Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-29 / 74. szám

Színvonalas mezei futóbajnokság Szekszárdon A Szekszárdi Dózsa 7 bajnokságot nyert Több mint kétszázh-úsz induló, 193 befutó volt az idei megyei mezei futó­bajnokságon. Az időjárás is kedvezett a küzdelemnek és a jól felkészült at­léták eredményén ez meg is látszott. A versenynek különösebb meglepetése nem volt, a bajnokságnak több mint fele (9) ismét Szekszárdon maradt. A szokásokhoz híven jól szerepelt Tolna, és négy bajnokságot nyert. Dombóvár, Paks és Dunaföldvár egy-egy bajnok­ság birtokosa lett. Egyénileg kiemelkedett Takács, Illés, Vida, Schvébl és Lugosi. A többi baj­nokság csak nagy küzdelem után dóit el, ahol helyenként színvonalas volt a verseny. Heppné (Szekszárd) és Lohn (Bonyhád) maradt távol az ismertebb versenyzők közül, és így elmondhat­juk, hogy megyénk legjobb futói ered­ményes, szép versennyel bizonyítottár hogy felkészülésük jó útoh halad. £*■• fiatal tehetség mutatkozott be iikc résén és reméljük, hogy további szí' eredményeket kapunk tőlük. Külön örvendetes, hogy nagyon hős* szú szünet után ismét az indulók ki zött láthatjuk Kovács Klárát, akinek sérülése rendbejött, és ha még nem i.' az igazi formájában, de már egyesü­lete és csapata rendelkezésére állt. A szekszárdiak 9 bajnokságából két tő már a sportiskolások nevéhez fű­ződik, ami bizonyítja, hogy a szerve­zett tervszerű munka lassan beérik és a Szekszárdi Sportiskola komoly erőt képvisel. Kisebb egyesületek, így Pincehely, Tamási, Nagydorog megje­lenése is örvendetes. Tolna sikerei szereplése a fiatalabb koroszrályoknál folyó jó nevelőmunkáról tanúskodik. Amennyire jól szerepelt a Szekszárdi Dózsa, annyira várakozáson alul állt helyt a nagy hagyományokkal rendel­kező Bonyhád és Bátaszék. A Szek­szárdi Dózsa a hét bajnokságát első­sorban klasszisfutóinak és a rövidtáv­futók (Deé, Csaba) becsületes helyt­állásának köszönheti, amellett, hogy a felkészítés során a szakvezetés is min­dent megtett a siker érdekében. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: Lány serdülő (1959—60) táv 1000 m: 1. Schwébl Mária (Tolnai VL), 2. Öt­vös Éva (Dunaföldvár), 3. Gazdag Zsuzsa (Paks), 4. Jéhn Katalin (Szek­szárdi Si), 5. Szigli Erika (Tolnai VL), 6. Bíró Ágnes (Dunaföldvár). Csa­patban: 1. Tolnai VL l„ 2. Szekszárdi Sportiskola, 3. Paksi Kinizsi, 4. Duna­földvár, 5. Tolnai VL II., 6. Bonyhád. Lány serdülő (1957—58) táv 1200 m: 1. Fábián Emma (Szekszárdi SI), 2. HÍREK A Szekszárdi Garay Gimnázium II. korcsoportos (női) kosárlabda­csapata a középiskolás országos elődöntőn az erős mezőnyben a negyedik helyen végzett, a Bony­hádi Petőfi Gimnázium fiúcsapata 3. lett. * A megyei labdarúgó-szövetség döntése alapján az áprilLs 15-re ki­sorsolt megyei I. és megyei B. osztályú labdarúgó-mérkőzéseket egy nappal korábban, április 14- én kell lejátszani. A szövetség já­tékvezetőket hivatalból küld. A paksi járási szövetség viszont úgy határozott, hogy a megyei II. osz­tályban az április 15-re kisorsolt mérkőzéseket április 4-én kell le­játszani. * A megyei röplabdaszövetség áp­rilis l-én, vasárnap Szekszárdon a városi sporttelepen rendezi az MNK megyei döntőjét, melyen öt férfi- és négy női csapat vesz részt. A megyei sakkbajnokságban a harmadik forduló után Máza- Szászvár vezet 12 ponttal. Továb­bi sorrend: Szekszárdi Építők 11, Medina 8, Harc 7, Báta 5, Tamási 4, Györköny 1, Kakasd 0 ponttal. A paksi járási kézilabda-szövet­ség női csapatok részére kézilab­da emlékversenyt rendezett a pak­si sporttelepen. A verseny vég­eredménye; l. Nagydorog 4, 2. Paks 2, 3. Pálfa 2, 4. Györköny 0 ponttal. * A MEZŐGÉP sakkcsapata, mint a legjobb megyei MEDOSZ-csapat részt vett Budapesten a MEDOSZ sakkbajnokság országos döntőjén. A Szekszárdi MEZŐGÉP csapatá­ban a következők szerepeltek: Bá­lint Miklós, Bors József, Heilig Zoltán, Veres Gyula, Kovács Győ­ző. A szekszárdiak a részt vevő 20 csapat közül az előkelő 7. he­lyet szerezték meg. * A paksi járási egyéni férfi sakk- bajnokságban az első helyet Kauz- li Kálmán (Györköny) szerezte meg. 2. Farkas István, 3. Kiss Je­nő (mindkettő györkönyi), Illés Antal az ifjúságiak 4000 méta- rés távján biztosan szerezte meg az első helyet. Foto: Bencze A Szekszárdi Dózsa NB/I. B-s labdarúgócsapata nem a legjobb előjelek mellett készülhetett a va­sárnapi BKV Előre elleni mérkő­zésre. Szbmbaton délután Buda­pesten taktikai értekezleten még kérdéses volt Korner és Szántó játéka. Komer a hétközi komlói edzőmérkőzésen, Szántó a pénte­ki utolsó hazai edzésen sérült meg. így Kiss János edző a tak­tikai értekezleten még nem tu­dott kezdő csapatot hirdetni. Na­gyobb remény volt Korner fel- gyógyulására, viszont Szántó sé­rülése komolyabbnak bizonyult, így esetleges helyettesítésére Hadi állt készenlétben. Kiss János edző nagy szakérte­lemmel az Előre jelenlegi felké­szültségének alapos ismerete mel­lett készítette fel csapatát e nagy fontosságú mérkőzésre. Felhívta a figyelmet többek között arra, hogy a jelenlegi Előre játékereje nem azonos az őszi fordulóban Szek­szárdon 3:0-ás vereséget szenve­dett csapatéval. Azóta feljavult az Előre, amit tavaszi eredményei fé­nyesen bizonyítanak. Az első há­rom mérkőzésen négy pontot sze­reztek, holott kétszer idegenben szerepeltek. Kérte a játékosokat a kapott taktikai utasítások fegyelmezett betartására, a küzdőszellem foko­zására és célul tűzte a csapat elé az egyik pont megszerzését, sze­rencsésebb esetben az első ide­genbeli győzelem kiharcolását. Az eredményesség érdekében az Elő­re három kulcsemberének — Ha­lácsinak, Vargának és Rozgonyi­A Nagymányoki Brikett NB/III-as labdarúgócsapatát az ellenfél, a Vasasi Bányász, már jó előre ér­tesítette, hogy a mérkőzést a PVSK salakpályáján rendezik. A nagymányokiak időben megérkez­tek, de a hazai csapat is ott volt, amikor a PVSK vezetői szóltak a két egyesület vezetőinek, hogyha kedvük van, előmérkőzést játsz­hatnak a PVSK—Táncsics találko­zó előtt a füves pályán. A nagy­mányoki játékosok különösen örömmel fogadták a hírt, mivel ők jól tudják, a salakpályán .soha nem megy nekik jól a játék. A csapat nagy ambícióval kezdett, és helyenként jól is játszott. Már az első félidőben gólokkal kellett vol­Akik csak az eredményt nézték, meglepődtek, hogy a Szekszárdi Vasas saját pályáján maradt alul a PEAC-cal szemben. Akik a szak­osztály belső problémáit ismerik, Hűm Rozália (Paks), 3. Szirányi Vera (Szekszárdi Sl), 4. Lehr Irén (Paks), 5. Hirtling Judit (Szekszárdi Sl), 6. Tuba Csilla (Paks). Csapatban: 1. Szekszárdi Sportiskola, 2. Paksi Kinizsi, 3. Tolnai VL, 4. Paksi Kinizsi II., 5. Dombóvár. Lány ifjúsági (1955—56) táv 1500 m: 1. Vida Borbála (Szekszárdi Dózsa), 2. Komáromi Éva (Paks), 3. Link Klára (Tolnai VL), 4. Csaba Györgyi (Szek­szárdi Dózsa), 5. Madács Mária (Paks), 6. Fehér Mária (Szekszárdi Dózsa). Csapatban: 1. Szekszárdi Dózsa, 2. Paksi Kinizsi. Női felnőtt táv 1500 m: 1. Takács Dóra (Paks), 2. Kovács Klára (Szek­szárdi Dózsa), 3. Fodor Rozália (Szek­szárdi Dózsa), 4. Pesti Margit (H6- cyész), 5. Szabó Júlia (Bátaszék), 6. Gyenis Lászlóné (Hőgyész). Csapat­ban: 1. Szekszárdi Dózsa, 2. Paksi Kinizsi. Fiú serdülő (1959—60) táv 2000 m: 1. Horváth Pál (Dunaföldvár), 2. Pri- setzky Ferenc (Tolna), 3. Link Ferenc (Tolna), 4. Inger László (Tolna), 5. Árki János (Nagydorog), 6. Csóka Attila (Tolna). Csapatban: 1. Tolnai VL I., 2. Tolnai VL II., 3. Nagydorog, 4. Tolnai VL III., 5. Bonyhád, 6. Duna­földvár. Fiú serdülő (1957—58) táv 3000 m: I. Pálmai Endre (Dombóvár), 2. Illés Attila (Szekszárdi Sl), 3. ötvös Imre (Dunaföldvár), 4. Pravda János (Tol­na), 5. Wéber László (Tolna), 6. Papp István (Tolna). Csapatban: 1. Tolnai VL I., 2. Szekszárdi Sportiskola I., 3. Tolnai VL II., 4. Szekszárdi Sportiskola II. , 5. Paksi Kinizsi, 6. Bonyhád. Fiú ifjúsági (1954-56) táv 4000 m: 1. Illés Antal (Szekszárdi Dózsa). 2. Végh József (Bátaszék), 3. Gál Mik­lós (Dombóvár), 4. Schmidt László (Szekszárdi Dózsa), 5. Strasszer Lajos (Szekszárdi Dózsa), 6. Székely Sándor (Paks). Csapatban: 1. Szekszárdi Dó­zsa. 2. Dombóvár, 3. Paksi Kinizsi. Férfi felnőtt táv 5000 m: 1. Lugosi György (Szekszárdi Dózsa), 2. Domsa István (Tolna), 3. Lóki Ferenc (Szek­szárdi Dózsa), 4. Márkus István (Szek­szárdi Dózsa), 5. Ruppert János (Báta­szék). Csapatban: 1. Szekszárdi Dózsa. nak — semlegesítését rábízta Micskóra, Vágóra és Simonra, akik, ha hozni tudták volna meg­szokott formájukat, képesek let­tek volna e feladatok megoldására. Sajnos a vasárnap délelőtti mér­kőzés igazolta, amit Kiss János edző a mai Előréről elmondott. A tabellán eddig utolsó helyen álló csapat bebizonyította, hogy javult az ősz óta, játékfelfogása harco­sabb lett és megtanulták a szívvel- lélekkel való hajtást, ami győzel­müket is eredményezte. Ez sajnos nem mondható el a Dózsáról. Az egész csapat idege­sen, kapkodva, minden elképzelés nélkül, görcsösen erőlködve ját­szott. A kilencven perc alatt alig ment lövés az ellenfél kapujára. A védelem többször megzavarodott, a középpályások lassúak voltak, a csatársor pedig nem tudott lab­dát tartani, nem volt tervszerűség játékukban. A kulcsemberek sem­legesítése sem sikerült, sőt a két csere sem hozott változást. Ha Li- povszky nem védett volna olyan magabiztosan — bravúrt bravúrra halmozott, sőt 11-est is védett — súlyosabb vereség is érhette volna a csapatot. Reméljük, hogy e pillanatnyi rossz forma nem egy hullámvölgy kezdetét jelenti, és a Dózsa képes lesz az előtte álló nehéz mérkő­zéssorozaton úgy szerepelni, hogy a hatalmas szurkolótábora óhaját teljesíteni fogja, ami nem más, hogy jövő szezonban is legyen NB/l. B-s labdarúgócsapata Tolna megyének. na vezetni. A második félidőben végül Sárközinek sikerült a háló­ba találni, és ezzel a két pontot megszerezni. A nagymányoki csa­pat játékával edzőjük, Dormány László elégedett volt. A kapuban Szulics néhány nehéz helyzetben tisztázott, míg a mezőnyben Pa­taki, Guth és Sárközi nyújtott jó teljesítményt. Nagyon jól jött a nagymányokiaknak a két pont, és most már csak az kell, hogy va­sárnap és szerdán ismét hasonló játékkal tudjanak kirukkolni. Va­sárnap Lábod, szerdán Mohács lá­togat Nagymányokra. A nagymá­nyokiak reménykednek, hogy négy pontot sikerül szerezniök. azok tudják, mi az ok: sok a sé­rült. Banai, Tóth, Teszler, Fo- nyódi különböző sérülés miatt nem jöhetett számításba, ugyan­akkor Majsai is betegen vállalta Vasárnap történt a Reméljük, csak kisiklás volt Hás füves pályán játszani Sok a sérült a Vasasnál Zomba megelőzte Faddot a labdarúgó-bajnokság B esoporíjában Fadd pontot vesztett Győrén Tovább élesedett a küzdelem a megyebajnokságf B-csoportjában Fadd és Zomba között. A zom- baiak Cikón 4:l-es félidő után 4:2 arányban győztek. A faddiak vi­szont Győrén léptek pályára, ahol jó iramú mérkőzésen 3:3-as dön­tetlennel ért véget a találkozó. A györeiek a 90 perc során három­szor vezettek. Szekszárdon a kölesdiek jó já­tékkal 5:1 arányban győzték le az öregurasan játszó Építőket. Bá- ta Sióagárd ellen 0:0-ás félidő után 3:1 arányban győzött. Ugyan­ez volt az eredmény Gyönkön, ahol Pincehely volt a vendég­csapat, de itt a két pont nem a hazaiaké, hanem a vendégeké lett. Bogyiszlón is a vendég nagy­dorogi együttes győzött, 1:0 arány­ban. Meglepetés Bogyiszló rap- szodikus szereplése és hazai vere­sége. Pálfán az ozoraiak vezettek az első félidőben 1:0-ra, végül 2:2-es döntetlennel ért véget a ta­lálkozó. A zombai csapat ezzel átvette a vezetést a bajnoki táblázaton Faddtól. A kölesdiek is a har­madik helyre rukkoltak az Épí­tőkkel szemben aratott győzel­mük után. Változatlanul a kieső­jelöltek közt találjuk Gyönköt, Cikót, de a Szekszárdi Építők sem érezheti magát biztonságban. Az ifjúsági csapatoknál a zom­bai ak változatlanul őrzik veret­lenségüket. Igaz. hogy csak 1:0- ra győztek Cikón, de így is há­rom pont előnnyel vezetnek a 2. helyezett Fadd előtt. A faddi ifis- ták is győztek Győrén 4 :l^re. A vendégcsapatok . közül még Sió­agárd nyert idegenben — Bétán 6:0 arányban. Az Építők Kölesd ellen l5:0-ra, Gyönk Pincehely ellen 5:2-re, Bogyiszló Nagydorog ellen 5:0-ra, míg Pálfa Ozora el­len 2:0-ra győzött. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Zomba 17 13 3 1 41-13 29 2. Fadd 17 12 1 1 43-16 28 3. Kölesd 17 7 7 3 32-30 21 4. Győré 17 8 4 5 45-27 20 Nagydorog 17 8 3 6 36-33 •19 6. Pincehely 17 7 5 5 38-29 19 7. Pálfa 17 7 3 7 32-28 17 8. Báta 17 7 3 7 33-39 17 9. Ozora ' 17 6 3 8 33-38 IS 10. Bogyiszló 17 6 2 9 34-37 14 11. Sióagárd 17 4 4 9 23-30 12 12. Sz: Épít. 17 4 3 10 29-45 U 13. Cikó . , 17 2 4 11 31-47 8 14. Gyönk 17 3 2 12 17-55 8 Mit ítélne ? Tegnapi kérdésünk: Az egyik já­tékos megsérül és az oldalvonal mentán ápolják. Az edző tálja, hogy a sérülés súlyos, ezért intéz­kedik, hogy a 12. számú csere­játékos melegítsen be. A csere­játékos a kapu mögötti terű loten melegít és közben észreveszi, hogy az ellenfél csatára kicselezve a védőket egyedül húz kapura, majd a kifutó kapus fölött a labdát ka­pura íveli. Ekkor befut a játék­térre és a hálóba tartó labáat az alapvonalon túlra üti. Mi a játék­vezető ítélete? A helyes válasz: Az engedély nélkül belépett játékost szóban figyelmeztetni kell, az ítélet büntetőrúgás. A 12. számú csere- játékos cselekménye ugyanúgy bí­rálandó el, mint a többi játéko­sé. Igaz ugyan, hogy az enge­dély nélküli belépésért közvetett szabadrúgás járna, de mivel sú­lyosabb szabálysértés is történt, azt kell büntetni. Mai kérdésünk: Büntetőrúgás al­kalmával űlíhatnak-e játékosok a büntetőterülethez csatlakozó kör­íven? (A helyes választ lapunk holnapi számában olvashatják.) labdarúgópályákon a játékot. Dobost a múltkori ki­állításáért három hétre tiltotta el a szövetség, így őrá sem számít­hatott Palatinusz edző. Tehát akik színt, lendületet tudnának vinni a játékba, sérültek. A fiatalok, aki­ket kényszermegoldásból tett az edző az NB/III-as csapatba, dicsé­retre méltóan küzdöttek, de a ru­tinhiány és a lámpaláz zavarta őket, hogy jobb teljesítményt tud­janak elérni. A pécsi egyetemis­ták vasárnap különben is jó na­pot fogtak ki, és a rendes csa­pattal is nehéz lett volna legyőz­ni őket. Vasárnap Nagyatádon a sérültek közül esetleg Tóth lép pályára, a többi még nem. Hiányzik Vilmányi a paksi védelemből A Paksi Kinizsi Pécsett elszen­vedett 3:0-ás vereségét lapunk ked­di számában úgy jellemeztük, hogy a Kinizsi labdarúgói ezúttal el­felejtettek játszani. A paksi szak­vezetők szerint Vilmányi kiválása megbontotta az egész védelmet, ugyanakkor a középpályán Váczi, Keresztes és Somodi nem tudta megismételni a Máza-Szászvár el­len nyújtott jó játékát. A csatár­sor is álmosan, körülményesen ját­szott. Az első félidőben még egyenrangú ellenfél volt Paks. A szünetben Peresztegl edző átcso­portosítást hajtott végre, Kródi lett a középhátvéd és az első 20 perc­ben a paksiak támadtak. Már-máz* úgy látszott, hogy sikerül a ki- egyenlítés, amikor a paksi csatá­rok fölöslegesen cseleztek, elvesz­tették a labdát, és ebből alakult ki az a támadás, melyből máso­dik gólját szerezte a Porcelán. A paksi csapat játékából ezúttal hiányzott a lelkesedés. A megerő­södött Porcelán jól játszott, a mér­kőzés sportszerű volt, sőt a játék­vezető is hibátlanul működött. A paksiak vasárnap Mohácsot fo­gadják, és még mindig nem biz­tos, hogy a sérült Vilmányi ma­gára húzhatja-e a 3-as számú mezt. Súlyos Kolompár sérülése A Simontomya—Szekszárdi Dó­zsa II. mérkőzés 10. percében Ko­lompár egy ártatlan összecsapás után — az Ihásszal labdáért ví­vott küzdelemben — súlyosan megsérült. A nézők csak egy nagy reccsenést hallottak és az időseb­bek már tudták; ez törés. Kolom­pár a földön maradt, majd ké­sőbb a pálya szélén pihentették, míg Pincehelyről megérkezett a mentőautó. Mire Kolompárt a mentőautóba tették, újabb sérült­je lett a találkozónak, Molnár. Együtt vitték a két fiút a pince­helyi kórházba, ahol azt gondol­ták, hogy az egymással vívott harcban sérültek meg, ezért kü­lön szobába helyezték el őket. Molnár sérülése szerencsére nem súlyos, egy-két hét után már játszhat. Annál súlyosabb Kolom­pár sérülése. Két helyen szilánkos törése van. Kolompárt kedden Szekszárdra a baleseti sebészeti osztályra szállították, ahol tüzetes vizsgálat után közölték a szomorú hírt ^ három hónapig rögzítve lesz a láBa és hat hónap kell a teljes gyógyuláshoz. Érdemes megemlíte­ni, hogy Kolompár a Dózsa tar­talékcsapatának leglelkesebb játé­kosai közé tartozik. Előfordult, hogy munkahelyi elfoglaltsága mi­att saját költségén utazott — taxi­val — a csapat után, hogy kez­désre ott legyen. Nemrég úgy ju­tott el csapata után Majosra, hogy Bonyhádig menetrendszerű autó­busszal ment, majd onnan futva tette meg az utat Majosig. Re­méljük, a fiú súlyos sérülése után ismét teljes értékű játékos lesz, is­mét rúghatja a labdát. A Tamási HEDOSZ gyenge napot fogott ki Fornádon a szurkolók remény­kedtek, hogy csapatuknak sikerül megszerezni a győzelmet a Stein­metz SE ellen. Hogy.nem így tör­tént, ennek több oka van. Az egyik, hogy a Tamási MEDOSZ gyenge napot fogott ki, talán egyedül Káló, aki hiba nélkül lát­ta el feladatát. A másik ok a pé­csi játékosok rendkívül keményen, sőt helyenként kíméletlenül ját­szottak és éz nem tetszett a ha­zai játékosoknak, nem találták meg az ellenszerét. A kapuvédő Kovács Zoltán is ennek lett ,,ál­dozata”. Jelenleg is táppénzes ál­lományban van kézsérüléssel, mi­vel a pécsi játékosok, amikor már a labdát birtokolta. megrúgták. Vasárnap így nem is számíthatnak védésére, helyette öccse — Sándor — aki különben mint balszélső közismert a megyében, áll majd a kapuban. A Tamási MEDOSZ vasárnap délelőtt Pécsett a Bőr­gyár ellen lép pályára, de sajnos esélytelenül. Abban bíznak, hogy április 4-én — amikor Lábodot fo­gadják — sikerül a két pontot Fornádon tartani. Ehhez azonban lényegesen jobb játék kell.

Next

/
Thumbnails
Contents