Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-09 / 57. szám

Gyuri bácsit....? Hát hogyne ismerném!

Ezt a választ kaptam mindazoktól, akiktől Horváth György nagyszokolyi lakos, tanácstag felől érdeklődtem. S nem egy, nem kettő, nem három embert kérdeztem meg. S a válasz mindig ugyanez volt.

Ki lehet ez az ember? Kos- suth-díjas. életmentő, lottó- nyertes, hogy mindenki tud róla valamit? Vagy tán a község egyik vezető embere?

Egyik sem. Gyuri bácsi, Gyurka bácsi (mert csak így ismerik), egyszerű halandó, egyszerű nyugdíjas ember. Igaz, hogy a tsz-ben pénztáros, hosz- szú évek óta tanácstag, a HNF elnöke, tiszteletdíjas, könyvtáros. Hát ezeket miért kell hangsúlyozni? Hiszen a megyében számtalan ilyen ember él.

Igen ám, de a mi Gyuri bácsink 70 (!) éves. S olyan erővel, olyan lelkesedéssel dolgozik, mint két 35 éves. Megfizetik? Kitüntetéseket akar? Feltűnési viszketegségben szenved? Ilyen kérdésekre kerestem a választ, amikor szerény családi otthonában felkerestem.

Tisztaság, jó levegő, meghitt légkör fogadott. Már az első pillanatban úgy éreztem, mintha én is családtag lennék. A falon családi képek, régi emlékek függnek, a szobában könyvek százait láttam. Régiek újak, különböző tárgyúak.

Régi, de ízléses, tiszta bútorok, tv, duruzsoló kályha, vörös bor. Ilyen környezetben beszélgettünk néhány órán keresztül.

— Gyuri bácsi, miért nem használja ki nyugdíjas éveit a pihenésre?

■— Én, aki 1918 óta állandóan dolgozom, aki annyit tettem a családomért, az emberekért, én futamodjak meg a munkától...? Azt nem!

— Miért érzi szükségét a munkának?

— Jó erőben vagyok. Úgy érzem, többre futja az erőmből, mint a magam korabelieknek általában. Napi tíz órát dolgozom átlagosan. Reggel hattól itthon, nyolctól a tsz- ben, szabad időmben társadalmi feladataimat végzem el.

— Miért van erre szüksége?

Miért nem hagyja ezt a fiatalokra, hiszen olyan sokat dolgozott már...? Igazán megérdemelné a pihenést.

— Méghogy én pihenjek? A munka ném lehet senki számára nyűg. Vállalom, mert szeretek dolgozni. Ha fizikailag elfáradok? Arra való a szellemi munka, hogv pihenjek. És fordítva. Egyébként is: ha valaki nyugdíjba megy. az nem jelenti, hogy a kályha mellett melegedjen. Amíg él, amíg bírja tartson lépést a fejlődéssel, segítse a fiatalokat.

— Milyen tevékenységet folytat?

— 1963 óta vagyok nyugdíjas. De dolgozom: ellátom a községi könyvtár tiszteletdíjas könyvtárosi teendőit, a tsz- ben pénztáros vagyok. Nem a pénzért teszem, higgye el!

Megélnék enélkül is, mert nem folytatok pazarló életmódot.

— Társadalmi tisztségei?

— MSZMP-tag vagyok, a HNF elnöke, a tanácsok megalakulása óta tanácstag. 1952—

1955-ig párttitkár voltam, ezenkívül a lakásépítési szövetkezet elnöke. Nem érdekből vállaltam a megbízatásokat, ha1973. március 9.

nem a közösség akaratának vetettem alá magamat. A fejlődéssel együtt akartam haladni. Érdekelt az emberek élete. Az ember a legnagyobb érték.

— Nem fárasztó a sok társadalmi munka?

— A munka mellett minden társadalmi tevékenységet el lehet végezni, csak legyen hozzá kedve az embernek. S kedvnek kell lenni! Kedv nélkül nem érdemes élni.

— Volt-e értelme a küzdelemnek?

— Hát hogyne lett volna! A falu sokat fejlődött. Tórpevízmű létesült, óvoda, hússzék épült, a falu nagy része járdásított. Kialakult egy jó tanácstagi közösségi sikerült egy jól működő tsz-t kialakítani, fásítottunk. No ... mindezeket nem dicsekvésből mondtam. Ezeket nem én csináltam'. Egyedül az ember tehetetlen. Mindezt az emberekkel csináltam. S hogy én is köztük voltam, ... az magától értetődik.

— Megbecsülik-e a munkáját? (

— Sohasem vártam kitüntetéseket, pénzjutalmat, ez távol áll tőlem. Mégis meghatódtam, amikor 20 éves párttagságom alkalmából A nép‘szolgálatában dicsérő oklevelet kaptam. 1971-ben könyvtárosi munkám elismeréseként miniszteri dicséretben részesítettek. A községi tanácstól pénzjutalmat is kaptam. A legnagyobb kitüntetés mégis az emberek bizalma.

— Természetesen. A családomat, a munkát nagyon szeretem. Nem tudok magamnak szemrehányást tenni, mert amit csináltam, azt családom, embertársaim érdekében tettem. S úgy érzem, nem kell szégyenkeznem. Szeretek művelődni, olvasni. Szeretem a fiatalságot, hibáikkal (öltözködés, fellengzős modor), erényeikkel együtt. Szeretem őket, mert fiatalok, jó őket nézni, a legtöbben tisztelettudóak, munkájukat elvégzik, a közösséget szeretik. S ha nem úgy szórakoznak, mint mi...? Nem sza- ban velük szemben mindig bizalmatlannak lenni. Segíteni kell nekik, mert igénylik a segítséget.

— Életcélja?

— Az emberek érdekében dolgozni, amíg az ember bírja erővel. Nem szeretném elérni, hogy ne tudjak dolgozni.

— Gyuri bácsi! Beszélgettem sok emberrel, s mindenki azt mondja, hogy maga rendes ember.

— Á, biztosan azért dicsértek, mert én vagyok a tsz-ben a pénztáros, s én mindig pénzt adok nekik — mondta szerényen.

Valóban ezért szeretik?

BÉRES JÓZSEF Nagyszokoly

A faddi Lenin Tsz gépműhelyében Antus Andres előkészíti a műtrágyaszórót á tavaszi munkákra.

Foto: Gottvcld

Több mint huszonegy ezren diplomáznak

Rendszeres állami iám gatás ötvenezer diáknak

— Kik segítettek munkájában?

— A községi tanács.;..az. MSZMP, a tsz vezetői, a művelődésügyi szervek, na és a feleségem. Benne olyan élettársra leltem, aki gyermekeimmel együtt biztósítja számomra a nyugodt, békés életet. Sohasem veszekedtünk. Kölcsönös segítői vagyunk egymásnak: ha egyikünk elfárad, a másik segíti a munkában. S ez nagyon lényeges.

— Elégedett-e az élettel?

Több mint 90 000 diák — szóm szerint 90 857 tanul jelenlenleg a felsőoktatási intézmények nappali, esti, levelező tagozatain — ez derül ki a Művelődésügyi Minisztérium most összeállított statisztikai tájékoztatójából. Az előző tanévhez képest mintegy 3500 a létszámgyarapodás. A nappali tagozatokon 58 381-en, az estin 7726-an, a levelezőn pedig 24 750-en folytatják tanulmányaikat. Az egyes intézmény- típusokon belül a főiskolákon a legszembetűnőbb a létszámgya- podás — szoros összhangban a

népgazdasági képzési célokkal. A különböző főiskolákon az elmúlt esztendőben 30 635-en tanultak, jelenleg a létszám 37 029.

Tovább javult a jelenlegi tanévben a nők aránya a különböző intézménytípusokban. A magyar felsőoktatási intézményekben — valamennyi tagozatot figyelembe véve —- a mostani tanévben 41 595 nő tanul, a teljes létszám 45,8 százaléka. Tavaly létszámuk 38 190 volt.

Évről évre többen diplomáznak a hazai felsőoktatási intézmények különböző fakultásain.

Tavaly együttvéve 20 008 volt az utolsó éves hallgatók száma, az idén 21 338-an végeznek -a nappali, esti és levelező tagozatokon.

Nagy eredmény, hogy évről évre több diák részesül az állami támogatás valamilyen formájában. A nappali tagozatok 58 381 fiataljából 49 635 valamilyen formában rendszeresen élvezi az állam támogatását. Ez azt jelenti, hogy minden száz nappali tagozatos fiatal közül 85 részesül a juttatások valamilyen formájában. (MTI)

Nyugtalan volt az éjjel, forgolódott, gyűrte maga alatt a lepedőt. Aludhatott volna. Évtizedek, óta ez volt az első hétköznap éjszaka, melynek csendjét fél\ háromkor nem törte meg az óra berregése.

— Mindig akkor keltem. Háromkor már murikában voltam.

— Megszokta?

— Olyan volt ez nekem, mintha... Hm. Szóval, egyszerűen nem vettem már észre.

— Kiket várnak ide?

— A kórház vezetőit, azután a régi munkatársakat, kollégákat.

Az asztalokat patkóformára rakták. Mint a kongresszusokon. Fehér térítők, csillogó

Kenyér, rngons&ámra

talpas poharak, tányérok, evőeszközök.

A volt főnök, az élelmezésvezető karon ragadja az ünnepeltet, s a fő helyre mutat:

— Gyere, öreg cimborám, ez a te helyed, — mondja.

Az őszhajú asszony, a feleség is helyet foglal.

Kezdődik. Köszöntők, ajándékok és ölelések. Miniszteri dicséretet ad át a megyei kórház igazgatója, aranygyűrűt a kollégák, pénzjutalmat a szakszervezeti titkárnő. Ez mind semmi a szemek fényéhez, a tekintetek melegéhez képest.

„Természetesen, nem örökre búcsúzunk, — hangzik — találkozunk még, János bácsi segít nekünk, helyettesíti a betegeket.”

— Milyen volt a pályakezdés?

— Az elődömet behívták katonának. 1938-at írtunk akkor. Ismerősök kérdezték, jössz a kórházhoz? Jöttem. Előbb segédként. Mondom, csak egy-két hónapról volt szó.

— Mennyi lett belőle?

— Harmincnyolcszor tizenkettő, az annyi mint... annyi mint... Lehetetlen!

— Annyi bizony. Négyszázötvenhat hónap, azaz harmincnyolc év.

— Ennyit húztam én itt le.

— Beszéljen a régi időkről.

— Kicsi volt akkor a kórház. Sokat mondok, napjában ha másfél mázsa kenyeret sütöttünk, meg hatszáz süteményt. Kézzel dagasztottunk, kézzel sodortuk a kiflit, gömbölyítettük a zsemlyét.

— Ma?

— Az utóbbi években naponta öt és fél, hat mázsa kenyeret meg négyezer kiflit, zsemlyét sütöttünk. Természetesen, gép dagaszt, gép sodorja a kiflit, gép gömbölyíti a zsemlyét.

Nézem Horváth Jánost. Milyen külső nyomokat hagyott rajta a több mint negyven év, melyet munkában töltött el.

Megöregedett? Ritkul a haja? Ez történik majd mindenkivel, egy évvel túl a hatvanon. Más nincs. Nem rokkant meg, baleset sem hagyott rajta maradandó nyomokat.

— Egészséges vagyok.

— Meg szenvedélyes horgász ...

— Tudta?

— A többiek mondták.

— Hát igen. Horgászni fogok majd, és utazni a feleségemmel.

Beszélgetünk, Svájccal kezdjük ... öt éve jártak ott kettesben. Azután itthoni tájak jönnek. Mondja, ha Debrecenben járok, nézzám meg az ottani múzeumban Munkácsy Krisztus Pilátus elött-jét.

— Szeretem a művészeteket.

Születésnapomra kisebbik lá- nyoméktól egy gyönyörű könyvet kaptam. El Greco művészetéről szól.

— Könyvek?

— Sok van. Legalább kétszáz. Feleségemmel válogattuk, gyűjtöttük össze. Van Bronte- töl, Camus-től, James Joyce- től, Örkénytől, Illyéstől. Na, és ezen kívül nagyon sok mástól. Épp csak . azokat mondtam, akik eszembe jutottak. Szórakozás? Nézze, nem lehetett. Szerencsére olyan feleségem van, aki megértette. Este korán kellett mindig feküdni, hogy fél háromkor pihenten kelhessek.

— És most?

— Azért mióta színházi bérlet van Szekszárdon, mi is beszereztük. Ezután elsősorban színházba járunk. Szeretem a színházat.

Mukatársai körbefogták Horváth Jánost, meséljen a megesett dolgokról. Nevetés hangzik, szemükkel ölelik egymást,, aztán búcsúznak.

— Pihenj sokat. Nagyon megérdemled.

Az idős pékmester elfordul, s csak ennyit mond:

— Köszönöm az ünnepséget,

A felszolgálók a: étterem

túlsó felében már hajtogatják az asztalterítőket, Este tíz óra múlt.

VARGA JÓZSEF