Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-29 / 74. szám

A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsának ülése A szocialista munkaverseny eredményei Forradalmi ifjásági napok XXIII. évfolyam, 74. szám ARA: 90 FILLÉR Csütörtök, 1973. március 29. A toll fegyverével Az újságokról, az ifjúsági sajtó helyzetéről, szerepéről, hatásáról és feladatairól folyt a szó. A beszélgetés résztve­vői nem ifjúsági sajtószerkesz- tók voltak, ahogy a program­füzet jelezte, hanem olyan KISZ-aktívák, akiket különö­sen érdekel ez a téma. Yan-e elég ifjúsági lap, fog­lalkozik-e eleget a fiatalokkal a magyar sajtó? Milyen kap­csolata van a KISZ-nek a me­gyei újsággal? Van-e fóruma egy-egy nagyobb közösség, gyár, tsz, falu fiataljainak, és ha van, igénylik-e valójában? — ezek a kérdések merültek fel a vita során. „A sajtó eleget foglalkozik velünk, de a móddal baj van” — hallottuk több szájból. Sok­kal többet foglalkoznak a cik­kek a negatív jelenségekkel — huligánkodás, rendbontás— mint amilyen ezeknek az aránya az ifjúság életében. Hiányolták azokat az íráso­kat, amelyek az ifjúmunkások pályakezdésével foglalkoznak: sok gondjuk van. ami szót ér­demelne. Felmerült a sajtó közéleS fórum szerepe: a belpolitikai eseményekről való gazdagabb tájékoztatás igénye. A megyei sajtó egyre többéi és egyre inkább érdemben fog­lalkozik a fiatalokkal, de még mindig sok a „protokoll-iistás tudósítás” — bírálták a Nép­újságot Szó esett az új formájú Magyar Ifjúságról és a Nép­újság megújult Ifjúság-rova­táról is. A beszélgetés résztvevői el­határozták, hogy javasoliák alapszervezetüknek sajtófelelos és -tudósító választását: a tá­jékozódás és a tájékoztatás érdekében. A hasznos és baráti légkörű találkozás vendéglátója a Bonyhádi Cipőgyár Ifjú Bo- tand című újságjának szer­kesztősége volt, a szervező a KISZ megyei bizottsága. TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! téré. A vacsorán Fock Jenó és dr. Bruno Kreisky pohárkö­szöntőt mondott. Mindkét kor­mányfő örömmel állapította meg, hogy a két ország kap­csolatai jelentősen szélesedtek az utóbbi években, és hangoz­tatták, hogy további erőfeszí­téseket tesznek a jószomszédi kapcsolatok további elmélyí­tése érdekében. A MAGYAP SZOCIALISTA MUNKÁSPÁPi TOLNA MFC Y£ 1 B1Z Qf TS k 6 Á N A K 1A Pl A Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár Budapesten Fock Jenőnek, a Miniszter- tanács elnökének meghívására szerdán hivatalos látogatásra Budapestre érkezett dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztár­saság szövetségi kancellárja. Vele együtt érkezett felesége, Vera Kreisky. Az osztrák kor­mányfőt magyarországi láto­gatására elkísérte: Theodor Kery, Andreas Maurer és dr. Friedrich Niederl tartományi főnökök, továbbá dr. Stefan Koren, az Osztrák Néppárt képviselői parlamenti frak­ciójának elnöke Leopold Gratz, az Osztrák Szo­cialista Párt képviselői par­lamenti frakciójának ügyveze­tő elnöke. Friedrich Peter, az Osztrák Szabadság Párt képvi­selői parlamenti frakciójának elnöke is. Az osztrák kormányfőt és a kíséretében lévő személyisége­ket magyar és osztrák zász­lókkal, német és magyar nyelvű üdvözlő feliratokkal díszített Keleti pályaudvaron ünneoélyesen fogadták. A pá­lyaudvar előtti téren katonai díszegység sorakozott fel csa­patzászlóval. A vendégek fogadására meg­jelent Fock Jenő és felesége, Vályi Péter miniszterelnök­helyettes, dr. Csanádi György, dr. Dimény Imre, dr. Horgos Gyula, Ilku Pál és Péter Já­nos. a kormány tagjai, Szép­völgyi Zoltán, a Fővárosi Ta­nács elnöke, dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Baczoni Jenő, a külkereskedelmi mi­niszter első helyettese, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Nagy János külügyminiszter-helyet­tes, dr. Nagy Lajos hazánk bécsi nagykövete, továbbá po­litikai életünk több más vezető személyisége, a magyar nép­hadsereg tábornoki karának több tagja. Ugyancsak jelen voltak az érkezésnél a buda­pesti osztrák nagykövetség diplomatái. A vonat a Rákóczi-induló hangjai közben gördült be a pályaudvar nagycsarnokába. A vonatról leszálló vendégeket elsőként Fock Jenő és felesé­ge, valamint Péter János kül­ügyminiszter üdvözölte szívé­lyes, baráti kézfogással. Az ünnepélyes pályaudvari fogadtatás a katonai díszegy­ség díszmenetével ért véget, majd a vendégek gépkocsiba ültek és szállásukra hajtattak. Szerdán délután az Ország­ház minisztertanácsi termében megkezdődtek a magyar— osztrák hivatalos tárgyalások. A megbeszéléseken a magyar delegációt Fock Jenő minisz­terelnök, az osztrák küldött­séget dr. Bruno Kreisky szö­vetségi kancellár vezeti. Fock Jenő este vacsorát adott az osztrák kancellár tisztele­A Szakszervezetek Tolna me­gyei Tanácsa tegnap délelőtt ülést tartott Szekszárdon, a városi tanács nagytermében. Pál József elnökletével a szakszervezeti mozgalom leg­felsőbb Tolna megyei válasz­tott szerve ezúttal az elnökség egyéves munkáját értékelte. Király Ernő, az SZMT vezető titkára terjesztette elő az egy­éves munkát összegező jelen­tést. — Az SZMT-elnökség múlt évi tevékenységét az MSZMP X. kongresszusának határoza­tai, a SZOT XXII. kongresz- szusának útmutatásai határoz­ták meg. A két felsőbb szerv határozatait, kiegészítő megyei pártértekezlet, illetve szak- szervezeti küldöttértekezlet ha­tározatai konkrétan, a helyi sajátosságok figyelembevételé­vel határozták meg a szak- szervezetek Tolna megyei fel­adatait — mondotta Király Ernő. Az elnökség főbb mun­katerületei: az 1972. évi gaz­dasági munka segítése; a mun­kásellátás, munkásvédelem; a kulturális nevelő munka; a vezetés színvonalának javítása és a szakszervezeti gazdálkodás volt. A múlt évi gazdálkodás eredményei azt mutatják, hogy a termelőágazatok munkája Izgalmas pillanatok Centimcternyi pontosságra van szükség! Két autódaru emeli a 8-as számú szállítóhíd utolsó előtti darabját. Ma délelőtt a híd utolsó szakasza is a helyére kerül. Ezzel a szere­lők összekötötték az 1409 méterre lévő bányát és a bátaszéki vázkerámia gyárat a szál­lítószalagok vasszerkezetével. Foto: K. Z. tervszerűbbé vált, növekedtek a gazdasági eredmények, en­nek nyomán az életszínvonal emelkedését is megfigyelhet­tük. Megyénk szocialista ipara tavaly 8,8 százalékkal növelte termelését a megelőző évhez viszonyítva. A termelés emel­kedése 70 százalékban a mun­ka termelékenységének növe­kedéséből eredt; csökkent a munkaerő-fluktuáció, növelte az ipar az exportra kerülő termékek mennyiségét válasz­tékát. Az ipari munkások át­lagos havi keresete 3 százalék­kal, az építőipari munkásoké 4 százalékkal növekedett az elmúlt évben az 1971-es bázis­adatokhoz képest. Jelentős si­kereket értek el a lakossági szolgáltatási igények kielégíté­sében is. A munka- és üzemszervezés területén is jelentős siker két könyvelhetünk el — állapítot­ta meg az elnökség jelentésé­ben, — de nehezítette a ha­tározatok hatékonyabb végre­hajtását, hogy egyes főható­ságok rendelkezéseiket késve adták ki. Örömmel számolt be az el­nökség a megyei szaktanácsnak arról, hogy a munkaverseny szervezésében, és a munkaver­seny hatékonyságának növe­lésében jelentős eredményeket értek el. Több gazdasági egy­ségnél új versenyformák bon­takoztak ki, mintegy 25 száza­lékkal növekedett a szocialis­ta brigádmozgalomban részt­vevők száma. A gazdasági ve­zetők mind nagyobb mérték­ben támaszkodnak az üzemek­ben a szocialista brigádok ere­jére, szervezeti egységére. Az elmúlt évben az elnök­ség a fenti témák vizsgálatán túl több alkalommal is foglal­kozott az üzemi demokrácia különböző kérdéseivel. A kollektív szerződések fe-’ lülvizsgálása, módosítása, illet­ve a szerződés betartásának ellenőrzése a törvényes kere­tek között történt. Jelentős a fejlődés a mun­kásellátás, a munkavédelem terén is — állapította meg az elnökség jelentése. Király Er­nő végezetül a legfontosabb feladatokat vázolta, majd vi­ta következett az elnökség je­lentéséről.- Pj —

Next

/
Thumbnails
Contents