Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-30 / l00. szám

Mi történt 1912 óta? Elénekeltük, hogy „Megállj, megállj, te kutya Szerbia!” Elvonultunk az első világháborúba. hogy hazatérjünk, mire a levelek lehullanak ésvisz- szajöttünk évek múlva, egy birodalom romjain és két forradalom küszöbén. Aztán Pró- nay pribékjei fehér ruhaszárító kötelekre akasztották Szek- szárdon 1919 mártírjait, ellen- forradalmi évek következtek, infláció, boletta, a győri program, egy második világháború, Voronyezs, az ország pusztulása, újjászületése, a magyar társadalom történetének legforradalmibb változása, személyi kultusz, ellenforradalmi kísérlet, majd a békés gyarapodás évei.

Ezenkívül 1912-ben a szekszárdi Molnár-nyomda dolgozója lett, mint kirakó lány a válóban kistermetű Fodor Teréz, akit éppen ezért mind- közönségesen csak „kis Fodornak” becéztek akkor és még évekig. Most ezer ráncba szaladó arcú, mosolygós, kedves, élénk figyelő szemű, a hetvenet jócskán elhagyott, a nyolcvanhoz már közeledő öregasszony és özvegy Kovács Pálnénak hívják. A Szekszárdi Nyomda nyugdíjasa. Mi történt Kovács néni munkásévei során, nem a társadalommal, hanem vele?

— Tulajdonképpen semmi, — meséli. — Dolgoztam, megint csak dolgoztam és ismét dolgoztam. Férjhez mentem, megözvegyültem. nyugdíjba kerültem. Itt élek. ebben a kis, egyszobás lakásban, kinézek az ablakon és figyelem, hogy megint zöldlevelesek lettek a fák a sétakertben.

A „kis Fodor” 1913-ban már géo mellé került.

— Nagy gép volt, főleg nekem, a kicsinek. Kétszín- nvomású gyorssajtó. Berakólány lettem, negyvenhárom évvel később ilyen beosztásból is mentem nyugdíjba. Akkor három korona volt a heti bérem. Most ezerkétszáz forint a nyugdíjam.

1919-ben a direktóriumhoz hívták, segíteni.

— Sok mindenki elment akkor, tudja, az olyan régi nagyságák, akiknek igazság szerint tovább kellett volna csinálni a dolgukat. Helyettük rám fizták a cipőjegyek osztását...

— Fontos volt ez akkor?

— Hát hogyan ne lett volna? senki nem szeret mezítláb járni.

Valamivel később a volt „pénzügyi palotában” (a mai 50-es bolt felett) már „nyom- daibb” munkát kapott.

— A kék és a fehér pénz világa volt. Mi bélyegeztük a bankókat!

A „kis Fodor” — most már maradjunk annál a névnél, hogy Kovács néni, 1920-ban lett a nyomdász-szakszervezet tagja. Munkásmozgalmi múltja ilyesformán minden tiszteletet megérdemel, főleg, ha azt is hozzátesszük, hogy többször volt 'bizalmi. Az elismerés későn, de nem késve érkezett. 1959-ben a Tanácsköztársaságért Emlékérem és a megyei MSZMP emléklapja, 1963-ban a szakszervezetben végzett munkáért adományozott „hűség emlékérem”, 1971- ben a SZOT oklevele.

— Hányán lehettek akkor a nyomdában szakszervezeti tagok?

— Á száz körüli létszámból úgy harmincán. Volt lány, asszony, aki eleinte húzódozott, de rábeszéltük.

A Molnár-nyomda akkor az úgynevezett „árszabályhű” kategóriába tartozott, nem volt a leghaladóbb szakszervezetek működésének színhelye. A szakszervezeti tagság mégis álA „kis Fodor” pénzt bélyegzett

és cipőjegyeket osztott

lásfoglalást, érdekvédelmet, sőt bizonyos mértékig az akkori rendszerrel való szembenállást jelentett. Ennek elismerését, tudomásulvételét. úgy

is mondhajuk, hogy az utókor tiszteletét jelzik a már felsQ- rolt kitüntetések, oklevelek.

— Mit adott a szakszerve-' zet?

— Betegségi segélyt. Ezt a mai SZTK-jogosultak már teljesen természetesnek érzik, az OTI ég MABI világában azonban nem volt ennyire az. Halál esetén temetkezési segélyt. A nőknél hatvan, a férfiaknál hatvanöt éves kor és kétezer heti (üez majdnem harminckilenc év!!) munka után a pengő-világban heti huszonegy pengős öregségi segélyt. Mindezt a Nyomdász Segélyező Egyesület fizette. És a legfontosabbat. amit a mai fiatalok bizonyára ismét csak nem értenek: — a munkanélküli segélyt.

— A mai fiatalok! Milyenek!

— Aranyosak! Kedvesek! Amikor múltkor a nyugdíjasokat meghívták nyomdász- napon, csak ámultam, hogy miféle gépeken dolgoznak! Ha nekünk olyan lett volna... Egy pár éve még az igazgató. Széli elvtárs mondta., hogy szabadságidőben visszamehetnék helyettesíteni. ..

— Menne?

— Kedvem az lenne, erőm nincsen. Eljártak felettem az évek.

Nehéz évek voltak, munkás esztendők.

(ordas)

Hibás a kérdés,

Legalább huszadszor olvasom már végig Kopp Károlyné levelét, s tanácstalanságom biztos jeleként aláhúzok egy-egy mondatot. „Ha az életben is osztályoznának. embertelenségből kitűnőre vizsgáznának„1972. február 24-én léptem a tsz-be." „Pincér a szakmám és a Gemenc szállóból mentem a tsz-be, eleget gúnyoltak is érte, tsz-pincérnek becéztek, no de három gyermeket nevelek egyedül már öt éve.” „Szeptember elsejétől kértem, adjanak más munkakört, mind a három gyerek iskolába ment. Hitegettek, közben a kislányom megbetegedett, nem dolgozhattam. Kerülő úton kijelentettek az SZTK-ból november 30-ával. Engem nem értesítettek. A családi pótlékot nem kapom. Amikor a 20 százalék kifizetésére került sor, nekem nem adtak.” '

Végül így fejezi be Kopp Károlyné levelét: „Kérem Önöket, tegyék híressé a várdombi tsz-t újság által, ha már múzeumba nem lehet vinni, mutogatni őket.”

Az epés, elfogultságtól cseppet sem mentes befejező sorokat azzal magyarázom, felmentve a panaszkodó asszonyt, hogy végső elkeseredésében, tehetetlenségében, s dühében így szeretné visszaadni a „pofonokat”. De hát mire jó ez? Helyzetén ezzel semmit nem változtat. Ellenkezőleg: ha így lép fel, azt éri csak el, hogy rideg elutasításra készteti a termelő- szövetkezetben azokat is, akik esetleg vele éreznek.

S ennek a levélnek, úgy gondolom éppen ez az első önmagán túlmutató tanulsága, azért az első, mert van több is. Sokan, sokszor eleve maguk ellen hangolják az ügyintézőket, minthogy vélt, vagy valódi igazukat vádaskodásokkal, sértő, bántó megjegyzésekkel próbálják nyomatékosabbá tenni. Ilyen esetben nehezen várható el az objektivitás, a másik fél részéről, bár nehezen várható el a higgadtság, a kellő önuralom egy olyan asszonytól is, aki három gyermeket nevel egyedül és naponta azt érzi, hogy igazságtalanságok érik. Ennek ellenére be kell látnia: a harag rossz tanácsadó.

Röviden szólva Kopp Károlyné helyzete, anyagi helyzete nagyon nehéz. Úgy érzi, „aljas módon” elbántak vele, hiszen hiába kért, nem kapott neki megfelelő munkakört. Kijelentették az SZTK-ból, aminek következtében elesett a családi pótléktól és mert nem dolgozik folyamatosan, az év végén esedékes 20 százalék részesedéstől.

Nem könnyű okosnak lenni, ha valami segít, akkor az nem más, mint a. szocialista humánum. Ettől áthatva most már leírom, hogy Kopp Károlyné ügyének van egy általános érvényű tanulsága. Arra hívja fel a figyelmet, hogy olykor a szocialista gondolkodásmód hézagai folytán hibás a kérdés, és rossz a kérés. Itt pontosan erről lehet szó. Érthetőbb megfogalmazásban arról, hogy Kopp Károlyné nem azt kéri, ami őt megilleti, hanem azt követeli, ami kizárólag az előírt feltételek, s rendelkezések betartása esetén járna neki. Ezt a hibát sokan elkövetik, amikor összekeverik a munka jogán járó juttatásokat a szociális juttatásokkal, illetőleg az egyiket a másik helyett követelik, kérik.

íme előttünk a példa: Kopp Károlyné felpanaszolja, hogy kijelentették az SZTK-ból, sérelmezi az ebből származó következményeket és azt, hogy nem kapta meg az év végén esedékes 20 százalékot. Csakhogy ezekben a dolgokban egyedi elbírálásnak nincs helye. A tsz ügyintézői a szociális helyzetet nem vehetik figyelembe. Országos és helyi rendeletek, utasítások írják elő a jogosultság feltételeit, és ezeknek a feltételeknek vagy megfelel valaki, vagy nem felel meg. Aki egy bizonyos idő után nem dolgozik, az SZTK-ból „kijelentik” a családi pótlékot nem folyósítják és ha nincs

meg a helyi törvényben előírt munkanapmennyisége, akkor a 20 százalékot nem kaphatja meg. Hiába minden: nem jár. Ez nem jószívűségen, vagy rosszindulaton múlik, csupán arról van szó, nincsenek egyes emberekre szabott rendeletek, törvények.

A várdombi termelőszövetkezet végeredményben tehát védve van, mert ügyintézői azt tették, amit tenniük kell: betartották a szabályokat, az előírásokat. Ilyenformán cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy a közös gazdaság főkönyvelője az „üggyel” kapcsolatban azt a felvilágosítást adta: a dologgal a jogtanácsos foglalkozik, mármint Kopp Károlyné panaszával. A mostani „változatban” valóban a jogtanácsosra tartozik és még a legjobb szándék mellett sem valószínű, hogy Kopp Károlyné helyzetén változtathatnak. így nehezen, és azért nehezen, mert miközben az asszony rosszul kér, a közösség elfogadhatatlan eleganciával hibásan antiszociális alapállásból „kérdez”, mióta csak az ügy, ügy.

hibás a kérés

Arról van szó, ami ha áttételesen is, de a panaszos levélből egyértelműen kiviláglik. Arról tehát, hogy a közösség nem él azzal a lehetőséggel, amivel élhetne. Azok. akik Kopp Károlyné panaszával foglalkoznak, úgy látszik nem gondolnak a kézenfekvő lehetőségre, arra, hogy a rendeleteket csak egyféleképpen alkalmazhatjuk, itt nincs kivétel, de a „kérdést” minden esetben egy adott helyzetre vonatkoztatva kell feltennünk.

És ez nagyon lényeges.

A három gyermeket egyedül nevelő dolgozó nő esetében nyugodt a lelkiismeret és minden „le van tudva”, ha vele kapcsolatban ez a kérdés: Mit mond a paragrafus? Csakhogy a három gyermeket egyedül nevelő dolgozó nő esetében nem ez a helyes kérdés. Az a helyes kérdés: helyzetén hogyan könnyíthetnénk? Ha vele kapcsolatban kezdettől fogva ez az alapkérdés, akkor nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy megfosztja magát a járandóságok sokaságától. Az asszony fellépésűé, modora lehet rokonszenves is, ellenszenves is. Ez azonban ilyenkor nem szempont. Egyéni alapon megítélhető Kopp Károlyné így is, úgy is. de közösségi alapon kizárólag egyféleképpen ítélhető meg: a három gyerekkel.

Vegyük elő ismét a levelet.

Felesleges ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen immár tudjuk, hogy mi az, ami nem jár neki a munka jogán. De tehet-e arról, hogy bizonyos jogosultságokat, járandóságokat, béreket elvesztett? Ahol egy dolgozó nő egyedül három gyereket nevel, ott a válasz kézenfekvő.

Egy dolog teljesen bizony" ' egja a várdombi termelőszövetkezetnek. Nos, ebben a terr % ivetkezetben kellett volna idejében elejét venni annak, ln.0/ ne kerülhessen Kopp Károlyné hátrányos helyzetbe.

Mi nem jár? Ezt a jogtanácsos bizonyára könnyűszerrel kimutatja. Ez a dolga. Ez is. Az viszont a közösség feladata, hogy a közösség, az a közösség, ahová Kopp Károlyné tartozik, a szociális alap terhére megadja neki kárpótlásul mindazt, amivel három gyerekkel körülvéve, tehát saját hibáján kívül megrövidült. S neki itt kell kereskednie ezen a területen. Ez a „rálátás” ügyét, annak tartalmát teljesen megváltoztatja és ha így nézzük, biztosra vehető, hogy a várdombi tsz Kopp Károlynét a? anya jogán, a szociális alapból rehabili-