Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-22 / 94. szám
l§»HáikűZM és komolyan — egy kis Egy: Idült alkoholizmus miatt hazánk gyógyintézeteiben évente átlag 120—130 ezer embert kezelnek, de szolid becslések arra utalnak, hogy további kétszer 120—130 ezren vonnak, akiket szintén gyógykezelni kellene, mivel alkoholfogyasztásuk régen egészségkárosító mértéket öltött. Kettő: Népgazdaságunknak az alkoholizmus évente 3,5—4 milliárd forint kárt okoz. A számszerűsíthető kártevésen tűi azonban vannak olyan társadalmi, erkölcsi „tételek” is, amelyek miatt okkal tölti el nyugtalanság a túlzott alkoholfogyasztás miatt aggodalmaskodókat. Elismerem, beköszöntőnek a fenti közlés egyáltalán nem andalító. Sajnos áz sem fakaszthat öröménekekre senkit, ami életünknek erről a veszedelmes kár- és kórokozójáról, az alkoholizmusról ezután következik. Sokat iszunk, mind többet iszunk. S e tény számokkal jól bizonyítható regisztrálásakor vajmi csekély vigaszunkra szolgálhat, hogy világviszonylatban is csekély azoknak a nemzeteknek, népcsoportoknak a száma, amelyeknek egyáltalán nem, vagy nem okoz akkora társadalmi- problémát az alkohol, mint például nekünk. ■, Ami sokalltaié koholizálás szülőanyjának tekinthető élvezetvágytól nem voltak mentesek az istenek sem. A görögök istenei az ambróziát és a nektárt nyakal- tálí, az indiaiak a szómát és merőben más természetű, de igen vaskos csintalanságaik elkövetése közepette igen mértéktelenül. Átörökítve természetesen a mai emberiség ősére, őseire a mindenséget betöltő mohóságot az élvezetek után. Ez utóbbiak kiszolgálására világszerte és évezredek óta a legkülönfélébb fajta szeszes italokat készítik. Az tehát, hogy iszunk is, olyan évezredes, ránk és koránk kövesedéit tradíció, ami közösségi szokásokból, vallási rítusokból eredezik. Talán éppen ez a magyarázata annak, hogy tudat alatt vagy tudatosan kétkedéssel, visszautasítással fogadjuk az orvosok mérsékletre ösztönző intelmeit, pedig csak népegészségügyi szempontból megítélt alkoholfogyasztásunk is meghaladja lassan a még elviselhető veszélyszintet. S engedtessék meg itt visszautalni a bevezetőben idézett számokra! Önként és kötelezve Hazánkban az egy főre jutó szesz fogyasztás 1970-ben meghaladta az évi száz litert. Borból 38, sörből 59, égetett szeszből 5,3 litert átlagolt egy-egy magyar állampolgárra a sziká- ran-szigorú statisztika. Éppen ezért a forint sem volt kevés, amit cseppfolyós állapotban szorgalmasan lecsorgattunk a torkunkon, elköltve természetesen azt is, amit a csecsemők, gyerekek, absztinens honfitársaink, vagy a mértékkel ivók, betegek, öregek a maguk egy főre jutó átlagából meghagytak a mértéktelen töltekezésre hajlamosaknak. Továbbá azoknak, akik rövid idő alatt kiszárítanák a Duna medrét, ha abban történetesen víz helyett valamilyen alkohol folydogál- na. Az a küzdelem tehát, ami kormányhatározatra 1962-ben kezdődött hazánkban az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság életrehívásával, nagyon is fontos céllal van jelen életünkben. Célja e küzdelemnek a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítása, az alkoholisták gyógykezeltetése, együttesen: harcolni az alkoholizmus társadalmunkra káros hatásai, következményei ellen. S nem azért amit ez a szervezet soha nem hirdetett meg, az alkoholfogyasztás teljes tilalmáért! Ez utóbbi — ismerve némiképpen az emberiség kultúrtörténetének vonatkoztatható részleteit — alighanem eleve kudarcra ítélt vállalkozás is lenne, lévén, hogy az emberiség születésének hajnalától kezdve kereste, használta, élvezte azokat az anyagokat, amelyek hódították, vagy serkentették, közérzetét egy bizonyos időtartamra megváltoztatták. Tessék csak a mondák világára gondolni! Öselőzmények Állítólag Ceres istennő volt olyan kegyes megajándékozni bennünket a mákonnyal, a perui napisten fiának köszönhetjük a kokaint tartalmazó kokacserjét. Nem sorolom. A mitológiában valamelyest járatosak tudják, hogy a mai alMint azt dr. Nagy Tibor, a megyei kórház-rendelőintézet elmeosztályának főorvosa, a megye vezető elmegyógyásza elmondotta; az alkoholizmusban szenvedők gyógykezelésére jelenleg két szervezett lehetőségünk van. Az egyik: önkéntes jelentkezés elvonókúrára. A másik: kényszer-elvonókúra tanácsi vagy bírósági határozatra. Mindkét változat esetén a megyei ideggondozó intézet vagy a kórház elmeosztálya végzi el a kezelést. E munka számadatai azonban nem tükrözik a valós helyzetet, valójában sokkal több megyénkben az alkoholista, mint ahány önkéntességi vagy kényszeres alapon ismertté válik. A megyei ideggondozó intézet évente száznál jóval több alkoholistát kezel bejáró betegként. Az elmeosztály forgalma már tekintélyesebb és világosabban dokumentálja az alkoholizmus növekvő tendenciáját. Míg 1969-ben 236 férfit és 18 nőt kezeltek, 1972- ben idült, alkoholizmus miatt már 315 férfit és 26 nőt. Heveny részegség miatt 45 férfi és 5 nő fordult meg az osztályon. Szaporodik tehát az idült alkoholisták száma, logikus, hogy azoknak a száma is. akik az alkoholos italok kulturáltságot nélkülöző, mértéktelen fogyasztása révén tesznek szert szív- és érrendszeri, emésztőszervi megbetegedésekre. „Rendfokozatok" Nagy baj egyébként, hogy amióta hazánkban szervezett küzdelem folyik az alkoholizmus ellen, a társadalmi, egészségügyi probléma lényegét illetően más és más elképzelések voltait forgalomban. Az alkoholizmus -megítélésének tárgyában a WHO koncepcióinait elkészülte és térhódítása csinált úgy-ahogy, de nemzetközileg rendet. Az alapnak szánt koncepció szerint adva vannak a nem ivók, az úgynevezett absztinensek. Utánuk következnek — az életszínvonal növekedésének megfelelő ütemben gyarapodó létszámmal — a szociális ivók, akik mérsékelten isznak, s legfeljebb esetenként válnak ittasokká. Harmadik csoportban foglalnak helyet az excessiv ivók, akiknek mértéktelensége az elfogyasztott italok meny- nyiségében, vagy a lerészege- dés gyakoriságában nyilvánul meg. Sajnos, e csoport tagjai adják az alkoholisták táborának mindenkori utánpótlását. A negyedik csoportba azok sorolhatók. akik már függő viszonyba kerültek az alkohollal, közkeletű meghatározással élve az alkohol rabjaivá lettek. Végül, az ötödik csoportot az idült alkoholisták alkotják, akik valamilyen biológiai és idegrendszeri, szellemi károsodást szenvedtek az alkoholtól. Kérdésünkre, hogy e szempontok alapján történik-e napjainkban az elvonókúrára való beutalás, vagy a kúra elrendelése, a megye elmegyógyász főorvosa nemmel felelt. Úgymond nincs mód a megfelelő válogatásra és így az intézeti gyógyítás lehetősége eleve beszűkül. Nem kedvező az ideggondozó intézet helyzete sem a tárgyi, személyi feltételek szegényessége miatt. Egy -- kettő — három Az országossal megegyező tapasztalatok szerint mind az ideggondozók, mind az elmeosztályok beteganyaga 3 csoportra tagolható. Az első csoportba tartoznak — igen kis számmal — az önkéntesek, akik belátják, hogy az alkoholizmus komoly szenvedélybetegség, s éppen ezért tisztában is vannak a további alkoholizálás súlyos következményeivel. A második csoport — mondhatni a legnépesebb — a látszatö'nkéntesek csoportja, akik „önként” jelentkeznek elvonókezelésre, de lényegében egzisztenciálisan veszélyessé vált helyzetükből való menekülésvágyuk hajtja őket titkoltan vagy bevallottan. Családjuk vagy munkahelyük tiltakozása adja jelentkezésükhöz a lökést, hiányzik belőlük a gyógyuláshoz szükséges betegségb'elátás. .A harmadik' csoport delikvensei a hatóságilag elvonókúrára kötelezettek, akik legtöbbször a garázdaságot, bűnözést kimerítők rétegének hírhedt alakjai. Ezekkel szemben adminisztratív intézkedéssel alkalmazható az elvonókezelés — meglehetősen kétes eredménnyel. Az egészségügy, az orvos dolga természetesen minden csoport esetében egy és ugyanaz; szubjektív és objektív tüneteket eredményező gyógyszeres kezeléssel kialakítani a betegekben az alkohollal szembeni — gyógyító — undorérzést, A kezelés időtartama változó és nagyon nagy szerep jut az utókezelésnek, aminek — és ez ismét nemcsak helyi, megyei, hanem országos gond is — kórházi és gondozóintézeti működési feltételei igen korlátozottak. Ismétlésként Mi az alkoholizmus? — kérdeztük. A válasz: Az alkoholtartal- ttiú italok mértéktelen fogyasztása következtében kialakult, állandósult állapot, mely mind az egyéni, mind pedig szűkebb — családi — és tá- gabb környezetét — társadalmi — súlyos helyzetbe hozza. Az alkoholfogyasztás még az egészséges lelkű emberen is meghökkentő változásokat idéz elő, pl. a magatartásában. Ki. nek-kinek van erre személyesen szerzett tapasztalata is, de soroljuk. Az ital megnöveli az önbizalmat, s amilyen arányban nő az önbizalom, olyan arányban csökken az ittas ember belátókészsége. Sokadik pohár után az egyébként szűk. szavú ember bőbeszédűvé válik, mozdulatai szélesek lesznek, arca kipirul, felfokozott önbizalma egy ponton túl kritikátlanságba csap át, ami olyan dolgok megtételére „képesíti”, amit egyébként nem tenne, majd következik a könnyebb-súlyosabb öntudatvesztés. Az után az állapot után, amire a szólásmondás kitűnően ráillik: Lökd meg, és' bor buggyan belőle. kulturáltan fölhasználni. Pedig amit Arisztotelész hajdan neveltjének. Nagy Sándornál! szánt, ma is lecke, mivel időálló tartalmával mértéktartás, ra int. Hogyan szól ez a lecke? Így: Az első pohár bor, amit megittál, az egészségé, a második a jókedvé, a harmadik a bánaté, a negyedik a gyalázaté. Milyen betűkkel, és hány helyre kellene kiírni? Fogas kérdés, g valószínű, még sokáig az is marad. LÁSZLÓ IBOLYA RAJZ: ÉRDI JUDIT Vendégek — törzsvendégei fogyasztanak, mint fogyasztottak 1934—38-ban, a második világháborút megelőző években. Hogy ez alatt az idő alatt lakosságunk jövedelmi helyzete, a kínálat nagysága, a fogyasztási szokások milyen forradalmi változáson mentek át, szükségtelen talán itt részletezni. Egy 1963-as statisztikai adat szerint összlakosságunk 10 190 000 forintot költött csak szeszes italokra, közel 80 ezer forinttal többet, mint, húsra, tejre, gyümölcsre és zöldségre. Ha hozzávesszük, mit adtunk dohányért és kávéért, élvezeti cikkekre fordított kiadásunk csak kevés híján nem éri el a 15 és fél millió forintot. Ezek az arányok évről évre romlanak és bizonyítják, hogy megszerzett javainkkal nem gazdálkodunk okosan. Lehetőségein, két, amelyekért megdolgozunk, e téren még testi-lelki egészségünk érdekében nem tudjuk A következmények? Gyakorta detoxikálás, ami nem sorolható a mennyei élvezetek közé, noha igen egyszerű eljárás a még föl nem szívódott alkoholos folyadék eltávolítására, ami költségeit tekintve nem filléres mulatság. Ettől függetlenül mind a de- toxikálást végző belgyógyászati osztályoknál!, mind pedig az elmeosztálynak vannak úgynevezett visszatérő „vendégei”. Esetenként olyanok, akik az egyik ricsajos kórházi „vendégfellépésük” díját még meg sem fizették, s máris kontójukra írhatják az újabb beszállítás, gyomormosás, ellátás költségeit, ami bírósági úton is behajtható, ha a páciens hajthatatlan és nem fizet. Magam is láttam ilyen hatósági díszkísérettel érkezőket, s van szerencsém tudni, kik kerülnek detoxikálás végett az elmeosztályra. Nem irigylem az őket ellátókat, mert míg munkájukat végzik, egyik-másik részeg a sértések, mocskolódások tömkelegét zúdítja rájuk. Rendreutasításra alig van mód, hiszen mit ér a szó, ha bármilyen okos is, az alkoholtól eszét vesztettnek?! Ez idő szerint az alkoholizmus kialakulásának kérdésére élettani, pszichológiai és szociológiai elméletek próbálnak választ adni. A biológiai okora hivatkozók a test bi- nyos működési zavarával, illetve hormon-rendellenességgel magyarázzák ezt a romboló szenvedélybetegséget. A pszichiáterek azt mondják, hogy az alkoholizmus áldozatai főleg éretlen, önállótlan, gátlásgyönge, kudarcokat, feszültségeket rosszul tűrő, a valóságtól menekülni akaró egyének lesznek. A szociológusok a közösségi, társadalmi hatásokat vallják az alkoholizmus fő okának. Abban azonban tökéletes a nézetazonosság, hogy a súlyos társadalmi gondot, ami a kimutatható népgazdasági károkon kívül szinte felbecsülhetetlen értékű erkölcsi károkat okoz a családi életben, a társadalmi tulajdonban, nem oldhatja meg csak az egészségügy. Régi lecke Hazánkban ma, 60 százalékkal több alkoholtartalmú italt
