Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-21 / 67. szám

Ökölvívás Horváth T. (Szekszárd) ezüstérmes a Dunántúl ifjúság! bajnokságon A Magyar ökölvívó Szövetség Székesfehérváron rendezte meg a Dunántúl ifjúsági bajnokságot. Me­gyénket a Szekszárdi VSI 9, a Paksi Szöv. SE 2, a Dombóvári Szöv. SE i versenyzővel képvisel­te, hogy jogot szerezzenek az or­szágos vidék ifjúsági bajnokságon Való indulásra. A már jogosulta­kon — területi bajnokok — Feri János és Kalcsu Károlyon kívül Horváth Tibornak sikerült ez. A Dunántúl-bajnokságon mutatott teljesítményük alapján meghívásra kaptak ígéretet az alábbi verseny­zők. Harmadik helyezettként Sza­bó A. Kardos B, negyedik helye­zettként Kovács L. szekszárdi ver­senyzők. A területi bajnokságon helyezett, de a Dunántúl-bajnok­ságon betegség miatt nem indul­hatott | -Kolozsvári Ferenc is. A fiatalok szereplése sikeres volt, mert túlnyomórészt első éves ifjú­ságiak és az erős mezőnyben di­cséretesen helytálltak. Részletes eredmények: Papírsúly (8 induló) : Kardos B. (Szekszárd) döntő fölénnyel győzött Bistei (Steinmetz SE) ellen. A szekszárdi fiú nagyon jól öklözött és egy ke­mény ütése után a második me­netben kialakult a döntő fölény. Az elődöntőben pontozással vesz­tett a rutinosabb és hosszú karú Katona (Kaposvár) ellen. Kovács L. (Szekszárd) nagy harcban pon­tozással győzött Gohl (PVSK) el­len. A fiatal Kovács bátran és okosan irányított. Az elődöntőben nagyon szoros mérkőzést vívott a helybeli Farkas (SZVSI) ellen. A bírák Farkast látták kis különb­séggel jobbnak. Kardos harmadik. Kovács negyedik helyezést ért el. Légsúly (8 induló) : Szabó A. (Szekszárd) pontozással győzött Budai (Dunaújváros) ellen. Szabó „leiskolázta” a kemény Budait. Az elődöntőben az ifjúsági válogatott Csordás (Tatabányai Bányász) volt az ellenfele. Szabó nagyon okosan kezdett az idősebb és erőteljesebb Csordás ellen, de a harmadik me­netben egy rászámolás után a bí­ró döntő fölényt hirdetett. Szabó Á. így harmadik lett. Harmatsúly (8 induló): Kovács J. (Szekszárd) döntő fölénnyel* vesztett Pokó (Tatabányai B.) el­len. Pokó jobb és keményebb volt. Kisváltósúly (7 induló): Horváth T. (Szekszárd) pontozással győ­zött Tóth (Kaposvár) ellen. A fia­tal szekszárdi versenyző az esé­lyesebb Tóth ellen nagy küzde­lemben, fokozatosan került fölény­be és bátor küzdőmodorával egy­hangú győzelmet aratott. A döntő­ben az oroszlányi Bodó ellen a nagy küzdelem folytatódott. Bodó erősebb volt és Horváth edzője a mérkőzést feladta. Horváth T. ezüstérmes* lett. Váltósúly, A csoport: Darázsdi (Dombóvár) vesztett Magyar (PVSK) ellen. Védekezés nélküli nagy ütésváltások jellemezték a versenyt, melyből a harmadik me­netben Magyar került ki győzte­sen, mert Darázsdit döntő fölény miatt leléptették. Ruff (Paks) dön­tő fölénnyel vesztett Rábel (Veszp­rém) ellen. Ruff csak két mene­tig volt egyenrangú ellenfél. Váltósúly, B csoport: Pirós (Szek­szárd) pontozással vesztett Piánk (SZIM) ellen. A rutintalan Piros nagy csatát vívott a helyi ver­senyzővel. Piros negyedik lett. Nagyváltósúly. A csoport: Kern (Paks) vesztett Flörik- (Steinmetz SE) ellen. Kern jól kezdett, de egy kemény ütés után döntő fölény címén leléptették. Kern negyedik lett. Fung (Szekszárd) döntő fö­lény miatt vesztett Varga (Duna­újváros) ellen. Az elején nagy csata volt, de az értfteljeseob Var­ga fölénybe került. Fung brónz- érmes lett. Középsúly (3 induló) körmérkő­zés: Huber (Szekszárd) először' Oláh (Tatabánya), másodszor Kon- dics (Keszthely) ellen versenyzett. Mindkét versenyző jobb volt Hu- bemál, így Huber harmadik lett. Országos III. osztályú bajnokság A.,Magyar ökölvívó Szövetség a felnőtt országos III. osztályú baj­nokságot Cegléden rendezte meg. Nagyon erős mezőnyben nagy cja- tak folytak. Inkább a küzdelem jellemezte a bajnokságot. Megyén­ket kis létszámú gárda képviselte, mert többen bevonultak katoná­nak, akik súlycsoportjuk esélye­sei voltak, így például a múlt évi országos bajnok, Torma, stb. Részletes eredmények: Könnyű­súly (8 induló): Rikkers (Szek­szárdi Dózsa) az elődöntőben győ­zött Hölömpő (Cegléd) ellen. Ke­mény harc folyt a szorítóban, amikor sorozatos szabálytalanságok miatt a ceglédi versenyzőt lelép­tették. A középdöntőben verekedés foiyt-Rikfeer* - (Seeteszfrrd) Galam­bos (Budapesti, Törekvés) között. Az első menet Rikkérs fölényével telt el. Figyelmeztetések és intés után Rikkers sportszerűtlenül le­gyintett a bíró felé, mely után a versenyből kizárták, így a már megszerzett bronzérem elveszett. (A Szekszárdi Dózsa fegyelmi elé állítja a sportszerűtlen Rikkerst.) Nagyváltósúly (8 induló): Berecz (Bonyhád) pontozással vesztett Ekker (Budapesti Fém. Építők) el­len. A kemény Berecz nem tudta rákényszeríteni küzdőmodorát a külharcos és elmozgó Ekkerre. Szabó J. (Szekszárd)—Csankó /»inba ismét behozta Fadd pontelőnyét (Oroszlány) vidékbajnok között ,,adok-kapok” mérkőzés folyt. A kemény csatában Cankó megrogy- gyant és fogott. A dulakodásban egy kettős intés, után Szabót le­léptették. Nehézsúly (6 induló) : Hosszú (Szekszárd)—Gór (Cegléd) mérkő­zésen egy tenyeres ütés után a kesztyű fűzőjétől Hosszú szemhéja megsérült és sérülés címén lelép­tették. Kézilabda ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEKET JÁTSZOTT a szekszárdi bőrdíszmű A Szekszárdi Bőrdíszmű NB/II-es női kézilabdacsapata szombaton és vasárnap előkészületi mér­kőzést játszott. Szombaton és vasárnap a Bakony Vegyész NB/I- es csapatát fogadták. Az első sza­badtéri mérkőzést sok szurkoló nézte meg. A találkozóra az új salakos pályán került sor, melyet most építenek a városi sporttele­pen már csak az utolsó simítások vannak hátra. A két csapat két­szer húsz percet, majd kétszer ti­zenöt percet játszott. Végig az NB/I-es csapat irányította a játé­kot, de lelkesen küzdöttek a szek­szárdi lányok is. Végül a 70 per­ces játékidő után 20:9 arányban győzött az NBl-es csapat. Szek­szárd góljait Török 5, Laborcz 2, Matéz és Kajtár szerezte. A Szekszárdi Bőrdíszmű vasár­nap Baján kézilabdatomán vett részt. Először a Kiskunhalasi MÁV NB/H-es csapatával mérkőzött és 2:l-es félidő után 7:1 arányban nyert. Szekszárd góljait Kajtár (2), Török, Laborcz, Verhás, Czakó és Fazekasné szerezte. A második mérkőzésen a Bajai Bácska ellen Szekszárd 17:9 (10:3) arányban bi­zonyult jobbnak. Góldobók': Török (6), Verhás (4), Vass (3), Fazekes- né (2), Matéz és Málinger szerez­te. A szombati és a ' vasárnapi mérkőzés egyaránt jól szolgálta a felkészülést a közeledő NB/n-es bajnokságra. Középiskolás labdarúgás PALÁNK MA SZEKSZÁRDON JÁTSZIK A KAPOSVÁRI TÁNCSICS ELLEN A Paláhki Mezőgazdasági Szak- középiskola labdarúgói a Kapos­vári Táncsics Gimnáziummal mór lejátszották első mérkőzésüket a legjobb tizenkettőbe jutásért. A kaposvári mérkőzésen nagy küz­delem után 1 :l-es eldöntetlennel ért véget a mérkőzés. A kaposvári csapat kitűnő játékerőt képvisel és a palánkiaknak ma nagyon jól kell játszani, hogy a továbbjutást kiharcolják. A mérkőzésre 17 óra­kor kerül sor a városi sporttele­pen. A megyei labdarúgó-bajnokság B csoportjában változatlanul éles küzdelem folyik Fadd és Zomba között. Mindkét csapat otthonában játszott. Fadd az Építőket fogad­ta és csak 1 :l-et tudott kiharcolni velük szemben. A zombai csapat sem remekelt vasárnap, mert csak üggyel-bajjai tudott győzni PáMá­val szemben. A mérkőzés sorsát eldöntő egyetlen gól a befejezés előtt tíz perccel esett, ez pedig azt bizonyítja, hogy a zombai csatárok gyengélkedtek. Ozorán Bogyiszló volt a vendég­csapat. A hazaiak 1:0-ás félidő után 4:1 arányban nyertek, ennek el­lenére. a vendégek kellemes be­nyomást keltettek. Szinte érthe­tetlen, hogy a bogyiszlói gárda csak a 9. helyet tudja elfoglalni a bajnoki táblázaton. A csapatban sok fiatal, tehetséges játékos sze­repel, ami biztató a jövő szem­pontjából. Nagydorogon 3.-0-ás félidő után 5:0 arányban nyert a hazai gárda. Pincehelyen a györei csapat na­gyon nehezen adta meg magát. A második félidő elején tudta csak Pincehely a vendégek előnyét ki­egyenlíteni és ezt követően a győz­tes gólt megszerezni. Kölesden Sióagárd az első 45 percben kitű­nően harcolt, így nem esett gól. A második félidőben azonban a lelkesebben játszó kölesdi csapat 3:0 arányban győzött. A cikóiak Bátát fogadták és is­mét egy győzelemre álló mérkő­zést engedtek ki a kezükből és kellett megelégedni a döntetlen­nel. Cikó már 2:0-ra vezetett és befejezés előtt 10 perccel sikerült a vendégeknek az egyenlítő gólt megszerezni. Az ifjúsági bajnokságban Zomba Pálfa ellen 5:0, Ozora Bogyiszló ellen 4:1, Nagydorog Gyönk ellen 5:2, Kölesd Sióagárd ellen 4:0, míg Cikó Báta ellen 5:0-ra nyert. A vendégcsapatok közül csak Győré tudott győzni Pincehelyen 4:0-ra, míg a Fadd—Sz. Építők mérkőzés 3:3-as döntetlennel ért véget. A felnőttcsapatoknál változatla­nul Fadd áll az élen, de mind­össze egy gólkülönbséggel az őt követő, de pontszámú- . ✓ " • £ Zomba előtt. Az ifjúságiaknál a zombai csapat változatlanul tartja módik Ozora. Tegnapi kérdésünk: Szöglet­A BAJNOKSÁG ÁLLASA: rúgást végeznek. Befelé száll a labda, amit az egyik védő­Felnőttek: játékos maga elé vesz mellel, 1. Fadd 16 12 3 1 40-13 27 és hatalmas rúgással felszaba­2. Zomba 16 12 3 1 37-11 27 dít. A labda a pálya közepén 3. Győré 16 8 3 5 42-24 19 esik le. Még a szögletrúgás 4. Kölesd 16 6 7 3 27-29 19’ alkalmával a kapust egy csatár 5. Pincehely 16 6 5 5 35-28 17 ellökte, látta is ezt a játék­6. Nagydorog 16 7 3 6 35-33 17 vezető, de előnyszabályt alkal­7. Pálfa 16 7 2 7 30-26 16 mázott. Mivel a játékvezető 8. Báta 16 6 3 7 30-38 15 nem fújt, a kapus sértegetni 9. Bogyiszló 16 6 2 8 34-36 14 kezdte a játékvezetőt. Mi a 10. Ozora 16 6 2 8 31-36 14 játékvezető teendője? 11. 12. 13. 14. Sióagárd Sz. Építők Cikó t GyöJik 16 16 16 16 4 4 8 22-27 439 28-40 2 4 10 29-43 3 2 n 16-52 12 11 8 8 A helyes válasz: A játék­vezető kiállítja a kapust, és csapata ellen közvetett sza­badrúgást ítél a durva sport­Ifjúságiak} szerűtlenségért. Mai kérdésünk: Egy védőjá­1. Zomba 16 15 V — 94-11 31 tékos megsérül, leviszik a já­2. Fadd 16 13 2 1 84-24 28 téktérről. A kapu mögött me* 3. Ozora 16 11 2 3 49-26 24 légit egy másik játékos ugyan­4* Sz. Építők 16 10 3 3 98-17 23 abból a csapatból, feltehetően 5. Bogyiszló 16 8 3 5 64-43 19 az fog a sérült játékos helyére 6. Pálfa 16 8 1 7 49-48 17 beállni. Támad az ellenfél, a 7. Sióagárd 16 7 1 8 56-37 15 csatár egyedül fut a labdával 8. Győré 16 6 3 7 40-41 15 a kapu felé. A magát melegítő 9. Kölesd 16 5 1 10 38-61 11 játékos befut a büntetőterület­10. Cikő 16 4 1 11 41-78 9 re, és durván felrúgja a csa­11. Gyönk 16 4 1 11 24-104 9 tárt. Mit ítél a játékvezető? (A 12. Báta 16 4 — 12 25-93 8 helyes választ lapunk holnapi 13. Pincehely 16 3 1 12 26-67 7 számában olvashatják.) 14. Nagydorog 16 3 — 13 23-60 6 Mit ítélne ? A hét 11-e Strich (Tolna) Molnár Dobos (Domb. SZSK) Pomsár (Bátaszék) Végvári (Domb. VSE) Poór (Simontomya) (Domb. VSE) Csoboth Barabás IL (Máj os) (Hőgyész) Heidecker (Bonyhád) Holacsek Tóth L (Bátaszék) (Bátaszék) Tartalékcsapat: Balaskó (Hőgyész) — Tamás (Dombóvári SZSK), Nagy (Dunaföldyár), Manhaldt (Hőgyész), Fazekas I. (Tolna), Györ- íi (Kisdorog), Kardos (Simontomya), Schaffer (Tolna), Varga (Dombóvári VSE), ‘Turbók (Alpári SE), Molnár (Majos). A kölesdi általános iskola háromszáztíz tanulója ' közül százharmincnyolcan napközi­sek és rajtuk kívül még negy­ven óvodás is az. Hátrányos helyzetűek?■ Ha valahol sza­bad ezt a kifejezést használ­ni, velük kapcsolatban feltét­lenül igen. Vagy mégsem? Esetleg csak módjával? „Külterületi lakott helyek’’ — szenvteleniil hangzó szak- kifejezés. Tanyát, pusztát, ma­jorságot, erdészházat, köves úttól távoli, mondjuk a szur- dikok világához tartozó ott­hont jelent, tudunk róla, hogy itt-ott még barlanglakás is, vagy olyan „településeket’’, mint egyik-másik péró. Csak­hogy három esztendeje, a nép­számláláskor minden tizedik megyénkben külterületen la­kott, Kölesden pedig a hely­béliek majdnem negyedrésze, pontosan 23.6 százaléka. Az az általános iskolás, aki Hangoson lakik, egy kilo­métert gyalogol földes úton Borjúdig, ahol buszra száll és újabb öt kilométert tesz meg az iskoláig. A sasosi cigány­telepről azonban előbb még Hangosba is be kell menni és csak aztán folytatni az előbb említett utat. A Katalin-beliek (Alsótengelic) szerencséseb­bek, nekik szinte a kapujuk előtt megy el az autóbusz. — A gyerekek jótészének otthon egyszerűen fizikai le­hetőségük sincs az elmélyült tanulásra — mondta Farkas­falvi József igazgató. — Hát­rányos helyzetük nemcsak az utazásból és ebből következik azonban, hanem abból is, hogy a külterületeken nincs óvoda és nincs szakosított ok­tatás, hanem ma már-már „történelminek” számító mó­don az I—IV. osztályokat ösz- szevontan, egyetlen teremben kell tanítani. Az óvoda hiá­nya a közösségi szellem ki­alakulatlanságán mérhető és nem csekély gondot okoz ké­sőbb itt benn, a központi is­kolában. A kölesdi iskolában har­mincegy nevelő van. Közülük öten óvónők, négyen pedig külterületen tanítanak. Képe­sítés nélküli pedagógus nincs, a külterületiek pedig kivétel nélkül eredményesen, erejük megfeszítésével dolgozó fiata­labbak. Az egyik napközis csoport termébe, az iskola emeletén, a lehető legrosszabb pillanat­ban nyitunk. A gyerekek leg­szívesebben már tódulnának az alagsori étterem egyik ré­szébe, az ilyenkor „társalgó­ként” szolgálóba, ahol a tévé van. — Meccset közvetítenek, igazgató bácsi! — újságolják és ez vitathatatlanul élvezete­sebb, mint újságírók kérdései­re válaszolgatni. A gyerekek jól öltözöttek, a feszélyezettség nyoma sem érződik rajtuk, amikor beszél­getünk. Könnyebben és ter­mészetesebben nyilatkoznak, mint sok felnőtt. — Jó a napköziben? — Itt lehet tanulni — így a diplomatikus válasz. — Az utazás? — Állni kell. Ez rövid távon nem túlsá­gosan nagy csapás. Külön di­ákbusz errefelé nem jár. — Az étkezés? — Ha jaj! Az jó! Kölesden tantermeket ren­deztek be a napközi céljára. — Mit mutat igazgató elv­társ több évtizedes helybeli tapasztalata? A nyolcadikba érve behozzák a külterületiek az otthonokból következő le­maradást? — Igen. A továbbtanulásra jelentkező felvételi eredmé­nyeinél nincs közöttük emlí­tésre érdemes különbség. Ezért van Kölesden napközi. —a. —á. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Hacsaturján. Hegedűver­seny. 9.00: Harmatos rózsa. Re­gény. V. 9.20: Operettekből. 10.05: Kisiskolások műsora, 10.40: Brahms-művek. 11.30: A Szabó­család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.50: válaszolunk hallgatóink­nak! 14.05: Budapesti muzsika. 14.15: A Rokokó-együttes ját­szik. 14.30: A jövő asszonya, a jövő társadalmában. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.46: Keringök. 16.05: Petőfi-kalendáriüm. 16.10: Mun­kás-stúdió. 16.25: Kóruspódium. 16.33: Ruggiero Ricci hegedül. 16.49: Évfordulón. 17.05: Külpoliti­kai figyelő. 17.25: Az Újpesti Dó­zsa—Juventus nemzetközt kupa- mérkőzésről. (I. félidő.) 18.25: Új­pesti Dózsa—Juventus nemzetkö­zi kupa-mérkőzés, (II. félidő). 19.25; Petőfi Sándorról. 20.18: Arturo Toscanini lemezeiből. 20.58: Beszélgetés a művelődésről. 21.28: Népi zene. Kb. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Pierre Foumier (gor­donka) és Jean Fonda (zongora) hangversenye. 23.23: Tánczene. 0.10: Operettkettősök. PETŐFI RADIO 8.20: Népi zene. 8.50: Dalok a Tanácsköztársaságról. 9,03: Kíván­csiak Klubja. Ifjúsági Rádió. 10.03: A zene hullámhosszán. 11.55: Tu­domány. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: Falurádió. 13.23: Régine Crespin énekel. 13.40: Orvosok a s-ikrofon előtt. 14.00: A Budapesti Körszállóból. 16 00: A Bp. Honvéd —Videoton és a Szolnoki MTE— Vasas MNK elődöntő mérkőzé­sek, (II. félidő). 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.2«: Megjelenés előtt. Bolondóra. 1. 19.05: Epizódok Gershwin életéből. 19.30: Népi zene. 19.50: Jő estét, gyerekek! 20.10: A cigányprímás. Részletek. 20.2S: Kis magyar nép­rajz. 20.30: Uj könyvek. 20.83: Gró­fi földek urai és vándorai. Doku­mentumjáték. I. 21.33: Zenekari muzsika. 22.20: Nóták. 23.15: Az álruhás kertészlány. Részletek. "V URH 18.05: Angol, középhaladóknak. 27. 18.25: Kovács Andor felvételei­ből. 18.44: Magyar zeneszerzők. 19.14: 1919. balladája. 20.00: A hű­séges menyasszony. Opera, 22.21: A nyergesújfalui új müszálüzesn- ből. 22.31: Dzsessz. MAGVAR TV 8.05: Iskola-tv: Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) 9.30: Delta. 9.55: Maigret felügyelő. Tv-film. „Gyil­kosság hétfőn.” 10.45: A család­ról... 13.10: Földrajz. 14.50: Fehér sörény. Film. (Iskolate’evízo.) 15.30: A felsőfokú felvételi vizs­gákra. Elektrosztatika és egyen­áram. 16.13: Hírek. 16.20: Forra­dalmi Ifjúsági Napok. 17.20: Rek­lámműsor. 17.25: Újpesti Dózsa—1 Juventus. Bajnokcsapatok Euróoa- Kupája labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szülővárosunk, Budapest. (SZÍNES!) Dokumen­tumfilm. II. 20.20: Szerelem. 21.00: Az Országházból jelentjük. . . 22.00: Kocsis Zoltán hangversenye. (SZÍ­NES!) 22.10: Tv-híradő. — 2. 22.20: Derby County—Spartak Trnava (SZÍNES!) Bajnokcsapatok Éuró- pa-Kupála. Labdarúgó-mérkőzés, Derbyből. Amennyiben az Újpesti Dózsa— Juventus mérkőzésen hosszabbí­tásra kerül sor. úgy az esti műsor: 17.25: Telesport. 19.50: Esti mese. 19.55: Tv-híradó. 20.20: Szerelem. 22.00: Szülővárosunk. Budapest. II. 22.20: Tv-híradó. — 2. 22.30: Der- hy County—Spartak Trnava. BEK labdarúgó-mérkőzés, Derby-ből. IL (KÍSÉRLETI MŰSOR) 20.00: Pokolrév. Film. 21.20: Tv- híradó. — 1. JUGOSZLÁV TV 1. műs or: 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Doktor Doolittle — filmsoro­zat gyermekeknek. 18.15: Vajdasá­gi krónika. 18.30: Riportmű­sor 19.00: Rajzfilm. 20.30: Az utolsó leheletig — francia film. 22.00; Kortársak. 2. műsor: 20.30: Rendezvényeink. 21.40: Sza­badegyetem. 22.10: öt világ leánya — balett. 22.35: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 18.30: Iskolatelevízió. 19.00: Mana­gement (11. rész). 19.30: .Tv-híradó. : 20.06: Sporthírek. 20.09; Aktuális események képekben. 20.10: A müncheni olimpiai stadionból! Ba- jem Menchen—Ajax. Amsterdam labdarűgómérkőzés. 21.40: Osztrák képek. Tv-híradó. 2. műsor: 10.00: Iskolatelevlzió. 16.30: Kicsi­nyek műsora. 17.10: Antenna. Nem­zetközi ifjúsági magazin. 17.35: Lassie — Egy kutya története. 18.00: Francia nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Tv-kony- ha. 19.00; Osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Ak­tuális események képekben. 20.15: Sanders úr végzetes élete. Krimi­komédia. 21.05: Forsyte Saga. (8. rész). 21.35: Tv-hiradó. Kölesd — napközi

Next

/
Thumbnails
Contents