Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-06 / 4. szám
A brigádgyííléseken kell elmondani k zárszámadási közgyűlé- ” sek az utóbbi években elvesztették korábbi termelési jellegüket, sokkalta inkább ünnepi jelleget öltenek. Egyikmásik községben olyannyira, hogy az általános iskolások szünetet kapnak erre a napra. Nyolc-tíz évvel ezelőtt még akkor volt jó a zárszámadási közgyűlés, ha azon „késhegyig” menő viták folytak — manapság már azon versengenek a szomszédos szövetkezetek, melyik tud ünnepélyesebb külsőt adni ennek 'a rangos eseménynek. A szövetkezet elnöke ugyan előtte napokon keresztül izgul, mint aki életbevágóan fontos vizsgára készülődik, hogy minél jobban készítse el — a vezetőség által elfogadottak szerint — az év munkájáról szóló beszámolót, miként gazdálkodott a szövetkezet, hogyan alakult a jövedelem, azt miként osztják fel. Beszámol az ellenőrző bizottság elnöke is, felszólal néhány ...leltároztunk... Háromszáztizenegy vég kelmét kellett lemérni. Pontosan, centi méternyi eltérés nem lehetett két mérés között. A szekszárdi Korzó Áruháznál kedden kezdődött a leltár. Egy évvel ezelőtt volt oz utolsó leltár, amikor is az alig öthónapos forgalom után kellett leltározni. Az elmúlt egy év során 93 millió forint értékű áruforgalmat bonyolított le az áruház. A legerősebb hónap, több mint tizenegymillió forint forgalommal, december volt. Rekordnak számít a 23-i forgalom, amikor 944 300 forintot költöttek el a vásárlók a megye legnagyobb áruházában. Kedden, január másodikán kezdték a leltározást. A munkára gondosan felkészültek. Minden ember tudta mi a kötelessége. Egyedül a rendészek nem vettek részt e fontos munkában. Kedden reggel elkezdték, s több mint nyolcezer tételt vettek számba. Ezek között volt olyan is, amelyik száznál több darabot is számlált. A Korzó Áruház huszonegy- millió forint értékű árukészletét a következőképpen vették számba: két brigád végezte egy-egy osztály leltározását. Amikor felvették a leltárt, jött az ellenőr, és a nagykereskedelmi vállalat embere, hogy harmadszor vegye szemügyre egy-egy termék- csoportból, cikkből a készletet. Ez a harmadik brigád adta végül is a végső eredményt a készletről. Az áruház dolgozóira rendkívüli megterhelést rótt a leltározás. Régi szakemberek mondják, hogy egy leltározási műszak felér három másik eladással, rendes üzletmenettel eltöltött műszakkal. Több mint nyolcvan dolgozó leltározott négy napig a szekszárdi Korzó Áruházban. Tegnap reggel a cipő-, és bőrdíszműosztály már befejezte a leltározást. Délután három-négy óra között már hazaengedték a dolgozók jelentős részét. Csak azok maradtak az áruházban, akik a szombati nyitást készítették elő. Ma reggel gazdagabb árukészlettel, szinte új áruház nyílik meg Szekszárd központjában. Király Pétert, az áruház igazgatóját kérdeztük, mi a véleménye a leltárról: — Egy hét múlva tudunk majd végleges eredményt mondani. Előzetes adataink szerint leltárunk jó. Ez azt is jelenti, hogy feloldódik dolgozóinkban a néhány hét óta tartó „jaj mi lesz a leltárban" feszültség, és ezután felszabadultabban tudnak majd dolgozni. Nehéz fizikai és szellemi igénybevétel tekintetében súlyos napokat tudunk magunk mögött. Ma reggeltől már ismét gazdag választékkal várjuk vásárlóinkat.- Pj vendég, néhány tsz-tag — de a beszámolókat rendszerint egyhangú határozattal fogadja el a tagság. A zárszámadó közgyűlés egyre inkább olyan ünnepélyes aktus, mint a diplomáciában, államférfiak tanácskozásai után a közös közlemény aláírása. Az érdemi tárgyalás már lezárult — a termelőszövetkezetekben ezek az érdemi tárgyalások a brigádgyűlések. A szövetkezet vezetősége valójában ezeken számol be az év munkájáról, a növény- termesztők, az állattenyésztők, a kertészetben, a géppel dolgozók szűkebb körében — nagyon sok szövetkezetben ekkorra a tagok írásban kapnak számszerű tájékoztatót a bevételekről, kiadásokról, a közös vagyon alakulásáról — és ezeken még az a tag is véleményt mond, aki attól fél, hogy a nagy nyilvánosság előtt belezavarodik a mondókájába. A pártszervezetek is egyre inkább a brigádgyűlésekre koncentrálnak, hogy a tagság ott nyilvánítson véleményt a közös munkáról, a közös eredményekről. Ott nem számít, ha akár órákon keresztül is folyik a vita, mi volt a jó, mit lehetett volna jobban végezni. — A közgyűlésen egyszerűen nincs arra idő, hogy minden részletkérdésről beszéljünk — mondja Jankó Imre, a nagyszékely» termelőszövetkezet elnöke. — Tulajdonképpen a brigádgyűlésen kell mindent elmondani, még azt is, amit másként nehezen mond ki az ember. Nálunk most, a következő héten tartjuk a brigádgyűléseket, miután az ünnepek előtt vezetőségi ülésen, majd párttaggyűlésen tárgyaltuk a zárszámadás előkészítését. Nagyon komoly, felelősségteljes beszélgetéseknek nézünk elébe, szót érteni a tagsággal, olyan súlyos dolgok, bán is, amelyekről az utóbbi években nem kellett beszélni. Annak ellenére is, hogy tizenharmadik éve vagyok itt, ismerem a tagságot, ismernek ők is, jóformán gyerekkorom óta, hiszen a szomszédos Kis- székelyben születtem, később itt voltam cseléd, majd pártmunkás és földművesszövetkezeti vezető. Mint évek óta, most is én állok majd minden brigádgyűlés elé, a vezetőség mondanivalójával. — És mit fog majd elmondani? — Először is egyenesen, őszintén, hogy a húsz százalékos bérkiegészítést ezúttal nem tudjuk kifizetni. Elég volt, hogy nem jött be úgy a napraforgó, mint az utóbbi években. Négyszáz hold, a bevételből egymilliós kiesés. A mi természeti adottságaink között olyan veszteség, amelyet nem lehetett korrigálni teljesen, még akkor sem, ha még egyszer annyi hízó sertést adtunk el, mint 1971*-ben. De azt is meg kell mondani a tagoknak, hogy számolják: 1971- ben 600, az idén 1200 sertést adtunk el a háztájiból. A nagyüzemi feláron osztoztunk a tagokkal... — El kell mondani, hogy az elmúlt két év alatt felújítottuk a traktorállományt A gépállomástól vett traktorok helyett új MTZ-k vannak, új Dutrák, és a jövőben is Dut- rát veszünk a meglevő, kényelmetlen lánctalpasok helyett — Beszélni kell arról, hogy mennyivel több a költségráfordítás nálunk, mint a sík területeken gazdálkodó szövetkezetekben. .. Arról, hogy a mi földjeinkről hogyan viszi el a víz a termőföldet, a földbe szórt műtrágyát, a szerves trágyát, a növényvédő szert... Arról, hogy mit jelent az erózió elleni védekezésben az ugyancsak többletmunkát igénylő, rétegvonalas művelési rendszer. Hogy mennyibe kerül a termésfokozás érdekében a táblánkénti laboratóriumi talajvizsgálat — amellyel tulajdonképoen százezreket lehet megtakarítani. Tavaly megkezdtük, négv éven belül befejezzük a dűlőutak felújítását, hiszen azokon egyre nagyobb teherbírású járművek járnak... Beszélni kell arról; hogy a háztáji gazdaságokból lassan kipusztul a tehén-. De mit tegyünk ellene, ha a traktoros, a szerelő családjában nincs olyan, aki ezt a munkát ellátná? — Beszélni kell arról, hogy nincs a gazdaságot terhelő-hitelünk? Okvetlenül beszélni kell róla. És arról is, hogy ismételten sújtott bennünket a jégverés. Háromszor annyi biztosítási díjat fizetünk ki, mint a korábbi években, de legalább megtérült a kárunk nagyobb része. — De arról is szólni kell, hogy az elmúlt év túlontúl idegessé, kapkodóvá tette az embereket. Mindezt, a brigádgyűlések őszinte légkörében kell levezetni. Aratásban? Sokszor szinte sírtunk volna a tehetetlenség miatt, utána meg embert nyűvő hajrá. Ez így ment az év végéig. — No, és még sok más... Négv közgyűlést tartottunk az elmúlt évben. Alapszabály- módosítás, tsz-kongresszus... Amíg korábban a munkaidőm hatvan százalékát töltöttem a tagság között, ez az arány a múlt évben visszájára fordult. El kell mondani, hogy a közbenső vezetők nem tudtak mindig helyettesíteni. Nem tudom, talán az én módszerem volt rossz, hogy ez az állapot kialakult. De a legközelebbi munkatársamat, a főagronómust tavaly meneszteni kellett. Az új, állami gazdaságból jött, neki át kellett állni, mert nemcsak a földet, hanem az emberek mentalitását is meg kellett ismernie. — Harminckilenc éves voltam, amikor idejöttem, ötvenkét éves vagyok. A szomszéd faluból... — Tudom, hátam mögött a tagok azt mondják, „jön az apánk” mert az a szójárásom, még a hozzám hasonló korúak között is, hogy „gyerekek, erről van szó...” Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik ez a megszólítás. — Okvetlenül el kell mondanom egy esetet, amely nekem is rosszul esett, de az illető tagnak is... — Amikor máricus végén megjelent az új, szövetkezetek, re vonatkozó jogszabálygyűjtemény, amelynek alapján módosítottuk az alapszabályt, hogy alaposan átolvassam, bezárkóztam a szobámba. Meg kellett rágni, éppen a szövetkezet érdekében, minden szavát, minden mondatát Jött egy tag, az adminisztrátor- lányok letagadták, hogy bent vagyok. Kifele menet meglátott az ablakon keresztül. — Hogy az elnök nincs bent? Hiszen ott ül az irodájában és újságot olvas... — És sokszor mondták a tagok, hogy hol van az elnök? — El kell majd mondani, hogy értsék meg; megváltoztak a körülmények. És a tagok tegyék mérlegre; melyik hasznosabb; ha hajnalban én nyitom ki az istállót a tehenészek előtt, vagy inkább megyek valamelyik vállalathoz tárgyalni, hogy a terményün-J két mielőbb átvegyék? — És beszélni kell arról, hogy a brigádvezetők, más, üzemi vezetők szavának is sűlva legyen, hogv ne csak az elnök szava legven szent, hanem azé a vezetőségi tagé is, aki ott dolgozik valamelyik brigádban... — őszintén kell beszélni minden gondunkról. Én állok oda minden brigád elé, mint ahogvan a múlt évben, és tizenhárom éven keresztül oda- álltam. A brigádgyűléseken kell megmagyarázni, és azokon kívül is, hoev idén miért csak nyolcvan százalékot fizetünk. és kpgy ennek ellenére is erősebbek vagyunk, mint két évvel ezelőtt. Nem tudtuk pótolni teljesen azt az egymilliós kiesést, amelyet a négyszáz hold napraforgó jelentett. de adósságunk nincs, a tavalyi veszteséget az idén ki kell gazdálkodnunk. — őszintén el kell mond an íj hogy alig lesz tartalékalapunk, és hogv talán az idén is olyan fogcsikorgató munkára lesz szükség, mint ahogyan tavaly a tagság dolgozott! Semmit nem szabad elhallgatnunk, ennyivel, legalább ennyivel tartozik egymásnak a vezetőség és a tagság. Csak egyet nem tudok; á brigád evűléseken elmondja-e az elnök, Jankó Imre, hogy tizenhárom évi elnökösködése után a múlt évben tíz kilót fogyott, hogy közel áll a szívinfarktushoz. De valószínű,' hogy bocsánatot kér attól a tsz-tagtól, aki előtt letagadták^ annak ellenére, hogy nem újságot olvasott. B. L 1 Húsz éve Az ablak mögött újabb és újabb arcocskák jelennek meg, s az öklömnyi, szőke, barna, jekete fejecskék szinte elvesznek a puha asz- szonyteny érben. Nevek: Gáborka, Juditka, Anita... Jó lenne megfogni, dédelgetni őket. Nem lehet, — koraszülöttek. — Játékbabák. Az asszony száját nem látom ugyan a gézmaszktól, de a szeme árulkodik; nevet. Barcsi József né, miután eloldja a gézmaszk pántját, megszólal: — Ránézésre tényleg olyanok mint a játékbabák. De csak hallaná, hogy sírnak. Meglepő, micsoda erős hangjuk van. — Hány éve dolgozik itt? — A koraszülött-osztályon több mint tíz éve. De a kórházhoz 1952. szeptember 6-án kerültem. Szóval most múlt nem régen húsz éve... — Emlékek? — Nehéz kérdés. Mit is mondjak hirtelen? Hiszen magában minden ilyen csöppség életben tartása, nevelése nagyon szép emlék. Igaz, ezt elmesélem. Sosem felejtem el Vikit, a kis kilencven dekás leánykát... Azután Lacikát sem. O is alig érte el a kilencven dekát. Milyen öröm volt látni, amikor a szülők hazavihették őket. Tényleg, majd elfelejtettem ... Mutatok valamit. Bori nővér kis idő múlva tablót tesz az asztalra. — Mindegyik a mienk volt valamikor. — mondja, s fordítja a tabló lapjait. — Itt van Vikiké, — mutat egy szőke copfos kislányra — a szülei küldték a képet, amikor a kislány iskolás lett. Azután itt vannak a kis ikrek is... — Kettes ikrek... — Nem is tudom már a pontos dátumot, de néhány éve még hármas ikreink is voltak. Ha jól emlékszem, bátaszékiek. — Ezek tehát a köszönetek? — Ezek. És persze, az örömök. Bizony, nagyon jó érzés, amikor évek múltán képet küldenek az egykori koraszülöttekről... — Honnan vezetett az út ■ a koraszülöttosztályra? — Amint már mondtam is, 1952-ben kerültem a kórház gyerekosztályára, ápolónőnek. Oklevelemet a pécsi gyermekklinikán szereztem. 1953-ban osztályos főnővér lettem, egészen 1955-ig. Tizenkét órákat dolgoztunk, reggeltől estig az osztályon kellett lennünk. Nem bírtam. Akkor az osztály gazdasági vezetője lettem, egészen a koraszülött-osztály beindításáig, 1960-ig. — így került tehát ide. — Igen, de mielőtt az osztály beindult volna, felküldték egy budapesti koraszülött-otthonba, tapasztalatszerzésre. Két hónapig voltam Pesten. — Elégedett? — A munkámmal, körülményeimmel elégedett vagyok. Csak hát... Az ember mindig jobban szeretné végezni a munkáját. Grátzer Béláné, a koraszülött-osztály főnővére közbeszól: — Talán jobban megismeri Bori nővért ha elárulom, hogy húsz év alatt egyszer sem Késett, egyszer sem mulasztott. — — kórházban — Igen, nagyon szeretem ezeket a csöppségeket. Nekem sajnos nincs. Talán ezért is szeretem annyira őket. Tudja, mi keserít el a legjobban? Nem egy és nem kettő kis koraszülöttünk van, akiket vesződséggel, sok munkával felerősítünk, hazaadhatnánk, de a szülőknek nem kell. Sajnos, ilyen is van. Különben a kicsinyeket két és fél, három kilós súllyal adhatjuk haza. A gyerekosztályra nyíló ablakon kopogtat-, nak. — A tej — mondják. Kezdődik az etetés. Gyanúsak a cuclisüvegek, hiszen egyikében-másikában alig van valami. — Mit gondol, mennyi kell a koraszülöttnek? Kezdetben tíz-húsz gramm, és mielőtt hazamehetnének, kiszopják a hatvan-hetven grammot. Naponta nyolcszor etetjük őket. Egy műszakra két etetés jut. — Három műszakba jár? — Négybe. Itt hatórásak a műszakok. Ha éjfélre jövök, vagy éjfélkor megyek haza, a férjem elkísér, vagy értem jön. Sosem hagyott még egyedül hazamenni éjjel... Hogy mire vittük? Férjemmel, aki nyugdíjas vasutas, házat építettünk az Esze Tamás utcában. Mindenünk megvan, ami kell. — Mikor veszi ki a hat nap jutalomszabadságát? — Hát maga tudja? Mindenesetre a nyáron szeretném kivenni, és utazni akarunk majd a férjemmel. Barcsi Józsefné, Bori nővér kedden vette át a megyei kórház igazgató-főorvosától az Egészségügy Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésről szóló okmányt, s a kórház igazgatósága ezt hat nap jutalomszabadsággal ét pénzjutalommal toldotta meg. VARGA JÓZSEF
