Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-23 / 45. szám

0

Orsés János: tanácstag

Mehettünk volna Sárszentlő- rincre, Bátára vagy Decsre is. Ugyanúgy megtaláltuk volna azt az embert, aki tetteiben, terveiben olykor megszólalásig hasonlít hozzá. Mehettünk volna Szedresre, vagy Tamásiba is. A felsorakozó ' eredmények talán még látványosabbak lettek volna. Bogyiszlóra mentünk, találomra. A következtetések ugyanazok. Ifjú Orsós János nemcsak a maga, az ő közössége nevében beszélt.

*

— Az egyik legjobb tanácstagunk — mondja a községi tanács elnöke. — Aktív, észre, vételeit mindig jegyzi.

— Például?

— Menjenek ki a Dankó-te- lepre. Majd ott elmondják.

— A cigánytelepre?

— Oda hát. Egész kis falu. Hetvenhat ház, két utca. Még ötvenhat végén építettük. Szo- ba-konyhás valamennyi. Külön iskola, napközi...

— Rezervátum a falu szélén?

— Hogy mondhat ilyet? Van fogalma, mi volt itt azelőtt, hogy a családok házhoz jutottak. Egyébként is: a telepről megindult az erjedés. Égy család beköltözött a faluba. Kettő most vásárol új házat. Nagyobbat a telepinéi. Nőnek az igények. Negvven- negyvenezer forint kölcsönt kapnak hozzá. Kamat nélküli, hosszéi lejáratú kölcsönt.

— Tehát lassan-lassan elnéptelenedik a telep?

— Dehogy — mondja a tanácselnök szinte ijedten. — Az mé" hosszú út, amíg a cigány- csa1" dóknak az igényük akkora lesz, hogy nem jó majd a mostani ház. Az a legnagyobb feladat: önmaguk felé növelni az igényeket.

— Húsz év?

— Talán ötven is.

Caplatunk ki a Dankó-telep.

re. A téglából készített járdából itt is. ott is kibucskáztak már a kövek. Kerülgetjük a kátyúkat. Körülöttünk sárfolyó. Mit sárfolyó! Sártenger, sáróceán. A széles úton végig kerekektől feltornyosozott csipkés, fodros fekete trutymó.

— Itt kezdődnek a gondok — mondja Orsós János — Ez az út vezet a temetőhöz és a Dankó-telepre. A járda már van vagy negyvenéves. Az úttest — hiszen látja — hát úttest ez?

— Betonút kell.

— Az ám betonút és új járda. Erre az útra minden falubelinek szüksége van, nemcsak nekünk. Egyet is értünk a tanácsüléseken: jó lenne. De nem megy egyszerre. Sok-sok pénz kellene. Ha kevesebb, mint most: türelemmel toldjuk.

— Társadalmi munkával nem?

— Látja ott azt a törpevíz- művet? Nemrégen készült el. A Dankó-telepre is elvezetnek a csövek. Mondtam az embereknek: „Dolgozzunk, magunknak csináljuk! Nyílt kutak vannak arra felénk, legtöbbe esik az eső, piszkos a víz, fertőzhet. Ha nem vigyázunk belepottyanhat egy gyerek is.

Minden család jött dolgozni. Ötvenezer forint értékű társadalmi munkát adtak a vízműhöz a telepiek.

— Most már működnek a

csapok?

— Kiderült, hogy vastalaní- tót is kell építeni. Több millió forintba fog kerülni. De a munka nem vész el. Lesz folyó víz a Dankó-telepen. Csak egy kicsit később.

képújság 5

1913. február 23.

A temető mellett kezdődik az első utcasor. Apró, egyforma típusházak. Némelyikhez üvegverandát készítettek. Másutt új melléképület emelkedik az udvar végében. Tavasz lesz: villognak a napfényben a háztetők. Egy asszony fényesen fehér lepedőket tereget. Gyerekek vágtatnak tova. A hás előtti kispadön bácsi alszik. Mintha oda lenne faragva.

— Éjjeliőr — mondja Orsós János. Jónapotozva haladunk.

„Hová Jancsi? Jónapot Jancsi! Mikor lesz kész a járda Jancsi? ßzervusz Jancsi.”

— Mindenki ismeri?

— Itt születtem. Feleségem

is. Az az ő házuk. Ebben meg én nőttem fel. Esténként néha összejövünk,- a fél telep. Régebben rendszeres volt, de mióta elterjedt a tévé, lassan kihal ez a szokás. Szeretem az esti beszélgetéseket. Sok minden előjön. Meghányják-vetik az emberek, amit mondok. Ez a jó: gondolkozzanak rajta.

Akkor már valami sikerült.

— Hallgatnak rám — mondja büszkén.

— Mitől lesz valakinek tekintélye a telepen?

— Nem is tudom. Mert a több tudást itt nem mindig értékelik. El lehetne rontani fölényeskedéssel, erőszakossággal.

— Mégis, mitől?

Vékony arcú, fekete férfi Orsós János. Hosszú ujjaival a bajsza felé nyúl, megáll. Eszembe jut a kezéről, hogy a tanácselnök említette: nemrégiben Orsós János zenekart szervezett a falubeliekből. Tánczenekart lakodalmakhoz, bálokra. 0 a gitáros. Ez persze csak szórakozás. A munkája: brigádvezető a kertészetben. Kertésztechnikus. Több mint harmincán dolgoznak az ő irányítása alatt.

— A szívtől — mondja sokára. — Ift azt becsülik meg legjobban az emberben, ha látják, hogy amit mond, ahhoz szíve is van.

Közeledünk az utcavéghez Ákom-bákom házak tünedez- nek elő. Házak? Nádtetős, ki- dűlt-bedűlt, tömés oldalú odúk: putrik. Egy, kettő.... négy, öt.

— Mindegyikben laknak?

— El sem lehet képzelni,

mit meg nem tettem két év alatt, hogy ezeket leromboljuk. De nem lehet Ez is itt: nemrégiben még lakatlan volt. Mondtam benn a tanácson: gyorsan lökjük szét. Késtünk egy napot: beköltözött egy

család. Képzelje el: ebben élni ! Pedig fiatalok laknak benn. A férfi gépkocsivezető volt Átadta az öccsének a volánt Nekimentek a vonatnak. Elvették a jogosítványát, elbo- esátották. Most innen kezdi. Mit dolgozik? Mindennap láttam, hogy itthon van, ma reggel aztán elment. Úgy gondolom keres valami munkát

— Alkalmit?

— Alig van már olyan. Né- hányan az idősebbek között, akik úgy szokták meg. őket már nem lehet megváltoztatni De majdnem mindenkinek állandó munkahelye van a személyiében. Tessék bejönni, itt lakunk. , .,

: _ * Ä ház az utcasor végén, szinte őrt áll. Nemrégiben építettek hozzá még egy konyhát, így nagyobbnak tűnik a töb- binéL

— Még tizenhét ezer forint

adósságunk van, — mondja Orsós János — arra törekszünk, hogy minél hamarabb lemenjen. Szombaton megkaptam zárszámadás után a nyereséget, azonnal vittem a bankba: Nem akarunk tartozást. A feleségem is dolgozik: a napköziben gyerekgondozó.

Fotelek a szobában, világos bútorok.

— Egy televízió — mondja János — azt szeretnénk venni. Első lesz, ha lemegy >a tartozás.

— A szoba köves.

— A falak pedig vizesek — teszi hozzá János. — Ha már építettek, lehetett volna melegpadlót tenni a szobákba.

— Biztosan kevés volt a pénz. Házhoz akarták juttatni a telepieket.

— De azóta eltelt tizenhét év. Igaz. nem panaszkodom. Két év múlva itt, ebben a szobában parkett lesz. Megcsináltatjuk saját erőből. S a ház is vakolatot kap. Attól vizes itt mindegyik, hogy még mindig nincsenek bevakolva.

Tizenhét év óta.

•

— Mielőtt elmesélném az életemet, nézze meg a gitáromat. Most vettem, több, mint háromezer forintért. Tud rajta játszani? Kár. Mi zenéltünk a szilveszteri bálban. Mondhatom, parádésan sikerült. Csak azután elromlott az egyik erősítő. A legdrágább. Hiába visszük Szekszárdra. nem tudják megjavítani. Utazhatok miatta Pestre.

— Az, ott a falon egy egész sorozat Zoliról. A fiunk. Már nagy gyerek, elmúlt hároméves. Most a nagyanyjánál van. Ez az esküvői képünk. Tizennégy éves volt akkor a feleségem, de ugyanúgy nézett ki, mint most. Hány éve? Hét. Köszönjük szépen, nagyon jól megvagyunk. Csak minden házasság úgy sikerüljön, mint a miénk.

— Tehát az életem: jó tanuló voltam. Nem tudtam dönteni. mit válasszak, dé tanulni szerettem. Ha hiszi, ha nem, még az is megfordult a, fejemben, hogy pap leszek. Csak nem vagyok vallásos. Aztán beiratkoztam a gimnáziumba. Nagy volt a lendület. Két évet elvégeztem. Akkor otthagytam. Gondoltam színész leszek. Nevetni kell rajta, ugye. De akkor én komolyan gondoltam. Egy-két hónap múlva ki is kötöttem a téeszben — alkalmi munkásként Szégyelltem magam nagyon. Itt mindenki ismer. „Na Jancsi” — mondták

Egy bűvölő

Vagy hetvenen kuporogtunk, vártuk a hűvölőt. Emberbűvö- lőt, bár éppen kígyóbűvölő is lehetne, miért ne, nemrégen járt Marokkóban, kígyófotókat osztogat, dedikálja is, nem tudni minek a jogán?

A bűvölő megjelenik, öregember, igen, hetvenhárom éves. Két éve össznépi bűvölő, addig csak a családot és a környéket kábította hét országra szóló meséivel trópusi tájékról, sivatagi szomjúságról, meseszép lányokról, légiós- tettekről. Az az érzésem, hogy ha K. bácsi megjelent, a ro- kongyerekek mocorogni kezdtek, lesték az egérutat. A nagy szövegeket is meg lehet unni, tudja ezt mindenki, minden famíliának van K. bácsija. Legfeljebb azok a K. bácsik nem merészkednek ilyen messzire, mint ez a K. bácsi itt, aki előadást tart.

A tévéseknek talán nem eolt nagybácsijuk, őket elbűvölte a fortélyai mesezuhatag. Ál- mélkodva hallgatták — és hallgattatták — K, bácsit * jámbor nézőkkel.

Így kezdődött K. 3. pályafutása. Azóta nemcsak • világot járja, hanem az országot is, bűvöli a népet. Mesél, bu- gyog belőle a szó. Az ember elképzeli, ahogy Komló és Nyíregyháza között fátyürészik

—, hol vímrtak a hagy térvek? Szalmaláng vagy öcsém! Még egy gimnáziumot sem tudtál befejezni.”

A kertészetbe tettek véglegesen. Most már hetedik éve ott vagyok. Mindjárt akkor megnősültem. Anyámékhoz költöztünk. Gondolhatja: egy ekkora házban, egyetlen szobában két család. Ennél szebb élményeim is vannak. Beiratkoztam Bajára kertészeti technikumba. Az első órán negyvennél nagyobb volt a létszám. Tizen- ketten kaptunk oklevelet.

— Nehéz? Talán nem is volt nehéz. Figyeltem az órákon, igy aztán elég volt egyszer átolvasni itthon, és tudtam. A főkertésznek sokat köszönhetek. Tudta, mit csinál. Mindig más területre rakott. A leg- ganébb munkákat is meg kellett tanulnom. Közben mondta: „Kibuksz Jancsi. Nem tudod te azt elvégezni. Otthagyod az érettségi előtt, fogadjunk!”

Én meg magamban: azértis.

Most szólták: mehetek kertészeti főiskolára, ha akarok. Addig kellene elkezdeni, amíg benne vagyok a lendületben. Mert az iskolába járásban a járás a legrosszabb. Hetente Bajára buszozni: pokolba kívántam, nekem elhiheti.

*

— Nézzen ki az ablakon. Itt szemben a putrikat! Abban egy fiatal férfi lakik. Már megvette a téglát. Építkezni fog. Itt egy idős házaspár él. ök már így szokták meg. De azért, hiszen látja, építkeznek ők is. Azért ember az ember, hogy mozdítsa magát

— Villany is egyre több helyen van. Persz? itt az aivé-.,, gén akad még petról lámpa is. Hiába mondom: „Nem jó ez már nektek! A villany az igazi.” Csak gondolkodnak. Közpénzből nem lehet mindent. A villanyt bárki bevezettetheti. Túl sokba sem kerül.

— Mi volna az első dolga, ha szabad kezet kapna. És mondjuk, elég pénzt is?

az úton, kalapja félre csapva, lábán turistabakancs. (A képzelet hancúrozása, K. J. jól szabott öltönyben jár, félcipőben és első osztályon.)

nyíltszíni

Szórja a csacskaságokat — tudálékosan, de ki-ki kacsingatva az „okosságok” mögül. Szórja?? Hinti inkább. Mert a hetvenek — hallgatói — fénylő szemmel lesik a szavait, hálásan kuncognak a történetek fordulatain. Félő, hogy meg is fogan a vetés: elhiszik, amit K. bácsi mond, elhiszik, hogy K. bácsi remek mókázó, tüneményes emberfia.

K. bácsi ezalatt műveli az antinépművelést: angliai, skóciai, párizsi, marokkói útjáról mesél, féltucat tárgyi tévedéssel, elnagyoltan, ámde hangsúlyozva mindent, ami lényegtelen. így tehát pontos értesüléshez jutunk a szeszcsempészés módjáról, K. bácsi sógorának anyagi és egészségi állapotáról, a londoni prostitúcióról, a táncosnők kebléről, a hippilányok combjáról, « bárműsorokról, valamint, hogy a Milói Vénusz egy szobor. Arról, hogy Skóciában sok volt a vár, és hogy az egyik állatkertben mit tettek a döglött óriáshüllővel, mi lesz a sorul *i templomi perselybe csem- pe»seU tízfilléreseknek, hány

— Több első dolgom lennei De legelőször talán ezeket a putrikat dönteném össze. Aztán építenék a telkekre házakat. Igen, így kezdeném.

— Sokat jönnek segítséget kérni?

— Mindenki jön. Türelmetlenül. Azonnal járdát, azonnal utat, azonnal folyó vizet. De semmi sem megy azonnal. Ketten vagyunk a telepről tanácstagok, a nagybátyámmal. Itt. innen nem könnyű!

— Amikor jelöltek, nagyon meglepődtem. Álmomban sem számi cottam rá. Itthon megbeszéltük. Én féltem. „Vállald el” — biztatott a feleségem. —> „Majd meglátod, hogyan " alakul. Mindig szerepelni akartál, most szerepelhetsz. Aztán ha nem jó, a legközelebbi választáson úgyis leköszönhetsz.’*

— Most meg azt mondom — szól ki a féleség a konyhából — hogy ennyi elég volt a tanácstagságból. Amikor itthon lennél, akkor sem vagy itthon. Amikor végre együtt lenne a család, akkor jönnek a segítségkérők.

— Ha jelölnék, vállalná?

— Ha egyszer valamibe be^ lekezdtem...

Végig kell csinálni. Mert lesz itt minden: villany, víz; pormentes út. helyre házak. Csak az idővel is jól barátkozzunk. Meg aztán: szeretek tanítani. Gyerekkoromban ha kérdezték mi leszek, azt válaszoltam, tanár. Azóta is megmaradt ez titkos vágyként. Tudja, növényeket nevelni ia szép. Elültetni, s gondozni egészen a termésig. De ha itt, a telepi iskolában taníthatnék! Eláruljam? Még tavaly is megkerestem az iskolaigazgatót: nem lehetne-e arról szó, h 'hÖgy képesítés nélküliként tanítsak? Pedig ezerötszáz forint lett volna a két fizetés különbsége.

— Úgy gondolja, hogy ta-; nácstagként taníthat?

— Úgy. És tíz év múlva majd, ha végignézek az utcán, akkor megmutatom: tessék.

KÁDÁR PÉTER

„komornyikosinas” van a királyi házban és hogy szed-e antibébi tablettát a királynő. Meg, hogy hány bajai fiú lakik Párizsban, és hogy szúrtak ki harminc éve Michel Gyarmatival, a Foliés Bergéres mai tulajdonosával, hogy mulat Charriére, a Pillangó írója, és milyen a hastánc Marokkóban.

Ó, útibeszámolók! Hol vagytok okos szavak, amik feszültté teszitek a levegőt, napokig doromboltok az emberben: de jó lenne eljutni oda, látni, átbukásci

élni a másik nép, város szépségeit, hangulatát! Hol vannak a szavak, amik messzi repítenek, megajándékoznak?

A bűvös K, bácsi elszomorított. Előttem K. bácsi, a bűvölő, megbukott.

Munkatársakat, rokonokat hallgatunk: mit vettek „olaszban”, mit láttak a spliti áruházban — székünkön tart az udvariasság, a mindennapi együttélés műszója. Nem elég?

Persze K. bácsi, a vándor- kedvú mesterember, együgyü versikék faragója nem hibás. Hogy lenne! Ez az élete, így boldog. Hibásak a bűvöltek? Nem, ők sem. (Legfeljebb saj- nálnivalók, ha „felültek”.) \

Hibásak azok lesznek, akik nem vonnak le következtetést ebből a mókás estéből.

— virág —