Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-24 / 19. szám

*

Velencétől ?

\isszhang

A felszámoló bizottság elnökétől

Búcsú

Úgy látszik, feltarthatatlanul közeledik a búcsú perce, Velence ideje lejárt, napjaj meg- számláltattak. A tények szigorúak, most már csodában sem lehet bízni. Egyesek ugyan azt mondják, 1500 milliárd lírával meg lehetne menteni, vagy jnkább 2000 milliárddal, de csak 250 milliárd líra van Velencére, s ez egyben ítéletét is jelenti.

A La Stampa című lap okosan érvelő cikkéből az derül ki, hogy most már minden csak bajt hoz a gyönyörű városra: a galambok és a sirályok, a hajnali harangszó egyformán veszélyezteti. El kellene némítani a harangokat, írja a La Stampa, mert a hanghullámok megingatják az épületek falát. De nemcsak a harangokat. Be kellene szüntetni a közeli Tessera repülőtér működését, mindenekelőtt ezt, ahonnan százával szállnak fel a sugárhajtású gépek. „Ezzel szemben, tekintettel arra. hogy a velencei repülőtér Olaszország legjobban felszerelt repülőtere, ezt fogják felhasználni pilótaképző repülőtérnek", — közli könyörtelenül a La Stampa.

Más baj is van. A lagúnák vize elszennyeződött, holt víz, mely nem éltet, csak rombol. „Még néhány év — írja a La Stampa — s Velence, hasonlóan a csendes-óceáni szigetekhez, Peru és Chile partvidékéhez, luxus guanoszigetté válik, melynek központja a San Mar. co lesz."

A galambok egy részét nemrég kitelepítették, a repülőgépeket, a gyárakat, olajfinomítókat, motorcsónakokat nem. S még egyszer a La Stampa cikkéből: „A megrongálódott, porladozó márványtömbbé vált Velence statikai egyensúlya megbomlott, egy kissé hevesebb bóra hatására akár ösz- sze is dőlhet."

Talán itt még nem tártunk, de a tudományos vizsgálatok eredménye mindenképp aggasztó. Az Adriai tenger északi medencéje évszázadok óta folyamatosan süllyed. A római időktől napjainkig ez a süllyedés körülbelül két-há- rom méter. Ennek tudják be, hogy az erős szelek vízzel borítják a San Marcót. A nemzeti kutatási tanács, amely évek óta figyeli Velence pusztulását, pontosan kiderítette az okokat, s azt mondják, ha ennek alapján kidolgozzák a mentés programját, Velencének nem kell elsüllyednie. Ehhez kellene az az 1500—2000 milliárd líra, aminek egyelőre alig a tizede áll rendelkezésre. Bár ez is csak a jelenlegi állapot esetleges konzerválását jelentené, ha egyáltalán jelenthetné.

Aki ma utazik Velencébe, a pusztulás kétségtelen nyomait látja. A Canal Grande palotáinak egy része mállik, nem egy közülük üresen áll, a környező szigetek közül többet lezártak, a rajtuk levő épületeket drótháló védi az összeomlástól. A tornyok, Velence tornyai, megroggyantak, dőlnek, némelyik annyira, hogy az utasnak az az érzése, bármelyik pillanatban belezuhanhatnak a lagúnába

Pedig Velencével nem csupán egy város pusztul el, hanem az európai kultúra, pótolhatatlan része. Mindenki veA Fáklya, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság lapja legújabb számában sorozatot indított, melyben bemutatja azokat a szovjet városokat és területeket, amelyek testvén

szít vele, a világ lesz szegényebb, s aki csak egyszer is járt ebben a csodálatos városban, tudja, hogy személyes köze van hozzá. A középkori játékos etimológia szerint a város neve is hívás: Questa

voce Venetia voglia dire Veni Etiam, vieni ancora e ancóra, vagyis: a Venezia szó azt

mondja, jöjj csak (veni etiam) újra és újra gyere... De lassan csak a hívás marad, a várost elnyeli a szennyezett lagúna.

A városban ma mindenfelé falragaszokat látni: Mentsétek meg Velencét! A nemzetközi összefogás több megnyilatkozása már érezhető, de egy-egy épület renoválása csak időbeli megoldást jelent. Ahogy az sem veszi elejét a további pusztulásnak, hogy a környéken újabb 5000 hektárnyi ipar- telepítést nem engedélyeztek. A meglévő ipar, a közeli repülőtér, a víz folyamatos szennyezése olyan pusztító erőt jelent, aminek a város csak ideig-óráig tud ellentállni. A La Stampa kétségbeesett cikke csak egy a sok segélykiáltás közül. Hasonló hangon írt nemrég az amerikai National Geographie Magazine, a nemzeti kutatási tanács pedig pontokba szedte a város pusztulásának okait. Valóban búcsút kell hát vennünk az ezeréves Velencétől?

kapcsolatokat létesítettek magyar városokkal, megyékkel.

A sorozat első képes riportja testvérmegyénkről, Tambov területről szól.

A Tolna megyei Népújság 1973. január 14-i számában ..Dolgozik a felszámoló bizottság” címmel cikk jelent meg a TÖVÁLL felszámolásáról.

Kérem az 1972 évi 26. számú TVR 342 paragrafusa alapján a cikkben szereplő két részlet helyreigazításának közlését.

1. Idézett szöveg:

„Elkészült a háromnegyed:

éves mérleg, s ez egymillió- hétszázkétezer forint veszteséget mutatott. Jelenleg meg az a helyzet, hogy a felszámolás alatt lévő vállalkozásnak kb. nyolcmillió forint a tartozása”.

A helyreigazítást azért kérem, mert ugyan a fenti számok tények önmagukban, de összehasonlításuk már a tényeket hamis színben tűnteti feL Ezek a számok a cikkíróval történt beszélgetés során kü- lön-külön önálló értelmezéssel hangzottak el.

A helyreigazításból tűnjön ki, hogy ez a két szám nem összehasonlítható, mert egyszerűsített magyarázattal élve az egyik szám a mérleg mindkét oldalának összehasonlításából nyert eredmény, a másik pedig a mérleg egy oldala magában.

2. Idézett szöveg:

„.. .de, hogy visszamenőleg kit milyen mértékben terhel a felelősség, azt már senki se tudja megállapítani."

A helyreigazítást azért kérem, mert a cikkíró megállapításával nem értek egyet, továbbá nincs tudomásom arról, hogy bárki, aki erre illetékes, hasonló megállapítást tett volna, tehát ez a cikkírónak egyedülálló véleménye, mellyel azonban a közvélemény előtt felmenti azokat, akiknek a vállalkozás felszámolásával karicsolatban személyes felelősségük van és egyben általános jelleggel megosztja a felelősséget az egész jelenlegi és volt kollektívára. Ezzel hamis színben tünteti fel a vállalkozás felszámolásának okait. Mindazok, akiket ez a felelősség nem illet, tiltakoznak és remélik, hogy akiknek feladatuk a felelősség megállapítása, azok majd meg tudják állapítani, mint ahogy már azt több kérdésben ez ideig meg is állapították.”

BAKA JÓZSEF

felszámoló bizottság elnöke *

A szerzők megjegyzése: jój hogy Baka József elvtárs idézte a megítélése szerint helyreigazítást igénylő szövegrészt. Egyszeri olvasásra kiderül, hogy az első idézett szövegrészben feltüntetett két szám egymással semmilyen vonatkozásban nincs összehasonlítva. Egyszerűen a vállalkozás „állapotát”, rendbehozhatatlansá- gát érzékelteti.

A másik idézett rész nem állítja, hogy a személyes felelősség megállapíthatatlan. Itt csupán arról a nehézségről van szó, hogy visszamenőleg, emberileg lehetetlen eldönteni kit milyen mértékben (mennyiségben, megoszlásban, stb.) terhel felelősség. A jelenlegi kollektíva, pontosabban a jelenlegi vezetés ebből aligha vehet bármit is magára, hiszen a szóban forgó cikkben egyebek között leírtuk: „Az új vezetés nagy kedvvel valóban megkísérelte a lehetetlent, s a dolgozókra alapoztak, mivel a munkások többsége pontos, szorgalmas, kifejezetten szakmaszerető rendes ember.” Sőt, idéztük Baka József elvtársat, amikor a következőket mondotta: „Nem felszámolás volt a cél, hanem az, rendbe tenni és tovább vinni”.

Hogy mindezek ellenére a szerkesztőbizottság helyt ad a helyreigazítási kérésnek, annak az a magyarázata, hogy a helyreigazítást és a szerzők megjegyzését együtt olvasva minden félreértés eloszolhat, s végeredményben vitatkozni mindig érdemes.

CSÁNYI LÁSZLÓ

A Fáklya — testvérmegyénkről

I

A Különös házasság igaz históriája

18.

AZ „ELSŐ ÉJSZAKA JOGA" LOVAGJÁNAK KALANDJAI

A férjét elhagyott Buttlemé első útja a Csanádi püspöki palotába vezet, Temesvárra. Hathatós támogatást kér. S ott a püspöki rezidenciában sütik ki a huncut ötletet Az asz- szony Párdányba megy, s a plébánosnál száll meg, ugyanakkor pedig a püspök levélben szólítja fel a grófot hogy a nagyobb botrány elkerülése céljából, béküljön ki hitvesével.

De a Katalintól már teljesen elhidegült Buttler hallani sem akar a házasélet visszaállításáról! Sőt, nem óhajt találkozni sem vele. Azt mondogatja később: „Minek jártam volna áprilist?”

De agya lázasan dolgozik, s hallatlan fifikával csapdát állít feleségének. Aljas szándékkal kifundált olyan nyilatkozatot akar kicsikarni Dőry Katalintól, melyben az elös- meri magáról, hogy ő az egyedüli és kizárólagos oka válá-, suknak, s férje mindenben teljességgel ártatlan! Imigyen szól ez írás:

„Én Gróf Dőry Katalin, Gróf Buttler hitves társa, mi- nekutánna férjemet minden helyes ok nélkül a világ előtt prostituáltam volna, ő Hile semmi ok nélkül elmentem, sőt két rendbéli kéréseire sem maradtam meg. ösmérvén, hogy ellene és becsülete ellen vétettem, úgy nem különben szívét is megsértettem és méltán megérdemlettem örökös megvetését... Megösmervén, hogy férjem soha egy rossz szóval sem illetett, és úgy, mint születésem magával hozta volna, tartott..."

Mindennek a tetejében, még azzal húzza meg a mézes madzagot az asszony orra előtt, hogy kijelenti: hajlandó „barátságosan” visszafogadni, ha e nyilatkozatot hivatalos személyek jelenlétében aláírja, s ráadásul még gazdatisztjei s kastélya cselédsége előtt „térden állva megköveti”. — Az egész históriát csak azért eszelte ki, hogy bizonyítékokat mesterkedjen össze magának egy esetleges válóperéhez...

De az csak természetes, hogy Katinka elutasítja ezt a maga alatt vermet ásó, erkölcstelen ajánlatot. Más kiútja nem lévén, a Csanádi püspöki szentszék előtt perrel támadja meg férjét, s a bíróság 1803. december 20-án azután végre- valahára „ágytól, asztaltól és együttlakástól” elválasztja a különös házaspárt. A férjet pedig évi két és fél ezer forint tartásdíj fizetésére kötelezi.

Az elkövetkező tíz esztendőt a férj és felesége örökös, rút vitája tölti ki: fizessen János gróf egyre többet! A pénz fokozatos romlására, devalválására, valamint Buttlerné egyre magasabbra tornyosuló adósságaira hivatkozva, sikerül a két és fél ezer forintot négy, majd pedig ötezerre tornásznia.

•

De Katalin asszony telhetetlen, mint a papzsák, — sohasem elegendő az, amit kap.

Már az ötezret is keveseli, és hatot követel, sőt ráadásul még húszezret, hogy feltorlódott adósságait is kifizethesse belőle.

De Buttlemé nemcsak köve- telődzik. Néhanapján, amikor a hitelezők már a torkára teszik a kést, szép hangú asz- szonyi szóval, szinte könyörgésre fogja a dolgot. De a grófon már nem fog sem egyik, sem másik. Keményen tartja magát, és nem hajlandó megalkudni azzal a némberrel, aki „elapasztja grófi nemesi vérből sarjadt familiáját”.

Adódik azután eset, amikor a szerencsétlen asszony egészen elvesztve a fejét, fenye- getődző hangon lép fel férjével szemben, ami azután végképpen János fejébe kergeti a vért. Hogy az ilyesféle levelekre minő választ kap, némi fényt derít az a levél, melybe módunk és lehetőségünk van most beletekinteni.

„Hitvesem! Te arra emlékeztetsz engem, hogy én már 24 esztendeje a férjed vagyok. Sajnos, hogy így van, de nincs egyetlenegy évem sem békében tőled. Mert, ha a világ minden kincsét is a kérésedre odaadnám néked, az is kevés lenne. Milly sok grófnő, aki nyomorúságban él, boldog lenne 2500 forinttal, melyből Te éhen akarsz halni. Én nem vagyok ebben bűnös, minden félévben pontosan fizetek néked. Tanuld meg, ha az embernek csak egy tallérja vagyon, abból nem költhet kettőt és semmiféle lakásért nyolcezer forintot nem fizethet. (Úgy látszik, hogy Katalin budai luxuslakásáért ily horribilis évi bért fizetett!) Nemcsak Buda városa létezik, válassz magadnak egy másik lakóhelyet, ahol nem minden olyan drága, mint mondod. Gazdálkodj okosabban, úgy bizonyára meg is fogsz tudni élni. Hogy Te engem arra akarsz kényszeríteni, hogy véled éljek nevetnem keli. Én sem ezen, sem pedig a másvilágon nem óhajtalak Téged látni. Efféle fenyegetődzéssel pedig nem fogod nálam célodat elérni. Illyen hangnem semmiképpen nem indokolja, hogy szívességet tegyek véled. Az lesz a legjobb, ha leveleidet sohasem kell látnom. Élj jól, és feledd el

a Te Buttlerodat"

S míg Buttler János bosz- szankodik, viaskodik és vitatkozik különváltan élő feleségével, az élete mély erkölcsi mocsarának posványába al- jasodik.

Rég maga megett hagyta már az erdőtelki kastély szobacicáit, akik bizony egyhamar beadták derekukat Erdőtelek és Párdány örökös ura korlátokat nem ösmerő nőfaló vágyának. A nagyratörő. s már-már nyíltan is a grófnéSágról álmodozó Nagy Zsuzsit, a girincsi, majd pedig az erdőtelki kastély komomáját, a híres-neves Lizát, még az első házassági per nyomán elnyeli a nagy ismeretlen. Eltűnik a história porondjáról. Nyoma vész. Bizonyára, valamelyes szerény pénzecskével kötött útilaput a nagyhatalmú gróf a talpa alá. A mór megtette kötelességét, a mór mehet...

Béres Marcsa, a másik szobacica, Pest-Budára veszi be magát, s bizony jó partit csinál. Urbán Ferenc budai kárpitosmesternek lesz haláláig hűséges hitvese.

Liza és Marcsa emlékképei nem kísértenek már, — hisz egy egész falu asszonynépét hajtotta férfiúi igáia alá pár- dányi Buttler János gróf úr—'

Az asszony nélkül éldegélő 35 éves tüzes vérű férfi, egy hazánkban szinte ösmeretlen középkori nyugat-európai földesúri jogot, helyesebben visz- szaélést: az „ELSŐ ÉJSZAKA JOGA”-1 honosítja meg pár- dányi birtokbirodalmában!

Egyik falvában, Gyülvészen, melyet szerb népesség lakik, megállapodik 1805-ben a görögkeleti pópával, a pappal, hogy 85 hold jó, zsíros fekete szántóföldet enged át részére „örökhaszonbérlet”-ként.

A bérlet tulajdonképpeni árendáját a kis szerb falu új menyecskéi „fizetik meg” saját testükkel szűzi ártatlanságukkal. — Közvetlenül menyegzőjük után. Ugyanis a pópa és a községi bíró, a titkos megállapodás alapián az esküvői egyházi szertartás végeztével a szüzeket elvezetik a párdányi kastélvba, hogy martalékul vessék földesuruk, gróf Buttler János lealjasodott buja ösztöneinek...

(Folvtatiuk)