Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-12 / 85. szám
„(3) Áz ifjúságpolitika céljainak megvalósítása az egész társadalom érdeke és feladata" Az ifjúsági törvény sarokpillére a fent említett paragrafus. Minden generációs álellentéten, hivatkozáson, érven és ellenérven, panaszokon és követeléseken túl, mi sem természetesebb annál .mint, hogy a fiatalokból lesznek a holnap felnőttéi. Nem mindegy, hogy milyen felnőttéi. Amilyenné nevel bennünket ez a társadalom, (mellékesen a közösségek formáló'erején keresztül amilyenné neveljük magunkat), olyan lesz később a jövő. A tervek roppant szépek. Attól lehetnek valódiak, hogy a mai fiatalok tudása, akarata zálog is a jövőre nézve. E rovaton belül később gyakorlati példák egész sorát fog-, juk elmondani, hogy az ifjúsági törvény, a mi törvényünk^ köztudott legyen. Egy törvényt meghozni — csak a-kezdet; Akkor ér valamit, ha szellemét, betűjét betartják, ha nem marad írott malaszt. . A címben kiemelt paragrafus az általános réndélkezések között szerepel. Ezért hiányzanak most még áz esetek is. De említhetnénk azt az esztergályost, aki mondta: „Kérdezd csak az udvaron azt a fiút. Együtt jártunk szakmunkás- iskolába. O elsőből kibukott. Én elvégeztem.-Kérdezd csak meg tőle mennyi a fizetése? De ha elhiszed nekem: az övé a magasabb.” De' nézhetnénk a másik oldalt: egyes, felnőttekét. Pedagógusok, gazdasági vezetők, édesanyák mondták már nekem, hogy a fiatalok nem tudják a kötelességeiket, csak a jogokat. Van ebben igazság? Az általánosítás hamis lenne. Jelenségek viszont akadnak. A mi dolgunk, hogy kiszűrjük, mi különleges, egyszer megtörtént, s mi az, ami terjedőben van, akár hasznos, akár káros eredményt jelenthet. Az ifjúságpolitika céljai jók, A módszerek, a szemlélet még sokféle. Az ifjúsági törvény abban segít, hogy egységesebb legyen a felfogás. Ehhez azonban ismérnetek .kell. Hétről hétre beszélgetünk róla. ezután. Akinek véleménye van, hozzászólása, megjegyzése, rajta! Mindenkit szívesen hallunk, s ha közérdekű, amit ír, ígérjük, eljut majd a megye fiatal újságolv,ásó táborához is. ismerjük meg egymást „Eltéved, kinek az út az irány és nem a cél: hova utat csinál.” (Illyés Gyula) Kimozdulni. Nincs az a klub, amelyik ne tervezgetne előbb, utóbb, ilyen-olyan utazást, kirándulást, • cSerélátogátást, ■ Megéri megismernünk eéy- — mást. Annyi .a világ, amennyit megismerünk belőle. A já'rá-s si művelőflési autókkal —, 7—9 személyesek — , állandó tapasztalatcserét, mozgást- lehet téremteni. Itt a 'láp hasábjain, a „mit" oldalunkon” megteheti minden klub ajánlatait arra, hogy milyen műsorokkal melyik napokon tudna vendégszerepelni, A dombóvári, filmeséül Iá-, mást járásbeli rendszeres* "sze— renlése,. * a tolnai színjátszók regölyi ' műsora, a tamásiak klubtalálkozói és az utóbbi hónapban három bátai programjuk, a bonyhádi magnósok tájolásai, a szekszárdiak vidéki prpdukciói — már példák. Csupa hasznos, mindenhol megoldható klub-pr.ogram. ...és pénzbe se kerül... Balipap Ferenc népművelő TOPLISTA 1. 1. Egy év elmúlt — Koncz Zsuzsa 2. Koncert három húros hegedűre és öt korsó sörre — Syrius 3. Lepihenni melletted —■ BergendyB. 1. A tokiói asszony — Deep Purple 2. Mark azt mondja, minden rendben — Grand Funk Railroad 3. Blues varation — Emerson Lake Palmer (Összeállították a szekszárdi klubpresszó látogatói) Szót kérek! Paksi biológia-szákkörö- sök írják: Az útvonal: Paks—Veszprém—Pannonhalma—Győr —Fertőd—Sopron—Kőszeg —Szombathely—Fonyód— Paks. Első nap Veszprém és a pannonhalmi apátság értékes műemlékeiben gyönyörködtünk. Másnap Fertődre . merítünk, a versail- lesi palota mintájára épült Észterházy-kastélyba, melyet a XVII. századi olasz és más európai mesterek építettek. Amerre csak mentünk, a zeneterembe, a kínai szobába, vagy a zöld és a' rózsaszínű szalonba, annyi sajátos, érdekes világ tárult elénk. Fertődről a fertőrákost kőfejtőhöz buszoztunk. Délután Sopron nevezetességeivel ismerkedtünk, az ottani József Attila gimnázium tanulóinak idegenvezetésével, estére, amikor ők „ismerkedési estet” rendeztek számunkra, nem is. ■' volt szükség ismerkedésre... A „József Aptilasok” másnap délelőtt' is velünk voltak, a várost övező hegyekre másztunk föl, s a Kilátóból átnéztünk Ausztriába is. Este a fonyódi gimnázium másodikosai vártak.bennünket. Velük is jó barátságot kötöttünk, meg is állapodtunk, hogy a tavaszi szünetben viszonozzák ■ majd a mi látogatásunkat. Müller Erzsébet Vak Bottyán Gimnázium, Paks Megjegyzésünk: Jó ötlet a paksi biológusoké: úgy kirándulni, hogy közben a nevezetességek mellett más diákokkal is összebarátkozzunk. Bertalan Sándor szobrai $ Akik nem veszik rossznéven, ha egy film a „társadalom veséjébe lát”, vagy hogy magasabbra nyújtózik, mint a hétköznapi képzelet, feltétlenül jöjjenek el ma a szekszárdi Nagyvilág mini-moziba. A BBS — azaz Báláz® Béla Stúdió — amely évek óta a magyar filmrendezők első műhelyé!,'' mutat be néhányat filmjei közül. Vesébe látó film Szomjas György Nászutak-ja. A digózó lányokkal készült. Gazdag Gyula Válogatás című filmje a bürokratizmust vizsgálja, az ifjúsági szervezet egy akciója kapcsán. Tóth János Aréna, Huszárik Zoltán Cap- ricco című filmje egy-egy költemény, sokszorosan az az Elégia, ami szintén Huszárik-al- kotás: filmballada a lovakról. A holnapi Hl Riport egy űrhajóssal, Európa- rekorder traktorosokkal, részletek a VIT fesztivál-újságjából. Költészet napi összeállítás, képes riport a. zánkai úttörőtáborból. A címlapon a nemrég átadott pécsi toronypresszó képe szerepel. Körülbelül ilyen lesz, ezt tartalmazza majd holnap a MI újságunk, a megujhodott formájú Magyar Ifjúság. Fut a FŰK Vagy inkább a gépkocsik, vonatok, autóbuszok futnak a szekszárdi Fiatal Utazók klubtagjaival. A közeljövőben például az Alpok nyúlványai közé. Tegnapelőtt Magyar Alpok városai címmel dr. Pataki József tartott előadást a klubban, a húsvéti kirándulás előkészületeként. Á szolidaritás ünnepére készülünk Április 24, az ázsiai és afrikai független országok 1955. áprilisában megtartott bandungi értekezletére emlékeztet. 29 független ázsiai és afrikai ország képviselői jöttek ekkor össze, hogy közös erőfeszítéseket tegyenek a gyarmati uralom teljes megszüntetésére. 1958 óta a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség felhívására a haladó ifjúság ezen a napon a gyarmatosítás, a neo- kolonializmus, az imperializmus ellen tiltakozik. A gyarmati elnyomás elleni harc hosszú múltra tekint vissza. Most, a világifjúsági és diáktalálkozó évében sok fiatal ismerkedik meg Henri Martin, Álla Djaniáni, Hinde Mariann és mások nevével. Iránban legendák születtek egy fekete hajú, 23 éves lány, Álla Djaniáni hőstetteiről... Tízezrek tüntettek Teherán utcáin egy amerikai politikus, Harrimann érkezése ellen. A felvonulók élén egy törékeny lány kézzel írott táblát emelt a magasba: „Nem adjuk olajunkat az imperialista háborúra!” A mellékutcákból rájuk törő rendőrökkel való összeütközés után mégis megkezdődött a fiatalok gyűlése, ahol Álla Dja- niáni olvasta fel a fiatalok fogadalmát. A bátor leány kerülő- útón eljutott a berlini VlT-re, ahol sok ezer fiatal köszöntötte őt. A franciák vietnami háborúja elleni világméretű küzdelemben részt vettek a francia haladó fiatalok is. Henri Martin volt ennek a harcnak fiatal hőse. Amikor látta, hogy a francia gyarmatosítók halomra gyilkolják a vietnamiakat, megtagadta, hogy a vietnamiakra lőjön. Letartóztatták, ötévi fegyházra ítélték és Franciaország leghírhedtebb börtönébe hurcolták, ahol betegségek kínozták, vakság és halál fenyegette. Henri Martin, a „2078-as fogoly”, 1953. augusztus 2-án reggel 7 órakor, 41 hónapi fogság után léphetett ki a börtön kapuján. Különrepülőgéppel vitték a IV. világifjúsági találkozóra Bukarestbe, ahol a világ fiataljainak több, mint 30 ezer küldötte üdvözölte... Most, amikor a szabadságért, a függetlenségért folyó harcban élenjáró ifjúság nemzetközi ünnepére készülünk, nem szabad elfelejtenünk azt, hogy még mindig sok millió ember él gyarmati sorsban és harcol elnyomói ellen. A hagyományos gyarmatosítás még „vademberek” civi- lizálásáról, a fehérek kultúrájának terjesztéséről beszélt, az új gyarmatosítás már „önzetlen” segítségnyújtásról szónokol. A lényeg azonban akkor és most is ugyanaz, az elmaradott országok, földrészek népeinek kizsákmányolása. A neokolo- nializmus kegyes álarcot ölt, humanista frázisokat hangoztat, különféle „békehadtesteket” küld a fejlődő országokba. Ma már mindenki látja, hogy úgyszólván a világtörténelem legveszélyesebb és legkegyetlenebb új gyarmatosítója az amerikai imperializmus. Ahol a „békehadtest” civilruhás katonái nem járnak sikerrel, oda a washingtoni kormány tengerész- gyalogosokat, nehézbombázókat küld és — mint a vietnami agressziója bizonyította — a mérges gázok és pusztító vegyi anyagok alkalmazására is kész. Április 24-e — a nemzetközi ifjúsági szolidaritási nap — az ifjúság harci ünnepe az imperializmus ellen, a békéért, a szabadságért. Ui Mozgó Világ Megjelent a fiatal írók és művészek szemléjének legújabb füzete. Verset, tárcát, levelet közöl Ságvári Endre kiadatlan írásai közül. Számos, meglehetősen egyenetlen'szín. vonalú verse közül hadd hívjuk fel figyelmeteket Kiss Anna furcsa költeményeire, Par- di Anna Alkoholizmus című versére. Az antológia kiemelkedő alkotása Vári Attila Csendélet halakkal című írása: futamnyi játékos, groteszk — kedves vers prózában. Nagyon jók a fotómellékletek. kacziän János a KISZ MB titkára a 1x1 Ez most indult sorozatunk címe. Havonta egyszer szerepel a klubprogramon, az elsőn harminc-valahányan vettek részt, ők valószínűleg máskor is eljönnek majd. Hogy miről van szó? Most történelemről: ókor, középkor, újkor a három előadás témája, aztán jön az irodalom. Az előadásokat magunk tartjuk, mindig más készül fel rá, és ha elmondta, amit akart, beszélgetünk, utoljára pedig mindenki kitölt egy tesztet, a legjobbak csokit kapnak. Az első „lxl” másfél óráig tartott, és kitűnően éreztük magunkat. Antal Mária, Ifjú Botóiul Klub, Bonyhád Üzenetek S. F.-nek üzenjük Szekszárdi ra. Az általad említett presszóba elmegyünk, megnézzük mi történt. Kérünk azonban, hogy nevedről és pontos címedről tájékoztass minket. Kezdőbetűs, névtelen levelekre sosem válaszolunk. Az ember vállalja a felelősséget azért, amit leír. Pető Irmának, Várong: Petőfi, Arany, József Attila ezek a legjobb előtanulmányok. Levélben bővebben is válaszolunk. Komáromi Jánosnak, Kaj- dacs: Leveledet köszönjük, jó ötleteket adott. Két sora nagy- közönség elé kívánkozik. „Amellett, hogy keressük a Icapcsolatot a klubokkal, szívesen vesszük ha mások is jelentkeznek nálunk partnerként testvérklubként.”