Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-07 / 5. szám
Ezt hozta a hét a külpolitikában Elutazott a VDK gazdasági küldöttsége így látja a hetet kommentátorunk, Nemes János: Az új év első hete szélcsendet, jelzett a külpolitikában. A diplomaták mindenütt a világon 1973 nagy nemzetközi akcióira készülnek elő. Előrelátható azonban, hogy. a diplomáciai szélcsend nem sokáig tart, hiszen a nemzetközi naptár már a legközelebbi napokra az egyik legbonyolultabb és legkényesebb kérdésben, a vietnami háború ügyében fontos eseményeket jelez. Hétfőn Párizsban újra elkezdődik Le Dúc Tho-nak, a VDK tárgyalásvezetőjének és Kissinger- nek, Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadójának bizalmas tanácskozása. Európában pedig megindultak az előkészületek a helsinki előkészítő tárgyalás második fordulójára. Az európai biztonsági értekezlet előkészítő nagyköveti megbeszélései január 15-én kezdődnek. Számottevő események tulajdonképpen csak a Közel- Keleten történtek ezen a héten. .Ezek közül is az arab világ belső helyzetét befolyásoló, körülmények irányították ide a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az egyintomi diákmegmoz- dulásqk olyannyira kiéleződtek, hogy a kormány, szükségesnek látta az ország főiskoláinak bezárását. Kezdetben ez a megmozdulás mindenekelőtt a diákok türelmetlenségét tükrözte. á közel-keleti válság im-' már több, mint fél évtizedes elhúzódása miatt. Mikor azonban rendőri intézkedésekre került sor, az ellenállás még erősödött, tiltakozásként a rendőri lépésekre. Bár az összefüggések és. a részletek még nem láthatók egészen (. tis.ztán,, az kétségtelenül megállapítható, hogy a • fanatikus \ vallást szervezetek mindenekelőtt, a Muzulmán Testvériség tagjai kifejezetten rendszerellenes jelszavaikkal'r!fdfiVös " szerepét'' játszottak az amúgy is nyugtalan diákság .befolyásolásában. A hét végére ugyan nyugalmasabb- lett a helyzet, — nyilvánvalóan a rendőri intézkedések, valamint az egyetemek bezárása következtében is, — de , maga a mozgalom újra felhívta a figyelmet a tényre: az, idegesség nő Egyintomban, a reakció nem mond le arról, hogy újra és újra megnyergel- je és a maga céljai érdekében hásználja ki a közel-keleti -válság rendezetlenségét és a gazdasági nehézségeket is. Szadat, Asszad és Kadhafi elnökök pénteki tanácskozásán valószínűleg szóba került ■ az egyiptomi belső helyzet is, bár a váratlanul összehívott elnöki tanácsi ülést hivatalosan az izraeli—szíriai fronton Izrael légitámadásai miatt kialakult feszült helyzettel indokolták. ' A megbeszélésen hihetőleg fontos Kadhafinak, Líbia mesés ölajkincsei miatt az arab világban növekvő befolyásra törő elnökének az állásfoglalása. Kadhafi, aki eddig inkább a fanatikus vallási szervezetek és a türelmetlenek szószólója volt. Váratlanul és feltűnést keltőén védelmébe vette a; diákokkal. szemben az egyiptomi vezetést és az Izrael ellen alkalmazandó taktika kérdésében áz eddiginél józanabb nézeteket fejtett ki. Ugyanez a Kadhafi azonban szívesen avatkozik az arab világtól messze eső területek ügyeibe is. Mintoff máltai miniszterelnök, mint már a múltban is megtörtént, most is Kadhafihoz utazott, amikor a máltai támaszpontok bérleti díja ügyében újra vitába keveredett a brit kormánnyal. Ismeretes: Mintoff a font árfolyamcsökkenése miatt a kialkudott bérleti díj 10 százalékos növelését követelte, amit London visszautasított. A máltaiak viszont „kemény” álláspontjuk igazolására nem vették át az év első napján a brit kormány által Máltának átutalt 3,5 millió fontot, az 1973-as esztendő első negyedévének bérleti díját. Kadhafitól Mintoff láthatóan anyagi támogatást is szívesen venne, hogy a szigetországnak legyen kitartása a britekkel folytatott pénzügyi háborúban. A máltai válság kiújulása természetesen nyugtalanságot keltett a NATO-körökben is, s amint az atlanti szervezet vezető köreiből közölték: tanulmányozzák a máltai probléma megoldási módozatait... A héten még szélesebben bontakozott ki a világméretű tiltakozás áz amerikaiak terror- bombázásai miatt. Ennek az akciónak az volt a sajátossága, hogy egyáltalában nem korlátozódott a tömegmozgalmakra, de még csak olyan semleges állam kormányzatára sem, mint Svédország, hanem az Egyesült Államok legjobb és mindig lojális szövetségesei is félreérthetetlenül kifejezték Washington , iránti elégedetlenségüket. Emellett az USA-n belül is növekedett a nyugtalanság, amelynek talán legbeszédesebb jele az, hogy NEW YORK: BIZTONSÁGI TANÁCS A ''panamai kormány Wald- heim ENSZ-főtitkárhoz intézett táviratában meghívta a Biztonsági Tanács tagjait, hogy a következő ülésszakát március 15-től 21-ig Panamában tartsa. Az ENSZ-ben arra számítanak, hogy a Biztonsági Tanács elfogadja a meghívást. Az ülésszakon kizárólag iaiin-fuperjlfäi problémákról lesz sió. . .. ........... a z amerikai képviselőház hagyományosan lojális elnöke Carl Albert ilyen „szélsőséges” kijelentésre ragadtatta el magát: „Ha az elnök nem cselekszik, akkor mi vesszük kezünkbe a béke megteremtését”. Annyi bizonyos, hogy a vietnami bombázások felújítása politikailag, diplomáciailag, sőt katonailag is csak Nixon nehézségeit szaporította. Amerikában is egyre többen kérdezik: tulajdonképpen .mit is akar ezzel elérni, hiszen tudnia kellett volna, — a Párizsban a VDK küldötteivel személyesen tárgyaló Kissinger- nek nem lehet kétsége ezt illetőleg —, hogy a vietnami népet semmiféle bombázással nem lehet megtörni, igazságos álláspontja megváltoztatására bírni. A jövő héten kezdődő Le Dúc Tho—Kissinger újabb tárgyalásforduló mutatja majd meg, hogy végre Nixon is számol-e a realitásokkal és a már elfogadott egyezmény alapján: lesz-e béke Vietnamban? Az amerikai kormányhoz közelálló körök szerint Nixon elnök Alexis Johnson kiilügy- minisztériumi államtitkárt nevezi ki a SALT-tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetőjévé. Johnson helyét — hírek szerint William Porter á Párizsban tárgyaló amerikai küldöttségvezető fogja betölteSzombaton elutazott hazánkból a Vietnami Demokratikus Köztársaság gazdasági küldöttsége, amely a magyar— vietnami gazdasági és műszakitudományos együttműködési bizottság III. ülésszakán vett részt. A delegációt Le Thanh Nghi, a VDK minisztertanácsának elnökhelyettese vezette. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, Roska István külügyminiszter-helyettes, dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Hoang Cuong, a VDK budapesti nagykövete, dr. Herbert Plaschke, az NDK budapesti nagykövete, Nguyen Hung Khanh, a Délvietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, jelen volt a Budapesten tanuló vietnami ösztöndíjasok egy csoportja is. * A magyar—vietnami gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság január 2. és 5. között tartotta III. ülésszakát Budapesten. A két delegációt Fehér Lajos és Le Thanh Nghi miniszterelnökhelyettes vezette. Az ülésszak záróokmánya magában foglalja Magyarország és a VDK 1973. évi hitelés segélyszerződését, a gazdasági és a műszaki-tudományos együttműködés további elmélyítésének konkrét feladatait. A tárgyalásokon a VDK küldöttsége elismeréssel szólt arról a politikai, diplomáciai és gazdasági támogatásról, amelyet a magyar nép a vietnami népnek nyújt felszabadító harcához, az ország gazdasági gondjainak enyhítéséhez. A vietnami nép különösen nagyra értékeli a magyar nép szolidaritási akcióit, amelyek nemcsak anyagi segítséget jelentenek, hanem a vietnami nép iránti mély barátságot is kifejezik. A tárgyalásokon kiemelték a KISZ kezdeményezését, amelynek eredményeként társadalmi gyűjtésből ezerszemélyes szakmunkásképző intézetet létesítenek a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Az 1973-ra szóló megállapodás értelmében Magyarország további hiteleket, segélyeket ad a VDK-nak, magyar szakemberek a helyszínen közreműködnek a bauxitkutatásban, a vízkutatásban, öntözőrendszerek létesítésében. Korszerű magyar műszerek, URH-beren- dezések fokozzák a völgyzárógátak biztonságát. Berendezéseket szállítunk állattenyésztő-, telepek létrehozásához, a hibridkukorica-termelés kial okításához, az állatgyógyászat korszerűsítéséhez. Magyarországon vendégül látunk vietnami- dolgozókat, szakembereket, :akik. itt fontos szakmákat tanulhatnak meg, illetve továbbfejleszthetik ismereteiket. A vietnami küldöttség vezetője megbeszéléseket folytatott a magyar párt és állam vezetőivel, Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával és Fock Jenővel, a Minisztertanács elnökével. Eszmecserét folytatott Nyers Rezsővel, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával. A delegáció tagjai tárgyaltak a gazdasági élet. több vezető személyiségével, s megállapodtak abban, hogy a mi-, nisztériumok közreműködésével kiépítik, elmélyítik Magyarország és a VDK vállalatai közötti közvetlen kapcsolatokat. A küldöttség ellátogatott több magyar üzembe, köztük Ajkára és Halimbára, ahol a timföldgyártás, illetve a bauxit- termelés helyzetéről tájékozódtak. WASHINGTON Dr. Sághy Vilmos és Buda István nyilatkozata TOKIÓ 4 Szombaton elindult Kínába Japán első pekingi követe, aki a nagykövet' hivatalos kinevezéséig ügyvivői minőségben képviseli a Tanaka-kormányt a Kínai Népköztársaságban. Hajasi Juicsi japán ügyvivő a közelmúltban tért haza Mexikóból, ahol követként tel- ■ jesített szolgálatot. Japán pekingi nagykövetségét a jövő szerdán nyitják meg és rövidesen sor kerül Kína tokiói, nagykövetségének megnyitására is. WASHINGTON Egon. Bahr nyugatnémet Államminiszter, .aki. hivatalosan Truman egykori amerikai elnök temetésére érkezett áz Egyesült Államokba, pénteken Washingtonban megbeszéléseket folytatott Henry Kissin-. gerrel, Nixon elnök nemzet- biztonsági főtanácsadójával és ■ Kenneth Rusk jövendő kül- ügyminiszíer-helyettessel. Hírek szerint a tárgyaláson . fő kérdésként Vietnam szerepelt, , dé szó volt a kibővült Közös Piaccal és az európai biztonsági értekezlettel összefüggő problémákról is. ... Bahr egyesült államokbeli látogatását -az NSZK-ban ■ heves belpolitikai. . vita kíséri; amelyet Bonnalt. a VDK elleni kitérj esztett - bomba záfókk a 1. kapcsolatos magatartása .váltott ki. • .............. B AMAKO Pénteken újabb fekete-afrikai ország szakított Izraellel, s ezzel ötre emelkedett azoknak a — Szaharától délre fekvő — államoknak a száma, amelyek, tiltakozásul az izraeli politika ellen és szolidaritásként az arab országokkal, felszámolták Izraelhez fűződő diplomáciai kapcsolataikat. A mali rádió hírül adva a diplomáciai kapcsolatok megszakításának tényét, rámutatott egyszersmind, hogy Izrael fokozatosan talaját veszti Afrikában. (Folytatás az 1. oldalról) vállalati dolgozók, nyugdíjasok, diákok részére — már korábban úgynevezett előfizetéses menüt rendszeresítettek. Ennek ára lényegesen alacsonyabb, mint a normál menüé. Ezeknél az előfizetéses menüknél a tej- és tejtermékárak emelkedését nem érvényesíthetik, azt a vendéglátóipari vállalatok nyereségének terhére kell elszámolni. Az egészségügyi, oktatási és gyermekintézményekben az étkeztetéshez felhasználható nyersanyagok forintnormáit a kormány 1973. január 1-től átlagosan 20 százalékkal emelte. Ez azt jelenti, hogy az említett helyeken étkezők ellátása — változatlan áron számítva — ugyanilyen mértékben javul. A kormány nemcsak a normaemelést tette lehetővé, hanem költségvetési támogatással is ellensúlyozta a tej- és tejtermékárak emelkedését. Ezekben az intézményekben tehát a tej- és tejtermékárak emelkedése miatt nem emelkedhet a fogyasztói ár. Ezen intézkedéseknek a költségvetési kihatása körülbelül évi félmilliárd forint. A tej. és tejtermék-felhasználás a curászdákban a legjelentősebb, felhasznált nyersanyagaik értékének átlagosan 14 százaléka. Itt a sütemények többségénél számítani lehet kisebb árnövekedésre. A felszámítható haszonkulcsokat csökkentettük, hogy a termékek ára a nyersanyag áremelésénél nagyobb mértékben általában ne növekedjék. Egy másodosztályú cukrászdában például általában 10—30 fillér körüli áremelés következhet be egy-egy süteménynél a tejtermék felhasználásától függően. A fagylalt ára azonban nem változik. Mikortól folyósítják a felemelt juttatásokat? — A tej és tejtermékek áremelkedését a kormány a lakosság jelentős rétegénél szociálpolitikai intézkedésekkel ellensúlyozza. A nyugellátások és egyéb ellátások, a családi pótlék, a gyermekgondozási segély emeléséről a kormány már decemberben intézkedett. A művelődésügyi, illetve a munkaügyi miniszter az egyetemi és főiskolai ösztöndíjak, . valamint a szakmunkástanulók ösztöndíjának felemeléséről rendelkezett. • Ismeretes, hogy az említett intézkedések a juttatásokat 50 forinttal emelik. Már januártól a felemelt ösz- szegeket kell folyósítani. Ahol • az ünnepek miatt a családi : pótlékot janúár helyett' már decemberben kifizették, s az emelést nem alkalmazták, a többletet, utólag pótolni - kell. A nyugdíjasok januári járandóságukkal együtt ugyancsak megkapják az emelést. A nyugdíjak 50 forintos emelése egyébként nem érinti az automatikus évi 2 százalékos nöOTTAWA A kanadai parlament pénteken egyhangúlag elfogadott határozatában erélyesen elítélte a VDK ellen intézett legutóbbi tömeges amerikai légitámadásokat. A dokumentum szövegét Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter terjesztette a parlament elé. A határozat szövegét eljuttatják a Vietnamról folyó tárgyalások résztvevőinek, DÜSSELDORF A nyugatnémet szakszervezeti szövetség (DGB) pénteken közzétett nyilaik .. n keményen elítélvekedést, vagyis az idén januártól 2 százalékkal magasabbak lesznek a nyugdíjak, mint ' tavaly, s ehhez jön a további 50 forint. Az emeléseket automatikusan hajtják végre, azt külön igényelni nem kell. Az ' 50 forintos emelés a családi pótlék és a gyermekgondozási segély esetén gyermekenként ■. jár. Áki például két gyermeke után eddig 300 forint családi . pótlékot kapott, annak a járandósága mostantól 400 forint. . A gyermekgondozási se- ' gély a. munkaviszonyban állóknál egy gyermek esetén 600-ról 650, két gyermek ese- .. tén 1200-ról 1300 forintra emelkedik. . A .termelőszövetkezeti . dolgozók , egy , gyermek..után 500 forint . helyett 550, két gyermek után 1000 helyett 1100 forintot kapnak. — Az említett, szociálpolitikai intézkedés csaknem., négymillió embert érint, s mintegy 2,3. milliárd forinttal növeli a lakosság bevételeit. Mint ismeretes, a tej és tejtermékek árának emelése 1,4 milliárd forint többletbevételt jelent az . államnak. (MTI) te a Vietnam elleni amerikai bombatámadásokat, amelyeket ’> az alapvető emberi jogok elleni támadásoknak minősített. BRÜSSZEL Pénteken este több , belga városban emberek százai tüntettek a vietnami békemegállapodás aláírása mellett, s követelték az amerikai bombatá- madások haladéktalan és végleges beszüntetését. Brüsszelben mintegy 2500 tüntető vonult fel, Nixont gyilkosnak nevezte, s feliratos táb-"' Iákon hirdette: „Vietnam, Laosz és Kambodzsa győzni fog!” Tiltakozások a vietnami bombázások ellen