Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-21 / 43. szám

igazságkeresők és tolvajok ítélt a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság Önérzetsértő határozat Kellemetlen incidens zavarta meg a szekszárdi 50-es számú önkiszolgáló bolt életét októ­ber 9-én. A déli órákban az egyik kásszából eltűnt négy 500 forintos. Az ismeretlen tettes ellen indított nyomozás eredményte­len maradt. A Népbolt Válla­lat igazgatója azt a pénztárost, akinek kasszájából a 2000 fo­rintnak nyoma veszett, vala­mint László Béla és Matus János boltvezetőt, továbbá Gö­löncsér Istvánná és Taksonyi Sándor boltvezető-helyettest a kár megtérítésére kötelezte. A vállalati munkaügyi dön­tőbizottság — az igazgatóval ellentétben — úgy találta, hogy a kár pénztárhiányból, nem pedig a név szerint felsorolt személyek kötelességszegéséből származott. A VMDB nem vi­tatta, hogy a bolti szabályzat szerint a boltvezetők anyagi­lag és fegyelmileg mindenért felelősek, ami az üzletben tör­ténik. Ugyanakkor rámutatott, hogy az adott esetben a pénz­táros sajátos felelősségének kell kizárólagosan érvényesül­nie. A boltvezetők nem hibáz­tathatok azért, mivel a gyári pénztárfiókok nem zárhatók; a pénztáros ellenben mulasztott, amikor a lezáratlan fiókban őrizetlenül hagyta a pénzt. Minderre figyelemmel a VMDB László Bélát és három társát mentesítette a kártérítés fizeté­sének kötelezettsége alóL A VMDB megalapozott ha­tározatát a/Szekszárdi Munka­ügyi Bíróság — a vállalati keresetet megalapozatlannak találta — jogerőre emelte. Az Építőipari Szállítási Vál­lalat Pécsi Szállítási Üzemegy­sége Sárközi József nagydoro­gi gépkocsivezetőt fegyelmi büntetésként 150 forint nyere­ségrészesedés-megvonással súj­totta. A határozat indoklása egyetlen mondat: „Megállapí­tást nyert, hogy ön az FG 18—02 írsz. tehergépkocsit mo­torolaj nélkül üzemeltette, és így annak motorja beszorult”. Sárközi József a Szekszárd Városi Közös Munkaügyi Dön­tőbizottsághoz intézet panaszá­ban joggal kérdezte: „Ki és miből állapította meg ezt?” Az MDB helyt adott Sár­közi József panaszának, és hatályon kívül helyezte a fegyelmi határozatot. Az MDB határozatában rámutatott, hogy a vállalat jogi képviselője a tárgyaláson szabályszerű idé­zés ellenére nem jelent meg, s hogy káreseti jegyzőkönyvet sem csatolt. A munkáltató az alapeljárásban az esetet egy­általán nem vizsgálta ki. a bizonyítás pótlása pedig a fellebviteli fórumnak nem kö­telessége. Az MDB hangsú­lyozta a dolgozó igazát, hogy a kis fegyelmit is súlyosnak érzi, mert az esetleges későbbi fegyelmi eljárásnál az számára kedvezőtlen hatású lehet. A Szekszárdi Munkaügyi Bíróság elutasította a vállalat keresetét, s utalt arra a sú­lyos eljárásjogi hibára, ame­lyet a vállalat elkövetett. Fe­gyelmi büntetést ugyanis fe­gyelmi eljárás lefolytatása nél­kül csak akkor lehet kiszabni, ha a kötelességszegés mértéke csekély, és az eset minden szempontból világos. A bíró­ság kioktatta a vállalat jogi képviselőjét, és felhívta arra, hogy a jövőben hasonló meg­alapozatlan ügyekkel ne pe­reskedjék. Sárközi Józsefnek szakmai becsületén esett volna folt, ha nem él a törvényadta jogor­voslati lehetőségekkel. Lopásért fegyelmi elboesáiás A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 'igazgató­ja Bodnár István 36 éves dom­bóvári segédmunkást, valamint a szintén dombóvári Nagy István 30 éves és Bodnár Já­nos 39 éves szerelőt fegyelmi elbocsátással sújtotta, mivel a vállalattól megközelítően négy­ezer forint értékű csövet lop­tak. Az ellenük indított bün­tetőeljárást a Dombóvári Já­rási és Városi Ügyészség fi­gyelmeztetéssel szüntette meg. Az ügyészség e határozatánál figyelembe vette az elkövetők szociális körülményeit, továb­bá azt, hogy a társadalmi tu­lajdon kára a nyomozás egyik eredményeként megtérült. A vállalati munkaügyi dön­tőbizottság mindhárom fele­lősségre vont személy pana­szát elutasította. A VMDB sú­lyosbító körülményként érté­kelte, hogy mindhárman visz- szaéltek munkáltatójuk mesz- szemenő bizalmával. Számuk­ra az sem szolgált enyhítő kö­rülményül, hogy a lopást a többletként jelentkező anyag­ból követték el. A Szekszárdi Munkaügyi Bí­róság jogerps ítéletével fenn­tartotta hatályában az igazga­tói, illetve a döntőbizottsági határozatot. Az ítélet kihirde­tésekor a munkaügyi bíróság , elpöke utalt arra, hogy a két; Bodnár és Nagy már részesült a törvény által lehetővé tett megbocsátásban; így a fegyel­mi büntetés enyhítése a köz­érdek rovására elvtelen enge­dékenység volna. — b — 1 db 1972. évben vásárolt Panther típusú 6,3 tonnás AUTÓDARU tipizálás miatt ELADÓ. Érdeklődni: Dombóvár, 13—51. sz. telefonon Ko­vácsnál. (380) A „Szakály testvérek” Építőipari Szövetkezet fel­vesz VIZSGÁZOTT KAZÁNFŰTŐT ÉS IRODAI TAKARÍTÓNŐT, ASZTALOS SZAKMUNKÁST, ÖNTŐ ÉS LAKATOS SEGÉDMUNKÁST. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi csoportjánál Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz. alatt. (394) Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. CSEPINSZKÍ ANDRÁS ny. kaposfői körorvos éle­tének 80. évében február 19-én elhunyt. Temetése február 23-án, pénteken du. 2 órakor lesz a dom­bóvári temetőben. A gyászoló család (402) fl PamuiSexlilmívek tolnai gyára felvesz: KÉPZETT SZÖVŐKET. 16 évet betöltött fiúkat és lányokat SZÖVŐNEK (betanulási idő 3 hónap). LÁNCCSÉVÉLŐNEK ÉS CÉRNÁZŐNAK (betanulási idő 6 hét). KERESETI LEHETŐSÉG 1600,— Ft-tól 2600,—Ft-ig. — Vidékiek részére szállást biztosítunk. — Naponta bejáróknak utazási térítést adunk, illetve Györköny, Nagydorog, Kajdacs, Kistormás, Borjád, Kölesd, Jánosmajor, Szed­res útvonalon bérautóbusszal szállítjuk dolgozóinkat. — Évente 2—3 alkalommal kedvezményes áruvásárlás a gyár termékeiből. Kormányrendelet értelmében a szövőszakmában eltöltött idő nyugdíjazásnál korkedvezményt jelent: 8 év szövőként ledolgozott idő után 2 év, min­den további 4 év szövőként ledolgozott idő után egy-egy év korkedvezmény jár. — Uj, modern gyárban kifogástalan munkakörülmények. — Szakmai és állami oktatásban való továbbtanulás lehetősége biztosított. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban Cim: Pamuttextilmüvek tolnai új gyár 7130 Tolna. (92) minden méretben megrendelhetők Pécs, nagypostavölgyi műanyagüzemben. Telefon: 15—993. (44) hajtatóházak, ponyvák, zacskók, zsákok A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Táncdalok. 8.S5: Népdalok és néptáncok. . 9.00: Indul a bak- terház. Regény V. 9.20: Dézsa György. Részletek. 10.00: Kisisko­lások műsora. 10.40: Zenekari mu­zsika. 11.S0: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.50: Vála­szolunk hallgatóinknak' 14.05: Zenés barangolás szovjet földön. II. 14.30: Férlierkölcs — női er­kölcs. Riport. 15.10: Gyermekrádió. 15.45: Decsényi János: Melódiáé hominis. 15.59: Hallgatóink figyel­mébe! 16.00: MNK-mérkőzésről. n. félidő. 16.20: Kóruspódium. 16.27: Népi muzsika. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Fjodor Saljapin hangfelvételeiből. VIII. 18.10: Gép­csere. Riport. 18.25: A 101 Strings zenekar játszik. 18.33: Petőfi és a világirodalom. 19.25: Szimfonikus zenekari hangverseny. 20.30: Kó­nya Sándor énekel. 20.'3: A Deb­receni Járműjavítóban II. 21.12: A Caravelli-zenekar játszik. Kb.: 22.15: Sporthírek. 22.20: Gilgames napjaink zenéjében. 23.11: Tánc­dalok. 0.10: A ravasz rókácska. Jelenet. PETŐFI RADIO JUG ÓSZLÁV TV 1. műsor: 16.50: Magyar nyelvű adás. 17.45: Doktor Doolitlee. — Rajzfilmsoro­zat gyermekeknek. 18.30: Riport. 19.00: Rajzfilm. 19.15: Szórakoztaló zene. 20.30: Kecskeszarv. — Bolgár játékfilm. 22.00: Kortársak. 2. műsor: 20.30: Sorozat, amely nincs. 21.15: Szabadegyetem. 21.45: Siegfried. 22.45 Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: Iskolatelevízió. 16.30: A fe­hér bagoly. Gyermekfilm. 18.00- Francia nyelvlecke. 18.25: Jó éjs*-* kát gyerekek. 18.30: Tv-konyha. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv­híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A Forsyte Saga. (4. rész.) Filmsoro­zat. 21.10: Keresztmetszet. 22.10: Tv-híradó. 2. műsor: 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Jazz-műsor. 21.10: Huszonegy. Nemzetközi kvízműsor. 21.55: osztrák képek. 22.15: Tudományos aktualitások. 22.40: Tv-híradó. 8.05: Szimfonikus zene. 8.03: Kíváncsiak Klubja. 10.00: A ze­ne hullámhosszán. 11.55: Tudo­mány. 12.00: Ralna Kabaivanszka és Richard Tucker énekel. 12.40: Falurádió. 13.03: Rameau-művek. 13.26: Egy pálya vonzásában. 13.4«: Orvosok a mikrofon előtt. 14.00: Klubrádió. 17.00: Turisták ötperce. 17.05: ötórai tea. 18.05: Külpoliti­kai figyelő. 18.20: Szocialista ifjú­sági brigádokról. 19.25: A Magyar- ország—Románia válogatott Jégko­rongmérkőzésről. 18.45: Ifjúsági ■könyvkritika. 19.54: Jó estét, gye­rekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Uj könyvek. 20.33: Síppal, dobbal, nádihegedűvel. 21.36: Köz­gazdászok rádiósklubja. 21.56: Házigazda: Bán János és Kopátsy Sándor. 22.17: Operettrészletek. 23.15: Romantikus zene. URH 18.05: Angol társalgás. 17. 18.25: Csellóművek. 18.43: Visszatérés. Riport. 18.58: Mireille Mathleu és Charles Aznavour énekel. 19.20: Zenei panoráma. 20.00: Abu Hasz- szán. 20.33: Uj Beethoven-leme- zek IV. 21.32: Dzsessz. 21,43: Hang­felvételek. MAGVAK TV 9.00: Iskola-tv: Orosz. (Közép- isk. m—IV. oszt.) 9.30: Delta. 9.55: Holtág. Tv-film. 11.15: Az orángután bölcsessége. Klsfllm. 16.30: orosz nyelv. 16.55: Elő­készítő felsőfokú felvételi vizs­gákra. 17.40: Hírek. 17.45: Rek­lámműsor. 17.50: Perui változások. Riportíilm. 18.25: Ifjúsági Tele­magazin. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradő. 20.00: Farsang. 21.25: Helyünk a világmindenségben. 21.55: Tv-híradö — 2. H. (KÍSÉRLETI) MŰSOR' 20.00: Emani. Opera. A VEGYÉPSZER tamási gyáregysége állandó és változó munkahelyekre felvételre keres: AUTÓSZERELŐ, LAKATOS, HEGESZTŐ , ESZTERGÁLYOS, FESTŐ-MAZOLÖ, KŐMŰVES SZAKMUNKASOKAT Jelentkezés: Tamási, Sza­badság u. 91. (15) Dolgozókat felvesz mozi FEBRUAR 21. BONYHAD: Malomkő. (Angol film.) „ , , SZEKSZÁRD: Az 1. számú ügy­nök. (Lengyel film.) üjdombovAr: Lányok pórázon. (Francia—olasz film.) Apróhirdetések EGY kisméretű gumikerekes spedítőrkocsi 750 kg-os, jó álla­potban eladó. Gyenei Gyula, Döb- rököz, Homokhegy 86. ____________________ (354) L AKOhAz ELADÓ! Négy szoba, villanybojlerrel ellátott konyha és fürdőszoba, mellékhelyiségek, üve­gezett, zárt veranda, közeli beköl­tözéssel Decs, Kossuth 2. Dr. Bo­kor.___________ (365) NÖVÉNYVÉDŐ SZAKMÉRNÖ­KÖT és GÉPÉSZMÉRNÖKÖT (esetleg felsőfokú technikust) fel­veszünk. Legalább 3 éves szak­mai, nagyüzemi gyakorlat szük­séges. Jelentkezés levélben, vagy személyesen az Ozorai „Egyetér­tés” Mtsz. elnökénél._________(205) 5-ös ÉPFu szekszárdi kirendelt­sége felvesz telepőrt, karosszéria- lakatost, és szerelők mellé se­gédmunkásokat. Jelentkezés: ÉP­FU. Tartssy u. telepén.______(319) A z 5-ös ÉPFU szekszárdi kiren­deltsége felvesz autó-motor szere­lőket. Jelentkezés Szekszárd. Tar- tsay V. u. telepünkön. telj) 6 hónapos sárga törzskönyvezett BOXERKUTYAM ELVESZETT. Ké­rem a becsületes megtalálót ér­tesítsen jutalom ellenében. Szek­szárd, Bezerédj u. 23. _________(374) S ZOBA-konyhás új ház kis kentei, mellékhelyiségekkel el­adó. Szekszárd. Baka u. 10. (329) BÚTOROZOTT szoba kiadó 3 nő részére. Szekszárd, Mátyás király U, 53, (305) FIATAL házaspár részére üres szobát keresek Bonyhádon, albér­letbe. „Szövetkezeti lakás befizet­ve 143678” jeligére a szekszárdi hirdetőbe.______ (38?) I T rendszámú 8 személyes két­éves BARKAS személygépkocsi príma állapotban eladó. Pécs, Magyarürögi út 55. Bármikor meg. . tekinthető._____________________(39(1) BÉRBE ADÓ raktárnak tanyp. 30 m-es pincével a Kadarka ut­cában. Érdeklődni lehet: Szek­szárd, Rákóczi u. 74. alatti (3GÖ) 500 db 15 hetes SÉXALIN csibe eladó, megegyezés szerint; Cím: Schauer, Tolna, Garay u. 3. <336) HÄROMSZOBÄS HÁZ Szekszárd legszebb helyén kerttel, szuterén- nal, garázzsal eladó. Munkácsy p. 21/b. Telefon:. 146—45. este, (33?) Jó állapotban lévő PANNÓNIA motorkerékpár 4500 Ft-ért eladfe. Kajdacs. Kossuth L. u, 203. (397) KITŰNŐ minősítésű kuvaszka'n fedezésre rendelkezésre áll. Egy db hathetes kutyakölyök eladó. Tolna. Dohány u. 12. Szőke. (3S3) CSALÁDI ház eladó. Szekszárd, Zrínyi 80. sz. Érdeklődni délután. _______________________________(357) S KODA Octayia Super, gépkocsi eladó. Tolna, Damjanich u. 2«. '_____________ (368) 5 ezer tm-t futott JAWA motor- kerékpár eladó. Érdeklődni lehet: Szekszárd. Bért B. u. 69. (372) 16 évet betöltött lányokat szövőnek és csévélőnek félvesz a PTM angyalföldi szövőgyára. A betanulási idő szövőnek 8 hét, csévélőnek 3 hét. Ezen idő alatt kb. havi X050,— Ft bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk. Lakást mi­nimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerő-gazdálkodásán. 1138 Budapest. Szekszárdi út 19. (133) 200—300—600-as elektromos KEL- TETÖGÉP kapható, Budapest. XX. kér. Bem u. 11. sz. alatt. Szuhi Ferenc.________ (371) K ERESEK megvételre 2 db ágy­hoz több részes matracot. „Jó állapotban 143669” jeligére a szek­szárdi hirdetőbe. ________ (373) K ULÖNBEJARATU, bútorozott szoba házaspár részére március 1-től kiadó. Gyermek nem aka­dály. Szekszárd, Bartina u, 56. _______________________________(375) E GYFÁZISÚ villanyhegesztő- transzformátor eladó. Szekszárd, Rákóczi u. mlb, aníi

Next

/
Thumbnails
Contents