Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-21 / 17. szám

zsilipirányító tornyán még ott a karácsonyfa. Az építők könnyen hozzáju­tottak, hisz körbe-körbe erdő terül el. A munkahely csön­des. Csak távolról, a gemenci rengetegből hallik idáig a Druzsbák vijjogása: vágják a fát. A vas alkatrészek — né­melyik tizenöt méter hosszú — úgy hevernek, mint amikor dögvész pusztít el egy csordát. Feketén, sután. Némelyiken ugyan látszik valamiféle élénkség, festők dolgoztak ott, rozsdátlanítottak. Újból vissza az autóba. Gye­rünk az épvezre. Sápadt, sárga villany mutat­ja a ködbe vesző házak között az utat: ott az építésvezetőség. Egy fiatalasszony körmöl az asztalnál. Hétfő van, kora reg. gél. — Miskárik szaktárs kint van, valahol az alsó irodában. Tán’ az ácsoknál? Egy házzal tovább. Itt a VIZIBER főhadiszállása. Pát- kay szaktárs sincs még itt. Hiába, száz kilométereket utaz­nak idáig az emberek. Nézzük Varga Pistát, az elektromérnököt, a zsilip le­endő vezetőjét. Az ő háza is csöndes, csak hátul az udvar­ban száguldozik vagy kéttu­catnyi sárga tyúk — egyik va­lamit előkapart, s hajtja érte a többi. Vargával sincs sze­rencsém. Nosza vissza az. építkezésre. A Sió-mederben döcögünk át. A kocsi himbálódzik, ring- reng. Ez lesz majd a meder. Igazság szerint a Sió meg a Duna vízszintje alatt húzunk el, de a víztelenítés miatt szá­raz gumikkal kelhetünk át. No, itt már érdemes meg­állni. Két fiatalember száguld elő egy bódéból. Vágódik előttük a talicska, a szerszámok csa­pódnak: versenyt futnak á töltésre. — Hova, hova. ily sietve..^ ~ Megtorpan a menet. — Ide-e, — mutat a fiata­labb a meredek töltésre. — Tükörvágást csinálunk — mondja, és felvágja a talicskát a zsiliplépcsőre. Beszéd hallatszik a majdani műhelyből. Nyitnám az ajtót.' — léckeret, ráfeszítve pvc- fólia — de belülről húzza va­laki. Nem nyílik. — Talán nem lehet bemen­ni?! — Lehet — hallom, s máris táriák-nyitják előttem. Négyen szorgoskodnak a műhelyben. Három ipari tanú.. ló, meg az oktatójuk. Az egyik fiú a másfél napja beszáradt- fagyott maltert vágja nagy mérgesen; egy az állást igazít­ja, a harmadik a zsebrádiót készíti elő az egész napos mű­szakra. Jó helyet talált egy kapcsolónak vágott lyukban. Miután betájolta a kis zene­ládát, szerszámokat hoz az egyik helyiségből. — Kezdhetjük! A fiúk hozzáfognak a mun­kához. A héten ebben a mű­helyben dolgoznak. Hátra van még vagy száz négyzetméter vakolás, azon kell túl lenni. Aztán... — Majd megyünk az atom­építkezésre — mondja a hosz- szú szőke hajú szemüveges fiú. Milyen a zsilip, kérdik tőlem sokan. Leírni nehéz, fényképen meg nem lehet úgy bemutat­ni, mint ahogy az ember sze­me rögzíti. — Most a helyzet a követ­kező — mondja Miskárik Fe­renc szaktárs, a művezető, aki 1963 óta, az első szkréperhú- zástól a munkát irányítja —a kazánháznál még van egy kl-, esi dolgunk. Kész az olajtáro­ló, kész a zsilip is. Most már a szerelőké a terület. Mi fo­kozatosan kiszorulunk. Idén alig több, mint tízmillió a mi feladatunk. Ez azt jelenti, hogy a negyedik és hatodik építési ütemmel április harmincig kell elkészülni. Az ötödik ütem — végeredményben a terület be­tonozása, az útépítés befejezé­se —• határideje július közepe, de májusban már költözni akarunk. — És a szerelők már itt vannak? — Momentán még nincse­nek, mert ugye hétfő van. A Ganz emberei még Szatmár- ból is jönnek. Szóval, a hely­zet náluk is kedvező. A zsilip­tagok, amelyekkel fixen lehet lezárni a víz útját, már az északi al- és felvíznél helyü­kön vannak. A déli oldalon csak a felvíznél, az alvíznél van még munka. De itt a bil­lenő kapu, a zsilipet elzáró szerkezet, már a helyén van, csak az elektroolaj-hidraulikus gépezetet kell majd beszerel­ni. Azonkívül kész a zsiliphíd első rögzített része. A máso­dik hi'dtag is kész, a zsilip al­ján szerelték össze, csak kör­telet kell ráakasztani és fel­emelni a helyére. Dolgoznak a híd billenő részén is. Ugyanis ez a második hídtag felnyit­ható lesz, hogy alatta elférje­nek majd a hajók. Szóval en­nek a billenő résznek a sze­relése van most folyamatban... Különben minden kész. Ja igen! Még víztelenítünk, de néhány hét múltán már ezzel a munkával is leállunk, mert akkor már nem számít, ha két-három méter víz lepi el a zsilip felső és alsó részén az új medret. Jelzem, ez a víz, mind talajvíz lesz. A dugókat az októberi száraz üzempróba után nyitjuk meg. — Tehát jól állunk a Sió­zsilip építésével. — Szépen haladunk. Sok he­lyütt építettem már. de ilyen jól, mint a Tolna megyei Ál­lami Építőipari Vállalat zsilip­építésénél, sehol nem volt együtt a beruházó, tervező, ki­vitelező társulat... — És végül is mennyibeke­rül ez a zsiliprendszer? — Nem tudom, a számlázá­sok még nem fejeződtek be, még sok munka hátra van. A kezdetben 330 millió forint körüli összegről volt szó, ha ez tíz százalékkal több lesz, az — tekintve a sok áremelke­dést — a jobb esetek közé tar­tozik. És ehhez jönnek majd a Ganz-számlák... Elbúcsúzunk Miskárik Fe- renctől. Sok a dolga, még ma be kell fejezni a munka- utalvány-elszámolásokat. Az a műhely-iroda-étkezde amelyben beszélgettünk, szin­tén csak hetekig él. Ezt is le­bontják. Már csak azért is, mert az építkezést védő kör­töltést már elbontották, s a je­ges ár veszélyeztetné. Most azonban még funkcio­nál. Fekete füst gomolyog a kéményekből. Az étkezdében is nagy a füst, de tisztaság, rend van itt is, meg a melegítő- konyhában is. A hirdetőtáblán friss írás. A szakszervezet ezen adja hírül, hova, hány üdülő­beutalót vehetnek igénybe a dolgozók. „Kérjük a szaktár­sak jelentkezését a bizalmi­nál.” Az ételmelegítő konyhá­ban egy asszony sürgölődik. Kávét főz. Nagy üstben gőzö­lög a frissen főtt „katonakávé”. „Negyven személynek főztem. Tessék, kóstolja meg.” A kávé forró, ízletes. Tériké, a Balogh Ibolya se­gédmunkás brigád tagja, piros ceglédi kannát nyújt Soós Jó- zsefnének: „Töltse meg. hadd melegedjenek a lányok.” Az adminisztrátor a hirdető- táblára kiszegezi az étlapot: Január 15-én: reggeli: tejes­kávé, sajt, jam. Ebéd: zöld­borsóleves, sertéspörkölt orsó­tésztával. savanyúság. Vacsora: sült oldalas, burgonya, befőtt... A kompnál a tűz már alig pislákol, körülötte lucskos a föld, olvad. A révészek jég­táblákkal bajlódnak. Zajlik a Sió. PÁLKOVÁCS JENŐ A Iíóta első évfolyama Az új esztendővel második évfolyamába lépett a Kóta, a Kórusok Országos Taná­csának lapja, s az első év­folyam számait forgatva egyértelműen megállapít­hatjuk: jó ügyet jól szol­gált. A kórusmozgalom előtt soha nem álltak olyan lehetőségek, mint napja­inkban, s a rengeteg se- lejtet termelő szórakoztató zene ellensúlyozására soha nem volt kórusaink előtt nagyobb feladat, mint ma­napság. A Kóta ezt a fel­adatot igyekezett első év­folyamában tudatosítani, hogy valóban közüggyé tegye a kórusmozgalmat. Azzal is, hogy hűségesen beszámol a kórusok életé­ről, s azzal is, hogy szak­mai tanácsokkal, kották­kal, példákkal könnyíti a kórusok munkáját. Az ter­mészetes, hogy a Kodály- évforduló külön is a XX. század nagy mesterére te­relte a figyelmet, s az ün­nepből a Kóta is igyeke­zett kivenni részét. A de­cemberben megjelent Ko- dály-szám olyan forrásér­tékű írásokat is tartalmaz, mint Bartók Béláné vissza­emlékezése Kodály és Bar­tók barátságára, vagy Vá­sárhelyi Zoltán írása az öregek című Kodály-mű bemutatójáról. A Kóta kéthavonként jelenik meg. Egyenes úton 1973. január 21. Az elmúlt év utolsó hetei­nek-valamelyikén a. délutáni órákban — amikor már időt adott erre a szerkesztőségi rmtnka — azon vitatkoztunk, miért bánik olyan mostohán ez a megye a képző- és ipar­művészetek művelőivel? Miért nem tudja megtartani még azokat a tehetséges művészeket sem, akik itt születtek, s ta­nulmányaik elvégeztén készek lennének itthon megteleped­ni? Eszmecserénk során pró és kontra rengeteg érv és ellen­érv, uram bocsá’ még vádaskodás is elhangzott. Meg sem kísérlem mindazt reprodukálni, de megjegyzem, hogy hasonló vitákra viszonylag sűrűn kerül sor a házunk táján. Ami a képzőművészek ide vonzását, megtartását illeti, egyik kollé­ga nem kis keserűséggel zárta le a maga részéről a vitát, úgy vélve, hogy, megyénk szellemi élete alkalmatlan mind a vonzásra, mind pedig az itt tartásra. Néhány nap múlva élénk tekintetű, szakállas-bajszos fiatal művész toppant szerkesztőségünkbe hívatlanul. Szob­rászként mutatkozott be, de rajzokat rakott a szerkesztők asztalára — mondván; ha igaz, rövidesen megköti Tolna megyével az ösztöndíjszerződését a Képzőművészeti Főisko­la szobrász-tanszakának másodéves hallgatójaként. Majd pe­dig amikor végez, itt akar letelepedni, méghozzá oly módon, hogy rajztanári állást vállal a megyeszékhely egyik közép­iskolájában. Juhos Lászlónak hívják a még stúdiumait végző fiatal művészt, aki Hymen közrejöttével cserélte föl Marosvásár­helyet előbb Dunaújvárossal, majd Rácalmással. A maros­vásárhelyi fiú és böleskei lány házasságának története egyál­talán nem szokványtörténet. Nem is úgy kezdődött, ahogy általában kezdődik a házasság révébe igyekvő szerelem. Magda 1963-ban lett a Garay János Gimnázium első éves tanulója, Laci a tizenkettedik osztályt végezte a marosvásár­helyi képzőművészeti gimnáziumban. A Világ Ifjúsága cí­mű lap segítségével találtak egymásra levelező partnerként és hat év múlva, 1969. szeptember 6-án házasodtak össze Bölcskén. Úgy látszik az ö életükben a hatos szám a bűvös, mert az ifjú házasok hat hónapig éltek távházasságot, köz­ben a fiatal férj intézte az áttelepedéshez szükséges dolgo­kat és csukáéba találkoztak. Hol ö utazott Magyarországra, hol pedig a felesége Marosvásárhelyre, mígnem 1971. márciu­sában Juhos László — akt akkor a Marosvásárhelyi Képző­művészeti Főiskola harmadéves ,szobrásznövendéke volt — a Dunaújvárosi Vasműnél helyßBkedett el ideiglenesen—- grafikusként. Miért itt? Egyrészt azért', mert~ lassú volt, sok időt nyelt el a hivatali ügyintézés, másrészt pedig élniök kellett ad­dig is, amíg eldőlt, hogy Lacit a Képzőművészeti Főiskola melyik évfolyamára veszik föl? Van-e lehetőség ösztöndíj- szerződés megkötésére, ha a művészdiplomatnegszerzése után Tolna megyébe akar letelepedni? •-*$*;**“• Á — Most már rendben vagyunk— mondotta az ifjú fele­ség. — Laci. Mikus mester^nörtmutékei és$káaájmí sem lehet jobb művésztanárt, \ Hát Rácalmásra "hogyan — Az úgy volt, hogy én DunaújvárosMn munkásszállóban laktam és a 2200 forintos fizetés'^mellett hetenként kétszer, háromszor is hazautazni Bölcskére az anyósomékhoz, * elég megterhelő dolog volt, meg aztán éppen időszerű volt már a saját lábunkra állni. Azért költöztünk Rácalmásra, ahol elvállaltam a művelődési ház igazgatását, amit nemrég a fe­leségem vett át tőlem. Van egy szoba-konyhás szolgálati la­kásunk, velünk lehet a gyerek, — mert az is van, fiú! — .... . ... ~"i Bölcske nincs messze és ami talán a legfontosabb, tudok dolgozni. Lakásnak, egyben szobrász­műteremnek nem éppen a leg­ideálisabb a szoba-konyha. Magda úgy véli, hogy nincs a szobrászatnál, rézdomborításnál lármásabb művészet. De fiatalok és boldogok, és mert fiatalok, meg boldogok, opti­misták is. A művésznövendék férj, ontja a szebbnél-szebb rézdomborításokat, amelyek „hoznak valamit a konyhára” de amelyeknek nem ez a legértékesebb „erényük”, hanem az, hogy Mikus tanár úr elégedett a növendékével... Az asszonyka egyébként már most haza akar jönni Tol­na megyébe és mi sem természetesebb, mint az, hogy Juhos László is jönne, kivált ha valóban nyélbe ütödik a kilátásba helyezett társadalmi ösztöndíjszerződés, ami megkönnyíti a család életét addig, amíg a családfő még tanul. Amikor minden jót kívánva búcsúztunk, a viszontlátás reményében köszöntünk el tőlük. így utólag a kölcsönös jó­kívánságokhoz hadd tegyek annyit, hogy bár Juhos László­val, a szobrásszal törne meg az a jég, amiről a bevezetőben szóltam! Nagyon jó lenne, nagyon sokat nyernénk vele, ha az építeni ígért műteremlakások valamelyike idővel Juho­séké lenne, mert a marosvásárhelyi művésznövendék letele­pedési szándéka komoly. Szobrászt, rajzokkal bemutatni nem éppen megszokott dolog, noha a rajzok beszélnek leghívebben a tehetségről. De hihetünk abban, hogy látunk még majd a következő évek­ben Juhos-szobrokat, -kisplasztikákat ' 'trmborí tósokat is. Sőt, olyanokat, amelyek már itt szí” .clcszárdon, ahol Juhos László élni, dolgozni akar. — li. — JUHOS LÁSZLÓ RAJZA Szekszárdon akar élni...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents