Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-03 / 28. szám
IOLNA MEGYEI világ proletárjai, egyesüljetek» NÉPÚJSÁG A MaG YaR S2QCÍALISTA .MU N iCÁjPAg'T TOLNÁ MEGYE) BIZOTTSÁGÁNAK LAMA ~VXTTT. évfolyam, 28. szám ARA: 90 FILLÉR Szombat, 1973, február 3. Az 1973-as költségvetés a szekszárdi tanácsülés előtt Mikor lesz új posta ? —- Záporozó felszólalások — Ki, hol lakik ? Ton Duc Thann üzenete a Hold-újév alkalmaitól A tegnapi szekszárdi városi tanácsülés hét napirendi pontot, tárgyalt. Ezek közül a jelölő gyűléseken felvetett közérdekű bejelentések teljesítéséről szóló jelentés és a tanács idei költségvetésének és fejlesztési alapjának megtárgyalása váltotta ki az ülésen megjelent negyvennyolc tanácstag eleven érdeklődését, valamint az 1973. évi lakótelepi út-, járda. és közműépítési keret felosztásával kapcsolatos^ javaslat. A tanácsülésen részt vett és az elnökségben helyet foglalt Somi Benjamin, a megyei pártbizottság titkára és Rúzsa János, a városi pártbizottság első titkára is. Az érdeklődésre, a kialakult vita intenzitására és egyben az ülés demokratizmusának érzékéltetésére feltehetőleg alkalmas az a két szám, hogy a tanácsülésen huszonhat tartalmas hozzászólás hangzott el, továbbá négy interpelláció és Császár József tanácselnök egyes napirendi pontoknál szükségét érezte azok tételenkénti megszavaz- tatását is. Beszámolónkban csak röviden érintjük a vita alapját képező tényeket, bővebben foglalkozunk azonban a tanácstagok, tehát a lakosság véleményét is tükröző felszólalásokkal, interpellációkkal. Közérdekű bejelentések A jelölő gyűléseken elhangzott háromszázhúsz közérdekű bejelentés kpzül az elmúlt tanácsválasztásokig mindössze százötvenöt maradt megoldatlan. Ezeket a tanács — újszerű megoldásként — beállította a IV. ötéves terv programjár ba. A járda- és útépítések gyorsítására, a helyi közlekedés javítására, az ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítésére, az erózióvédelemre, új parkok és játszóterek létesítésére, a házi- szemét intézményes elszállításának kiterjesztésére és postai felvevőhely létesítésére vonatkozó javaslatok sorsáról a tanácstagok az előterjesztett anyaghoz csatolt részletes táblázatot is áttekinthettek. Több felszólaló kifogásolta azonban, hogy ez az összeállítás nem egy pontjában téves, nem a való helyzetet tükrözi. Mindemellett — amint azt felszólalásában Rúzsa János is hangsúlyozta— jó részük megvalósult, és az, hogy a jövőben bizonyára beérkező kívánságoknak is ez legyen a sorsa, nem kis mértékben szükség van a társadalmi munka rangjának emelésére. Ugyanakkor ..minden ember becsülje meg jobban azokat a létesítményedet, melyek ebbep a városban létrejöttek!” A hozzászólók a volt mezőgazdasági kiállítás területének jobb kihasználását, új postahivatal nyitását, az északi kertváros vízelvezetésének megoldását sürgették. A költségvetés A végrehajtó bizottság által előterjesztett határozati javaslat lényegtelen módosításával a tanácsülés elfogadta a város idei fejlesztési tervét, 175 és fél millió forint bevétellel, ugyanennyi kiadással és kétmiliiónyi értékű várható és tervezett társadalmi munkával. A költsegvetgs részleteivel kapcsolatban számos hozzászólás hangzott el. Szigetvári Ernő, korábbi tanácsülési határozatra hivatkozva, a köztemetők helyreállítását sürgette. Szabó József a szolgáltatásokkal kapcsolatban javasolta, hogy a tanácsülés jegyzőkönyvben rögzítse le véleményét a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium részére a tűrhetetlen szekszárdi posta, de elsősorban telefonhelyzettel kapcsolatban. Javaslatát elfogad, ták. Füzék Árpád hangsúlyozta, hogy ma már nem lehet kideríteni, milyen szerencsétlen tervek alapján került a déli Immár harmadik hónapjában járunk a télnek, és még csak másodszor öltöztek fehérbe a földek, a házak és a fák. Á megyében is Szeszélyes eloszlásban, hol már tegnap hajnalban, hol csak dél felé kezdődött a havazás. Felkerestük a KPM Tolna megyei Közúti Igazgatóságát. A telexen, illetve az URH rádión kapott jelentések alapján a következőkről számolhatunk be: Az utak a megye egész területén járhatók. Ennek ellenére megkezdték a vékony hóréteg letakarítását, illetve só szárasával elősegítik az olvadást. Szekszárdon három sót és két homokot szóró rayonos gépkocsit indítottak az utakra. Bonyhádon. ahol szintén reggel kezdett hullani a hó, egy hóekés gépkocsi, két rayonos kocsi és egy ZIL sószóró indult a veszélyeztetett útszakaszokra. Tamásiból a 61-es útra küldtek két sószórót, egy pedig a 65-ös úton segítette elő a hó olvadását. A szakályi útmes- terság elindított egy egyoldalas hóekét. Paksról délben jelentették, hogy elkezdett hullani a hó, és nem sokkal ezután elindult onnan a hatos útra egy hóekével felszerelt sószóró tehergépkocsi. Egyébként valamennyi helyről azt közölték rádión, hogy a havazás elállt. A 11-es Volán ügyeletéről kapott információ szerint a teherforgalomnál lassultak a kertváros Szekszárd talajvíztől legjobban fenyegetett részére, de ha már itt van, fokozottabban foglalkozni kell vízrendezésével, útjainak helyzetével. A lapunkban sűrűn szereplő Oeskó utcai panasszal kapcsolatban célszerűnek tartaná, ha a hővezetők és a vízrendezés munkáját összekapcsolnák. Bir- talan József egyetértett a postát ért bírálatokkal. Sajnos a telefonhálózat bővítését az illetékesek a IV. ötéves tervből is törölték, így Szekszárd a jelek szerint változatlanul utolsó marad az ország városai között a telefonellátdttság terén. A postai umnkp megkönnyítésére javasolta az utcai táblák és más jelzések részére szánt keret felemelését, hiszen a sok azonos betpjelű épület között nehéz kideríteni, hogy ki," hol lakik. Császár József válaszában hangsúlyozta, hogy csak az adott anyagi lehetőségek keretein belül lehet gazdálkodni. A város belterületi útjainak fele még mindig földes. Az Ocskó utca pormentesítése jövőre történik, az esedékes építkezésekről szóló tájékoztatás járatok, de az autóbuszok csu- ’pán néhány percet késtek. A vasútnál sincs semmi probléma, a vonatok menetrend szerint közlekednek. Csak Báta- széken fellett megerősíteni a szolgálatot, itt a pályamunkásokat bízták meg a váltók tisztításával. Pozitív választ kaptunk a Tolna megyei Távközlési Üzem vezetőjétől és a DÉDÁSZ Szekszárdi Üzemigazgatósága üzemviteli osztályának vezetőjétől is. A hóesés sem a távbeszélő-forgalomban, sem a villamosenergia-ellátásban nem okozott zavart. A tsz-ek zöldségtermesztése, a konzervipar és a lakosság friss zöldáruval való folyamatos ellátásának előmozdításáról, a korszerű termelés megalapozásáról tanácskoztak pénteken Tolna megye párt-, tanácsi, szövetkezeti vezetői, valamint a TOUNAKER és a legjobb zöldségtermesztő közös gazdaságok szakemberei és a kecskeméti székhelyű Zöldségtermesztési Kutató Intézet tudományos kutatói. Somorjai Sándor, a megyei tanács osztályvezetője bevezetőjében utalt arra, hogy kölcsönösen gyümölcsöző az együttműködés kibővítése a kutatóintézet és a megye mezőgazdasági üzemei között a korszerű termelés és technológia, az új módszerek alkalmaA tél ünnepe, a vietnami Hold-újév alkalmából Ton Duc Thang, a VDK elnöke üzenetet intézett a 'vietnami néphez. Hangsúlyozta, hogy a Vietnami népnek az amerikai agresszió felett aratott győzelme mindenekelőtt a Vietnami Dolgozók Pártja és a dél-vietnami felszabadítási front helyes irányvonalának, a vietnami nép és a hadsereg helytállásának, hősiességének és a katonai, politikai, diplomáciai akciók leleményes összehangolásának köszönhető. A vietnami négyoldalú katonai vegyes bizottság küldöttségvezetői szinten pénteken tartotta első ülését Saigonban. A hivatalos ülés megnyitása plőtt a négy fél — VDK, DIFK Egyesült Államok és a saigoni rezsim — küldöttségeinek helyettes vezetői tartottak rövid megbeszélést. A küldöttségvezetők hivatalos ülésére nem bocsátottak be újságírókat A saigoni amerikai katonai parancsnokság közleménye szerint hat utasszállító külön- repülőgépen 1200 amerikai kaA Tolna megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési ősz. tályáról azonban egy sajnálatos balesetről kaptunk hírt. Tegnap délben a 65-ös úton, a szentgáli bejárónál Németh Mihály jugoszláv állampolgár a havas, síkos úton figyelmetlenül vezette gépkocsiját és megcsúszott, majd egy út menti fának ütközött. A gépkocsivezető sérülés nélkül úszta meg a karambolt, de utasát, a szintén jugoszláv állampolgárságú Dobler Istvánt súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. — sz 1 — zására. Horváth József, a megyei tanács elnökhelyettese elmondotta, hogy egyelőre a me, gye néhány tsz-ében szeretnének zöldségtermesztési bázisüzemeket kialakítani, amelyeket követendő mintának állíthatnának, s további előrehaladás kiindulópontjai lennének, a Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet közreműködésével. Báldy Béla, a kutatóintézet főosztályvezetője és Krizsán János osztályvezető-helyettes ismertették az intézet új és kipróbált növényfajtáit, módszereit, az együttműködés lehetőségeit. Az intézetben a nagyméretű fóliasátor alatti termesztésre alkalmas paradicsomfajtákat is nemesítettek, s tona visszaindult az Egyesült Államokba. A Dél-Vietnamban állomásozó amerikai haderő létszáma még mintegy 20 000 fő. A parancsnokság napi ezer fő hazaszállítását ígéri, s ismételten hangoztatja, hogy gyakorlatilag március 14-ig az összes amerikai katonát kivonják az országból. A vietnami vizek aknátlaní- tására a Tonkini öbölbe érkezett négy amerikai aknaszedő hajó, s ez a raj alkotja a mintegy húsz egységből álló aknaszedő hajófíotta előőrsét. Minderről Jerry Friedheim, a Pentagon szóvivője tájékoztatta a. washingtoni újságírókat Rámutatott hogy az amerikai haderő által telepített aknák hatástalanításában mintegy ötezer szakember vesz majd részt, s a hajókon kívül 40 helikoptert is igénybe vesznek. Ä VDK kormányának utasítására tájékoztatták a demokratikus Vietnamban őrizetben tartott amerikai katonai fog. lyokat annak a jegyzőkönyvnek a teljes szövegéről, amely egyfelől az ő hazatérésükről, másfelől a külföldi polgári foglyok, valamint a foglyul ' eitett és őrizetben tartott vietnami oolgári személvek visz- szaszolgáltatásáról intézkedik. Henry Kissinger, Nixon amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója nyilatkozott a CBS amerikai tv-hálózat programjában. Reményét fejezte ki, hogy küszöbönálló hanoi látogatása hozzá fog járulni a béke megszilárdításához és a VDK- val való új kapcsolatok kialakításához. Célja az — fűzte hozzá —, hogy kipuhatolja, az Egyesült Államok és Észak- Vietnam hogyan rendezhetné kapcsolatait. Sejtetni engedte, hogy az amerikai kormány „elvben” nem zárja ki' a két ország diplomáciai kapcsolatainak felvételét. minőségjavító gének beépítésével fokozzák a paradiésomfaj- ták tetszetős színét. Örvös Ferenc, a konzervgyár igazgatója egyebek közt arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Szovjetunióból az idén már több paradicsombetakarító kombájn érkezik hazánkba, s ezek alkatrész-ellátása biztosított lesz, és jóval olcsóbbak lesznek majd a nyugati gépeknél. Szentes Nándor, a mözsi, Ra- fajlovics Péter, a szedresi, Németh László, a madocsai tsz főkertésza és Bokányi József, a TOLNAKER igazgatóhelyettese is kedvezően nyilatkoztak a zöldségtermesztési összhang kialakításának kezdeményezéséről, amelynek elsősorban a megye jobb ellátása a célja. (Folytatás a 3. oldalon) ismét havazott Áz utak mindenütt járhatók " — .............. . . Zöl dségtermesztési tanácskozás Pakson Teli van virággal a hanoi utca a Hold-újév alkalmából.