7 83-44 29 6. Döbrökőz 22 13 3 6 88-41 29 7. Aparhant 22 11 1 10 88-59 23 8. Kajdacs 22 9 2 11 57-89 20 9. Madocsa 22 8 3 11 55-68 19 10. Dombóvár 22 8 2 12 67-75 18 11. öcsény 22 6 5 11 80-78 17 12. Izmény 22 6 4 12 37-61 16 13. Iregszemcse 22 7 1 14 46-99 15 14. Dszentgyörgy 22 7 1 14 57-115 15 15. Decs 22 4 3 15 47-101 11 16. Szakcs 22 5 1 16 32-98 11 Ökölvívás A Magyar Ökölvívó Szövetség Budapesten, a Jégszínházban ren­dezte meg az országos serdülő ki­választó versenyt, melyen 44 sportegyesület 141 versenyzője in­dult. Megyénket a Szekszárdi Sí három versenyzője képviselte. Az erős mezőnyben két bronzérmet és egy negyedik helyezést szerez­tek. Részletes eredmények: Harmatsúly (7 induló): Földes! (Szekszárd) nagy mérkőzésen pon­tozással győzött Kovács (Veszpré­mi Dózsa) ellen. A középdöntőben a mezőny legképzettebb verseny­zője Dudus (ÉVIG) volt az ellen­fél, aki ellen három meneten át jól helytállt Földes!, de kis kü­lönbséggel pontozással vesztett. A harmadik helyért az orvos nem engedte indulni, így csak negyedik lett. Kisváltósúly (3 induló) körver­seny: Kuncz (Szekszárd) szoros küzdelemben vitatható eredmény- nyeü vesztett Matos (Keszthely) el­len. A második fordulóban vesz­tett Pintér (Kun Béla SE) ellen, így harmadik lett. Nagyközépsúly (7 induló): Ho- vorka (Szekszárd) az első fordu­lóban erőnyerő volt. A második fordulóban jó mérkőzésen 3:2 arányban vesztett Kiss (Veszprém) ellen. A harmadik helyért folyó küzdelemben pontozással biztosan győzött .Szlávik (Csepel) ellen. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Astrid Vsimy és MarK Rejzen énekel. 9.00: Prenn Ferenc hányatott élete. Regény. V. 9.20: Népi Beine. 9.45: Tanodátokból. 10.05: Iskolarádió. 1.8.25: Édes anyanyelvűnk. 10.30: Oáyane — ti. szvit. 11.00: Még nem késő! 11.10: KórusműV'elCból. 11.21: Budapest —• 1952. Doüoujnentumjátéilc. IX. 12.201 KI nyer ma? 12.35: Tánczenei koiktél. 13.20: Nóták. 13.47: Finn költőik versei. 14.00: Csicsari Bolt. 14.25: Kisiskolások műsora. 15.101 Sándor Judit és Rösler Htod re éne­ked. 15.20: Bartók Béla nyomában. XXIX. ' 15.46: Uj felvételeinkből. 18.00: Világgazdaság. 16.05: Haydn: G-diir ..Ustdob” szimfónia. 16.29: Hevesi Sándor emlékezete. 17.05: Külpolitikád figyelő. 17.20: Finn művészek operafelvételeiből. 17.50: A2 élő népdal. 18.00: Játsszunk együtt! Ifjúsági rádió. 19.40: Félóra sanzon. 20.10: Kor- társunk: Marx. 20.27: Ormándy Jenő vezényel. 21.20: Dokumen­tumműsor az NSZK külpolitikájá­ról. 21.50: Könnyűzene. 22.20: A gondolatok eleganciájáról. 22.30: Zenekritikusok hanglemezekről 23.10: Egy orosz anya. Elbeszélés. 23.31: Operettekből. PETŐFI BADIO 8.06: Régi melódiák. 9.03: Ezer- egy délelőtt. Gyermekrádió. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.59: Lot­tóeredmények. 12.00: Népdalok. 12.15: Didó és Aeneas. Részletek. 12.45: Versek. 13.03: Magyar elő­adóművészektől. 14.00: Zenedél­után. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Zongoraverseny. II. Közben: Kb. 19.30: Kortárstmk Lenin Könyvismertetés. Kb. 19.40: Jó es­tét, gyerekek! Kb. 19.45: Zongora- verseny. Kb. 20.45: Uj könyvek Kb. 20.48: Árhullámok. Hangjáték. Kb. 21.38: Vejnemöjnem földjén. Kb. 21.58: Operettdalok. 22.10: A Lincos a nyelvész szemével. 22.25: Népi zene. 23.15: Reger: Változa­tok és fúga egy vidám HJúáer-té­mára. j URH v-:dkJftu.. 18.05: Angol, középhaladóknak. 36. 18.25: Dzsessz. 19.00: Melis György és Házy Erzsébet énekel. 19.40: Ady-versek. 3. 20.00: Kórus­művekből. 20.33: Debussy-prelü- dök. IL 21.14: Pierre Dudán éne­ked. 21.34: Brahms műveiből. MAGYAR TV 8.06: lskola-tv: Orosz nyelv. (Alt. Jjsk. 5. oszt.) 8.25: Francia nyelv. (Középisik. m—IV. oszt.) 9.56: Mágyar irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.06: Élővilág. (Alt. isk. 6. oszt.) 11.55: Német nyelv. (Kő- zépdsk. m—IV. oszt.) 13.10: Orosz nyelv. 14.55: Magyar irodalom. 15.90: Élővilág. 17.25: Híreik. 17.30: Adatkertek a nagyvilágban. Rö- vldfiim-sorozat. 5. 17.50: Reklám. 17.55: Nazdar! Dakumentumfilm. (Színes!) 16.35: Meteorológia... 18.40: Fiatalok önismereti műsora. 19.10: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Egy óra múlva itt vagyok, lévéfiim-soro- zat. 4. 21.00: Hevesi Sándor szüle­tésének 100. évfordulóján. 22.00: Tv-híradó. — 2. 2210: Riportffim a világhírű Jakobson r.yeivészagv- fesszor munkásságáról. II. (KÍSÉRLETI) MŰSOR ».00: Slágerparádé. Intervfzió. ».40: Tv-hiradó. — 1. 21.10: Rek­lám. (Színes!) 21.15: A vörös ven­dégfogadó. Tv-fiim, Jugoszláv tv 1. műsor: 17.45: Kicsinyeik és nagyok. 18.301 A népek és a művészet. — Isme­retterjesztő film. 19.00: Népzene. ».30: Két kapitány — kvíz. 21.403 Filmsorozat: Lőporfüstben. 2. műsor: ».30 : 625 vonalon: Nílus-kutatók.’ 21.15: Stúdió HL 22.15: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV t- műsor: 10.00: Iskola televízió. 11.00: Aü elefántösvény. Film. (Ism.) 12.355 Sesnior-klub. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Elbűvölő Jeannie. 19.00: Tv-hiradó. ».06: Sporthíreik.' ».15: Holnapután történt. Film. (3. rész.) 21.10: Ripartműsor. 22.10: Tv-hiradó. 22.15: Éjszakai filmve­títés: A play-sőrl. v 2. műsor: 10.»: Jazz, pop és beat. (8. rész.)’ 19.00: Utazás a művészet körül. 19.»: Tv-hlradó. ».06: Sporthírek. ».08: Aktuális események képek­ben. ».15: A megosztott menyor- szág. Film. 22.05: Osztrák képek: 22.25: Tv-hiradó, MOZI BONYHÁDI Kincskereső lüs- ködmön. (Magyar film.) DOMBÓVÁR: Szelíd motorosok. (Felemelt hdyárraL) (Amerikai film.) (16.) DUNAFÖLDVAR: FeketeszakéR szelleme. (Amerikai film.) PAKS: Főitámadott a tenger. (Magyar film.) | SZEKSZÁRD: A fogoly ítéletre vár. (Olasz fidm.) MŰVÉSZ: Bartleby. tAngol film.) TAMÁSI: Á kalóz menyasszo­nya. (Francia fűm.) (18.) TOLNA: Nászéjszaka a börtön­ben. (Olasz film.) (16.) A szekszárdi kórház fel­vételre keres több éves gyakorlattal rendelkező GÉP- fis GYORSIRŐNÖT Fizetés megegyezés rint. sze­Jelentkezni lehet a kór­ház munkaügyi csoportjá­nál. (94) Gemene Szálló felvételt hirdet SZAKKÉPZETT. IDEGEN NYELVET IS BESZÉLŐ FELSZOLGÁLÓI MUNKAKÖRBE. Jelenkezéfe: szálló vezető­jénél. (72) A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres teljes műszakra PORTÁSOKAT. Jelentkezni lehet a válla­lat munkaügyi csoportjá­nál, Keselyűs! út 6. sz. alatt (93) A Szekszárdi Vasipari Vállalat paksi autójavító részlegéhez azonnali be­lépéssel felvess AUTÓFÉNYEZŐ SZAKMUNKÁST. Jelentkezni lehet a paksi üzemvezetőnél Paks, Nyárfa u. 2. sz. alatt (6) Két hét múlva nyitja kapuit, és május 18-tól 28-ig tart nyit­va a BUDAPESTI NEMZETKÖZI _ vásár HUNGEXPO a városligeti és a kőbányai vásárterületen, ahol a magyar ipar legkiválóbb termékeit, valamint 32 ország sok ezer gyártmányát mutatják be. H U n G E X P o Kút helyen a BNV! Május 21-e és 25-e között. 10-től 14 óráig szakmai napok. Belépés: külön szakmai belépőjeggyel. Ezeken a napokon a Vásár a nagyközönség és a csoportos látogatók részére 14-től 20 óráig van nyitva. Más napokon 10-től 20 ófáig. A pavilonok este 19 órakor zárnak. be a vásárigazolványt, amely Vidéki látogatóink­nak .33 százalékos utazási kedvezményt nyújt, és a vásár 'széri megtekintésére belépőjegyül szolgál mindkét vá­mterületre. • . Ä vásárigazolvány beszerezhető k MÁV jegypénztárainál, az IBUSZ menetjegyirodáknál, a városi és a községi taná­csoknál. Rendezi és felvilágosítást ad: a Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda 1441 Budapest. Pf. 44. Városliget. (9) I

Next

/
Thumbnails
Contents