Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-23 / 18. szám
#3 azdaságirányítási rendszerünk reformja során, 1968. január elsejével széles körű termelői árreformot is végrehajtottunk, új árrendszer és ármechanizmus lépett életbe. Ez alapvetően a termelői árakat érintette, a fogyasztói árak csak korlátozott mértékben módosultak, ami összességében 1 százalékos fogyasztói ár szintcsökkenést eredményezett 1967-hez viszonyítva. Az árreform során abból indultunk ki, hogy jelenlegi gazdaságirányítási rendszerünkben az árrendszer, az árak fontos szerepet töltenek be a népgazdaság fejlesztésében, a gazdasági munka hatékonyságának fokozásában, az anyagi ösztönzésben, valamint a termelés és fogyasztás alakulásában. Ezt a szereoet az árak csak akkor tudják jól betölteni, ha helyesen orientálják és ösztönzik a termelők és fogyasztók gazdasági cselekedeteit, döntéseit és megfelelnek bizonyos társadalmi követelményeknek is. Ennek alapvető feltétele, hogy árak mindenekelőtt a termékek előállításának, termelésének társadalmi ráfordításait, költségeit — más szóval p termékek értékét — tükrözzék, az ártik árarányai Az értékarányos fogyasztói árak kialakításának útján megközelítően feleljenek meg az értékarányoknak. Ezen túlmenően az árrendszer — az árak viszonylagos stabilitása mellett — legyen kellően rugalmas, az árakban jusson megfelelően kifejezésre a piac értékítélete a kereslet-kínálat változásának hatása. Végül az árakban a szükséges mértékben jussanak érvényre bizonyé* állami preferenciák — meghatározott társadalmi célok előnyben részesítése — ami esetenként az árak tudatos eltérítésért jelenti az értékarányoktól. (PL egészségügyi — és kultúrclkkek értéknél alacsonyabb ára, egészségre ártalmas élvezeti cikkek, luxuscikkek viszonylag ára «bJ E három feltétel részletes elemzése meghaladná egyetlen cikk kereteit, ezért közülük moot csak az elsővel, a leglényegesebbel foglalkozunk részletesebben: a társadalmi ráfordítások tükröződéséveb az értékarányos árak kialakításával. Értékarányos termelői — eltérített fogyasztói árak Értéken közgazdasági értelemben általában munkaráfordítást értünk, azt a munka- mennyiséget, — termelőeszközökben megtestesült ún. „holt” munkát és eleven emberi munkát — amibe az adott termék előállítása „kerül” a társadalomnak. A szocializmus építésének Jelenlegi fokán, amikor áru- és pénzviszonyok vannak, ez a munkamennyiség nem közvetlenül munkaórákban, hanem pénzben, a termék árában fejeződik ki. Az ár tehát végső soron az érték pénzbeni kifejezése, az érték pedig nem más, mint az áru újraelőállításához társadalmilag szükséges munkaráfordítás. Vagyis azok az árak nevezhetők értékarányos áraknak, amelyek — legalábbis közelítően — reálisan tükrözik ezt a ráfordítást. Más szóval: amely árak fedezik a termékek előállításának és forgalmazásának átlagos költségeit, valamint meghatározott társadalmi tiszta jövedelmet is tartalmaznak, amely a termékek előállítására fordított emberi munka eredményeként jön létre. Ennek a tiszta jövedelemnek a szocializmusban egy része az állami költségvetés útján kerül társadalmi felhasználásra, másik része vállalati nyereségként a termelés feilesztésé- re, a dolgozók anvagi ösztönzésére stb. használható fel. Hogyan felel meg jelenlegi hazai árrendszerünk ennek a fontos követelménynek? Általában elmondhatjuk, hogy termelői árrendszerünkben a követelmény alanvetően megvalósul. Az 1968-ban kialakított ipari termelői áraink a termelési költségeken túl meghatározott nagyságú társadalmi, tiszta jövedelmet tartalmaznak, többségükben értékarányosak. A mezőgazdasági termékek felvásárlási árait is fokozatosan közelítjük a ráfordításokhoz, bár e téren még jelentős eltérések k vannak. Más azonban a helyzet a fogyasztói árak tekintetében. Ezek akkor lennének valóban értékarányos árak, ha a termelői ár mellett a forgalmazás költségeit, a kereskedelmi árrést is tartalmazva, bennük is a tényleges társadalmilag S7'" -Sges ráfordítások tükrö- 7~ ' ?k. De jelenlegi fog tói áraink nagy többsége nem ilyen ár, jelentős eltérések vannak a társadalmi ráfordításokat tőbbé-kevésbé helyesen tükröző termelői árak és a fogyasztói árak között. Tehát fogyasztói árviszonyaink egyik legjellemzőbb vonása az értékarányoktól való nagyarányú eltérés, amit egyik oldalon az alapvető fogyasztási cikkek jelentős mértékű állami ártámogatása, másfelől egyes fogyasztási cikkek árában foglalt ugyancsak jelentős forgalmi adó mutat. Biz azt jelenti, hogy az öszszes lakossági fogyasztói árualapnak csak mintegy 10 százaléka értékesül az értékhez közeli árakon, kb. 30 százaléka jelentős forgalmi adót tartalmaz és mintegy 60 százaléka államilag támogatott áron (értéke alatt) kerül forgalomba. (Pl. az alapvető élelmiszerek átlagosan 18 százalékos, ezen belül a hús 24 százalékos ártámogatást kap, a tejre és tejtermékekre a legutóbbi árrendezésig 44 százalékos volt az állami dotáció. Ugyanakkor Jelentős — átlag 27 százalékos — a ruházati cikkek, valamint az élvezeti cikkek — átlag 38 százalék — és egyéc luxuscikkek forgalmi adója. A vas- és műszaki cikkek, valamint a bútorok többségének fogyasztói ára lényegében megegyezik a kereskedelmi árréssel «nelt termelői árral, tehát közelítően értékarányosnak mondható. Ebben a fogyasztói árrendszerben ezáltal a forgalmi adó, mint állami bevétel szinte alig játszik szerepet az egyéb állami. társadalmi kiadások finanszírozásában, hiszen több, mint 80 százaléka dotáció formájában a „veszteséges” árak kiegyenlítését szolgálja. Közelíteni a társadalmi ráfordításarányokhoz lett, hogy a fogyasztói árak is alapvetően értékarányosak legyenek. Ilyen többek között a munka szerinti elosztás következetesebb érvényesítésére való törekvés, ami pártunk X. kongresszusán is határozott megfogalmazást nyert. Ha a bérezésben következetesebben akarjuk érvényre juttatni a társadalomnak nyújtott munka mennyiségét és minőségét, akkor a fogyasztási cikkek áraiban is jobban kell tükröződnie a társadalmi munka- ráfordításnak. Csak így valósulhat meg, hogy mindenki annyit kapjon a társadalomtól — nemcsak pénzben, hanem tényleges anyagi javakban is — amennyit munkájával a társadalomnak adott. Mert ha a fogyasztói árak jelentősen eltérnek, a ráfordításarányoktól, akkor ugyanazért a bérért — ami a társadalomnak nyújtott munkát tükrözi — aszerint juthat valaki több vagy kevesebb — fogyasztási cikkben megtestesült — társadalmi munkamennyiséghez (értékhez), hogy milyen a fogyasztási szerkezete, annak összetétele. Ez pedig kifejlett szocialista viszonyok között nem indokolt és ellentétben áll a munka szerinti elosztás, az anyagi ösztönzés helyes ér- telmezéséveL Ennek az ellentmondásnak a feloldását is jelentené annak a követelménynek a fokozatos megvalósítása, hogy mindenki fizesse meg az általa használt termékekért és szolgáltatásokért azt, amibe azok kerülnek — és csak any- nyit fizessen értük, amibe kerülnek — vagyis, hogy az árak, néhány tudatos kivételtől eltekintve, feleljenek meg az értéknek. Ezt a követelményt támasztja a fogyasztói árakkal szemben az eddiginél gazdaságosabb termelési és fogyasztási szerkezet kialakítására, a társadalmi munka hatékonyabb felhasználására való törekvésünk is. Ha ugyanis a fogyasztói árak lényegesen eltérnek a társadalmi ráfordításoktól, helytelen irányba terelhetek a fogyasztási cikkek keresletét. Az értéktől lefelé eltérített túlságosan alacsony (államilag dotált) fogyasztói ár olyan termékek és szolgáltatások keresletének növekedését ösztönzi, amelyek előállítása a társadalomnak sokba kerül, sok állóeszközt és nagy beruházásokat kíván. Ugyanakkor az értéknél jelentősen magasabb ár fékezi olyan cikkek fogyasztásának növekedését, amelyek előállítása, termelésének növelése lényegesen kisebb ráfordítással Is biztosítható lenne, ezáltal növelné a társadalmi összmunka hatékonyságát, eredményességét. Ahhoz tehát, hogy az eddiginél korszerűbb, hatékonyabb gazdasági struktúrát, termelési és fogyasztási szerkezetet alakíthassunk ki — ami a gazdasági munka hatékonyságának fontos tényezője — ugyancsak az értékarányos árak kialakításának útját kell követnünk. Sorolhatnánk még a tényezőket — a turistaforgalom növekedéséből fakadókat, a mezőgazdasági termékeknél a saját termelésből történő fogyasztás ösztönzését, a háztáji árutermelés fokozását stb. — de úgy véljük, a legfontosabbak e rövid elemzése is hozzájárul az értékarányos fo^ gyasztói árak kialakítása szükségességének megértéséhez. Annak megértéséhez, hogy szocialista árutermelő gazdaságunk törvényei, a társadalmi újratermelés ésszerű szervezése, gazdaságpolitikai célkitűzéseink eredményes megvalósítása mind azt a követelményt támasztják fogyasztói árainkkal szemben is, hogy fokozatosan közeledjenek az értékhez, hogy mind jobban feleljenek meg a társadalmi ráfordí-, fásoknak. Nem máról holnapra Figyelembe véve azonban a jelenleg meglévő jelentős eltéréseket, valamint azt, hogy az árak nemcsak a gazdasági orientáció, a gazdaságos terme, lés ösztönzésének eszközei, hanemha reáljövedelmek, az élet- színvonal alakulásának is fontos tényezők e probléma megoldása nemcsak szűkén vett gazdasági, hanem fontos politikai. elsősorban az életszínvonal-politikával összefüggő feladat A végrehajtás során két nagyon lényeges dolgot nem szabad szem elől téveszteni. Az egyik az, hogy az érték- arányos árakhoz való közelítés megfelelő kínálati struktúra kialakítását is feltételezi. Elsősorban azt, hogy amely cikkeknél az értékarányokhoz való közelítés az árszínvonal csökkentését teszi lehetővé, azokból olyan mennyiségű termelést és kínálatot tudjunk biztosítani, ami kielégíti a várhatóan megnövekvő keresletet. Hiába próbálnánk pl. addig leszállítani a textil-, ruházati cikkek árát, amíg a ruházati ipar ennek megfelelő kínálatnövekedést nem tud biztosítani. A másik figyelembe veendő tényező, hogy a fogyasztói árak bármiféle módosításának, de mindenekelőtt az árak szükséges emelésének életszínvonalpolitikai kihatásait Is figyelembe kell venni. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy főleg az alanvető fogyasztási cikkek (élelmiszerek stb.) árának szükségessé váló emelését minden esetben elsősorban a legjobban érintett rétegeknél, (alacsony jövedelműek, nagy- családosok, nyugdíjasok stb.) de általában is. megfelelő bérés jövedelemintézkedésekkeL vagy a legalább hasonló Jelentőségű fogyasztási cikkek árának csökkentésével kell kiegvenlíteni. Ezt tettük most, a tej és tejtermékek árának emelésénél, és ezt kívánjuk tenni a Központi Bizottság 1972 novemberi ülésének állás- foglalása szerint a következő ötéves terv eleiére tervezett fogyasztói húsárak emelésekor is. „A hús árának felemelését — hangzik állásfoglalás — ezzel egvide’űleg és annál na- gvobb mértékben bér- és szo- cfálnolitikal Intézkedésekkel, valamint a textil-, ruházati és egvéb iparcikkek árának csökkentésével kell ellensúlyozni.’* E követelmények szem előtt tartásával határozott úgy pártunk és kormányunk, hogy a fogyasztói árak „reformjának”, az értékarányos árakhoz való közelítésüknek a feltételeit fokozatosan, több ötéves terv tartama alatt, lényegében 1971. és 1985. között, komplex mó-: dón kell megteremteni. Ez a folyamat, mint láttuk, jelenlegi árrendszerünk ellentmondásaiból, egyes területeken a fogyasztói árak emelésével, más területeken azok csökkentésével megy végbe. Ennek a folyamatnak részeként került sor a tej és tejtermékek árának ez év januárjában végrehajtott emelésére, amelyet a ráfordítási költségek megközelítése és az állami ártámogatás csökkentése céljából kellett végrehajtani. Ezzel a tej fogyasztói ára nem vált értékarányossá, a dotáció nem szűnt meg, de jelentősen csökkent és a végrehajtott módosítás. egyéb intézkedésekkel együtt várhatóan jelentősen hozzájárul a tejtermelés növekedéséhez, általában a szarvas, marha-program megvalósításához. Ugyancsak szükséges lépcső-- foka e folyamatnak a hús fogyasztói árának emelése, amelyet az említett feltételek megteremtésével az ötödik ötéves terv elején fogunk megvalósítani; a textil- ruházati cikkek árának tervezett csökkentése; valamint egyéb, a későbbiek során előkészítendő és megvalósítandó fogyasztói árintézkedések. A folyamat eredményeként fogyasztói áraink is fokozatosan közelednek a ráfordításarányokhoz, rugalmas árrendszerünk pedig mindinkább kibontakoztatja a piac értékítéleteit, a keresleti-kínálati viszonyok hatását is. A jelenlegi, az indokoltnál szélesebb dotációs rendszer szűkítésével pedig az állami preferenciák (tudatos áreltérítések) fokozatosan csak a szükséges szintre (alapvető kulturális és egészségügyi cikkek stb.) szűkülnek le. Ezáltal fogyasztói árrendszerünk is fokozatosan alkalmassá válik azon funkciók betöltésére, amelyek a gazdasági folva- matban rá hárulnak, eddigi szociál. és életszínvonal-politikai funkcióik jelentős részét (a gyermeknevelés társadalmi támogatása stb.) pedig jövedelem- és szociálpolitikai intézkedésekkel (családi pótlék, nyugdíjak emelése stb.) kell megoldani. Ez részben az eddiginél sokkal hatékonyabbá teszi fogyasztói árrendszerünket, másrészt jobb lehetőségeket teremt a fogvasztói árszínvonal stabilizálásához, és jobban elősegíti a hatósági árszabályozást, a hatékony árellenőrzés megvalósítását is. ÉNEKES FERENC, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezetője Korszerű, villamosított mezőgazdasági üzemek Az árak szerepéről, a velük szemben támasztott követelményekről fentebb elmondottak egybevetése jelenlegi árrendszerünk érintett sajátosságaival, nvilvánvalóvá teszi azt a törekvést, hogy fogyasztói árainkat is fokozatosan értékarányossá tegyük, közelítsük azokat a társadalmi ráfordításokhoz. Az említett, az árak alapvető funkcióiból, a velük szemben támasztott követelményekből fakadó tényezők mellett sok egyéb indok is szói ametA mezőgazdasági munkaerő csökkenése és a gazdasági törekvések mindinkább központi témává emelik a mezőgazdaság villamosításának szükségességét. A termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban a villamosenergia-fel- használás a gépesítés alapvető feltétele. Ebből a korszerű energiából azonban hazánkban jóval kevesebbet használ fel a mezőgazdaság, mint Európa más országában. Hektáronkénti 60 kilowattórás felhasználással majdnem az utolsó helyen kullogunk. Ezen a helyzeten kíván változtatni az országos műszaki fejlesztési bizottság koncepciója, amely 1980-ig vázolja az igényeket, és kielégítésének legcélszerűbb módszereit. Ezek szerint napjainktól 1980-ig négyszeresére emelkedik a mezőgazda- sági üzemek villamosenergia- szükséglete, s ennek a számottevő többletnek ésszerű fel- használásával is foglalkozik az OMFB. Első lépésként két mintatelepet rendeztek be Solton a Szikra és Kecskeméten a Szovjet—Magyar Barátság Termelőszövetkezetben. Solton a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tervezésében az évi 8000 hússertést kibocsátó teleoet látták el korszerű villamos berendezéssel. Gépesítették a takarmány-előkészítést, villamos energiával melegített gumi- padlókon nevelik a malacokat, és villamos energia gondoskodik a szellőzésről, szállításról és szárításról is. Kecskeméten a 470 férőhelyes szarvasmarha-tartó telep villamosítását az EVITERV tervezte, s ez kiterjed a takarmány-előkészítésre; a világításra, a vízellátásra, a trágyázásra, a fejősre, a tejkezelésre, az anyagmozgatásra és a szellőzésre egyaránt.
