Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-04 / 2. szám

t * NEB-yizsgálat Baranya megye gyenge termelőszövetkezeteiben JANUÁR 4 CSÜTÖRTÖK Névnap: Leona A Nap kél 7,32 — nyugszik 16,06 órakor A Hold kél 7,26 — nyugszik 15,55 órakor — A Bonyhádi Zománcgyár MHSZ-alapszervezete évek óta szoros kapcsolatot tart fenn a Kecskeméti Zománcgyár MHSZ-alapszervezetével. A két alapszervezet tagjai éven­ként többször találkoznak, hogy összemérjék tudásukat, felkészültségüket lövészetben, összetett honvédelmi verseny­ben. Halálos áldozatokat követelt az ítéletidő A Dél-Olaszországban pusz­tító ítéletidő első mérlege szerint tizennégyen vesztet­ték életüket, sokkal többen megsebesültek és ezrek vál­tak hajléktalanná a földcsu­szamlások és áradások követ­keztében. ötven kis mentő­csapat indult útnak öszvér­rel és szamárral, hogy gyógy­szereket és élelmiszert vi­gyen az omlások miatt jár­hatatlanná vált hegyi ösvé­nyeken Raiu szicíliai falucs­kába, ahol többen súlyos se­bektől szenvednek. Mi az oka egyes termelő- szövetkezetek gyenge gazdál­kodásának, s milyen módon lehet megszüntetni ezeket az okokat, hogy az általános fej­lődéssel együtt megjavuljanak e közös gazdaságok dolgozói­nak foglalkoztatási és megél­hetési viszonyai? Ezeket a kérdéseket vizsgálta a Bara­nya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság — negyvenöt szak­ember bevonásával — a Me­cseki és a Zselici hegyvidé­ken, valamint a drávai árterü­leten, ahol a gyengén gazdál­kodó termelőszövetkezetek zö­me fekszik. A NEB megállapította, hogy az 1968 óta érvényben levő megkülönböztetett állami tá­mogatás hatására növelték árutermelésüket a gyenge szö­vetkezeti gazdaságok. Hátrá­nyos helyzetüket azonban nem tudták sem megszüntetni, sem lényegesen csökkenteni, mivel e hátrányok nem közgazdasá­gi, hanem természeti jellegű­ek: sovány föld, erős erodált- eág és így tovább. A népi ellenőrök külön-külön megvizsgálták mind a har­minckét gyenge baranyai ter­melőszövetkezet helyzetét. Kö­zülük öt jó úton halad a tel­jes megszilárdulás és önálló, ság felé. További tizenkilenc­nél — a vezetés szakmai szín­vonalának emelése és a terme­lés struktúrájának megváltoz­tatása útján — határozott fej­lődést lehet elérni. Öt kismé­retű gazdaság számára fúziót javasolnak a szomszédos ter­melőszövetkezettél, mivel mé­retük ma már gátolja a meg­erősödésüket. Három nem fejleszthető hegyvidéki termelőszövetkezet esetében csak a teljes felszá­molás hozhat megoldást, oly módon, hogy földjeiket a kör­nyező mező- és erdőgazdasági üzemekhez csatolják, s ezek foglalkoztatják majd a meg­maradó kis létszámú munka­erőt TOLNA HEGYEI VJLAű PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK} niEPCJSAG A M AOYAR~BZOCtflLT9Tft WOKK AflPART TOtNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA — Veszprémben, a Nehéz­vegyipari Kutató Intézetben növényvédőszer-hatást vizsgáló központot hoznak létre. Ha­zánkban a műtrágyák, a nö­vényvédő szerek egyre na­gyobb szerepet kapnak a me­zőgazdasági termelésben, ezért egyre nagyobb szerephez jut a hazai növényvédőszer-kutatás és -gyártás mellett hatásuk vizsgálata is. A Nehézipari Minisztérium és az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság 70 millió fo­rintot biztosít az új vizsgáló­bázis kiépítésére. — Újabb értékes trófeával gazdagodott Zámbó Ferenc celldömölki lakos, a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság tag­jának gyűjteménye. A szeren­csés vadász egy 170 kilós vad­disznót lőtt: 18 centiméteres agyarai voltak. Zámbó Ferenc­nek ez volt a hetvenkilencedik elejtett vadkanja. — Nixon elnök igen puritán módon szilveszterezhetett, mert újév napján már reggel fél nyolckor fehér házi hivatalába sietett Az elnöki hivatal al­kalmazottai azonban nem vol­tak felkészülve Nixon ilyen munkabuzgalmára, s az elnök zárt ajtókra talált Végül elő­került egy rendőr a kulccsal, mentegetőzve kinyitotta az iro­dát, az elnök pedig hozzálátha­tott a január 20-án elmondan­dó beiktatási beszédének fel­vázolásához. ' SZELES, ENYHE IDŐ Várható időjárás ma estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, elszórtan esővel, egy­két helyen havas esővel. Gyen­ge, napközben kissé élénkebb délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között Figyelem! Díszgalamb-kiállí- tás lesz Bonyhádon a ZIM- kulturotthonban, 1973. január 6—7-én, azaz szombaton és vasárnap. (18) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1, Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 tievélcim: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÖZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46, Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám; 25 060 ___ 2 1S ezer televízió, 203 ezer Videoton rádió 1973-ban A székesfehérvári Videoton gyár 1973-ban az előző évihez képest mintegy hét százalékkal növeli híradástechnikai gyárt­mányainak mennyiségét. Az új évben összesen 215 ezer tele­vízió, 203 ezer rádió és 134 ezer hangdoboz készül Szé­kesfehérváron. A televíziók közül elsősor­ban a nagy sikert aratott Electron-család tagjait és a Minivizort, a rádiók közül a Siriust, a Zsiguli kooperáció l keretében készülő autórádiót és a Kapos sztereo készüléke­ket gyártják. 1973-ban tovább fokozódik a Videoton híradástechnikai exportja. A tervezett 1,6 mil­liárd forint értékű termelés nagy része külföldön talál gaz­dára. 1973-ban a szocialista országokon kívül Európa csaknem valamennyi államába és Észak-Amerikába is szállít televíziókat, rádiókat és hang­dobozokat a Videoton gyár. Szigorúbb lesz az árellenőrzés a kisiparosoknál X termelői és fogyasztói árak ellenőrzésének szigorítá­sa során a kisiparosság köré­ben is fokozzák az árellenőr­zést. Az Országos Anyag- és Arhivatal elnökének nemré­giben kiadott rendelkezése szerint a kisiparosok árellen­őrzése a községi, nagyközsé­gi, városi, valamint a főváros kerületi tanács szakigazgatási szerveinek hatáskörébe tarto­zik. A nemcsak szigorúbb, hanem gyakoribb ellenőrzés várha­tóan tovább javítja majd az árakat szabályozó rendeletek „hatásfokát”. A KIOSZ-ban már felhívták az érdekeltek figyelmét: fordítsanak az ed­digieknél is nagyobb gondot e rendeletek betartására; a kisiparosok készítsenek sza­badáras termékeikről és a 100 forintos egységárat meg­haladó szabadáras ipari szol­gáltatásaikról önköltségi vagy végigvezetett árkalkulációt; s árvetéseiket, bizonylataikat öt évig őrizzék meg. Felhívják a figyelmet arra is, hogy az árakat a termékeken vagy ki­függesztett árjegyzékeken tün­tessék fel, s jól látható mó­don helyezzék el az érvényes iránydíj-árjegyzéket is. Romeltakarítás Managuában A földrengés által lerom­bolt nicaraguai fővárosban, Managuában folynék a rom­eltakarítási és mentési mun­kálatok. Szerdán reggel a katonaság szinte „légmente­sen” elzárta a legtöbbet szen­vedett városközpontot, hogy meggyorsuljon az eltakarítás. A különböző országokból, nemzetközi szervezetektől ér­kezett élelmiszerszállítmányok valamennyit javítottak a ni­caraguai főváros lakosságának ellátásán. Azokban a városré­szekben, melyeket a földren­gés kevésbé érintett, helyre­állították az áramellátást és a vízszolgáltatást. Geológusokból és természeti katasztrófák szakértőiből ösz- szeállított bizottság véleménye szerint a várost öt éven belül helyre lehetne állítani eredeti formájában — hacsak nem jön közbe újalbb földrengés. Géprablás! kísérlet Baltimore-ban háromórás izgalom után sikerült lebeszél­ni géprablása szándékáról egy 37 éves férfit, aki Torontóba akarta vinni a Piedmont ame­rikai légitársaság kétmotoros repülőgépét. Az ismeretlen kilétű férfi a Baltimore-i repülőtéren elrej­tőzött a gép mosdójában, s mi­után az utasok már kiszállták, előlépett és pisztolyával fog­lyul ejtette a három stewar- dest. Ezután rádión kapcsolatba lépett az irányítótoronnyal, és közölte, hogy Torontóba akar repülni, mert összeütközésbe került a törvénnyel. Később azonban mást gondolt és Shee- han római katolikus érsekkel akart beszélni. A 74 éves bíbo­ros készségesen meg is jelent a repülőtéren egy pszichiáter kíséretében, és kétórás eszme­csere után már elérte, hogy a férfi az FBI egyik ügynökét felengedte a gépre. Újabb fél­óra múltán az illető megadta magát, és kijött a gépből. A bíboros az érdeklődőknek csak annyit mondott, hogy so­ha életében nem ismerte a fér­fit, aki saját bevallása szerint aznap reggelig még kórházi kezelés alatt áüt, ~ Eltemették Dómján Editet Szerdán nagy részvéttel kí­sérték utolsó útjára a Farkas­réti Temetőben Dómján Editet, a Madách Színház tragikusan elhunyt Jászai-díjas színmű­vészét. A végtisztességen meg­jelentek a hozzátartozók, a kollegák; barátok, Budapest Befagyott a Balaton X szerdára virradó éjjel a Balaton teljes területén ösz- szefüggő, erős jégpáncél ala­kult ki. A jégvitorlázók szer­dán már a tó közepéig is elsiklottak. Balatonfüredem, ahol legelevenebb a téli sport­élet, megnyílt a fakutyaköl­csönző. Ott bocsátották elő­ször jégre a vaskutyákat, a fakutyához hasonló, jégen sikló alkalmatosságokat. színházi életének kiválóságai^ valamint a színházművészet kedvelőinek ezrei. Elsőnek a Művelődésügyi Minisztérium, Budapest Fővá­ros Tanácsa és a színházak közönsége nevében Kurca György, a fővárosi tanács mű­velődésügyi főosztályának he­lyettes vezetője emlékezett Dómján Edit művészi pálya­futására. Felidézte sokoldalú karrierjének fontosabb epizód­jait, szegedi, budapesti sikereit. Kerényi Imre rendező, a Madách Színház társulata, technikai személyzete nevében vett búcsút az elhunyt színész­től. Olyasmit képviselt Dómján Edit a magyar színjátszásban, amire csak kevesen tudnak vállalkozni; a teljes önátadás és a teljes zárkózottság har­móniáját mutatta fel vala­mennyi szerepében — mondot­ta. i MEGLEPETÉS (Kallus rajza) t

Next

/
Thumbnails
Contents