Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-22 / 44. szám

JULIUS FUCIK Születésének 70. évfordulójára 1973-ban a csehszlovák nép és vele együtt az egész világ haladó népei megemlékeznek Julius Fucik születésének 70. és halálának 30. évfordulójá­ról. Julius Fucik rövid, de rend­kívül gazdag életét a világ né­peinek jobb, igazságosabb és boldogabb jövőjéért folytatott harcnak szentelte. Az első pil­lanattól kezdve, amikor oida- áilt a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom zászlaja alá és belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjának sorai­ba, egészen hősi haláláig egy pillanatra sem szűnt meg har­colni a szabadság, a demokrá­cia, a szocializmus és a kom­munizmus eszményeiért. Julius Fucik 1903. február 23-án született Prágában, Smichovon. Apja, Karéi Fucik. vasmunkás volt a smichovi Ringhoffer gyárban. Nagy kedvét lelte az éneklésben és vendégként a smichovi színhá­zak színpadain énekelt. Köz­ben állandóan munkásként dolgozott a Ringhoffer gyár­ban. 1912-től kezdve a pilzeni Városi Színház tagja lett. Any­ja, Marié Fuciková, varrónő volt. Apjától a humort és az életörömet, anyjától, akit na­gyon szeretett, az érzékenysé­get és megfontoltságot örököl­te. 1914 őszén beíratják a pilze­ni reáliskolába. Egy évvel ké­sőbb apját mint katonát a pil­zeni Skoda Művekhez helyez­ték, ahol az 1919-ig maradt. Az ágyúöntödében dolgozott és amikor éjszakai műszakban volt, Julek hordta neki az ételt. A gyárban közelebbről megismerte a munkásokat és azok nehéz munkáját. 1917- ben átélte a pilzeni skodások első nagy sztrájkját. Megrázó erővel hatott Fucikra azután a Pilzen melletti boleveci lő­porraktár felrobbanása 1917- ben, ahol 400 munkás — túl­nyomórészt asszony — pusztult el, majd a petrohradi (Pilzen külvárosa) 1918-as sortűz az éhező gyermekekre. Meggyű­lölte a háborút, amely annyi bajt és szenvedést hozott a né­peknek, az osztrák monarchiát és a nemzetiségi, kulturális és szociális elnyomást. 1918-ban tagja lett a mun­kás—diák bizottságnak és részt vett a pilzeni munkások má­jus elsejei tüntetésén. 1921 má­jusában létrejön a csehszlová­kiai dolgozó nép forradalmi pártja, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja, és a tizennyolc éves Fucik belép soraiba, hogy haláláig legodaadóbb tagjává legyen. 1921 őszén Fucik Prágában beiratkozik a Károly Egyetem bölcsészeti karára, ahol rend­kívüli hallgatóként a cseh és világirodalmi, bölcsészeti és művészettörténeti előadásokat hallgatja. Fucik rendkívüli ké­pességeire hamarosan felfigyelt a kommunista párt vezetése és az 1925. évtől kezdve rendsze­res cikkírója a CSKP központi lapjának, a Rudé Právo-nak és a Rudy Vecernik-r.ek (Vö­rös esti lap.) Hosszabb ideig a haladó szellemű kiadók „Kmen” c. irodalmi folyóiratá­nak szerkesztőjeként is dolgo­zik. A CSKP 1929 februárjában tartott történelmi V. kong­resszusa után, amikor a párt élére a gottwaldi vezetés ke­rült, Fucik otthagyja viszony­lag jól fizetett helyét a Kmen szerkesztőségében, lemond az irodalmi kritikus vonzó pályá­járól is, hogy egészen a har­cos politikai publicisztikának szentelhesse magát. A szó leg­tisztább értelmében kommunis­ta újságíróvá válik. A Rudé Právonál az irodalmi és mű­vészeti rovat, a kulturális szemle, a tárcák és a vasár­napi melléklet irányítását bíz­zák rá. 1930 áprilisában utazik első ízben Julius Fucik a Szovjet­unióba a csehszlovák munká­sok és parasztok delegációjá­nak tagjaként. Amikor a Szov­jetunióból visszatért, a csehor­szági és szlovákiai városokba és falvakba utazott, hogy min­denütt elmondja, mit látott és ismert meg a szovjetek orszá­gában. Egyetlen év alatt több mint 370 előadást tartott a Szovjetunióról. Konkrét tény­ként cáfolta meg mindazokat a rágalmakat és hazugságokat, amelyeket Csehszlovákiában a burzsoá sajtó a Szovjetunióról terjesztett. Abban az időben, amikor a hitleri fasizmus és a hazai árulók fokozott mértékben fe­nyegették Csehszlovákiát, Fu­cik a párt útmutatásai alapján folytatja harcát a demokráciá­ért, az ország szabadságáért, függetlenségéért Amikor a hitleristák megszállták Cseh­szlovákiát, a CSKP illegális központi bizottságának tagjá­vá válik; a sajtópropagandát vezeti. Ebben az időben az egész országot elárasztják a röplapok és folyóiratok, ame­lyek a náci betolakodók elle­ni harcra mozgósítják a nem­zetet. A Gestapo 1942. április 24-én letartóztatja; de a pank- ráci fogház barbár, emberte­len környezetében és Berlin­ben sem adta meg maeát. 1943 tavaszán, pankráci cellá­jában titokban elkezdte írni az „Üzenet az élőknek” c. hal­hatatlan riportját. Kifejezte benne a hazájuk szabadságá­ért, az emberiség boldog éle­téért, a népek közötti békéért és barátságért harcoló hősök legszebb gondolatait. Az üze­net bizonyság Fucik rendíthe­tetlen hitéről a nép, a szocia­lizmus győzelmében. Ezt bizo­nyítják a berlini bíróság előtt 1943. augusztus 25-én elmon­dott szavai, amelyeket félelem nélkül vágott náci bíróinak ar­cába: „Az önök ítéletét most felolvassák előttem. Tudom, így szól — halál az emberre! Én már régen kimondtam az ítéletemet önök felett. Abban a világ minden becsületes em­berének vérével ez van írva: »Halál a fasizmusra! Halál a kapitalista rabszolgaságra! Éle­tet az embernek! A jövő a kommunizmuséí«” 1943. szep­tember 8-án — az ítélet után 14 nappal — Julius Fucikot Berlinben — Plötzenseeben ki­végezték. Julius Fucik, a nagy kom­munista újságíró, a publicista és marxista irodalomkritikus, Fucik. a fasizmus és a háború elleni rettenthetetlen harcos és a munkásosztály jogaiért folyó küzdelem harcosa, a kommu­nista párt hű fia és a Szovjet­unió barátja, jelkén és fénylő példa volt, s marad a világ minden becsületes és haladó embere számára. Hagyatéka arra buzdít, hogy az emberek őrködjenek éberen a béke és az elért szabadság fölött, hogy harcoljanak, mint Fucik, a ka­pitalista elnyomás és kizsák­mányolás minden formája el­len, a békéért, a forradalmi munkásmozgalom egységéért, a népek közötti barátságért. KEREKES IMRE; A főkönyvelő például most megy szabadságra. Mint hal­lom, ha igaz, amit beszélnek, ő volt az, akinek eszébe ju­tott: „Ennek a Gáspárnak emelni kell!” Most, hogy emelt, már szerintem is nél­külözhető. A hónap végén ké­sőn jár haza, úgy 9 óra felé. Ilyenkor nem kocsival megy. Gyalog vág át a gyárudvaron, már csak azon a részen, ami a kapuig vezet. Alaposan bete­kint a gyárudvari sötétbe, mintha onnan jönne az ellen­ség. Onnan is jön. Ha nem lesz nyereség, vagy nem stim­mel az export, azt valahol itt baltázzák el a gyáron belül. Valamelyik műhelyasztal vagy gép mellett. De hogy hol, azt még soha nem sikerült meg­tudni. Talán még neki se, mert akkor nem kapkodná a fejét olyan tanácstalanul. Ez az első éjszaka, amit sza­badságon kellett volna tölte­nem. Majdcsak eltelik ez is. Eddig semmi különös esemény nem történt. Lassan éjfél lesz. Egyszer már körüljártam a gyárat. A Nelli ma nem jön. Havat vár­tam. Hóesésben könnyebb az éjjeliőr dolga. A hó alulról világítja a földet, ahogy a szobrokat szokták. Ilyenkor még a szabad mező felé is szép a táj. Belebámulhatok a vi­lágos éjszakába, még a mesz- szi facsoport is idelátszik. A hóban nyom marad. Szeretem a nyomokat a kihalt tájon, meg a temetőben. Az éjszaka kenyeret ad az éjjeliőrnek, akit azért fizetnek, hogy a sb- tétbjn is lásson. Havazás után "O'z é’szoka is, a környék úgy mulatja magát, amilyen. Gye­rekjáték az éjjeliőr dolga. A kóbor kutyák nyomát is meg tudja számolni. De nem hava­zik. Csendesen, sűrűn esik a decemberi eső és függönye mö­gött folyik a játék. Eloltom a villanymelegítőt, körülnézek az udvaron. Az épületek közt, a műhely-utcán át jutok el az irodaházhoz. A rossz esőcsatornákból nyakam­ba csurog a víz. A köpeny műanyagból, de hiába, az ilyen időben még belül is nyirkos, lankadtan tapad a vállon. Az irodaépület üvegfalán csobog a víz, függőleges patak. Fény villan a tócsában. A töltésen átsuhanó vonat reflektorai. Csobog az eső, csurog, lár- mázik a műhelyépületek rossz csatornáin. Vissza-visszanézek, zseblámpával bevilágítom a szögleteket, megnézem az iro­daház bejáratát. Az éjjeliőr akkor nyugodt, ha minden ajtó zárva van előtte. Alapszabály az éjjeliőrnek, nyitott ajtón ne lépj be. A lépcsőházban már a betörő az úr. Hátulról terít le a vasrúd, vagy a csa- vashúzót nyomják beléd. Ez az ajtó zárva. Alábbhagy az eső, fehér pi- hék szállnak a levegőben, a felhők közt kiugrik a Hold, színpadi világítás, szegélyes felhők rohannak alatta söté­ten, réseik között az éjszaka játszik a csillagokkal. Karácsonytájt csendes a vi­lág. Indulnék vissza, amikor megszólal egy telefon. Valakit keresnek. Kedvem lenne fel­venni a kagylót. Valaki nyit­va hagyott egy ablakot, on­nan szól a csengetés. Éjszaka a szerelmesek telefonálnak, meg a túlórázók. A mentőket hívják, de az is lehet, hogv a rendőrséget Keresik az el­Megfiafalodik a 15 éves Széchenyi hegyi televízió-adóállomás Másfél évtizeddel ezelőtt, 1958. február 22-én ünnepélye­sen felavatták Budapesten a Széchenyi hegyi televízió-adó­állomást, s ezzel megindult a magyar televízió rendszeres adása. Európában a negyvenes évek derekán kezdődött a rendsze­res tv-adás; Angliában 1947- ben, Csehszlovákiában 1949- ben, az NSZK-ban 1953-ban. Nálunk 1947-től folytak kísér­letek, de csak vezetékes kép- továbbítással és nagyon gyenge képminőséggel. Párthatározat alapján 1952- ben indult meg a magyar te­levíziózás fejlesztése. Az adó­állomás helyét hosszas vita után jelölték ki a Széchenyi hegyen. Az adó építése 1956 elején kezdődött A tizenegy­emeletes, 56 méter magas épü­letben kapott helyet az NDK- gyártmányú 30/10 kilówattos adóberendezés, a Franciaor­szágból importált mikrohullá­mú berendezés, később pedig az URH-adó is. Vidéken 1959-ben Pécsett he­lyezték üzembe az első ív-adót. s utána szinte évenként léte­sítettek egy-egy reléállomást Jelenleg a tartalékkal és a kí­sérleti színesadóval együtt 14 adóberendezés gondoskodik a műsorellátásról, arról, hogy az ország területének 90,5 száza­lékára eljut a televízió műsora. Az Orion 1956-ban kezdte meg az első hazai AT 501 tí­pusú vevőkészülék sorozat- gyártását. A rendszeres tv-adás 1958. márciusában teljesen „hivata­lossá” vált azzal, hogy köte­lezővé tették a havi 50 forintos veszetteket. Valaki ébresztőt akar. Valaki nyitva hagyta az ab­lakot, valaki arra vár, hogy beleszóljanak: minden rend­ben. A tolvaj anyja az elfekvő­ben, most kap morfiumot, hogy aludni tudjon, a fia láb­ujjhegyen jár, hogy elemelje a kasszát És most belecseng a telefon. A világot nem jól hangszerelték. A pénztár a harmadik eme­leten, a telefon nem lehet fel­jebb, mint az elsőn. Elhallgat a csörgés. Az éjjeliőr ilyenkor ideges; Továbblépek, hogy megkerül­jem a régi műhelytömböt. Ke­rülöm ezt a patkánytanyát Bot nincs nálam, stukkerrel mégsem illik patkányra cé­lozni. Itt aztán van törött ab­lak, meg rossz ajtó. A bejárat egy roncs. Nekirohannak az elektromos targoncákkal, ost­romolják, mint valami várat Bekukkantok a résen, patkány- szagú a levegő. A harmadik ablaknál meg­állít a horkolás. Valaki horkol. De hol? — Hé, ki van ott? Szabályosan húzza a lóbőrt. Be kellene másznom az abla­kon, de alapszabály, hogy éj­jeliőr ajtón-ablakon ne lépjen be, ha még egyszer ki akar on­nan lépni. Hol egy kő? Vas- rudat találok. Van még egy ép ablak, három lépésről be­levágom. Erre aztán abba­hagyja. — Gyere ki! — mondom, — mert belédlövök! Felugrik kintről látom, ahogy imbolyog a sötétben. — Gyere az ablakhoz, mu­tasd a pofád! — Jól van na — mondja a hang —, nem kell mindjárt így beszélni az emberrel. — Ne pofázz — mondom —, gyere az ablakhoz. Odajön. Mutatja magát, a szeme majd leragad. A haja csomókban egy kóc. Már me­gint ez a naplopó. a Perecz Vince. Ezen a Perecz Vincén többet szórakoznak a gyáriak, mint előfizetői díjat. A televíziózás a hálózat bővítése nyomán ha­mar népszerű lett. Az első — csonka — évben 16 ezer, 1960- ban már 100 ezer előfizetőt tartottak nyilván. Az egymil- liomodik előfizetőt 1967-ben vették számba, s jelenleg már több, mint 2 millió előfizető­nél tartanak. A jubileumi évben megkezd dődik az országos tv-hálózat főállomásának fiatalítása, fej-5 lesztése. A meglévő állomás és berendezései ugyanis már nem tudják zavartalanul kielégíte­ni a hírközlés, a rádiózás, a televíziózás megnövekedett igényeit A tervek szerint ide­iglenes megoldásként — amíg; a több. mint félmilliárd fo­rintos rekonstrukció, a két éve hirdetett pályázat kivitelezd hető lesz — a mostani 11 eme«* letes épület mellé egy 150 mé-* tér magas vasszerkezetű an-; term a tornyot és úgynevezett nagyobb nyereségű antenna-' rendszert, valamint új álló-' másépületet létesítenek. A két«* szintes épület lesz tulajdon-’ képpen a tv- és az URH-adó-* állomás, a régi toronyépület! pedig a mikrohullámú központi A mintegy 100 millió forintos: beruházással jövőre korszerű 20 kilowattos adóval váltják fel a főműsort sugárzó, mái kiszolgált, elöregedett bérén-* dezést, amit le is bontanak. A] jelenlegi 3 kilowattos URH-* adó helyett 10 kilowattost épí­tenek 1975-re, a tv második! programját sugárzó IV-es sávúi 4 kilowattos berendezés he-* lyett ugyanakkor nagy teljed sítményű, 40 kilowattos adót szerelnek fel. (MTI) a cirkuszban. Targoncás len-í ne, csak az a baj, hogy töb­bet ért a targoncához, mint a műszerészek. Csak belenyúl, aztán három napig keresik; mitől nem megy a targonca. Ez hozta divatba a kutyás El­zát is. Előfordult már, hogy a reggeli műszak találja meg a sarokban. Ismeri a zugokat* vackot csinál magának, aztán benyúl a targoncába. Leadja és már mehet is pihenni. Óra­bérben alszik este tízig, tíz után potyára. De ha tízkor kivonul, mindig pofázik vala­mit — Könnyű az alvajáróknak — mondja nekem a múltkor. Most megvagy, gondolom. A kezem a farzsebre teszem, a stukkerra, lássa, hogy most nem viccelek. — Mássz ide — mondom neki. — Nem férek ki az ablakon. — Préseld magad! — paran­csolom. Kimászik. Vakarja magát, mert a gyárban sok a bolha. — Már itt se lehet egy jót aludni — mondja. — Gyere csak velem, a töb­bit majd elintézzük. Megigazítja a nadrágszíjat, rágyújt, úgy fújja a füstöt, mintha tapasztalatcserére készülne velem. — Mi a fene, még az eső is esett — mondja. — Esett... — mondom. — Na, akkor jó. Mennyi az idő? — kérdezi. — Fél egy ... — Fél egy? Akkor siessünk, mert elmegy a villamos. Nem szólok. Mikor a por­tásfülkéhez érek, mondom ne­ki: — Gyere be. Bejön. Világosat csinálok, szétnéz. Látja, hogy fekhely is van a sarokban, fapriccs. — Kiadhatnád — mondja —, sokan kószálnak erre estefelé. — Jegyzőkönyvet csinálunk. — Csináld — mondja — de én alá nem írom. — Jól van, de akkor felhí­vom a rendészt. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents