Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-01 / 77. szám
CSALÁD-OTTHON A meghitt családi légkör — Úgy szeretem a vasárnapokat — mondta lelkendezve az egyik kis elsősöm — mert akkor együtt lehetek anyukával, apukával, a testvéreimmel és beszélgetünk egymással. Ez az őszintén kitörő vallomás nagyon elgondolkoztatott Ennyire igénylik hát a gyerekek, hogy a családban olyan légkörben élhessenek, amit kis tanítványomnak — s már máskor kikottyantott megjegyzéseikből ítélve sok-sok társának is — csak a vasárnapok adnak meg. Szülői értekezleten elmondtam az édesanyáknak, édesapáknak, hogy mit tapasztaltam. Kértem, tegyék lehetővé, hogy az iskolából hazaérkező gyermek beszámolhasson napi élményeiről, arról a sok-sok mindenről, ami vele történt. Tanácsoltam, hogy hallgassák * meg türelemmel már a legkisebbeket — az óvodásokat —- is. Ha már egészen kis korban megszokja, hogy őszintén elmondhatja szüleinek örömét bánatát, akkor majd kamaszkorban is hozzájuk lordul az úgynevezett „kényes” kérdésekkel és nem szorul a barátnők, barátok — sokszor nagyon is téves — és káros felvilágosítására. A legtöbb szülő megértéssel fogadta tanácsaimat, de egyre csak azt hajtogatták, hogy minderre nincs elég idejük. Az egyik édesanya sietett segítségemre, aki elmondta, hagy a meghitt hangulatú családi beszélgetésre ő mindig szakít időt. Van úgy, hogy ő vasal, főzéshez készít hozzá, vagy varr és közben érdeklődéssel hallgatja 11 éves kisleánya és 6 éves kisfia élménybeszámolóját. Egymás szájából kapkodiák a szót, s ő türelemmel felelget nekik. A későbben hazaérkező édesapát is „megnevelte már”, (így mondta az édesanya), hogy ne az újságolvasás legyen az első, nem is a tv-nézés, hanem az, hogy ő is szenteljen egy órácskát a családi beszélgetésre. Egy másik édesanya arról számolt be, náluk az a szokás, hogy mindenki besegít az 5 és 8 óra közé besűrített „roham”- munkába. Szintén két gyermekük van, ők mese után már az ágyban vannak és akkor következik az a félóra, amiért néki sokszor le kell mondania egy jó tv-műsor elejéről, viszont a gyermekeinek nagy örömet szerez. Odaül az ágyuk mellé és ők akkor „lelklz”-het- nek. Elmondhatják neki minden problémájukat. A 10—15 perces beszélgetés és a búcsúpuszi után kiegyensúlyozott hangulatban alszanak el. A legsúlyosabb, a legfájóbb büntetésük, ha valamelyiktől megvonja az esd beszélgetést. Ilyen ötletes pedagógiai tanácsokat adtak . egymásnak az édesanyák, bizonyítva azt, hogy az amit kérek, nem megvalósíthatatlan, csupán példás családi életet teremtő szülőknek kell lenniük. Ott. ahol napirenden van a béltétlenség, a vita. a veszekedés a szülők között, ott nem nevelődhetnek olyan gyermekek, akik nyíltok; beszédesek, örömeiket, gondjaikat őszintén feltáriák. A rossz családi életet élő szülők gyermekei elhúzódnak, zárkózottak, nem érzik jól magukat otthon, később csavargókká, esetleg bű* nözőkké is lehetnek. Sokszor mondják egy-egy rossz útra tért fiatalról mentőkörülményként: „elvált szülők gyermeke”. Én nem ezt tapasztaltam pedagógiai gyakorlatomban. Nagyon sok elvált anya nevelte példásan a gyermekét, illetve gyermekeit. Inkább azt láttam, hogy a rendezetlen családi életet élő, részeges, „otthonukkal népi törődő szülők gyermekei közül kerülnek ki a rossz útra tértek. Mi azt szeretnénk, ha minél több olyan gyermekünk lenne, aki nemcsak vasárnap érzi azt, hogy „olyan jó beszélgetni egymással”, hanem a hétköznapokat is széppé tenné az a jó hangulat, amit a közös örömök, közös gondok, közös ter- vezgetések, közös ünnepek tesznek azzá. Ne zárjuk ki ezekből a gyermeket! Érezze csak ő már egészen kis korában is. hogy tagja a családnak. Iv?gyen a mi gondunk kicsit az övé is. hiszen az életre kell nevelnünk, de osszuk meg vele örömeinket is és segítsük könnyebbé tenni az ő kis gond. ja lkat, hogy szívesen siessen hozzánk haza és érezze jól magát otthon, a családban. DR. GERGELY KÁROLYNÉ Tíz perc torna Az egészség megőrzéséhez mindenkinek szüksége van a rendszeres mozgásra. Ezt szolgálja az ésszerűen megválasztott torna is. Az itt ábrázolt három gyakorlat fiatalos, lendületes és alaposan felfrissít, ha napohta elvégezzük. Aki minden előzetes bemelegítés nélkül elkezd tornászni, természetesen egy-két napig izomláza lesz, erre számítson. Egy-egy gyakorlatot négyszer vagy ötször elegendő ismételni, s az egész mindössze 10 percet vesz igénybe. Ennyi időt igazán érdemes rászánni az egészség érdekében. 1. Terpeszállás, kezeket — és amennyire csak lehet, a felső testet is — könnyedén hátralendítjük, majd előreh'ajlunk, s a kezeket a két lábszár között, amilyen messze csak lehet, hátranyújtjuk. Hátrahajláskor mélyen belélegzünk, előrehajláskor ki. 2. Leülünk a szőnyegre, a lábakat felhúzzuk, a karunkkal a térd alatt átfogjuk, ezután hanyatt fekszünk, majd felülünk. A gyakorlat csak akkor fog sikerülni, ha folyamatos lendületből csináljuk előre-hátra. 3. A „gyertya” sem nehezebb, mint az előző gyakorlatok. Hanyatt fekszünk, majd nyújtott lábainkat egymás mellé zártan behajlítjuk, majd fellendítjük és magasra nyújtjuk. Ezzel egyidőben csípőfogással megtámasztjuk a testünket. Ásítás és ásítozás Az ásítozás sokszor életbevágó kellemetlenséget okozhat. Beszélgetek valakivel. Valami fontos — talán hivatalos — ügyet magyaráz. Hallgatom. Aztán egyszer csak megrándul a szám, aztán olyat ásítok, hogy még az állkapocsízületem is belereccsen. Még a véletlen ásítás is kellemetlenné válhat, hát még az igazi, az egészséges, a jóleső, a szabadon tátogató, amikor még az a furcsa bugyborékoló. hang is kíséri. Az olyan, amit Munkácsy Mihály ZZooo példányban] Áprilisi téma — áprilisi tréfa Rejtvényünkben Tóth Árpádnak abból a költeményéből idézünk, amely a bolondos tavaszi hónap hangulatában íródott. Kérjük, legyen éber, mert e címünk ugyancsak célzatos. Vízszintes: 1. Az idézet első része. 14. Verejtékező. 15. Város Franciaországban, amely az algériai háborúval kapcsolatos tárgyalásokról ismert, ló. Méhsör (vagy vízben oldott pörkölt cukor). 17. Tiltószó. 18. Potyognak a könnyei. 19. A Lánchíd építője (Adóm, 1811—1866). 20. Tegező vi, szony. 21. Észak-afrikai folyó Marokkó D-i határán. 23. Város a Szovjetunióban, a Bajkálon túl. 24. Megelégedett. 25. Női név rö- videbb változata. 26. író, hírlapíró, az MTA tagja (Pál. 1804—41). 27. Az ördög . . . feleségét. 28. Irány. 29. Köztársaság a Nagy-Antillákon a Hispa- niola-szigeten. 30. Megátalkodotton makacs. 31. Feltételes kötőszó. 32. Idős operettprimadonnánk keresztneve. 34. Távbeszélő röviden. 35. Lóbetegség. 36. Ukrán költő, író (Iván Ja- kovlevics, 1856—1916), vagy argóban: remek, pompás. 43. Fegyverhordozó nemesifjú a középkorban. 40. „Ilyen** tan a kémia. 43. Főzeléknövény. 44. Agyvérzés, szélütés. 45. Madrid képtára. 46. Háziállat. 47. ÓMÉ. 43. Virágos növény szaporítószerve. 49. A középkorban erdélyi telepes elöljárója, bírája. 50. m 1 l r* íf. 5- -- r 7 3 io □ 11 12.“ T3 rr w~ W Ír 1? a w~ a r a 'lä • 21 Ix E 25 a 24 25 □ 26 □ 27 a 2ö~ E 2a □ 3° □ 31 53 n □ 33 □ 3$“ □ isis ~ I w . Eö 38 39 a ; U :sr~ rí ii7T n E w é? a E d 49 5o a 51 □ 51 a 53 El □ 55 • □ 56 5? SS • □ 59 □ 61 a 62 n 63 a 5 □ 36 • 6S L L. □ községek . .Plata. 51. Halfajta, más néven ragadozó őn. 52. Találják. 53. Erbium. '54. ' Cigányprímásnő (Panna, 1711—72). 55. Kacag. 56. Angol névelő. 57. Sertés. 59. Tisztítóeszközök. 60. Vonzó, kellemes táj jelzője. 61. Sok pénzbe kerül. 62. A helyestől eltérő. 63. Magunk. 64. Aktinium. 65. Verdi-operé. 66. Állatot tenyészt. 67. Pedagógus. Függőleges: 1. Sok* he'fyen ITT. mindenütt. 2. Közeire mutató szó. 3. Szemcsés őrlemény. 4. A Háröm a kislány egyike. 5. Kiütés betűi az ökölvívásban. 6. Az oldatot töménnyé teszí. 7. ünnepélyesen beiktató. 8. Olasz pénz- egység. 9. Nyári épület. 10. Az izmot köti a csonthoz. 11. Fölfelé mozgatják. 12. Női kolostor. 13. Tömegesen pusztító. 14. Az idézet második része. 19. Harc, ütközet. 20. Szőnyeget tisztít. 22. Azonos magánhangzók. 23. Farkas Ferenc daljátéka. 24. A magyar gyermekirodalom megalapítója (1859— 1929). 26. Vizek mentén élő hasznos madár. 27. A legkisebb finn-ugor nyelvű népcsoport (kb. 500 fő). 29. Az É-német kereskedővárosok szövetsége a 13.—17. században (idegen helyesírással). 31. Sebek gyógyult helyei. 32. TTTTTT. 33. Vágyakozó. 35. Száraz, lapos teasütemény. 37. Izületi betegség. 38. . . .Szófia: mecset Isztambulban. 39. Dór betűi keverve. 40. „Mint álmos . . ., rosszkedvű koboldok.” (Tóth Árpád). 41. Vad tivornya. 42. Az égbolt legmagasabb pontja. 44. Az idézet befejező része. 48. Égből pottyant eledel (a Bibliában). 49. Nem elegendő. 51. Piszkál, birizgál (tájszó). 52. Irány. 53. Angol miniszter- elnök (keresztnevének kezdőbetűjével az elején). 54. Lápos réteken tenyésző kákaszerű növény. 55. Ugyanaz, mint a vízszintes 66. 56. Morse-hang. 58. A nőszi-om rendszertani neve. 59. összekötött gabonacsomó. 60. Martin Luter ... 62. Gyakorítóképző. 63. Világszerte olvasott iád ián regény-író (KarLj 1842—1912). 66. Számok előtti rövidítés idegen nyelvekben. 67. Kettőzve város hazánkban. 63. A vakáció vége! Beküldendő az idézet megfejtése 1973. április 9-ig levelezőlapon a Megyei Művelődési Központ 7101. Szek- szárd, Pf. 15. címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: „Rejtvény”. A helyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1973. március 18-i keresztrejtvény helyes megfejtése: „Nagyapáink és apáink, míg egy század elhaladt, nem tevének annyit, mint mink huszonnégy óra alatt.’ Könyvjutalmat nyertek: Bakó Miklós ré 7130 Tolna, Fürdőház u. 3.j Gimes Imre 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 2. Kovács János 7352 Győré, Kossuth u 32., Máté Teréz 7212 Kocsola Áit. Is kóla, Tamás Istvánná 7100 Szekszárd Klapka Itp. A/í. A könyveket postán küldjük eLSZEREK egyik világhírű képén — az „Ásító inas”-on megörökített. Mit mond az ásításról az az élettan? Az arcizmok görcsösen összerándulnak. Tágra nyílik a száj. Az állkapocsízület túlfeszül. A szájtartást tartós, mély belégzés követi, és a folyamat rövid, lökésszerű kilégzésekkel fejeződik be. Részt vesz benne a mimikái izmokat ellátó arcideg, a rekeszizom a borda mellékizmait ellátó és a gégefő mozgató idege, tehát a légzést végző idegek összessége is. Legfőbb oka az agy légzőközpontjának a zavara, amit — feltehetően — a vér valamilyen oxigénhiánya idézhet elő. Az ásítás akaratunktól független reflexfolyamat. A leggyakrabban valóban unalom, kifáradás, álmosság, legyen- gültség, az érdeklődés hiánya — esetleg — éhség, valamilyen idegrendszeri betegség, például hisztéria — aminél esetleg valóságos ásítógörcs jelentkezhet! — váltóláz, migrén, fejfájás, vagy egyéb rendellenesség idézi elő. Igen jellemző velejárója az, hogy szinte ragályos. Ha valaki ásítozó embert lát, ugyancsak ásítozni kezd, és minél jobban igv?kszik abbahagyni, annál követelőbben, annál veszedelmesebben kínozza az ásítás vágya. És talán ez benne a legkellemetlenebb, mert köztudott, hogy a kapcsolódó reflexfolyamatok elfojtása igen nehéz, és komoly feszültséget okozhat. Még a valóban álmos ember természetes ásítását is csak a nyugodt, kielégítő, pihentető alvás tudja végérvényesen megszüntetni. Az ásítás élettani alapja mindig magában az ásító emberben van, de a folyamatot megindító inger a környezetből érkezik. Hogyan lehet a kellemetlen ásítozást megelőzni?... — kérdi joggal az olvasó. Először is ne hajszolja, ne feszítse magát túl az ember. Pihenésről — elsősorban az éjszakai nyugodalmáról — folyamatosan és rendszeresen gondoskodjék. A kipihent ember az ásítóreflexet köny- nyebben legyőzi. Ha érdeklődése csökken, ha figyelme gyengül, iparkodjék felébreszteni magát. Rázza fel a figyelmét. Gondolatait irányítsa, és valamilyen részlet- kérdésben keressen szokatlant, érdekfeszítőt Dr. B. L.