Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-04 / 53. szám
Ra{faj Sarolta: Királyi kegyből A víz egyenletesen csörgött, átlátszó, háborítatlan folyamban, sokméteres alagutak hosz- szán végigbizseregve. Sziszegő. vékonyka sírdogálás hangja járta be a falakat, panaszait csak a függöny puha re- dői fojtották meg, amint elveszni bolyháik rengetegébe terelgették. Kati a parányi mosdófülke nyirkos menedékében álldogált. Tenyerei öblét a csap alá tartotta, míg forró csuklóit is elárasztotta az irgalmas hűvösség. Azután arcát újra meg. merítette benne, maga sem tudta, egyvégtében hányadszor. S hogy a törölköző után tapogatva felpillantott, a félvak tükör az övé mellett a Főnök barnaszeplős, banánhéjarcát is megtörte-gyürte, s ringatta szelíden a sík felszín alatt megbújt hullámain. S mintha a nikkelezett csövek csápjai egyszerre növekedni kezdtek volna, lassan óvakodni feljebb és feljebb, kitapogatni a távolságot, láthatatlan, hideg permetüket a kislány gerincére csorgatva kegyetlen-kiszámítottan. Á Főnök arca váratlanul gömbölyűvé, majd kétoldalt csúcsossá torzult: a tükörbéli mosoly fintorba veszett. — Félsz? — Kati lehunyta a szemét. — Rosszul érzed magad? — lágyult el a Főnök hangja. — Csak... megszédültem — mondta végre a lány. A banánhéj-arc elkeskenyedett. — Ha nem akarod., ha nincs ma kedved... A lány összeszedte magát. — De igen! Akarom!... Azaz... nagyon szeretném. A Főnök ujjai a lány vállához értek, s beletévedtek a hátközépig érő haj tömegébe. — A legügyesebb tanítványom vagy... s ezzel a hajjal a legjobb reklám egyben — mondta szelíden. — Ne félj. Kati tenyerét sós pára futotta be, köpenye érdes vásznához tapasztotta hát mind a két kezét. — Köszönöm, Főnök úr. — Köszönöd! — legyintett a Főnök. — A teremben csak engem figyelsz, érted? Körbejárod a fejet, s odapillantasz, rám. Intek majd, ha jól csinálod. — Igen, Főnök úr. Köszönöm. — Nna. Hát akkor... — állt félre a Főnök. A kislány keskeny szalagot húzott elő a zsebéből, s a hosszú, nehéz hullámokban aláfolyó haját kapkodó, gyors mozdulatokkal kötötte össze a tarkója fölött, csak azután indult a terembe. Hallotta maga piögött a Főnök furnérlemez-lépteit: finoman herse- gett az új cipőtalp a szőnyeg- teien parketten, de nem dongott — a Főnök elegánsan vékony volt, járása könnyed, épp, mint a női hajakkal eljátszadozni tudó, varázslatosan gyengéd ujjai. Kati barátnőjét és munkatársát lelte az előkészített székben, a másik fodrásztanulót. Jó haj anyag — könnyebbült meg a kislány, míg a tartályt a mosáshoz odacipelte. — Se drotszálú, se habosán selymes: közepes minőség, elbánni vele álom. Akár egy hatalmas liften süllyedt volna alá az összeszokott, félévente újra és újra ítélkező, időszakos vizsgázható bizottság, vagy ők ketten emelkedtek volna ugyanúgy — Kati csak a fejet látta, meg Anicska szorongó arcát — egymást figyelték csupán, minden lélegzetvételükkel buborékokat kaccantva egyenest a százas égők fényébe — mások számára hangtalanul. Kati ujjai alatt felverődött a hab langyosan, puhán, parányi szivárványos hólyagocs- kákká fúvódott, s azok játszódtak egy keveset, szánkáz- tak a duzzadó hajtömegen, föl- fénylettek, öntelten és neki- szabadultan pöfíeszkedtek, ám azonmód semmivé foszlottak, hogy szemmel nem is látható anyagukból új gömböcskák keletkezzenek. Kati ujiai a tarkót, a fülek domborodó tövét csiklandozták, Anicska összepréselt szájszélére vidáman pipáló fintorokat csalva. A kislányok folyton-folyvást összemosolyogtak, a műveletkövetelte figyelmet leszámítva szinte egyvégtében, megmerültek egymás tekintetében, mintha hosszú rabság után az újjászületettek sajátos örömével nem tudnának betelni. ...Kár volt rettegni — a Főnök mégse ro6sz ember! Most igazán az ő kezében vannak... mind a ketten... mint ahogyan soha. Mint ahogyan a félév folyamán egyszer se — gondolta Kati. A Főnöknek tudnia kell, hogy ő akkor se akart rosz- szat... Semmit nem sejtett még a szakmáról, a szabályokról — a tanárnőnek kellett volna óvatosabbnak lennie... Mert ő megírta — volt olyan ostoba — megírta abban a legelső, nyomorult iskolai dolgozatban, hogy mivel tölt egy munkanapot a műhelyben. A mesterénél. Azután gyanútlanul végezte tovább a dolgát. Anicska érezte meg előbb a lekozmált étel fanyar bűzét: az odakozmált szakmai becsületét... Ismerte a KlOSZ-elnö- köt, s még inkább a KIOSZ- elnök feleségét. Amint néhány hét múltán belépett az asszony az üzletükbe úgy alkonyattájt, s fénymázas ajkait csücsörítve megkérdezte a Főnököt: „Mi történt? Ezek a lányok se mosnak, se mosogatnak? Csak nem a szakmát tanulják, Ferikém ?!” Kati egyszerre szájüregében- torkában érezte az estig le- nyírbált hajszálak gubancos tömegét: fuldoklott. A vendég meg a Főnök pedig egymásba karolva vonult át a helyiségen, hogy néhány másodperc múlva már két nő tüntetőén hangos és boldog visítozását hallja az üzlet kö7 zönsége, hogy a banánhéj-arc kaján mosollyal kukkantson még be egy pillanatra: „A feleségem legjobb barátnője” — s hogy hosszú időre eltűnjön a ház vidámabb féltekén ő is. Igen, Anicska már korábban megsejtette, hogy valami komoly baj lesz. A KlOSZ-feleség után a KlOSZ-elnök is becammogott: ellenőrzött bizonyos bejelentést. S amikor Kati már ott állt előttük a poharakból és tálakból áradó aromák fülledt gőzeiben tetemre híva és meg- szégyenülten — noha a legszokványosabb napját írta le az iskolában s a valósághoz hűen —, dadogni tudott csupán. Az arcok eggyémosódtak, a szempárok, az ajkak, a szí- jas félmondatok s a figurák is — mintha egyetlen, soha nem ismert, mesebeli, hatalmas és fenyegető szörny készült volna összeroppantani őt. Azóta retteg — várakozik. Várakozik és retteg. — Kevés nyírást... inkább csak kiigazítást kérünk — irányította a százas égők fényébe, a vizsgaterembe az elnök hangja ismét. Anicska már a búra alatt ült, amikor Kati először fordult szembe a Bizottsággal. A Főnök arca ragyogott, s ő szeretett volna elébeborulni, hálásan és alázatosan ereszkedni térdre, mint a királyi kegyből lovaggá ütöttek. Azután ő ült a tükör előtt, s Anicska kissé sápadtan állt mögötte. Anicska keze hirtelenebb volt, kevésbé érzékeny, de gyorsabb az övénél. — Magának nehezebb dolga lesz — hallották az elnök hangját. — No csak valamicskével... nem kell megijednie. Mosáshoz, majd vágáshoz készüljön. Anicska sebesen dolgozott, Kati szinte lebegett, míg a hab toronnyá magasodott a fején. A szabvány mozdulatok egymásutánja jólésően bágyasztotta el, fejbőre bizsergetr, tarkója láthatatlan fordulatokkal segített Anicskónak. Az olló két ezüst ága ékszer — a legtündéribb: a legengedelmesebb. •«- Fiús fejet kérek — jobb oldali választékkal — mondta az elnök. Anicska megdermedt, sokáig nem mozdult. A tükörben a két szempár — a világra még igazán rá sem nyílt két fiatal szempár egymásba kapaszkodott, s mindkettő ugyanazt látta. A nehéz, nagy hajat, a tíz év alatt burjánzó hullámrengeteggé, csodává növekedőt. — Megértette a feladatot? — az elnöki hang személytelenné csiszolódott, a banánhéj-arc atyai mosolya nem változott semmit. — Megértette — mondta a Főnök. s Anicska ékszeres két ujja lassan hántotta le magáról a gyűrűfogókat. — Vágj bele — súgta Kati alig hallhatóan. Majd szinte sikoltotta: — Anicska! Vágd! — s tarkóját tenyerével meg- támasztvá úgy tartotta a nedves kötegel testétől távol, mint tengerből kifogott, ám korántsem hínáros, összebonyolódott fonalak tömegét. Elszántan, hidegen, öntestéből már-már kilépve ült, s várakozott. Ebben a pillanatban pontosan tudta mi a feladata ezen a világon, hogy a mindennapi, kötelező munkáján túl is van valami, mindig lesz valami, valami több, amiért mindent ki lehet birni — amiért érdemes. \ ' KISS DÉNES: TÜKREIM Tükreimben elkopnak az arcok boldog aki önmagáig lát Csak a rétek régiek a rétek s patakpartok becéző puhák A csapákban összegyűlt esővíz fűpillák közt nézte az eget a jegenyék lobbos kitörését Azt éreztem az akác szeret! És szeret a völgyek öle engem lehasaltam vert a föld szíve Tócsaszemböl néztem föl magamra az ifjúság szent szeplöire Sárszcntlőrinciefc Petőfi nyomában. A csoport tagjai Szabadszálláson tisztelegnek a költő szobra élőik PARDI ANNA: UTÓHATÁS Csak a messzeség merészeli arcod ábrázolni, kavicsokat görget szépiáid helyébe, míg játékos, dúlt vonásaidról a meghittséget mélykék szivacsával az ég ledörgöli. Hanyatlik s kilobban nemsoká e nap. Neved hosszú hálóköntösébe öltözhetek, hogy kínzó álmot hozz, halálos részvételt, * egy súlyosan sérült farkas vonításában ellakhassunk. Foto: Gottvald
