Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-11 / 84. szám
Helyünk a világban (2.) Levél a versről Lehetőségeink és kilátásaink az ezredfordulóra A közepes gazdasági fejlettségű országok csoportja messze az elmaradott gazdaságú ázsiai és afrikai országok előtt jár, de még nagy távolság választja el a világ 12 gazdaságilag élenjáró országától. A közepes fejlettségű országok, köztük hazánk, természetesen el kívánják ér. ni a gazdasági fejlettség magas szintjét. Melyek a kilátások? Biztatóak-e a távlatok? Milyen fejlettségi színvonalon áll majd a magyar népgazdaság 2000-ben? Távoli, de belátható idő. Csaknem annyi idő választ el bennünket a század és az ezredfordulótól, amennyit a fel- szabadulás óta magunk mögött hagytunk. S az elért eredmények nyomán bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Ha az utóbbi évek átlagával, hat százalékos nemzeti jövedelemnövekedéssel szá. mólunk a jövőben is minden esztendőben, akkor a negyedik ötéves terv utolsó esztendejében az egy főre jutó nemzeti jövedelem meghaladja az ezer dollárt, 2000-ben pedig a 4600 dollárt. Ez igen magas fajlagos szám, 30 százalékkal haladja meg az USA hasonló mutatójának 1968 évi szintjét. Persze közben a tengeren túl sem áll meg az élet. Az Egyesült Államok egy lakosra jutó nemzeti jövedelme 2000-ben — ugyancsak az utóbbi évek növekedési ütemét előrevetítve — előreláthatóan még mindig kétszerte nagyobb lesz mint hazánké. De ne feledjük: a je. lenlegi mintegy 3,5-szeres különbséget dolgozzuk le kétsze. resre! Nem is beszélve arról, hogy szocialista viszonyaink között az elosztás sokkalta igazságosabb, a fogyasztás pedig bizonyosan ésszerűbb lesz majd. Magyarországnak mint. egy 12 millió lakosa lesz 2000. ben, s az fejlettebb gazdasági viszonyok között él majd, mint az akkori Ausztria és Anglia lakossága. A jövő lehetőségei, kilátásai kizárólag attól függnek, milyen mértékben sikerül évről évre a nemzeti jövedelmet gyarapítani. Méghozzá új, intenzív módszerekkel, mivel a hagyományos extenzív fejlődés tűnő villamosítási tervet, a Goelrot s ez a program már régen történelem, de ma is tanulságos. Jelzi, hogy a távlat erőt ad, megtermékenyíti a napi munkát, növeli a felelősséget. Naponta kell tehát síkra szállni az újért, a korszerűért, a szervezettebb munkáért. Ez utóbbi aktualitását aláhúzza, hogy az elemzések szerint gazdasági elmaradottságunknak nagyobb része vezethető vissza szervezési okokra és csak a kisebb része származik csupán az alacsony műszaki technikai színvonalból. Az ezredfordulót és a gazdaságilag fejlett Magyarországot aligha tudjuk elképzelni a szocialista országok magas fokú integrációja nélkül. A legkorszerűbb technika kifejlesztésében és alkalmazásában, a nagy sorozatú gazdaságos gyár. tásban s a hazai fogyasztásban, szinte úgy építünk a szocialista országok közösségének eredményeire, potenciáljára, nagy piacára, mint sajátunkéra. Valamennyi KGST-országban. így hazánkban is, most készül az első, nagyszabású 15 évre szóló távlati terv. S ezek a tervek már eleve összehangolják az átfogó fejlesztési programokat, egyeztetik a hosszú távú gazdaságpolitikai stratégiát, a kibontakozó integrációs folyamatokat. A fejlődés fontos hajtóereje korunkban a gazdaság szerkezetének korszerűsítése. Soksok milliárd forintos tiszta haszonnal jár például, ha nő a szénhidrogének (kőolaj, földgáz) felhasználása a szén rovására. Az ipari termelésnek kb. az egy harmada ’ ahogyan a Gazdaságkutató Intézetben ki. mutatták — az olaj- és gáziparhoz hasonlóan igen jövedelmező és ezért gyors fejlesztésre érdemes. Az ipari termelés második harmadának, például a textiliparnak, a szerényebb haszna rekonstrukcióval fokozható. Végül a harmadik harmad állami támogatások formájában feléli a másik két harmadban termelt tiszta jövedelem számottevő részét, s így ez a harmad visszafejlesztésre, illetve a termelés teljes átállítására szorul. A nemzeti jövedelmet gya- rapíthatjuk tehát, ha a nagy állami támogatást igénylő traktorok, teherautók, tengeri áruszállító hajók, motorvonatok stb. helyett más korszerű és gazdaságos terméket készítenek. És akkor is, ha az egyébként jövedelmező cikkeket időről időre korszerűsítik, megújítják, kicserélik. A hatékony és koncentrált beruházásoknál persze még inkább szükséges az ezredforduló követelményeire figyelni. De a világért se rangsoroljuk a munkákat: mindig az legyen a fontos, amit éppen el kell végezni. A sok kicsi sokra megy — hosz- szú távon igaz ez amúgy istenigazából. Mert percből és órából lesz a történelem. A nép írja a történelmet — ez szinte már közhely. De gondoljuk csak végig: a szociális, ta világ munkás hétköznapjain egy kicsit az emberiség jövőjéről is újból és újból döntünk. Messziről indultunk, s nagy utat kell még megtennünk, hogy félreérthetetlenül mindenki számára bizonyítsuk a szocializmus fölényét a munkában, a gazdaságban, a gazdagabb, emberibb életben. (Folytatjuk) KOVÁCS JÓZSEF Gyulai nyár, 1973 Elkészült az eseményekben minden eddiginél gazdagabb „Gyulai nyár 1973” profanája,. Az Alföld parkosított fürdővárosában az eseménysorozat május 21-én az Erkel diákünnepségekkel kezdődik. Tizedszerre nyitja meg kapuit a gyulai várszínház. A jubileumi évadban magyar szerzők műveit viszik színre. A XI. eszperantó nyári egyetemre 15 országból legalább 300 vendéget várnak. Népdalfesztivál, hazai és külföldi együttesek vendégszereplése, több képzőművészeti tárlat színesíti a programot. (MTI). Hajdani, önképzőbeli költőtársam — ma lelkes irodalom- tanár —, Móra Ferenc szavaival kéred; hogy a líra ünnepén írjak néhány gyalogjáró szót a költőről, a versről. Úgymond: hozzam emberközelbe ezt a témát, hogy megértsék a te gyermekeid, a gimnazista lányok és fiúk. Nos, beszélj először is a költőről, csapjon vidámságba az órának ez a része, rombold le a bálványt, magyarázd meg, hogy a költő éppen olyan ember, mint más. Vidám vagy szomorú, Zárkózott vagy kitárulkozó, felszabadult vagy elkeseredett, szóval éppen olyan, mint más. Többnyire kenyérkereső foglalkozása is van, mint az átlagembernek. Van, aki a verseken túl beteget gyógyít, diákot tanít, újságot ír — a mostani költők nem hasonlítanak a népmesék garabonciására. Az emberekben ős kíváncsiság lakozik, gyakran megkérdezik — hiszen olyan titokzatosnak látszik —, hogyan is születik a vers? Ha tőled megkérdezik, fordulj az osztály felé és kérdezd: — Ereztetek-e mór olyan szomorúságot, hogy szinte fojtogatta a torkotokat? Erre kórusban kiáltják: — Igen! Rámutatsz egy szőke hajú kislányra: — Nos, te mit tettél, amikor kibírhatatlanul szomorú voltál? — En — feleli a kislány — párnába fúrtam az arcomat és zokogtam. Kérdezz csak tovább! — Hát olyan bosszúság ért-e mór benneteket, amit csak fog- csikorqatva, ökölbe szorított kézzel lehetett elviselni? Egy langaléta fiú felpattan, és azt mondja őszintén: — Megmondom az igazat, én olyankor káromkodtam... Hót az igazi vers is ilyen elementáris emberi indulatok utón születik a világra. Ha valami úgy fáj, hogy párnába temetett arccal kellene zokogni, a költő az asztalra könyököl és ír. Ha a káromkodás rakétáit kellene az égre lövöldözni, a költő verset forrásai kimerültek. így a nemzeti jövedelem növelésének legfőbb módszerévé a termelékenység emelése válik, A már idézett prognózis sze. rint tízévenként a magyar ipar termelése megkétszereződhet, s így az 1970. évi szint 2000-ig megnyolcszorozódhat. Vagyis gyermekeink másfél hónap alatt termelhetnek majd any- nyit, mint mi egy év alatt. S az ezredfordulón már nálunk is alkalmazzák majd a tudományos és technikai forradalom olyan eredményeit, amelyekkel napjainkban jobbára csak a fantasztikus irodalomban találkozhatunk. Uj anyagok, szupravezetők, mikroötvözetek, elektronsugaras és ultrahangos megmunkálás. Természetesen tért hódít az atomenergia és a kibernetika is. Merjünk álmodozni — vallotta Lenin. S a szovjethatalom nehéz napjaiban kidolgozták az akkor fantasztikusnak Népújság 1973. áp.iüs 11. Imre László: Két év nyolc hónap 17. — Tudod mit? Inkább kopjon föl az állam. Inkább dögöljek meg, érted?! — És miből akarsz megélni? — Annyi jó buli van. — Jó buli. És utána a meseautó. Köszönöm szépen. — Az is jobb, mint a hülye, gyereket játszani — mondja, ha másért nem, ugratásból Bika — ki köszöni azt meg neked, hogy szívóskodsz, ide még egy kis vakolatot, jaj, aztán fehér legyen a fehér fal, el ne csöppenjen, és ez így megy, hetvenkettőben, nyolcvankettőben, kilencvenkettő- ben — hova beszélek, addigra rég elkaparnak. Alulról szagolod az ibolyát, közben nem is éltél. Nézted a falat, a falakat, amiken egyetlen változatosság a csík. A kék, meg a sárga, a lila, a hupikék, büszke lehetsz magadra, te kerested meg az igazgató villáját, kocsiját, meg a nőjét. Te mázoltad össze a hülye életed összes ecsetjeivel, amit szeret és amit utál. Mindent te csináltál, mégse te élvezed. Esküszöm Kapelláró, te olyan hülye vagy, akit kár fölboncolni halála után. Mit találnak benned? Egy csomó bécsi fehéret, meg piktortéglát, min. denféle mintákat, amiket rá- hengereztél a falra. Kicsi odavágja a földhöz a spaknit:— Én ezt nem csinálom tovább! Menjetek a bús fenébe szövegeitekkel. Nem elég, hogy itt gürcölünk, még ezt a sok süket dumát is hallgassam? Hát mi vagyok én? — Még ha meglenne a dohányunk, amit hazaviszünk, vagy kitapótázzuk vele a falat. Egy Kossuth, egy Ady lilában és a végtelenségig. De így? Én nem is értem, tényleg, miért szívós;, kodsz annyira Kapelláró — mondja Kés, miután leteszi a tele vizssvödröt. — Mondd azt, hogy előbb akarsz szabadulni. Vagy felőlem akár azt is mondhatod, hogy neked ez a hobbid. De ne játszd meg magad, könyörgöm, hát ki hiszi azt el neked, hogy igazán kedved van ehhez a tetű munkához^ Kapelláró válasz helyett új_ ból eligazítja három beosztottját. Egy ideig csönd. Megint az a sajátságos harmónia a. mozdulatokban, a kezek és izmok, az egész test külön külön is együttesnek tetsző, okos összhatásában. Fütyülés, dúdo. lás. Kicsi táncoló lépésben megy oda a spaknival a habarcshoz, mire Kés a malter- keveröt föikéri egy szolid tangóra: Argentiné bán csókra vár a lány..Igen, a pampákon, mindjárt balkéz felől ott ül egy hosszú hajú lány, meglátja Kicsit, hozzásímul forrón, közelebb, közelebb, s amikor már egészen közel van, visszaváltozik hosszú nyelű malterkeverővé. amit aláírásra bárki megkaphat a szerszámraktárban. Kapelláró mintha oda se figyelne, de látja azért minden mozdulatát, friss lépésekkel, lejön a létra tetejéről, szólítja Bikát; „gyere hamar, megtanítlak festéket keverni. Itt ez a vödör, látod? Most háromnegyedrész vizet teszünk bele. így ni. Hol a festék Kiesi? Ez az. Most beleöntjük szépen, úúúgy, most föltűröd az inged ujját, egész a váltadig, hadd látsszon a És még azt is el kell mondani a költőről, hogy ízig-vérig köt zösségi ember. Nemcsak tulajdon bánata miatt szomorkodik, nemcsak önnön öröme felett újjong, hanem olyan emberekkel is együtt érez, akiket személyesen nem is ismer. Gyakran önkéntes prókátor, és azt mondja ki, amit más érez vagy gondol, és így születnek azok a költemények, amelyeket gyűjtőnéven társadalmi lírának nevezünk. Szólj' arról is, hogy miért ép* ’ pen ez a nap a magyar költészet pirosbetűs ünnepe. Mert ezen a napon született József Attila, akit — túlzás nélkül állíthatom — minden száz fiatat költő közül kilencvenkilenc ősének, mesterének, példaképének tekint. Alkalmasabb ünnepnap tehát nem is adathatott volna a magyar költészetnek. Idén a költészet napjának külön ünnepe is van. Tizedik születésnapját ünnepli. Már elkészült az immár hagyományos antológia, a múlt esztendei szép versek gyűjteménye. Az ünnepi alkalomhoz méltóan, ünnepi köntösben, arany színnel díszített borítóval. És több ez a könyv, sokkal több, mint egyetlen esztendő szép verseinek a betakarítása. Ez a könyv a mai magyar költészet keresztmetszetét, térképét tárja az olvasó elé. Milyen is ez a költészet? Ha-' sonlítsd mondjuk a kerthez, amelyben különböző virágok pompáznak. Hasonlítsd például hatalmas kórushoz, de olyan kórushoz, amelyben még a szólamok is külön hangokra bomlo^ nak. Vagy tíz esztendeje Róbert RoZsgyesztvenszkij, a szovjet líra egyik kitűnősége, azt mondta büszkén: „Nálunk ma olyan közkedvelt a költészet, hogy maholnap népszerűségben lehagyjuk a futballistákat". Ez arról jutott eszembe, — majdnem elfelejtettem megírni —, hogy idén a „Szép versek" hetvenkétezer példányban jutnak el az olvasóhoz. SIMON LAJOS tetovált csaj combja a muszk- lidon, nyúlj bele bátran, csak úgy ahogy mutattam, mintha a kútágast fejnéd odahaza a nyárfalombos kis faludban, na látod, így, csak ütemesen, hogy tűzbejöjj.” — Cigarettaszünet! Bika ott áll, merő egy ku- limász vállig, mind a két keze, karja. Káromkodik rettenetesen, kinevetik, őt senki se nevette ki soha büntetlenül, de ez most nem olyan szituáció, hogy ütni lehetne, még jobban nevetnének, elugraná- nak, legalább egyet közülük bele kellene fojtani a vödörbe, vagy inkább ráönteni a festéket, marná ki a szemét, ordítana, mint akit nyúznak. Fölkapja a vödröt. — Oda is viszed? Kösz. Akkor már vidd is oda a létrához. Jó, leteheted. Klassz. Most majd figyeld, mit tud a legöregebb pemzli — mondja Kapelláró, mintha tudomást sem vett volna arról, mit forralt az imént Bika. Elszívja a cigarettát, majd nyugodtan fölballag a létrán, egészen a tetejére, ott a jobb lábát átveti és meg is áll a létra másik ágán, belemártja a rövid- nyelű meszelő! a festékbe, ki. emeli onnét, egy cseppet lérázza, s nagy hosszú karlengetéssel elkezdi festeni a mennyezetet. (Folytatjuk)
