Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-31 / 76. szám

Fejlődés és stagnálás a megye állami gazdaságainak munkájában

Az államosítás 25. évfordulóján

Várják,

nagyon várják vissza

Ülést tartott a KISZÖY elnöksége

Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést.

— Haj, tudja ki volt érte? Ugye nem! Hát a főüzemvezető, meg a párttitkár, azok kísérték az Országházba. Csuda nagy, fényes autóval voltak itt érte. Még vissza is hozták.

— Szép a kitüntetés?

— Szép-e? Hát persze, hogy szép. Csillogó, biztos aranyból van. Az egyik nagyobb, azon egy szalag lóg. Azt úgy kell feltűzni, tűvel. A másikat meg varrni kell. Szép bársonybéléses dobozban kapta. Adtak hozzá egy ilyen nagy szürke könyvet is. Az az igazolás.

— örült a leánya a kitüntetésnek?

— Még én is. Tudja, elmesélte, hogyan volt ott az Országházban. Nagy-nagy fényesség, sok ünneplőbe öltökezmányei, s természetszerűleg hatnak az ipari szövetkezetekben is. Ilyen például az, hogy az építőipari szövetkezetek az elmúlt évben többször küzdöttek munkahiánnyal, vagy az, hogy az átlagnál jobb adottsággal rendelkező üzemek azonos munkáért többet tudnak fizetni, ami nem egy esetben nem kívánt munkásvándorlást okoz. Részletesen szólt ezekről a kérdésekről is Szakái László, a megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársa. K. É.

A megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztálya tanácskozásra hívta meg a Tolna megyei állami gazdaságok igazgatóit, párttitkárait. Mint Perei Dániel, a gazdaságpolitikai osztály helyettes vezetője bevezetőként elmondotta, a tanácskozás azért szerepel az osztály idei, első félévi munka- programjában, hogy egy-egy időszak lényeges és időszerű gazdaságpolitikai kérdéseinek és feladatainak megoldását, elvégzését egységiesen értelmezzék, segítsék a gazdasági vezetés és a pártszervezetek munkáját.

A következőkben elmondotta: az állami gazdaságok múlt évi termelési eredményei az ÁG. főosztály összesítése, értékelése révén ismertek, tevékenységük a múlt évi sok gond és nehézség ellenére céltudatos fejlődést mutat. Tovább emelkedett a gazdasági vezetés színvonala, szakmai és politikai vonatkozásban egyaránt; minőségét, cselekvési egységét tekintve javult a pártszervezetek tevékenysége, hatékonysága, a politikai munka színvonala; előrelépés történt az üzemi, munkahelyi demokrácia érvényesítésében; helyesen alkalmazták a párt káderpolitikai elveit; korszerűbb lett az üzem- és munkaszervezés; javult a termelés műszaki- technikai-teohnolóeiai színvonala; jónak ítélhető meg a termelési, árutermelési tevékenység, annak ellenére, hogy vannak még kihasználatlan lehetőségek.

— Jelentős fejlődést igazol a termelékenység 5.2 százalékos növekedése. Az elmúlt évben 160 639 forint volt az egv dolgozóra jutó termelési érték, az 1971-es 153 ezerrel szemben. A növénytermesztési ágazat a kedvezőtlen időjárás ellenére is 98 millió forintos nyereséget produkált. A kukoricatermés kiemelkedő, a hektáronkénti 60.4 mázsás átlag tíz mázsával haladta meg az előző évit. Az állattenyésztés már szerényebb eredményeket produkált, és jelenleg a legnagyobb rondot az állami gazdaságokban is a szarvasmarhaágazat adja. A tehánlétszám ugyan három százalékkal nőtt, a tejtermelés viszont változatlanul stagnál. A javulást célzó köznönti intézkedések megtörténtek — a következőkben az üzemeken a sor, hogy az ágazat a helvén legyen. Az eddigieknél sokkal gyorsabban kell előrehaladni olyan lényeges

kérdésekben, mint az állomány minőségének fokozatos javítása; megfelelő személyi feltételek; a takarmányozással összefüggő, egyéb komplex tényezők javítása.

Perei Dániel a következőkben részletesen foglalkozott a többi állattenyésztési ágazat — a' sertés, a juh, a baromfi — helyzetével, levonta a következtetést, hogy az állami gazdaságok állattartási ágazatának 1972. évi nyeresége a körülményekhez képest kevés.

Ezek után azt áttanította meg, hogy a múlt év értékeléséhez kell sorolni a dolgozókról való gondoskodást, a bér- gazdálkodást is. A tapasztalatok szerint a megye állami gazdaságai helyesen használták ki a bértöm°'T-öazdálkodá- si rendszer lehetőségeit. íffv a 27 580 forintos átlagb^rs-int jobb az országos átlagnál, örvendetesen fejlődött a szo- ciális-kulturális-kommnnális ellátás. Az ezekre fordított beruházóik aránya az 1971. évi 3,1 számlákról 5.1 százalékra emelkedett. A múlt évhm 39 állami gazdasági dolgozó kapott összesen kétmillió forint kedvezményes hitelt, házépítéshez való hozzájárulásként.

Az idei feladatokról, azok elvi részeiről beszélt ezután Perei Dániel.

— Minden gazdaságban tovább kell növelni a vezetés színvonalát, a kádermunka hatékonyságát; a pártmunka, a politikai munka színvonalát, az elvszerű, korrekt, a problémákra időben reagáló következetes magatartást; az üzemi, munkahelyi demokrácia még hatékonyabb érvényesítését, a vezetők és a dolgozók közötti megfelelő kapcsolatot, bármekkora is az üzem területe, vagy dolgozóinak létszáma; lényeges a vállalati belső mechanizmus továbbfejlesztése; a KB. 1971. decemberi határozatának végrehajtása; — az állattenyésztési fő ágazat gyorsabb ütemű fejlesztése; a gondosan megalapozott, körültekintő műszaki fejlesztés; a dolgozók munkakörülményeinek további javítása a lehetőségek keretein belül, miután a fejlesztésnek gátat szabnak a szétszórt, múlt rendszerből örökölt maiorok; a tapasztalatokból okulva fel k°ll lenni a knTunciós jelenségek, szabálvsértések, túlzott reore- zentálások ellen; végezetül pedig az állami gazdaságok vezetőitől el kell várni, hogy a n-incrci-T^asági igényeket továbbra is szem előtt tartsák, akár kockázatvállalás árán is.

Az értékelés után mindegyik állami gazdaság igazgatója — vagy pártt’tkára — elmondotta, náluk hogyan jelentkeznek a feladatok, a gondok.

— Dunaföldváron a szociális otthon vezetődétől hét hete megkérdeztem: kinek az életét szeretné megismerni? Érdekes, hogy a vezetővel egyszerre két gondozónő is a maga nevét mondta. Racsmány Dezsőné, nyugdíjas gyámügyi főelőadó nevét.

— Ez rám nézve megtisztelő. Szívesen beszélek az életemről.

— Arra kérem, fogalmazza meg: mit jelent az értelmes emberi életf

— A párt és a munka. Ez a kettő. Az én számomra ez a kettő. Jobban megérti, ha elmondom, hogy édesapám 1919- ben a pestújhelyi direktórium tagja volt, és rám a szülői ház életre szóló hatást gyakorolt. Apámtól megtanultam, hogy csak egyféleképpen szabad és érdemes élni. De hát ez már tulajdonképpen része a gyermekkornak, a küzdelmes felnőttkornak. Látja, szobánk falán egy Lenin-kép. Tizennégy éves koromban hallottam először Lenin elvtárs nevét és később a mozgalomban kezdtem megismerni tanításait.

Édesapám nemrég díszsírhelyet kapott Pestújhelyen, ahol dolgozott és harcolt. Éppen hadsereggyalázás miatt fogták perbe a húszas években, de már nem csukhatták be, néhány héttel a tárgyalás előtt meghalt. Épitőmunkás, kőműves volt a foglalkozása és Pestújhely külső részén nagy nehezen a szomszéd asztalos segítségével épített egy kis sufnit, abban laktunk. Két bátyám nem bírta az állandó zaklatást, a horthysta elnyomást, az üldöztetést, kiszöktek Franciaországba. Az egyik bátyám visszajött, a másikról a

Szabó néninek két botra kell támaszkodnia. Nyolcvan nehéz év nyomja vállát, lábai az évek súlyát, az összeszedett apró betegségeket csak bot segítségével bírják.

A tornácon megáll, hosszú pádon virágok nyújtják a napfény, a tavasz felé télsápadt leveleiket.

— Az Erzsit keresem, a leányát.

— Jaj lelkem — mondja —, oda van az szegény a kórházban. Hét hónapja beteg már. Tudja az a sok munka! Tizenöt éves volt, amikor dolgozni kezdett a dombóvári vajgyárban. Azok a ménkű nagy kannák. Mindig csak azokat cipelte, emelte. A szivire ment.

— A kitüntetés ügyében jöttem. Hétfőn kapta meg a

A KISZÖV Elnöksége tegnap ülést tartott, ahol a Tolna megyei ipari szövetkezetek elmúlt évi gazdálkodásáról készített beszámolót vitatták meg. Egyetértett a testület azzal a megállapítással, hogy a termelés növekedésének korábbi években tapasztalt üteme törvényszerűen mérséklődött, ennek objektív okai vannak.

Sok szó esett azokról a tendenciákról, amelyek az egész népgazdaságunkra érvényes, gazdasági szabályozók követmásodik világháború óta semmit nem tudok. Apámhoz hasonlóan, aki meggyőződ éses kommunista volt, édesanyám is a mozgalomban tevékenykedett, és emlékszem, halála előtt egy naopal még politikai előadást hallgatott végig. Sokat kellene és lehetne erről beszélni, arról, hogy mit kaptam én a szülői háztól. De talán ennyi is elegendő ahhoz, hogy őszintének érezze az előbbi kijelentésemet, azt, hogy az értelmes emberi élet számomra a párt és a munka.

— Gondolta valaha elvtársnő,

hogy ide kerül Paksra?

— Majd elmondom. Elvégeztem a négy polgárit, utána a felsőinari iskolát. Kézimunka-tanítónői oklevelet szereztem. De arról sző sem lehetett, hogy állást kapjak. Elmentem varrni. Egy belvárosi divatszalonban dolgoztam hosszú évekig. Még a munkakönyvem is megvan róla. Egyik barátnőm vitt el a Munkás Testedző Egyesületbe, ahol megismerkedtem a férjemmel, aki már akkor a mozgalomban tevékenykedett. Szobafestősegéd a férjem. 1930-ban összeházasodtunk és most már vele, meg a húgommal végeztünk illegális munkát. Margit húgom az üldöztetések elől először Bécsbe ment majd onnan a Szovjetunióba. Ott él azóta is férjével. Már unokái is vannak,

— Ebben az időben bizony már gondoltam arra. hogy nem saká’g élhetünk a fővárosban, de nem maradhatunk annak még a környékén sem. Tartottunk a lebukástól és előre

látszott, hogy valahol vidéken kell megtelepednünk. Kalocsára költöztünk, onnét Hajósra, aztán Csámpa-pusztára. Férjem örökségéből Csámpa-pusztán megvettünk egy házat, szatócsbolttal és két hold földdel. Mi azért természetesen nem tudtunk mások lenni, csak azok, akik voltunk. Láttuk, hogyan élnek Csámpapusztán az emberek, s törtük a fejünket, mit tehetnénk felvilágosításuk érdekében. Oly módon persze, hogy ne legyen feltűnő, hogy ne áruljuk el szándékunkat. A megoldást végül megtaláltuk. Olvasókört szerveztünk, és mi biztosítottuk erre a célra a helyiséget. Egy üres istállóépületet rendeztünk be, a csámpa-pusztaiak segítségével, igen aktív közreműködésével. Gondolom ez volt ezen a környéken az első társadalmi munkánk. A férjem ebben az olvasókörben újságolvasással politizált. Úgy például, hogy felolvasott valamilyen cikket a nagyúri lakomákról. vadászatokról és nyomban utána arról, hogy egy asszony nyomorában, gyermekét magához kötve öngyilkos lett. Az emberek megértették és túlzás nélkül mondhatom eszmélni kezdtek, helyzetüket, sorsukat felismerték, de még inkább azt a kiáltó ellentmondást, ami a szegénységet és a gazdagságot jellemezte. 1944 novemberében férjemet elvitték a nyilasok. Egyedül maradtam két gyermekemmé. Beköltöztem P°ksra, s itt kútásó Szabó, az első párttit- kár fogadott be a lakásába. 1945-ben megalakítottuk a párzott ember, szép beszédek. Aztán egyszer csak szólítják a lányomat: Szabó Erzsébet tejátvevő, a Tolna megyei vállalat dolgozója. Valami Pál, nem, várjon csak, úgy van Losonczi Pál fogott vele kezet. Azt mondta, jó egészséggel viselje a kitüntetést. Aztán egy másik ember is kezet fogott vele. Valami csé betűvel kezdődik a neve.

— Cseterki Lajos.

— No, látja maga jobban tudja. Az is aláírta a papírt.

— Hét hónapja beteg a leánya.

— Hét. Kap táppénzt, meg segélyt is. Most meg a kitüntetéshez háromezer forintot adtak.

— És ha megoperálják, visz- ezamegy a vajgyárba?

— Lelkem, harminchét éve lesz szeptember másodikén, hogy ott dolgozik. Mér ne menne vissza. Hívják is, várják is. Már jó ideje nem a kannákkal foglalkozik. Átvevő. Ö veszi át a tejet, amit hordanak autóval, meg mindenfélével.

— Tudták, hogy az Erzsit kitüntetik?

— Nem. Ilyenfélét ugye nem mondanak az emberlányának. Én olvasom az újságot, de ugye ide a maguké nem jár. Itt, Kapospulán csak a somogyi újság jár. Majd örül a lányom, ha mondom, hogy itt volt az újságtól. Aztán küld-e nekem egy lapot. Abból, amelyikben a Bözsimről ír?

— Küldök Szabó néni, és ha rajtam múlna, sok-sok egészséget is küldenék, magának is, meg a leányának is. — Pj —

tot. Áprilisban megszerveztük a rendőrséget és én alhadnagyként a politikai osztályon dolgoztam. Ettől a beosztástól meg kellett válnom, mert 1945- ben megjött a férjem súlyos betegen és az egyik fiam is megbetegedett. Őket gondoztam ... A fiam meghalt.

— A felszabadulás óta, mind a mai napig a mozgalomban tevékenykedek. Emlékszem, amikor még MNDSf-titkár- ként tevékenykedtem, létrehoztunk itt Pakson egy óvodás napközit. Aztán vártuk, hogy jöjjenek' a gyerekek. De bizony nem jött senki. Azt mondták az édesanyák: elviszik a gyerekeiket. Sírva fakadtam. Részt vettem az iskolák államosításában. Aztán 1950- ben a járási tanácshoz kerültem, először segádnyilvántar- tói beosztásba. Utána közületi előadó, majd megbízott gyámügyi előadó voltam több évig. Háromszázötven aktával vettem át ezt a beosztást. A gyámügyi előadói munkakört nagyon megszerettem. Elesett emberekkel foglalkoztam és ezt mindig nagy szeretettel csináltam. 1985-ben nyugdíjaztak. megkaptam a Munkaérdemrend ezüst fokozatát. A férjem szintén nyugdíjas. Viszontagságos volt az ő élete is éppen úgy. mint az enyém. Ennek ellenére mi elégedett emberek vagyunk, hiszen tudjuk milyen volt a múlt. Most nyugdíjasként a járási párt- bizottság fegv-almi referense vagyok és a községi nőbizottság elnöke. Ennyi tudok mondani.

— Kinek az életére kíváncsi elvtársnő?

— A Bilecz család életére. Nagyon jó kommunistáknak ismerem őket. Nr.kon laknak.- Sz P -i

BI.

Kinek az életét szeretné megismerni?

A nyugdíjas gyámügyi főelőadó