Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-03 / 28. szám
Tizenötezer „gólyát" várnak az egyetemek, főiskolák Hegjelent az egyetemi tájékoztató A szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat értékes díjakkal jutalmazta a legjobb cukorrépa-gépkezelőket Tizenötezer „gólyát” várnak az 1973—74-es tanév nappali tagozataira a felsőoktatási intézmények, közülük 6500-an egyetemeken, egyetemi jellegű főiskolákon lehetnek elsősök. Az idén érettségiző 55 000 diákból, valamint a korábban végzettek közül 2100-an kezdhetik meg tanulmányaikat a különböző műegyetemeken. A tudományegyetemek együttvéve 2150 elsőst fogadnak, az orvos- egyetemeken 1240, az agrár- egyetemeken 840 a felvételi keretszám. A művészeti főiskolákon 150-en, a pedagógusképző intézményekben 3100-an, a műszaki, a mezőgazdasági és a gazdasági jellegű főiskolákon pedig összesen ötezren kezdhetik meg tanulmányaikat. A „divatos” szakokra, karokra várható túljelentkezés miatt a szakemberek már most felhívják a figyelmet, hogy például országosan mindössze 320 jogászhallgató, a tudományegyetemek bölcsészkarainak tanárszakain pedig mindössze 440 elsős nyerhet felvételt. Ugyanakkor a tanárképző főiskolákra 1800, a tanítóképzőkbe 910, az óvónőképzőkbe 580 fiatalt várnak. A különböző műszaki jellegű főiskolákon tcbfc mint 3000 új üzemmérnököt, a gazdasági jellegű főiskolákon pedig 730 új üzemgazdászt kívánnak képezni. Hint a most megjelent felső- oktatási tájékoztató szerkesztői elmondták: nappali tagozatokra felvételüket kérhetik a középiskolák utolsó éves tanulói, illetve azok az érettségizettképesítőzött dolgozók, akik 35. életévüket még nem töltötték be. A középiskolai végzettségű szakmunkástanulók bármelyik felsőoktatási intézménybe abban az évben jelentkezhetnek felvételre, amelyben a szakmunkás-képesítést legkésőbb augusztus 31-ig megszerzik. A felvételi kérelmeket az érettségi, illetve képesítő bizonyítványt kiállító középiskola igazgatójához kell benyújtani; a munkaviszonyban állók kötelesek kérelmükhöz a munkáltató írásos javaslatát is mellékelni. Ha a jelentkező a középiskolát 1971-ben vagy korábban, illetve esti-levelező tagozaton végezte, közvetlenül a felsőoktatási intézmény dékáni (főigazgatói, igazgatói) hivatalába küldje kérelmét. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatára pályázók kérelmét a középiskolák március 1-től 15-ig, a felsőoktatási intézmények pedig május 2-ig (a tanítóképző és óvónőképző intézetek március 25-ig) fogadják el. A sorkatonai szolgálatot teljesítők nappali tagozatra az illetékes parancsnokságuk engedélyével pályázhatnak. A művészeti főiskolákra történő jelentkezés feltételeit a sajtó és a rádió kellő időben ismerteti majd. Esti és levelező tagozatra a jelentkezési határidő: május 15. A felsőoktatási intézmény a jelentkezőt a szabályszerűen előterjesztett felvételi kérelem alapján — legalább nyolc nappal a kitűzött vizsgaidőpont előtt — felvételi vizsgára hívja be. A felvételi vizsgákat június 26 és július 31 között tartják. Az idén kísérleti jelleggel új módszert vezetnek be az érettségi és a felvételi vizsga feltétöleinek jobb összehangolására. A matematika felvételi tárgyból megírt írásbeli érettségi dolgozat egyúttal az egész országban egységesen megfelel a főiskolai, egyetemi felvételi vizsga írásbeli részének is. Május 12-én, országosan egy időpontban — a szak- középiskola matematika tananyagát is figyelembe vevő — egységes feladatok alapján történik az írásbeli vizsgáztatás. Mindazok a pályázók, akiknek fizikából kell felvételi vizsgát tenniük, valamint a bölcsészettudományi és az állam- és jogtudományi karokra pályázók tantárgyanként központilag kitűzött egységes írásbeli feladatok alapján tesznek felvételi vizsgát. Ugyancsak ilyen feladatok alapján folyik a vizsga a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, a gazdasági főiskolákon, az orvostudományi egyetemeken, a tanárképző főiskolákon, valamint a felsőfokú intézetekben is. A nappali tagozatra pályázóknál a felvételi vizsgán elért pontszámot a középiskolai tanulmányi eredmények alapján, a következő szabályok alapján számítják ki: a középiskolai tanulmányi eredmények alapján a pályázó legfeljebb tíz pontot kaphat A pontszóm megállapítása az érettségi vizsga átlageredményének figyelembevételével, vagy anélkül történik. Minden esetben a pályázóra kedvezőbb számítási módot alkalmazzák. A felvételi vizsga tárgyaiból, illetve az azokat helyettesítő tárgyakból a tanulmányi eredmények alapján elért pontszám kiszámítása a következőképpen történik: a középiskola első osztályában elért évvégi osztályzatot nem veszik figyelembe. Ha a tantárgyat a középiskola második, harmadik és negyedik, vagy csak a harmadik és negyedik osztályában tanították: akkor a harmadik és negyedik, ha pedig csak a második és negyedik osztályban tanították, akkor a második és negyedik osztály év végi osztályzatainak az átlaga vehető figyelembe. Ha a pályázó a felvételi vizsga évét közvetlenül megelőző, esztendőben, vagy már régebben, illetve esti vagy levelező tagozaton érettségizett (képesítőzött), a számára kedvezőbb módon — vagy a nappali tagozat, vagy az esti-levelő tagozat — ponto. zási módszerét kell alkalmazni. Ezek a jelentkezők matematikából az írásbeli felvételi vizsgát a felsőoktatási intézményekben teszik le. A felvételi bizottság a jelentkezőket írásban értesíti határozatáról. Az elutasítottakkal közli a felvételi vizsgán elért pontszámot, a döntés okát és a fellebbezési lehetőséget is. Az elutasító határozat ellen — a kézbesítéstől számított nyolc napon belül — az illetékes miniszterhez címezve fellebbezhetnek azok a jelentkezők, akik a felvételhez szükséges pontszómot elérték, s így eredményes felvételi vizsgát tettek, de kérelmüket a bizottság egyéb okból nem találta teljesíthetőnek. Évről évre hasznos segítséget nyújt a felsőoktatási intézményekbe jelentkezőnek a Művelődésügyi Minisztérium hivatalos tájékoztatója a magyar felsőoktatási intézményekről. Most került a könyvesboltokba az idei, mintegy 330 oldalas kiadvány, amely részletesen ismerteti a felvételre jelentkezők tudnivalóit. (MTI) A legjobbak a% alföldi mezőgazdasági üzemek dolgozói Az elmúlt évben másodszor hirdette meg a cukorrépa-be- takarító gépek kezelőinek országos versenyét a Szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat 1972-ben a vállalatnak már 650 gépegysége — 150 fejező, 260 kiszedő és 260 rakodógépe dolgozott országszerte a cukorrépa-termelő termelőszövetkezetekben, állami gazdaságaiban. De amíg 1971-ben csak a gépkezelők versenye folyt, addig a múlt évben már a garanciális szerelőkre is kiterjedt a verseny, miután 15 testvér-vállalat végezte a garanciális szolgáltatást. A verseny értékelése megtörtént. eredményeit a Budapest Körszállóban hirdették ki és adták át a díjakat. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésen és díjkiosztáson megjelentek a versenyzőkkel együtt az érdekelt mezőgazda- sági üzemek vezetői, rajtuk kívül Kasza Pál, a MEZŐGÉP Tröszt gazdasági igazgatója, Fekete János, a MEZŐGÉP Fejlesztési Intézet igazgatója. dr. Soós Géza, az AG- ROTRÖSZT, dr. Éliás Gyula a Cukoripari Tröszt osztály- vezetője. Zsigovits Ferenc, a szekszárdi MEZŐGÉP Vállalati igazgatója a verseny értékeléséről elmondotta, hogy amíg három évvel ezelőtt nem volt magyar cukorrépa-betakarító gép, addig 1972-ben már mintegy har. Árellenőrzés a könnyűiparban Kedvező irányban fejlődik a Könnyűipari Minisztérium ár- ellenőrzési tevékenysége: a megelőzés került az előtérbe, az utólagos orvoslás helyett. Ehhez tartozik, hogy már tavaly fokozottabban figyelték a tőkés világpiacot, amelynek árai alaposan „megugrottak”. Ez valamennyi ágazat közül a könnyűipart érinti a leginkább, mert tőkéspiacról szerzi be nyersanyagainak jelentős részét. Az idén a tőkés árak előreláthatóan még tovább nőnek, ám a fogyasztókat ilyen körülmények között is csak az érdekli, hogy pénzükért tartós, korszerű, divatos, s amellett olcsó árut kapjanak. A világpiaci előrejelzések szerint az idén a nyers marha- bőr ára 100. a gyapjúé 60 százalékkal emelkedik, s ugyancsak számottevően nőnek majd a műselyemárak. A bőrárak említett emelkedése például a cipők mintegy 30 százalékos drágulását vonná maga után. A világpiaci áremelkedések hatásának lefékezésére azonban az állami költségvetés mintegy 1,5 milliárd forintot biztosít. Ebből körülbelül egy- milliárdot a bőr-, 400 milliót pedig a gyapjúárak emelkedésének ellensúlyozására fordítanak. Ehhez hozzá kell számítani a műselyem fonalak áremelkedésének ellensúlyozására végrehajtott forgalmiadócsökkentést is. A könnyűiparban különösen nagy körültekintést igényel a ruhaipari árpolitika. Ezen a területen ugyanis jellegénél fogva állandó a választékvál- tozós. A már kialakult árellen- őrzésj rendszerben a tárgy- negyedévet megelőzően az ipari és kereskedelmi vállalatok minden szerződéskötéséről bekérik és számítástechnikai úton feldolgozzák a jelzett árakat Ebből képet kaphatnak az árak várható alakulásáról, „szemmel tarthatják” az átlagárak formálódását is. Szükség van erre a munkára, mert például egy év alatt a cipőiparban a választéknak 96, a konfekcióiparban 90, a köt- szövőiparban 80 százaléka kicserélődött és még a pamutiparban is, ahol olyan hagyományos termékek vannak, mint az ágynemű, 60 százalékban újult meg a választék. Az ellenőrzések során elsősorban a változásoknak leggyakrabban kitett cikkcsoportokat, illetve a legtöbbet kifogásolt területeket (például a gyermek- ruházatot) figyelik. A Könnyűipari Minisztériumban az év elején konzultációkat tartottak a vállalatok képviselőivel, megbeszélték, mit kívánnak árügyekben tenni. Ilyen konzultációnak volt köszönhető például, hogy a Harisnyagyár letett arról a szándékáról, hogy a gyapjú- és flórtermékek árának emelésével ellensúlyozza a szintetikus alapanyagok világpiaci áremelkedését. A Győri Pamutszövő és Műbőrgyár pedig a festékek és vegyszerek árának emelkedésére és más okokra hivatkozva tervezett 29 millió forintos áremelést. Ezekben az esetekben olyan alapanyagokról volt szó, amelyek árdifferenciáit állami költségvetésből fedezik, tehát a drágításnak nem lett volna meg a létjogosultsága. A megfelelő árszint biztosítására a Könnyűipari Minisztérium további intézkedéseket tervez. Március elsejétől bizonyos gyermekruházati cikkek árát stabilizálják, az ellátást változatlan áron és minőségben a Belkereskedelmi Minisztériummal együtt garantálja. A minisztérium a vállalatok mindegyikében évente egyszer árellenőrzést tart; árképzési irányelveket dolgoz ki a szabadáras termékekre is; részt vesz a szerződéses árak rendszerének kialakításában és kísérletképpen be is vezetik azt a könnyűipar néhány vállalatánál. (MTI). Újítómozgalom a TÁÉV-nél Csökkent az újítók cs az újítá§ok száma A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál a napokban értékelték az újítómozgalom elmúlt évi eredményeit. A szakszervezeti bizottság együttműködve a vállalat vezetőségével nagy gondot fordít az újítómozgalom segítésére. Ennek ellenére tavaly tovább csökkent az újítók és az újítások száma. 1971-ben nyolcvankilenc dolgozó nyújtott be összesen 47 újítást. (Egy újítást többen is készítették, azért nagyobb az újítók száma, mint az újításoké.) A negyvenhétből tizenötöt fogadtak el, és mindössze tizenegyet alkalmaztak. Újítási díj címén 125 000 forintot fizettek ki, míg az újítások utókalkulált eredménye 1971-ben 3 655 000 forint volt. Tavaly már csak 54 dolgozó vett részt az újítómozgalomban, összesen 42 munkát nyújtottak be elbírálásra. Ezek közül 22-t elfogadtak, és tizenkilencet bevezettek. Tavaly 102 000 forint újítási díjat fizettek ki a 3 416 000 forint megtakarítást eredményező újításokért, f mincezer hektár területről ta- karították be a termést magyar gépek, a szekszárdi vállalat termékei. A múlt évi versenyben ötszáznál több gépkezelő vett részt. A vállalat nem csak gyártotta és eladta a gépeket. hanem azok kezelésére fel is készítette a velük dolgozókat, garanciális javítást végző szerelőket. Az ország négy helyén, két-két napos oktatást tartottak a gépkezelőknek, és Tolna megyében külön, ötnapos tanfolyamon elméleti és gyakorlati oktatást adtak a szerelőknek, amelyen azok elsajátították a gépek beállítását, szerelését, karbantartását, javítását. A versenyt gépegységenként értékelték, és díjazták. A fejező, felszedő, és rakodógép- kezelők versenyének első helyezettjeit értékes japán fényképezőgépekkel, a második helyezetteket porszívó gépekkel, a harmadik helyezetteket márkás karórákkal díjazták. A legjobb garanciális szerelő magnetofont, a második helye, zett karórát, a harmadik helyezett fényképezőgépet kapott jutalmul A díjkiosztást követő beszélgetés során a gépkezelők^ az érdekelt gazdaságok vezetői mondtak véleményt a Tolna megyei cukorrépa-gépekről. Elmondták: a gépek a várt teljesítményt adták, egyenrangúnak bizonyultak a külföldi gépekkel.» A CF—6-os fejezőt — annak ellenére, hogy a vállalat csak a múlt évben hono- sította, és kezdte gyártani — jobbnak tartották, mint külföldi gyártmányú társait. Felsorolták a gépek néhány hibáját is, amelyet a vállalat az idei sorozatgyártásánál már ki fog küszöbölni. De elmondták a gépkezelők, azt is, hogy a gazdaságoknak is van még mit tenni a gépek gazdaságosabb, Jobb használata érdekében: még tökéletesebb talajmunkát kell végezni, még hatásosabb növényvédelmet — és nem utolsósorban, még tökéletesebben elsajátítani a gépek kezelését. Érdeklődtek aziránt is, hogy az idei gyártásra hogyan készült fel a vállalat — több gazdaság vezetője már itt bejelentette az igényét újabb gépsorra. A vállalat vezetői elmondták, hogy a hazai igényeket kielégítik, a tavalyinál nagyobb sorozattal, azonkívül tovább javítják — a testvérvállalatokkal együttműködve —■ a garanciális szolgáltatást. A díjkiosztó ünnepség befejezéseként a vállalat a körszálló pinceéttermében ebédet adott a jelenlevők tiszteletére. Közben felmerült a kérdés,' hogy az országos elismerést kiváltott gépek miként vizsgáztak a szűkebb pátriában, Tolna megyében? Meglepő — vagy tán nem is —, hogy viszonylag kevés szekszárdi gép dolgozik a Tolna megyei gazdaságokban. Ennek ellenére a Gerjeni Állami Gazdaság gépkezelői — ha díjat nem is nyertek — ott voltak a legjobbak között. A mostani legjobbak között voltak, akik már az előző évi versenyben is helyezést értek el, így lehetséges, hogy most már nagyobb tapasztalattal a gerjeni. ek, vagy más, Tolna megyei mezőgazdasági üzemek gépkezelői is a díjazottak közt lesznek az idei versenyben. BL