Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-27 / 22. szám

TOLNÁ MEGYEI i viÜg proletárjai, egyesöljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA l/tiTN K Á S PÁ RT TOLNA MEGYEI' BIZOTTSÁGÁNAK IÁP1Á XXIII. évfolyam, 22. szám ARA: 90 FILLÉR Szombat, 1973. január 27. Szocialista szerződés a társvállalattal és a Helyiipari Kutató Intézettel Munkaverseny-szervezés! ankét a Szekszárdi Patyolatnál Ma aláírás Párizsiban Elutazott Vietnamba a nemzetközi ellenőrző bizottságban részt vevő magyar küldöttség Több mint négyezer helyi­ipari dolgozó képviseletében gazdasági vezetők, szakszerve­zeti titkárok és szocialista bri­gádvezetők tanácskoztak teg­nap a munkaversenyről. A Szekszárdi Textiltisztító Vál­lalatnál tartott ankéton ott voltak a megyei tanács fel­ügyelete alá tartozó valameny- nyi vállalat képviselői. Gön- döcs Ferencné igazgató tartott vitaindítót. Elmondotta, hogy a textiltisztító vállalatnál ered­ményesen munkálkodnak a szocialista brigádok. Az idén közel harminc százalékkal kell növelni a vállalat árbevételét, ezért különösen számítanak a brigádok konkrét vállalására, lelkiismeretes munkájára. Az igazgató elmondta, hogy a szekszárdi vegytisztítószalon — május első hetében kezdi működését — üzembe állítá­sával kapcsolatban együttmű­ködési szerződést kötöttek a Könnyűipari Minisztérium fel­ügyelete alá tartozó Helyiipan Kutató Intézettel. Az intézet közreműködik a vállalat fej­lesztésében, technológiai ta­nácsadást nyújtanak, segítik a dolgozók szakmai továbbkép­zését. A szekszárdi vállalat ugyanakkor szerződést kötött a baranyai Patyolattal is. Pé­csett hosszabb idő óta műkö­dik már vegytisztítószalon, így mód lesz arra, hogy egy-egy hetes továbbképzésen vegye­nek részt a szekszárdi szalon leendő dolgozói. A munkaverseny-szervezés aktuális kérdéseiről élénk esz­mecserét folytattak. A válla­latok képviselői elmondották, hogyan szervezték meg az 1973-as terv teljesítése érde­kében a munkát. Különösen figyelemre méltó a Szekszárdi Textiltisztító Vállalatnál most elindult mozgalom. Eszerint komplex brigádokat szervez­nek. Egy-egy brigádba tarto­zik majd az üzemrész mű­vezetője, mérnöke, szakmun­kása és segédmunkása. A tanácskozáson dr. Kele­men Sándor, a megyei tanács osztályvezetője elmondotta, hogy mind a tanács, mind a párt megyei vezetése elisme­réssel nyugtázta a helyiipar munkásainak múlt évi tevé­kenységét. Idén minden gaz­dasági egységben egész évre szóló program áll rendelkezés­re. A vállalatok jól felkészül­tek, elegendő nyersanyag, megfelelő termelőapparátus áll készenlétben az egész évi fo­Az elmúlt napokban — mint már megírtuk — a Szekszárdi Vasipari Vállalat Gemenc tí­pusú olajkályháját is bemutat­ták Moszkvában egy ipari ki­állításon. A négy napig nyitva tartó ipari bemutatón a láto­gatók tízezrei nézték meg az ízléses kivitelű szekszárdi fű­tőkészüléket. Az érdeklődés nemcsak egyéni látogatók ré­széről nyilvánult meg, hanem naponta felkeresték a kiállí­tókat a gáz- és olajipari, a népgazdasági terveket készítő, a háztartási gépek gyártását irányító és a külkereskedelmi minisztérium képviselői. A Szovjetunióban most dol­goznak ki egy programot a gáz és a kőolaj felhasználásá­nak új lehetőségeiről, és eb­ben szerepel az egyedi olaj- tüzelésű fűtőkészülékek alkal­mazása is. Ez váltotta ki a kü­lönösen nagy érdeklődést. A kiállításon konkrét üzlet­kötés nem született, de a Lit­ván Szocialista Szövetségi Köztársaság gazdasági vezetői meghívták a szekszárdiakat és lyamatos munkához. Most az a cél, hogy a szocialista mun­kaverseny szervezésében is előbbre lépjenek. A szekszár­di textiltisztító komplexbrigád- mozgalmát követendő példá­nak jelölte meg dr. Kelemen Sándor. A munkaverseny-szervezés időszerű kérdéseiről, a kiala­kított egységes álláspontról a vállalatok képviselői a követ­kező napokban fogják a Tol­na megyei helyiipari üzemek dolgozóit tájékoztatni. a szintén olajkályhákat gyár­tó Mechanikai Művek, vala­mint a gázkészülékeket gyár­tó vállalat képviselőit egy Lit­vániában megrendezésre kerü­lő műszaki kiállításra. Január 30-án a FERUNION Külkereskedelmi Vállalatnál értekezletet tartanak, amelyen megbeszélik a további bemu­tatók programját. Terveznek egy vándorkiállítást, amelynek során a Litván SZSZK több városában is bemutatják a Gemenc, a H—68 és a többi magyar olaj- és gáztüzelésű kályhát. Dr. Tímár Mátyás és Zsivko Zsivkov miniszterelnök-helyet­tesek, a magyar—bolgár gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság el­nökei, pénteken a Parlament Gobelin-termében aláírták az együttműködési bizottság 11. ülésszakának jegyzőkönyvét. Az ülésszakot január 24. és 26 között tartották Budapes­ten. A két delegációt dr. Tí­már Mátyás és Zsivko Zsivkov vezette. A tárgyalásokon részt vett Böjti János, hazánk szó­fiai és Sztoio Sztanoev, Bulgá. ria budapesti nagykövete is. A bizottság elemezte és ked­vezőnek értékelte a 10. ülés­szak óta végzett munkát. Egyeztették az 1975. utáni idő­szakra vonatkozó hosszú távú tervkoordináció tématervét és munkaprogramját, valamint áz 1976—80 évi tervkoordináció munkarendjét. A mostani ülésszakon jóvá­hagyták a két ország közötti együttműködési és gazdasági integráció fejlesztésének fő irá­nyait az 1990-ig terjedő idő­szakra. A párizsi Kléber-sugárúton lévő nemzetközi konferencia- teremben megtették az utolsó előkészületeket a vietnami tűz- szüneti megállapodás ünnepé­lyes aláírására. A demokrati­kus Vietnam, az Egyesült Ál­Nguyen Duy Trinh, a Viet­nami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere Párizsban. lamok. a DIFK és a saigoni rezsim külügyminisztere szom­baton délelőtt 11.00 órakor ta­lálkozik, hogy aláírásával jog. erőre emelje a tűzszüneti meg­állapodást, délután pedig a VDK és az USA képviselői külön írják alá a megállapo­dást és vasárnap, közép-euró­pai idő szerint hajnali 01,00 órakor elhallgatnak a fegyve­rek Dél-Vietnamban. A szerdán parafáit és ma aláírásra kerülő vietnami bé­kemegállapodást négy évig és 8 hónapig tartó tárgyalások előzték meg. Az 1968 májusában megkez­dett párizsi tanácskozások kü­lönböző formában folytak: elő­ször a nyilvános üléseken az Egyesült Államok és a VDK Elsősorban a gépiparban, a vegyiparban és a könnyűipar­ban kívánják realizálni az együttműködési elveket. Nagy figyelmet szentelt a bizottság a két ország közötti árucsere-forgalom fejlődésé­nek. A Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság pénteken ülést tartott. Dobos István, a KNEB tagja jelentést terjesztett elő a vállalati hatáskörűé tartozó beruházások előkészítésének és közgazdasági megalapozottsá­gának vizsgálatáról. A népi el­lenőrök a fővárosban és II megyében 111 ipari, építőipari, közlekedési es kereskedelmi vállalatnál és szövetkezetnél vizsgálták, hogy milyen infor­mációk alapján döntöttek a beruházások ügyében. A je­lentés megállapítja, hogy a beruházások egy részének vál­képviselői vettek részt, majd az 1988 októberben született megállapodás érteimében 1969. január 25-én a saigoni kor­mány és a DIFK képviselői­nek bevonásával megkezdődött a négyoldalú Vietnam-értekez. let. A párizsi Kiéber sugár­úton lévő konferenciaházban a felek képviselői csütörtökön­ként találkoztak és 1973. ja­nuár 18-án eljutottak a 174. ülésig. A négyes értekezleten az Egyesült Államok küldöttségét először Averrel Harriman, majd Henry Cabot Lodge, ez­után David Bruce és végül William Porter nagykövet ve­zette. A VDK küldöttségét mindvégig Xuan Thuy vezet­te, míg a saigoni küldöttség élén Pham Dang Lám, a DIFK-küldöttség élén Nguyen Thi Binh külügyminiszter-asz- szony állt. A nyilvános tanácskozásokat egészítették ki a Kissinger és Le Dúc Tho közötti bizalmas megbeszélések, amelyek szin­tén 1969-ben kezdődtek, és ké­sőbb több szakaszban folyta­tódtak. Az első tanácskozás- sorozatról (1969—1971) a vi­lág csak később szerzett tudo­mást. A második szakasz (1972 májustól októberig) hét ta­nácskozássorozatból állt; az utolsón — október 8—11 — szövegezték meg azt a megálla­podás-tervezetet, amelyet a VDK október 26-án nyilvános­ságra hozott, és amelyet az amerikaiak nem voltak hajlan. dók aláírni. A harmadik fázis — 1972. novemberétől 1973. januárjáig — négy újabb ta­lálkozóból állt. Az utolsón si­került megállapodni a szerdán parafáit békemegállapodásban. 1973 januárjában Henry Kis­singer és Le Dúc Tho össze­sen több mint 39 órát töltött a tárgyalóasztalnál. A megállapodás részleteit tartalmazó négy jegyzőkönyvet a két küldöttség technikai szakértői állították össze 1972 decemberében és 1973 január­jában Párizs környékén meg­tartott — szintén bizalmas jel­legű — tanácskozásaikon. A vietnami háború befeje­zéséről és a béke helyreállítá­sáról szóló megállapodás alap­ján működő nemzetközi ellen­őrző és felügyelő bizottság ma­gyar tagozata, — köztük nép­hadseregünk egységeinek több csoportja — Esztergályos Bé­renc rendkívüli és meghatal­mazott nagykövet vezetésével — pénteken este Budapestről útnak indult Saigonba. A delegációt a Ferihegyi re­pülőtéren — számos hozzátar­tozó jelenlétében — ünnepé­(Folytatás a 2. oldalon) lalati hatáskörbe adása általá­ban meghozta a kívánt ered­ményt. Egyes vállalatoknál azonban csak a közelmúltban teremtették meg a hatéko­nyabb beruházási tevékenység személyi és tárgyi feltételeit, s azoknál csak a következő években várható számottevő előrehaladás. Szükséges, hogy esetenként az irányító főható­ságok is adjanak nagyobb se­gítséget a rendelkezésükre ál­ló információkkal, módszertani útmutatással az előkészítés és döntési munka színvonalának javításához. Edward Gierck, (baloldalt) a LEMP KB első titkára ve­zetésével lengyel párt- és kormányküldöttség érkezett Prá­gába. Képünkön: Gustáv Hurák, a CSKP KB főtitkára üd­vözli Giereket. a prágai főpályaudvaron. Á Gemenc olajkályha sikere Moszkvában Aláírták a magyar—bolgár együttműködési bizottság ülésszakának jegyzőköny vét A beruházások vizsgálata

Next

/
Thumbnails
Contents